Lapozó

Dariosz, a fiatal kormányzó csalódott volt, miközben behajóztak a kikötőbe. Ennél azért jóval komolyabb fogadtatásra számított Aldea szigetén. Jelentős küldöttséggel érkezett a szomszédvár uralkodójához, és úgy érezte, kellően előkészítették ezt a diplomáciai találkozót. Mégis, a vezérhajójukat a révkalauz pontosan ugyanolyan koszlott deszkamólóhoz vezette, mint bármilyen másik hajót, amelyik fűszereket, gyümölcsöt, vagy éppen rabszolgákat szállított Aldea partjaihoz ...

Teljesen kifacsarva ébredt. És ettől rögtön dühös is lett. Azt ígérték neki, hogy a hibernáció semmilyen káros következménnyel nem jár. Az embert csak lefagyasztják, aztán az űrutazás végpontján felébresztik, ennyi. Erre most jön ez a nyomasztó félelem, ez a borzalmas szédülés, egyelőre azt se tudja, hogy hol van, mindenféle alakok beszélnek húsz centiről az arcába, és valahogy kicsit sem ismerős egyikük sem ...

Dariosznak már nem voltak illúziói Aldea szigetével kapcsolatban. Végignézte, ahogy a szolgálói behordják a temérdek ajándékot a trónterembe, és eközben olyasféle mosoly ült az arcán, amelyik csak olyan embernek lehet sajátja, aki a Földről származik, és tudja, hogy ebben a világban neki nincs semmiféle vesztenivalója ...

Attila meg akart fordulni, hogy végigtekintsen a hibernációs kamrákon, de valaki megragadta a karját, és visszafordította:– Nem javaslom, hogy arra vedd az irányt – ismerte fel a tatár hangját. – A hibernátor búrája alatt rohadozó ember látványa minden, csak nem szívderítő. Tipegj inkább valamelyik ablakhoz, és élvezd a kilátást. Megfogadta Szubotáj szavait, és lassan odalépdelt az egyik kör alakú ablakhoz. Miután kitekintett, megkönnyebbülve kiáltott fel:– De hiszen ez a Föld! Úgy látszik, nem sikerült a kilövés, az elhagyó pályára állítás. Itthon vagyunk! Keringünk a Föld ...

Már magasan járt a nap, amikor Mario felébredt a fogadó emeleti szobájában. Zúgó fejjel tápászkodott fel az ágyáról, odabotorkált az asztalhoz, és először viszolygással teli pillantást vetett a maradék bort tartalmazó fakupára. Aztán felemelte a pergament, és megnézte, mit sikerült írnia előző este. Gúnyos mosollyal időzött el a következő mondaton: „…titokban még abban is reménykedem, hogy amikor magamhoz térek a delíriumból, akkor újra otthon találom magamat...” – Hát persze – motyogta nem túl meggyőző méltatlankodással. – Ennek nyilván most kellett volna sikerülnie, ha már eddig ...

Osmosis kormányzói palotájában már délben megkezdődött a fogadás. A sziget előkelőségei szerették leszakajtani a mulatozás minden virágját, így hát szokás szerint már ebédidőben megkezdődött a jóféle étkek és a még remekebb borok feltálalása. A nagyterem falai mentén felállított asztalsorok roskadoztak a gyümölcstől és a frissen sült húsoktól, középen pedig táncosok és mutatványosok egymást váltva szórakoztatták a nemes urakat és hölgyeket. Dariosz kormányzó természetesen az asztalfőn foglalt helyet, és egyelőre csínján fogyasztott ételből és italból egyaránt. Nemcsak azért, mert tudta, hogy messze még az éjjel. Be ...

Attila a bronz színű holdat és a végtelen űrt bámulta az ablakon át, és a lelkében egyre nagyobbra növekedett a félelem. Ha lehet, ezt csak fokozta, amikor egyszer csak felhangzott mögötte egy hang. Maxim, a rangidős pilóta kezdett el vészjeleket leadni a vezérlőpultnál ülve. – Itt a Roszkozmosz űrhajója – harsogta a hirtelenszőke orosz a mikrofonba. – A Zvezda 121 jelentkezik. A nevem Maxim Ivanovics Rogyionov, a fedélzeten életben maradottak között a rangidős tiszt. Vészhelyzeti jelentés. Egységünk földi idő szerint 2189. október 23-án startolt, jelenlegi ...

A kormányzó visszatért az ünnepség színhelyére, a nagyterembe, és minő véletlen, már a belépésekor is Sztavrila úrnőre esett a pillantása. Az özvegy is elkapta ezt a pillantást, sőt viszonozta is, aztán igen hosszan és jelentőségteljesen fürdőztek egymás tekintetében. Kisvártatva az özvegy felemelkedett a helyéről, és a táncolók seregén áthaladva leült Dariosz mellé. – Látom, hogy nyomasztanak az államügyek – közölte könnyed, csevegő modorban. – Tudok-e bármiben a segítségedre lenni, kormányzó? – Éppenséggel lennének ötleteim – vágta rá Dariosz, és maga is meglepődött, hogy milyen hirtelen ...

Dariosz kormányzó két legfőbb bizalmi emberével elvonult a kisterembe, hogy hatszemközt tárgyalják meg a Nerid királynak adandó választ. Alig csukódott be mögöttük az ajtó, máris parázs vita volt kialakulóban. – Uram, én a helyedben támogatnám a kérelmet – mondta halkan és szerényen Trin, az öreg titkár. – Én viszont amondó vagyok, hogy eszedbe ne jusson ilyesmi, uram! – jelentette ki sokkal harsányabban és határozottabban Tardillisz hadügyi országnagy. – Remek – dőlt le látszólag kedvetlenül egy szófára Dariosz. – Már látom, hogy ez is nagyon könnyű ...

Mario már jó ideje dél felé lovagolt, és eredetileg az volt az elképzelése, hogy meg sem áll a tengerpartig, de az élet keresztülhúzta a számítását. Enni ugyanis kell. Még ebben a különös világban is. Márpedig neki elfogyott az élelme. És ami ezzel szorosan összefüggött: a nyílvesszői is elfogytak. Ugyan megpróbált mindenféle útba eső erdőségekben aprójószágra vadászni, de be kellett látnia, hogy pont úgy kezeli az íjat, ahogy egy olyan illető kezelné, akinek azelőtt még sosem volt a kezében ilyen fegyver. Az éhség pedig nagy úr ...

Dariosz elégedetten fedezte fel, hogy Sztavrila úrnő valahogy megint odakeveredett mellé. Már késő este volt, szerencsére komolyabb ügyekben nem kellett döntenie, nem történt semmi különös a köztársaságban azon kívül, hogy Neridea maradék népe Osmosis szigetén kívánt letelepedni, de az özvegy mellei még mindig igézően ringatóztak a selyem alatt, és Dariosz már fogyasztott annyi bort, hogy számára most ez legyen a legfontosabb. Kívánta ezt a nőt, és már éppen azon kezdett elmélkedni, hogy mikor került hasonló fogás a hálójába, amikor Sztavrila megfogta a kezét:– Talán ideje ...

A baskír és a tatár kisegítették a hibernátorból a jól megtermett fekete fickót, aztán némi nehézségek árán előrebotorkáltak vele a vezérlőpultig, ahol az immár rangidős tiszt, Maxim tartott afféle eligazítást: – Evakuálunk – jelentette ki határozottan. – Mivel az ellenőrző rendszer szerint valahol szökik az oxigén, nincs is más választásunk. – Ez az a rendszer, amelyik azt sem tudja, hogy jelenleg hol vagyunk? – kérdezte epésen Szubotáj. – Lehet, hogy az oxigénszintet illetően is téved. – És ha ebben is téved, akkor mi van? Mit ...

Dariosz és Sztavrila már egy ideje csöndben ültek egymás mellett az ágyon. Mindketten azt az érzést ízlelgették magukban, hogy végre, hosszú-hosszú evilági évek után rátaláltak valakire, aki szintén a Földről származik. Ám egyelőre úgy tűnt, hogy sehogy sem tudnak mit kezdeni ezzel a felismeréssel. A csöndet végül a nő törte meg: – Hogy érzed most magad? – Furcsán – sóhajtott Dariosz. – Nem is hiszem, hogy szavakkal le tudnám írni. Valami olyasmi ez, mint amikor az ember kiesik a szerepéből. Vagy lebukik… – Lebukik? – ...

Amikor becsukódott fölötte a vadászgép fülkéjének fedele, Attila igyekezett nyugalmat erőltetni magára. „Semmi gond, itt ülök a 23. század csúcstermékének anyósülésében, rajtam már nem múlik semmi.” – Ilyesmiket hajtogatott magában lehunyt szemmel, majd abból próbált erőt meríteni, hogy egyre sűrűbben pillantgatott oldalra, és elégedetten figyelte, ahogy Szubotáj nagy rutinnal és magabiztos arccal kattintgat a kijelzőn ...

– De most már éppen eleget beszéltünk rólam – vélekedett Dariosz. – Ideje, hogy elmeséld te is a történetedet. – Görög vagyok – kezdett bele Sztavrila, majd azonnal meg is torpant, és sokkal csendesebben hozzátette: – Vagy legalábbis voltam, amíg a Földön éltem. Egy tengerparti kisvárosban dolgoztam, egy étteremben, pincérnőként. Nem volt rossz sorom, de… Dariosz nem állhatta meg, és közbeszólt: – Miért mondod mindezt ilyen szomorúan? És miért használsz múltidőt? Nem értetted meg, amit az előbb meséltem? Van visszaút a Földre, én vagyok rá ...

Hősünk a homokban hason fekve arra eszmélt fel, hogy valaki böködi a vállát egy hegyes tárggyal, és közben érthetetlen nyelven perlekedik. Hanyatt fordult, hogy megnézze magának, ki lehet ez a bátor. Aztán kissé megbicsaklott az önbizalma. Akkora termetű férfi tornyosult fölötte, hogy kitakarta a lenyugodni készülő napot. Mégis, kissé mókássá tette a megjelenését, hogy csupán egy ágyékkötőt és furcsa csuklószorítókat viselt. Hősünk úgy értékelte, itt az idő, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és fennhangon bemutatkozott: – Darien Close őrmester vagyok, a melbourne-i rendőrség állományának ...

Már rég nem szólt semmilyen zene a vadászgép fedélzetén. Lágy dallamok helyett mindenféle értetlenkedő, elkeseredett, majd kétségbeesett közlemények töltötték be az étert, amelyeket a három pilóta intézett egymáshoz ...

A fogadóban Mario még mindig önmagával viaskodott. Tudta jól, hogy a legokosabb lenne minden feltűnés nélkül továbbállni innen. Még az sem baj, ha marad egy kis hús a fatálon, amit pedig már előre kifizetett. De nem sikerült racionálisnak maradnia. Egyszerűen nem bírt a kíváncsiságával, és mivel nem látott katonákat a közelben, közönyös hangon megkezdte a faggatózást: – Mondd csak, bátyám! Mit követett el ez az ügyefogyott, hogy a kutyáddá tetted? ...

Hajnalodott Osmosis szigete fölött. A kormányzói lakosztály ablakain át behatoltak az első napsugarak. A hanyatt fekvő Darioszt még ezek a halovány fények is képesek voltak felébreszteni. Résnyire nyitotta a szemét, és körbepillantott a helyiségen, közben pedig megpróbálta felidézni magában, mi minden történt éjszaka ...

Hajnalodott Osmosis szigete fölött. A kormányzói lakosztály ablakain át behatoltak az első napsugarak. Sztavrila kinyitotta a szemét, de épp csak egy pillanatra. Épp csak annyira, hogy meggyőződjön róla, amellett a férfi mellett fekszik, akit tegnap este oly vágyakozva próbált megszerezni, és végül sikerült. Nem álom volt ...

Az erdőbe érve Mario ugyan visszavett a sebességből, ám az előtte keresztben fekvő nő egy idő után egyre keservesebben kezdett nyöszörögni. A fiú maga is belátta, hogy nem lehet túl komfortos érzés ebben a pózban utazni, nem is csodálta hát, hogy amikor még jobban lelassított, akkor a cseléd lecsusszant a ló hátáról, és megragadta a kantárt ...

– Hajnalodik. Talán ideje volna visszavonulnom a saját lakosztályomba – szólalt meg csöndesen Sztavrila. – Még kibeszélnek minket. Dariosz megbűvölve bámulta az ágyból a nőt, aki a teraszra nyíló ajtó előtt állt. Vékony ruháját csaknem teljesen áttetszővé tették a Nap első sugarai, hibátlan alakjának látványa felért egy újabb kísértéssel ...

Kevés voltam neki – ez volt Dariosz első gondolata, miután becsukódott az ajtó a kedvese mögött. Mert most már így gondolt Sztavrilára, és ha akart volna, sem lett volna képes másképp. Ott állt anyaszült meztelenül a kormányzói lakosztálya közepén, és égett az arca a szégyentől. Végig kellett néznie, ahogy ez a senkihez sem hasonlítható nő kinyitja az ajtót, óvatosan kiles a folyosóra, aztán anélkül távozik, hogy egyáltalán hátrapillantana. Szívbe markoló érzés volt, és nem mellesleg önbizalom és magabiztosság tekintetében is földbe döngölő ...

Guzel, a baskír az orosz pilótanő mögött ült a személyszállító űrsiklóban. Bár kissé féloldalasan, mert a bányászok üléseinek támláját a jármű falához erősítették. Guzel egyébként az űrállomás elhagyásakor még sokkal hátrébb foglalt helyet, kötelességtudóan megkeresve a saját azonosítószámát, ám ahogy melegedett a helyzet, egyszer csak kikapcsolta a biztonsági övét, és Oleszja mögé telepedett. Látni szerette volna, mi történik, hol fognak landolni, és a saját helyéről ez nem igazán volt lehetséges, mivel az űrsikló utasterének nem voltak ablakai, hiszen nem sétarepülésre tervezték ...

Sztavrila egykedvűen meredt maga elé az ágyon ülve, a kormányzói palota számára biztosított lakosztályában. Vagy legalábbis látszólag egykedvűen. Kedélyállapotának különös kiegyenlítődését az adta, hogy az egyik pillanatban legszívesebben visszarohant volna Darioszhoz, aztán pedig vadul győzködte magát odabent, miszerint a lehető legokosabban cselekedett ...

Emmának igaza lett, másnap már tényleg képes volt lóra ülni. Mario rögtön mondta is, hogy az első adandó alkalommal szedni fog egy nagy csokrot ebből a hasznos kis növényből, és az iránt érdeklődött, vajon szárítva és tartósítva is megőrzi-e a hatását. A nő felnevetett, mondván, hogy minek sebgyógyító orvosság annak, aki maga a Sebezhetetlen. A fiú mindezt széles mosollyal nyugtázta, de ezt természetesen a mögötte ülő cseléd nem láthatta ...

Sztavrila megsemmisülten roskadt le az ágyára, miután becsukódott az ajtó Dariosz mögött. Olyannyira leforrázva érezte magát, mint még soha életében. Azt már korábban is tapasztalta, hogy néha egészen furcsa dolgokat tud művelni ezen a világon. Olyanokat, amelyek nyomán a régi, földi énje valószínűleg magára sem ismerne. De ahogy végigfuttatta magában az elmúlt percek eseményeit, még önmaga előtt is szégyenkezni kezdett ...

Guzel kissé meglepődött, hogy az aggastyán ékes orosz nyelven szól hozzá. Ezt persze a kis rönkház öreg lakója is érzékelte, és sietett megnyugtatni a vendégét: – Magam is űrhajótörött vagyok. Csak kicsit régebben érkeztem, mint te ...

Mariót most már semmivel sem lehetett volna rávenni, hogy kitérjen a furcsa különítmény útjából, sőt! Alig várta a találkozást, és semmiféle veszély gondolata nem foglalkoztatta. „Elvégre én vagyok a Sebezhetetlen, nem igaz?” – biztatta magát ...

– Nerid király, ezen a néven a huszadik! – jelentette az ajtónálló, mire Dariosz felemelkedett a székéből, és az uralkodó elé sietett. Aztán, amikor kettesben maradtak a kormányzó hivatalában, hellyel kínálta a trónfosztott királyt, és udvariasan megkérdezte, miben lehet a szolgálatára. – Több ok miatt kértem tőled meghallgatást, Dariosz kormányzó, de először a köszönet hangján szeretnék szólani – felelte a király. – Nem lehetek eléggé hálás nemeslelkűségedért és önzetlen támogatásodért, amelyet maradék népemnek nyújtottál ...

Mario és Emma estére egy sziklás vidékre értek. Ez örömteli fejlemény volt, hiszen tudni lehetett, hogy a tengerpart közelében fekszik egy sziklás hegyvonulat, tehát már nincsenek messze Királyrévtől. Ennél már csak az volt nagyobb megkönnyebbülés, amikor rátaláltak egy olyan helyszínre, ahol biztonsággal pihenhettek meg ...

– Nem hamarkodtad el a Nerid királynak tett ígéretedet? – aggodalmaskodott a kormányzói dolgozószoba egyik bőrfoteljében ülve Trin. – Pontosan melyik ígéretemre is célzol, derék titkárom? – kérdezett vissza Dariosz ...

2. kötet – Minden út Osmosisba vezet Emma ezúttal Mario előtt ült a lovon, de ezt az állapotot egyre inkább megterhelőnek érezte. Nem azért, mert a haladási sebességük okozott volna kényelmetlenséget. Közel volt már Királyrév, szinte lépésben haladtak. A fiatalúr azonban olyasmiket engedett meg magának, amiket azelőtt sohasem ...

Dariosz éppen Latum mesterrel folytatott négyszemközti tárgyalásokat a hivatalában. Nem volt ez különleges helyzet, sőt. Az utóbbi időben egyre többször került sor efféle konzultációkra. Latum a sziget legtehetségesebb, legfurfangosabb ezermestere hírében állt. Már akkor is a Kormányzói Hivatal beszállítója volt, amikor Dariosz még nem is élt Evilágon. Viszont az utóbbi évben már annyi munkát kapott a sziget uralkodójától, hogy egyéb megrendeléseket legfeljebb elvétve vállalt ...

Mario és Emma a hajó orrában álltak, és lenyűgözve bámulták az eléjük táruló látványt. Szó, ami szó, Osmosis kikötője valóban nagyon impozáns volt. Egy folyó torkolatánál terült el, de tulajdonképpen már maga a torkolat is kikötőként szolgált. A folyam többszörös elágazással érkezett meg a tengerbe, így aztán a kikötő felülnézetből egy háromágú villa alakját mutatta. A komplexum megszámlálhatatlanul sok dokkból, mólóból, raktárépületből és daruból állt, amelyek környékén végeláthatatlan emberáradat hömpölygött. Zsákok, ládák és egyéb csomagok vándoroltak be hajók gyomrába, vagy éppen onnan a partra, daruk, ...

Latum mester titokzatos arccal, hóna alatt egy bőrkötésű mappával igyekezett a kormányzó hivatala felé. Amikor egy túlbuzgó őr megállította, csak előhúzta a zsebéből Osmosis aranyozott címerét, és felmutatta: – Fejeddel játszol, amikor akadályozni próbálsz – jelentette ki halkan, de határozottan. – A kormányzó úr jobban vár engem, mint hinnéd ...

Mario és Emma lassacskán elérték Osmosis kormányzati negyedének szélső utcáit, és ahogy az útjelző táblák által megadott irányba haladtak, egyik ámulatból a másikba estek. No persze, ennek mindkettejüknél más-más okai voltak. Emma, az északi parasztlány, aki eddig még jószerivel alig hagyta el Hódospatak környékét, tátott szájjal csodálkozott rá minden oszlopsorra, minden palotára, minden gazdagon díszített homlokzatra. Mario viszont, aki mégiscsak olasz volt, ezenképpen tehát földi ember, szinte az ókori Rómába csöppent utazónak érezte magát. De minden paloták legcsodálatosabbika maga a Kormányzói Hivatal volt. Az épület ...

Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, és kettesben maradtak Dariosz kormányzói hivatalában, Mario szinte kíváncsi kisgyerek módjára, türelmetlenül sorolta a kérdéseit, amelyek legfőképpen arra vonatkoztak, hogyan kerülhet innen vissza az ember a régi életébe. Dariosz, bár nem voltak tapasztalatai a gyermeknevelés terén, amolyan jóságos atya módjára próbálta lehűteni a fiú felindultságát, miközben igyekezett őszintén felelni az összes kérdésére ...

Amikor a Tanító észak felől beért Királyrév városába a két fiatallal, ígéretet tett nekik, hogy megmutatja a legrövidebb utat a kikötő felé. Azt mondta, nyugodtan bízzák rá magukat, nem először jár már ezen a nevezetes településen. Sőt, még egy darabig lakott is benne, ezért úgy ismeri, mint a tenyerét ...

Már hosszú órák óta folyt Dariosz és Mario beszélgetése, amikor először telepedett csönd a helyiségre. Szótlanul kortyolgatták a hűs bort, és mindketten a gondolataikba merültek. Dariosz átismételte magában, mit is mesélt nemrég ez a fiú az Evilágba való átkerüléséről. Tehát ő egy úgynevezett kocka srác, aki a számítógépes játékok nagy rajongója. Ennek okán hívta meg a torinói egyetemen dolgozó ismerőse, hogy legyen az egyik alanya a pszichológiai és az orvostudományi kar közös kutatásának, amely a játékfüggők agyműködését vizsgálja. Amikor csatlakoztatták a fejére a különböző érzékelő ...

– Ha már az angol nyelv szóba került – kapott az alkalmon Mario –, mondd csak, te készítetted azt az angol nyelvű feliratot, amely az előcsarnokban fogadja a látogatókat? – Nem én festettem a saját kezemmel, de természetesen az én útmutatásom nyomán készítették el – felelte Dariosz. – És nem furcsálltak semmit, akik pingálták? Vagy nem kérdezősködtek? ...

Amikor Mario óvatosan benyitott a számukra rezervált lakosztályba, hirtelen a lélegzete is elakadt. Azt hitte, Emma már rég nyugovóra tért, ehelyett azt látta, hogy a cselédje az ágy szélén ül, teljesen meztelenül, háttal a bejáratnak, és a haját fésülgeti ...

A Tanító elhagyta Királyrévet. Észak felé haladt az úton, és azt tapasztalta, hogy még túl nagy a forgalom. Ezen nem is csodálkozott, elvégre mégiscsak az északi földrész legnagyobb kikötővárosát tudhatta maga mögött. De aztán a Nap hanyatlani kezdett az égen, kiürült az út, nem volt már belátható távolságban sem szekér, sem lovas, sem gyalogos. A Tanító pedig, amikor már senki sem láthatta, elkezdett futni ...

Amikor Dariosz másnap fogadta Mariót a hivatalában, akkor már csak jeges citromos víz volt az asztalra bekészített kancsókban, és az olasz fiú ezt megkönnyebbüléssel fogadta: – Kitaláltad a gondolatomat, kormányzó – nyúlt mohón az egyik kancsó felé, és rögtön két pohárral is lehúzott a hűsítő nedűből. Aztán gunyorosan megjegyezte: – Mindössze némi édesség hiányzik belőle, máris lehetne limonádé. És akkor jót tenne a vércukorszintemnek is ...

A Tanító hajnalban ért oda a Fehér-hegyhez. Tudta, hogy innentől kezdve egyre alacsonyabb sebességgel lesz képes a célja felé haladni, de biztos volt benne, hogy valamikor az éjszaka közepén oda fog érni a havas sziklateraszra. Nem tévedett. Már magasan járt az égen a két telihold, amikor meglátta a kunyhót. Röviddel később azonban elbizonytalanodott. Nagy reményekkel nyitott be a házikóba, de nem talált benne senkit. Újra kiment a kunyhó elé, alaposan végigpásztázta a talajt, de csak a saját lábnyomait fedezte fel a hóban. Az öregembernek nyoma ...

Nyárutó havának közepén visszaérkezett Osmosisba az utolsó olyan küldöttség is, amelyik az Olimpiai Játékokat volt hivatott beharangozni az Északi-földrészen. A kikötőben kellően nagy érdeklődés övezte a hajót, elvégre az észak-keleti sztyeppékről hozott magával néhány benevezni szándékozó vitézt, és a meori népek még sohasem láttak a saját szemükkel anagur harcosokat, legfeljebb a félelmetes hírük jutott el hozzájuk ...

Mario egy verőfényes délelőttön sétálni vitte Emmát. A Kormányzói Palotából kilépve a Dicsőség sugárút felé andalogtak, majd a fiú határozott szándékai nyomán letértek jobbra a Harcosok parkjánál, utána pedig egy mellékút felé vették az irányt ...

Guzel, a baskír kinyitotta a szemét. A hegyi kis házikóban feküdt a priccsen, ezt gyakorlatilag azonnal tudta. A napszakot tekintve reggel volt, ezt az ablakon beömlő fény erejéből állapította meg. Keresni kezdte a tekintetével a jövevényt, de hiába nézett körbe az aprócska helyiségben, nem látott senkit ...

Amikor Mario megkapta a kormányzó üzenetét, hogy azonnal kéreti a hivatalába, akkor gondolkodás nélkül odasietett. Mivel az üzenet semmiféle egyéb információt nem tartalmazott, az olasz fiúra a döbbenet erejével hatott, amit tapasztalt ...

Emma nehezen tudta feldolgozni a történéseket, amelyek az utóbbi időben viharsebesen zajlottak körülötte. Először is ez a váratlan és egészen elképesztő utazás. Aztán a különös fogadtatás Osmosis kormányzójánál. Majd a bolt, most meg ez a lakás. Ami számára nem is lakásnak tűnik, sokkal inkább palotának. Már ha a fejedelemségben, Hódospatakon megtapasztalt szálláshelyeit vesszük alapul ...

Guzel a következő hajnalon ért le a hegyről. Majdnem egy teljes napot vett igénybe a művelet, mégis elégedett volt, mert ez az idő jóval kevesebbnek bizonyult, mint a legutóbbi alkalommal regisztrált intervallum. Tehát a fejlődés megkérdőjelezhetetlen ...

Sztavrila úrnő vidéki kúriájában a megszokott módon kezdődött a nap. A szolgák reggelihez terítettek, a napszámosoknak éppen az egyik intéző tartott eligazítást, a birtokfelügyelő pedig megkezdte körútját az ültetvényeken. Ám egyszer csak felborult a szokásos menetrend, mert egy semmi mással össze nem téveszthető, díszes kocsi fordult be a kúria udvarára, szintén jellegzetes küllemű lovas katonák kíséretében ...

Emma mindig élvezte, amikor Osmosis utcáin közlekedhetett. Legszívesebben szökdelve haladt volna, mindenkivel közölve a környéken, hogy ez a szabadság egészen magával ragadó. De persze ilyet nem tett, hiszen tudta, hogy ez a fajta önfeledt érzés csak az ő számára egyedi, a helyi lakosok nyilván már megszokták, sőt ebben nőttek fel. Meg aztán hogyan is közölte volna ezt velük? Mario úrfin kívül csak egyetlen embert ismert az egész szigeten, aki beszéli a norling nyelvet. Éppen azt a fiút, akihez most igyekezett ...

Már lenyugodni készült a Nap, amikor felszállt a füst a patak partján. Guzel és a három útonálló körbeülte a tábortüzet. Bár ez a szó nem is írja le pontosan a helyzetet, hiszen a baskír ült a tűz egyik oldalán, vele szemben pedig, szorosan egymás mellett, szinte összebújva gubbasztott a másik három alak, akik meglehetősen viharvert ábrázattal bámulták a fahasábokat nyaldosó lángokat ...

Mario vett egy hűsítő fürdőt, aztán bebújt Emma mellé az ágyba. Szentül meg volt róla győződve, hogy a lány már alszik. Ám egy idő után feltűnt neki, hogy a kedvese nem egyenletesen szuszog, sokkal inkább véletlenszerű időközönként sóhajtozik ...

– Még mindig nem világos számomra, hogy az a magyar férfi, Attila hogyan lehetett egyszerre színész és bányász is – fejezte ki értetlenségét Sztavrila a kormányzói hintó belsejében, amint éppen Osmosis főváros felé tartottak ...

Guzel ezen a derűs reggelen jó tempóban futhatott dél felé, ám összességében nem volt megelégedve a sebességével. Túl sokszor kellett lelassítania az utóbbi napokban, főleg nyílt terepeken, amikor emberek közelségét érzékelte. Így aztán jóval messzebb volt Osmosistól, mint ahogy mostanra tervezte, pedig nagyon szeretett volna már ott lenni ...

Osmosis legdíszesebb hintója hamarosan begördült a Kormányzói Palota elé. Dariosz felvezette Sztavrilát a hivatalába, majd futárokat küldetett Marióhoz és a két anagur törzsfőhöz. Amíg várakoztak, a kormányzó felkészítette a görög nőt arra, hogy nem lesz mindennapi élmény a találkozás. Az olasz fiú még hagyján, de hát Attila és Szubotáj mégiscsak a 23. századból érkezett! ...

Guzel rendkívül előnyös pozíciónak értékelte, hogy a fejedelem éppen az arcába sziszeg. Rendületlenül állta Kalrund tekintetét, és szinte pislogás nélkül nézett vele farkasszemet, majd csöndesen megszólalt: – Tudom, hogy mi emészti leginkább a lelkedet, nagyuram. Egy ilyen régóta hordozott kétely rengeteg kárt tud okozni a testben. Éreztél-e már például kínzó fájdalmat a hasad jobb oldalának tájékán? ...

Dariosz hivatalában, az ovális asztal körül még mindig a vallás volt a téma. Ennek kapcsán a tatár pilóta számára nem volt egészen világos valami: – Hadd kérdezzek valamit, kormányzó – vette magához a szót Szubotáj. – Neked miért olyan fontos ez az egész? Mert hogy nagyon fontos, az tisztán látszik. Mit érdekel téged, hogy milyen vallást követnek ezek az emberek? Egy gazdag sziget ura vagy, éled világodat boldogan, ráadásul már azt is tudod, hogy a földi életed sem ért véget, és hited szerint egyszer haza ...

A kormányzó nemcsak azért hozatott bort, mert Szubotáj megkérte rá. Maga is úgy tervezte, hogy amikor közeledik az este, megkísérli olyan hangulatba hozni a társaságot, hogy bizonyos kényesebb témák terítékre kerülésének esetén lehetőleg mindenki őszintén nyilatkozzon majd ...

Guzel napfelkeltekor ért Királyrévbe. Átvágott a bazársoron, ahol az árusok egyelőre nem zaklattak senkit, mert még a portékáik kipakolásával voltak elfoglalva. Aztán a kikötőbe érve végigmustrálta a hajókat, próbálván kitalálni, hogy melyikre lenne célszerű felkéredzkednie. Csakhamar felfigyelt egy kissé kopottnak tűnő egyárbócos gályára. Minél közelebb sétált hozzá, annál inkább érezte, hogy ez az a hajó, amelyen neki Osmosisba kell utaznia ...

A kormányzó hivatalában estére annyira feloldódott a hangulat, hogy az asztalrend is megbomlott. Sztavrila és Mario szorosan egymás mellé telepedve pusmogtak valamiről, a tatár és a magyar pedig a helyiségben található érdekességeket tekintették meg. Szubotáj széles terpeszben, kezeit a háta mögött összekulcsolva vette szemügyre a falra akasztott képeket és relikviákat. Nem is beszélve a térképekről, amelyek közül az volt a kedvence, amelyikre már latin betűkkel írták fel a különböző földrajzi egységek neveit ...

Mariót az első pillanattól kezdve elbűvölte a görög nő. Elsősorban nem a látványa – bár azt megállapította, hogy az alakja numero egyes, és már kicsit sem csodálkozott azon, hogy a kormányzó teljesen odavan érte –, sokkal inkább Sztavrila személyisége volt rá nagy hatással. A kisugárzása, az átható és tiszta tekintete, a modora és a beszédmódja mind olyan adalék volt, amelyek lenyűgözték az olasz fiút ...

A Második Esély nevezetű hajó befutott Osmosis kikötőjébe. Guzel meglehetősen értetlenül vette tudomásul, hogy minden gályarabot eloldoztak a kirakodás idejére, csakis őt nem. Kiáltozott is egy darabig a félszemű kapitány után, de aztán úgy döntött, nem ezen a ponton kell dűlőre vinnie a dolgot ...

Sztavrila a következő tervvel állt elő: – Van nekem egy fiatal szolgálólányom, aki ég a vágytól, hogy eltölthessen egy kis időt Osmosis fővárosban. Ha azt mondanám neki, hogy néhány napig úgy tartózkodhat itt, hogy még külön pénzt is kereshet vele, akkor talán még kezet is akarna csókolni nekem. Jelzem, ilyesmit még csak véletlenül sem várok el a személyzettől. Még a férfiaktól sem, nemhogy a nőktől. Szóval, ez az ifjú hajadon repesne a boldogságtól, ha pár napon át a pezsgő életű főváros felfedezésével és bebarangolásával tölthetné ...

A félszemű kapitány még akkor is habzó szájjal üvöltözött Guzel felé, amikor Osmosis kikötőjében lefogták a parti őrség katonái: – Ne higgyetek neki, drága vitéz urak! Ez egy vajákos ember, az ördöggel cimborál! Aljas rágalom minden, amit mond! Ne nézzetek a szemébe, különben titeket is megbabonáz az égetnivaló pokolfajzat! ...

Sztavrila és Mario éppen megbeszélték a közös dolgaikat, amikor a másik három földi társuk visszaült az asztalhoz. – Hát ti meg miért vágtok ilyen furcsa képet? – kíváncsiskodott a görög nő. Mario kicsit meg is szeppent, mert azt hitte, a kormányzó nem nézi jó szemmel, hogy ilyen bensőségesen beszélget azzal az asszonnyal, aki iránt ő gyengéd érzelmeket táplál. De aztán hamar megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy csöppet sem erről van szó ...

Az öt földi ember súlyos csöndben ült az ovális asztal körül, mindannyian a gondolataikba mélyedtek. Leginkább talán Sztavrila roskadt magába. Ezen ő maga is meglepődött, hiszen idáig úgy érezte, hogy már réges-rég belenyugodott a megváltozhatatlanba, azaz hogy soha nem térhet vissza a földi életébe. Hiszen ő volt az, aki Dariosz minden ellenkező előjelű érvelését lesöpörte az asztalról. Ám hamar rájött, hogy az az állapot, amikor az ember résnyire nyitva hagyja a remény ajtaját a lelke mélyén, nagyon különbözik attól az állapottól, amikor félreérthetetlen jelet kap ...

3. kötet – Háborúra készülve Néhány nap volt már csak hátra az olimpia megnyitójáig. A halpiacon elég szépen alakult a forgalom, hála a temérdek érdeklődőnek, akik csakis az esemény miatt látogattak a szigetre. A standoknál nagy volt a sürgés-forgás, egészen alkonyatig, amikor kezdtek megritkulni a sorok. Zurab is ezt az időszakot használta ki, hogy Emmát különböző nyelvi leckékkel okosítsa, ahogy ezt előzőleg elvállalta ...

Attila és Szubotáj türelmetlenül kérlelték Guzelt, hogy mondjon el mindent, ami a landoláskor történt vele, és eleinte reménykedtek, hogy jó híreket fognak hallani az expedíció egyetlen nőtagjáról, Oleszjáról, de hamar csalódniuk kellett ...

Természetesen Dariosz azt az utasítást adta, hogy haladéktalanul kísérjék fel a hölgyet a hivatalába. Amikor Emma belépett a helyiségbe, és a katona kívülről becsukta utána az ajtót, meglehetősen rémült arccal nézett körül. Mario persze azonnal odalépett hozzá, megfogta a kezét, és faggatni kezdte, hogy mi történt. Guzel pedig tanúbizonyságot tehetett róla, milyen kiválóan beszéli a norling nyelvet, mert a többieknek ő fordította mindazt, amit Emma riadtan elhadart a halpiacon történtekről ...

Mario és Emma hazafelé gyalogoltak a Kormányzói Palotából. A lány először félt az éjszakai sétától, de a kedvese azon a véleményen volt, hogy ha leesik a lóról az ember, akkor azonnal vissza kell ülni rá, különben megette a fene az egészet. Különben is, csak öt sarok, mit kell ettől annyira rettegni? ...

Másnap délelőtt Dariosz feldúltan sietett ki a Nagytanács üléséről. (A tanácskozáson rajta kívül legfőképp az országnagyok vettek részt, így a testület gyakorlatilag Osmosis kormányát jelentette.) Az öreg Trin, a derék titkára ott loholt a nyomában, és maga sem volt derűs hangulatban ...

– Megkérdezhetem, milyen nyelven beszélgettek ilyenkor egymással, kormányzó? – érdeklődött az öreg titkár. – Mármint ezeken a titkos, mindenki elől elzárt üléseken, amit te Olimpiai Tanácsnak nevezel. Trin szavaiban annyi bújtatott, meg nem fogalmazott vád volt, hogy Dariosz nem is tudott egyhamar visszazökkenni a gondolataiból, amelyek Osmosis új titkosszolgálati rendszere körül forogtak. Szerencsére a titkár úgy értékelte a hosszadalmas hallgatást, hogy érdemesebb máshonnan megközelíteni a dolgot: ...

Mario meglehetősen csalódottan ült a Kormányzói Palota hátsó kertjében, a hűs lugasban megterített ebédlőasztal mellett. Arra készült, hogy a két legfontosabb barátjának mond egy szép köszönőbeszédet, amelyben kifejezi, mennyire hálás nekik mindenért. Sztavrila reggel futárt küldetett a birtokára a fiatal szolgálólányáért, aki délben meg is érkezett, és örömmel vetette bele magát a munkába Zurab segítőjeként a halpiacon. A kormányzó pedig intézkedett, hogy a környéken megkettőzzék a járőrszolgálatot, hogy a tegnapihoz hasonló atrocitásokra ne kerülhessen sor ...

A kellemetlen hangulatnak az vetett véget, hogy megjelentek a felszolgálók, és kihordták az ebéd különböző fogásait az asztalra. Hirtelen mindenki visszazökkent a rögvalóságba, egyedül talán Guzel mentesült ez alól, ő ugyanis azt közölte, hogy nem kér semmit ...

Most már nem szegeződött minden szempár Guzelre. A tatár szándékosan nem nézett rá. Inkább maga elé bámult, tekintetét a tányérja szélén futó mintára fókuszálta, és láthatóan erősen koncentrált. Aztán elkezdett motyogni: – Ezt nem hiszem el. Egyszerűen nem akarom elhinni. Ilyet nem csinálhattak… ...

Szubotáj közleményét, ahányan csak voltak az asztal körül, annyiféleképpen próbálták feldolgozni. Dariosz például még a száját is eltátotta kissé. Mert az igaz, hogy már a 2030-as években is – mielőtt átkerült Evilágba – eljutott hozzá néhány hír a mesterséges intelligencia fejlődéséről, és azt is számtalanszor hallotta innen-onnan, hogy az ember feladatait egyszer majd robotok fogják átvenni, az életnek szinte minden területen. Sőt, azzal is tisztában volt, hogy bizonyos fejlesztési irányok kifejezetten az emberhez hasonlító robotok megalkotását célozzák. De azt azért soha nem hitte volna, hogy ...

– Én is azon a napon láttam őket utoljára, mint te. De majdnem biztos vagyok benne, hogy Oleszja és Maxim életben vannak – jelentette ki Guzel, a tatár legnagyobb megelégedésére. – Nem gondolom, hogy bárkit is cél nélkül helyeznének át a Földről Evilágba. – Rendben – csapta az asztalra mindkét tenyerét Szubotáj. – Akkor nekem innentől kezdve elsőszámú célom a két bajtársam megkeresése. Nézzük először a kicsi lányt. Tudsz róla valami pontosabbat is, mint amit a lebukásod előtt meséltél? – faggatta az androidot. – Tényleg ...

Osmosis déli városrészében, egy jellegzetes épület előtt Stribek türelmetlenül toporgott. Fölötte, a homlokzaton rózsaszín zászló lengedezett, amelyik azt adta hírül az egyszeri vándornak, hogy amennyiben testi örömökre vágyik, és van elég pénze, akkor itt megértő szívekre és egyéb női testrészekre találhat ...

Miután Guzel távozott, még jó darabig csönd honolt a Kormányzói Palota hátsó kertjének lugasában. Az ebédlőasztal körül mindenki a gondolataiba merülve üldögélt. Aztán poharak csengése törte meg a csendet. A kormányzó koccintott a jobbján ülő Marióval, és kijelentette: – Most már teljesen megértelek azért, amit a fejedelemségben csináltál ...

A kormányzó hintója hamarosan elindult Sztavrila úrnő vidéki birtoka, Orgil felé. Meglehetősen különös volt a kocsi zárt fülkéjében az utazás, hiszen a három földi ember, Mario, Dariosz és Sztavrila értették egymást, Emma viszont a nyelvi akadályok miatt csak az olasz fiúval tudott kommunikálni. Ez eleinte nagyon zavarta, és ha nem a végtelenül kedves úrnő mellett ült volna, akkor pont olyan feszélyezve érezte volna magát, mint azon az estén, amikor bebocsáttatást kért a Kormányzói Palotába. De Sztavrila néha átölelte a vállát, Mario pedig lefordította neki, hogy ...

A másnapi út Osmosis felé különös hangulatban telt. Van annak valami diszkrét bája, amikor az előző éjszakán két ember szeretkezik egymással, ám ez nem publikus. Sőt, egyenesen titok. Mario nem is akarta firtatni a dolgot, de számára is egyértelmű volt, hogy a mellette ülő kormányzó és a vele szemben helyet foglaló Sztavrila újra egymásra találtak.  Legfőképp azon járt az agya, hogy ez most milyen következményekkel lesz Dariosz terveire nézvést, már amiket ismert belőlük, és esetleg napirenden van-e valamiféle esküvő ...

A kormányzói hintó mellett, a két anagur törzsfő és Mario által alkotott egyenlő oldalú háromszög ebben a percben akár négyszöggé is alakulhatott volna, ekkor ugyanis befutott Guzel. De szó szerint, hiszen rohanvást érkezett. Ám a négyszögből nem lett semmi, mivel a Tanítónak esze ágában sem volt geometriai kirakóst játszani, inkább azonnal letérdelt a háromszög mértani közepén fekvő Dariosz mozdulatlan teste mellé, és alapos vizsgálatnak vetette alá ...

Darioszt a többiek felsegítették a földről, amire szüksége is volt, mert egyelőre kótyagos fejjel szédelgett, és olyan benyomást keltett, mint aki nincs egészen tisztában azzal, hogy mi történt ezen a helyszínen a korábbi percek során. Ehhez az is hozzájárult, hogy a társai elég szorosan körbefogták, és ezzel eltakarták előle a látványt ...

Guzel meglehetősen hamar felért a sziklás meredély tetejére. Talán már ez a pont is alkalmas lett volna arra, amit tervezett, de ekkor észrevett egy jókora kopasz fát, amelyik még nagyjából hat métert hozzáadott a kémlelési magassághoz, így aztán gyorsan megmászta, és egy vaskos ágon elhelyezkedve hozzákezdett a pásztázási művelethez ...

Guzel jól látta. A társzekér bakján ülő fickó meglehetősen részeg volt. De ugyan mi más is lehetne egy idősödő borkereskedő, ha már a körútja első állomásán sikerül túladnia minden portékáján? A derék kalmár tehát, visszafelé tartván Osmosis fővárosba, valóban dülöngélt kissé a bakon, és közben túláradó vidámsággal gajdolt: ...

A borkereskedő tágra nyitotta a szemét az utasa közleménye nyomán, de mielőtt még igazán megrémülhetett volna, Guzel így szólt hozzá: – Most én mondom azt, hogy fordulj hátra, Kozara bácsi. Hordót ugyan egy darabot sem fogsz látni, de lovas katonából mindjárt négyet is, akik pillanatokon belül utolérnek minket, aggodalomra tehát semmi ok ...

A szurdokban eközben Dariosz végigjárta az útonállók tetemeit, mindegyikükről letépte az álarcot, és hosszan mustrálta az ábrázatukat, de nem vélte felismerni őket. Kivéve talán az egyiküket, akinek a holtteste fölött elidőzött egy darabig, de nem szólt egy szót sem, megtartotta magának a gondolatait ...

A Kormányzói Palota alagsorában, egy jégtömbökkel meglehetősen jól ellátott helyiségben hárman álldogáltak az asztalokra fektetett hullák körül. Dariosz kormányzó mellett Trin, a személyi titkár és Tardillisz hadügyi országnagy szemlélték meg a tetemeket, és közben fontos ügyben készültek döntést hozni, amellyel kapcsolatban három opció merült fel: ...

Dariosz azért is szeretett volna mihamarabb véget vetni az alagsori vitának, mert tudatában volt, hogy ma még vár rá egy igen fontos találkozás. Nerid királyt kérette magához, és az idősödő uralkodó hamarosan meg is jelent a kormányzói hivatal helyiségében. Amint bebocsáttatást nyert, és megpillantotta az asztalon heverő hatalmas nyílvesszőt, jelentős változáson ment keresztül az arckifejezése. A döbbenet, a keserűség és a rossz emlékek fölötti vívódás egyszerre volt jelen az ábrázatán ...

Emma az első pillanattól kezdve nagyon jól érezte magát az Orgil-birtokon. Eleve lenyűgözte, hogy ő ezen a helyszínen nem egy utolsó szolgaként, nem megtűrt jobbágyként van jelen, hanem Mario úrfi kedveseként, és ez nagyon sok előjogot biztosít neki, szinte úgy kezelik, mint valami úrnőt ...

Guzel a legkevésbé egy kocsmában tudta álcázni magát. Egy ilyen helyen alapkövetelmény az ivás, hiszen a létesítmény célja pontosan az, hogy a betérő vendégek fogyasszanak. Egy hatos fokozatú android viszont nem él semmiféle folyadékkal, és nem is képes imitálni az ivást, így tehát egy kocsmában meglehetősen nehéz számára a feltűnésmentes elvegyülés ...

Dariosz az olimpia előestéjét a három földi férfitársával töltötte a kormányzói hivatal helyiségében. Meglehetősen levert hangulatban volt, és ezt nem is próbálta titkolni: – Azt hiszem, amióta kormányzó vagyok, ilyen nehéz időszakon még nem kellett keresztülmennem – sóhajtott fel. – Nagyon köszönöm, hogy mellettem vagytok. És ha jól emlékszem, még azt sem volt érkezésem megköszönni, amit ma értem tettetek. Így hát most fogadjátok legőszintébb elismerésemet és hálámat ...

Amikor Emma felfedezte, hogy egy olyan férfi szól hozzá, aki éppen fejjel lefelé lóg fölötte az ágak között, akkor annyira megijedt, hogy természetesen azonnal és ösztönszerűen felsikoltott. Ez a sikoly szerfölött hangos volt, így eljutott a Brogin nevű tolmács és Zina néni fülébe is, de mivel ők ekkortájt meglehetősen komoly elköteleződést mutattak a saját, egészen más természetű sikolyaik iránt, egy darabig nem volt valószínű, hogy hamar segítség érkezik ...

Guzel észak felől érzékelte az egyik közeli őrjárat közeledtét, ezért az utca túlsó végébe kezdte vonszolni a túszt. A varkocsos fickó persze tiltakozott, és miután érzékelte, hogy a vasmarok a csuklóján nem enyhül, hol a fenyegetőzés, hol a könyörgés módszerével élt, de még a lelki ráhatást sem hagyta ki a számításból ...

– Szóval azt állítod, hogy nem is én voltam a merénylet célpontja, hanem Sztavrila? – kérdezte a kormányzó Szubotájt. – Nem gondolod, hogy ez egy kissé meredek? – Elmesélek neked valamit. Úgymond első kézből, hiszen a saját szememmel láttam a történteket, ráadásul én voltam a legközelebb az esethez – szögezte le a tatár. – Amikor megérkeztünk Attilával a szurdokba, veled már végeztek a merénylők. Vagy legalábbis ebben a hiszemben voltak. Mit csináltak ekkor? Talán menekülőre fogták? Nem, még véletlenül sem ezt cselekedték, hanem feltépték a ...

A tatár kijelentése után súlyos csönd telepedett a helyiségre. Dariosz azon gondolkodott, hogy ha az imént a „meredek” kifejezést használta Szubotáj teóriájára, akkor mit mondjon most? Hiszen az előbb még csak arról volt szó, hogy szerinte a görög nő volt a támadás igazi célpontja, most meg már a felbujtót is megnevezte, mégpedig az egyház alakjában ...

Brogin testőr – vállán az akkor már kissé vergődő fogollyal – megérkezett az Orgil-birtokra, és az intézőnek rögtön parancsokat osztogatott: – Kell egy hely a pincében. És szerszámokra is szükségem lesz. Meg kötélre ...

A Kormányzói Hivatal helyiségében Mario még mindig nem nyugodott meg egészen. Hiába példálózott a két földi embertársa a legkülönbözőbb esetekkel, őt láthatóan továbbra is nyomasztották a szorosban történtek, ezen belül is persze a saját szerepe. – Tudjátok, amikor átkerültem Evilágba, jó darabig meg voltam róla győződve, hogy ez csak valami furcsa, nagyon realisztikus videójáték lehet – vallotta be az olasz fiú. – Ugyan, mi mást gondolhattam volna? Tisztán emlékszem, ahogy bandukoltam egy földúton, és miközben elragadtatva bámultam az előttem elterülő tájat, elkezdtem magamban beszélni. Már ...

Guzel az Orgil-birtok borospincéjében határozott léptekkel odahaladt a testőr elé, aztán felnézve az arcára így szólt hozzá: – Nem volna jó, ha további kínzatásnak vetnéd alá ezt az embert, már csak a saját érdekedben sem. Brogin ebben a percben csak egy idegesítő kis mitugrásznak tartotta a nála jó két fejjel alacsonyabb illetőt, de persze nem az alkati különbség volt a legfőbb motívum ebben a hozzáállásban, hiszen a daliás testőrnél szinte mindenki majdnem két fejjel alacsonyabb volt ...

A Kormányzói Hivatalban valahogy feledésbe merült Mario panasza, és ezzel maga a delikvens is megbarátkozott, hiszen nyilvánvalóan nagyobb horderejű esemény volt a Dariosz elleni merénylet. A kormányzó meglehetősen tanácstalannak és elcsigázottnak tűnt, ami egy ilyen nap után nem is lett volna csoda, de ő maga is bevallotta, hogy úgy érzi, kezdi meghaladni a képességeit a helyzet kezelése ...

Osmosis belvárosában egy ősz hajú öregember éppen a polgárok gyűrűjében állt, és nem akarták elengedni. Egyesek hálálkodtak neki, mások a rövidre nyírt, ápolt szakállát simogatták, mintha csak varázserőt tulajdonítanának neki, mások meg a karizmait tapogatták, és elismerő megjegyzésekkel illették a kisöreget ...

Az Orgil-birtok borospincéjében egyre feszültebbé vált a helyzet. Nyilvánvaló volt, hogy Brogin testőrnek alaposan beszűkült a tudata, és semmi másra nem képes koncentrálni, csak arra a tényre, hogy a fogságába került egy orzó, és mindenáron ki kell szednie belőle, mit keres a szigeten. Ennek folyományaként Emmában és Guzelben immár két olyan személyt látott, akik valamilyen rejtélyes okból megpróbálják őt megakadályozni nemes küldetésében ...

– Bocsássatok meg az iménti szavaimért – szólalt meg csöndesen Dariosz a Kormányzói Hivatalban, és szinte esdeklően nézett földi embertársaira. – Pont ti nem érdemeltétek meg ezt, akik ma mellettem voltatok, vagy éppen az első szóra siettetek a segítségemre. Egy hálátlan, felfuvalkodott pojácának tűnhetek most a szemetekben, de higgyétek el, hogy… ...

Brogin tisztában volt vele, hogy ki áll a pince ajtajában. Orgil úrnőjének irányába fordult, illendően meghajtotta magát, de aztán azon a hangon kezdett beszélni, amellyel érzékeltetni szerette volna, hogy ebben a szereplői körben nem tűr meg semmiféle hatalmat maga fölött: – Mint tudod, a Kormányzói Testőrség tagja vagyok, hölgyem. Bízd csak rám magad egész nyugodtan ...

Trin végre megérkezett a medencéhez. Az öreg titkár elnyűttnek és végtelenül fáradtnak látszott. Dariosznak, aki ekkor már a vízben lubickolt egy ideje, rögtön meg is esett rajta a szíve. Soha nem látta még a legfőbb bizalmi emberét ilyen állapotban. A ráncos, vézna test, a görnyedt tartás és a fakó, kifejezéstelen arc egyvelege olyan hatással volt rá, hogy inkább levette a szemét a látványról. De persze megpróbálta tapintatosan kezelni a helyzetet, és úgy tett, mintha éppen ebben a pillanatban támadt volna kedve leúszni egy hosszt a ...

Brogin akárhogy is mesterkedett, nem sikerült lecsalogatnia az Orgil-birtok úrnőjét a pincelejáratból. Mint ekkor már minden, ez a momentum is a gyanúját erősítette. Nyilván ez a furfangos nő elkapta a pillantását, amikor az ajtó zárjából kikandikáló kulcsra nézett, és nyomban kikövetkeztette a szándékait, ezért nem hajlandó tágítani a lépcsőről ...

Beesteledett Osmosis szigete fölött, ám Dariosz még mindig a hivatalában gubbasztott. Ugyan felfrissítette a fürdő, de korántsem ért el olyan hatást, amilyenre a kormányzó vágyott volna. Még mindig zsibongott az agya ennek a mozgalmas napnak a történéseitől, és fogalma sem volt, mivel csillapíthatná elméje szünet nélküli zakatolását ...

Amikor az öregember megjelent a pincelejáró ajtajában, Mario és Emma szinte egyszerre kiáltott fel: – A Tanító! Az olasz fiú utána rögtön Sztavrila felé fordult, és angol nyelven tájékoztatta a birtok úrnőjét: – Ő az, akiről már meséltem nektek a kormányzó hivatalában, néhány nappal ezelőtt. Az Északi-földrészen találkoztunk vele, annak idején ő segített nekünk hajót szerezni Királyrévben, amikor át akartunk kelni Osmosis szigetére ...

A vörös egyes kód nyomán a Kormányzói Testőrség vezetőjének haladéktalanul a sziget első embere elé kellett járulnia. Földi időszámítás szerint Dariosz hozzávetőleg 80-90 percre becsülte, mire ez a kérése teljesült, és ezt bizony nem tartotta helyénvalónak. De ezt a rosszallását semmilyen módon nem jelezte, amikor Nihuc vezérezredes végre megjelent a Kormányzói Hivatalban ...

Most már a nyugalom hangulata borította el az Orgil-birtok borospincéjét. Brogin végre megtört, Emma felszabadulva szaladt oda Marióhoz, Sztavrila pedig megkönnyebbülve fordított hátat a társaságnak, aztán Guzellel nagy egyetértésben, és valamiről halkan pusmogva kivonult a helyiségből. Az öregember viszont még mindig a történések ütőerén tarthatta a mutatóujját, mert csakhamar jelezte: – Mindjárt elvérzik az orzó! Hívjatok segítséget! ...

Dariosz úgy érezte magát, mintha egyszemélyben kellene eljátszania a jó zsarut és a rossz zsarut is. Ugyan kissé hiányosnak értékelte a létszámot, körülbelül ötven százalékos mértékben, de nem volt mit tenni, így hozta a sors. Mindazonáltal mulattatta is a helyzet, nem is kicsit. Látta, ahogy a legutóbbi megjegyzése nyomán leolvad a bájvigyor Nihuc vezérezredes arcáról, és feltett szándéka volt ezt a pökhendi alakot végképp kizökkenteni. Mit lehet tudni? Hátha annyira felmérgeli magát, hogy elköp néhány olyan dolgot is, amit nagyon nem szeretett volna. De ha ...

Mario úgy szállt ki a fürdővízből, mint aki teljesen újjászületett. Vagy legalábbis majdnem. Amíg a hűs vízzel teli dézsában ült, megpróbált mindent kikapcsolni az agyában, és csakis arra koncentrálni, hogy itt minden jó. Nézzük át a napot! – értékelt magában lehunyt szemmel a testét simogató illatos habokban. Dariosz megmenekült. Ő pedig a jelét adta a hűségének, tehát immár végképp a kormányzó bizalmi embere. Elkaptak egy orzót. Hátha megmarad, és később vallomásra lehet bírni. A tulokagyú testőrt legyűrték, behódolt, felfogta, rendben van ...

A három köpönyeges behaladt a Kormányzói Hivatal helyiségébe, és miután becsukódott mögöttük az ajtó, rendkívül különös jelenet vette kezdetét. A kormányzó természetesen felismerte Guzelt, ám a másik két jövevényt nem, bár az is igaz, hogy az arcvonásaik furcsa módon ismerősnek tűntek neki. A vezérezredes viszont erősen méregette mindhármukat ...

Mario a nyitott ablaknál állt, és jó nagyokat szippantott a friss levegőből. Már besötétedett Osmosis szigete fölött, alábbhagyott a hőség, és igazán élvezetessé vált a vidéki miliő az Orgil-birtokon. Csöndes és nyugodt volt a környék, a madarak is rég elcsitultak, legfeljebb a falevelek zizegése hallatszott, amikor egy-egy lágy nyári szellő megzörgette őket ...

Guzel megpróbálta csillapítani a kormányzó feldúltságát és egyúttal az információéhségét is. Felidézte számára a rövid beszédet, amelyet a lugasban mondott el nem is olyan régen búcsúzóul, elvégre annak során megígérte, hogy minden információt időben és a megfelelő mélységben fog a földi emberek rendelkezésére bocsátani ...

Mario, miután csöndben magára kapkodta a ruháit, úgy döntött, hogy nem használja a lépcsőlejárót. Előzőleg, az ablakon kitekintve jól felmérte az Orgil-ház homlokzatának kiszögelléseit, minden párkányt, kis tetőt és egyéb ornamentikai csudaságot, és megállapította, hogy semmiféle nehézséget nem fog számára okozni kívülről leereszkedni a talajszintre ...

Guzel folyamatosan kereste azt a pillanatot, amikor egyszerre két dolog valósul meg. Nevezetesen, hogy Dariosz nem rántja el a kezét, amikor ő rá akar fogni a csuklójára, másrészt pedig hajlandó lesz végre a szemébe nézni. Csakhogy erre még várnia kellett, nem utolsósorban azért, mert a kormányzó egyre élénkebb érdeklődést mutatott az iránt, hogy az öregember és a fiatal köpönyeges mit művel a földre rogyott vezérezredessel. Darioszt láthatóan nagyon zavarta, hogy a művelet jórészt az íróasztala takarásában zajlik, és folyvást a nyakát nyújtogatta kíváncsian ahelyett, hogy ...

Zurab felismerte Mariót. Ezt onnan lehetett a legbiztosabban tudni, hogy félhangosan azt mondta: „Nahát, de hiszen te Mario vagy, ugye?”, és közben széles mosoly szaladt szét az ábrázatán. – Igen – bólintott az olasz fiú, nyugtázva, hogy valóban ő Mario, és ráadásul erről tudomása is van. – De te mi járatban vagy errefelé, Zurab? És mi készül itt? Hova araszol ez a furcsa menet? ...

A kormányzó hivatalában Guzel és Dariosz párbeszédének átmenetileg egy szikár bejelentés vetett véget. Az íróasztal takarásából felemelkedett az addig a padlón gubbasztó öregember és a fiatal köpönyeges, majd egyszerre mondták ki: – Elkészültünk ...

– Arról nem mondott valamit a Tanító, hogy honnan, kiknek a részéről fenyegeti veszély Sztavrilát? – próbálta kifaggatni a halárust Mario, miközben megszaporázván a lépteiket a menet nyomába eredtek. – Dehogynem – közölte fontoskodva Zurab, majd megtorpant, és a dolgos jobb kezével szerteszét mutatott a szélrózsa minden irányába: – Bárhonnan! Bárkitől! ...

Dariosz szinte megbűvölve bámulta az „új” vezérezredes arcát. Számtalan kérdés zsibongott a fejében, de éppen a kérdések töméntelen mennyisége miatt egyelőre nem volt képes kiválasztani egyet sem. Szerencsére Guzel a segítségére sietett, és elkezdte sorolni a fontosabb tudnivalókat ...

Mario letett róla, hogy újabb információkat próbáljon kisajtolni az oktondi halárusból. Már csak azért is, mert időközben maguk mögött hagyták az erdőt, és immár nyílt vidéken haladt a menet az északi tengerpart felé. Az olasz fiú jobbnak látta, ha a figyelmét inkább a tágabb környezetére összpontosítja, nem Zurabra ...

A kormányzó hivatalában a metamorf láthatólag befejezte a ma estére tervezett adatfeldolgozást. Ami ezután következett, attól Dariosz kis híján sztrókot kapott, mert a jelenség egészen megdöbbentő volt. Az új Nihuc tekintete kitisztult, a kezeit az asztalra emelte, majd olyan hangon, amelyik félelmetesen egyezett a vezérezredesével, a következőt jelentette ki: – A baj sokkal nagyobb, mint azt sejteni lehetett. De majdnem egy egész napunk van rá, hogy megoldjuk. És én meg is fogom oldani ...

– Hogy tessék??? – hangzott el Dariosz szájából a már jól ismert szófordulat. – Mégis ki akarja felgyújtani? És miért? És hol? – Nem ki, hanem kik – felelte Nihuc. – Kilenc ponton szándékoznak felgyújtani a várost holnap éjjel. Sajnos erről nem áll rendelkezésemre minden információ. Vagy azért, mert az átvitel közben néhány ponton megsérült az adatállomány, vagy pedig azért, mert a tervezett akció kapcsán a vezérezredes sem volt birtokában minden információnak ...

4. kötet – A fejedelemségen át Kalrund fejedelem ezen a szép tavaszi napon sokáig nem ivott. Már a reggelijéhez kihozott bort is visszaküldte, és aztán az ebédjéhez sem igényelte a nemes italt. A vacsoránál azonban már sokkal megengedőbb volt saját magával szemben. Fehér-, vörös- és feketebort is kéretett az asztalára, no meg, ami ennél sokkal fontosabb volt, a lányát is magához kérette ...

Esteban főszakács ezen az estén is szerencsésnek érezhette magát. Annak rendje és módja szerint elkészítette a menüsort Kalrund fejedelem vacsorájához, és ezúttal is bezsebelhette az uralkodó dicséretét. Elégedetten vonult hát el a szállására, röviddel később azonban ütemes kopogás hallatszott az ajtaja felől: tá-ti-ti-tá-tá. Pontosan tudta, hogy az uralkodó felesége, Milla kér bebocsáttatást a titkos jel által, és nem is késlekedett ajtót nyitni neki ...

Mi tagadás, Lanagrid döbbenten vette tudomásul apja szavait. Mi az, hogy megtalálta a jövendőbelijét? De hiszen alig múlt tizennégy éves! Máris el akarja csapni őt a háztól? Rendben, érti ő, hogy uralkodók lányait akár kicsiny gyermekkorukban is férjhez lehet adni, vagy legalábbis ígérni…, na de minden előzmény nélkül, csak úgy, egyik napról a másikra? ...

Guzel és az öregember távoztak a kormányzó hivatalából, mondván, hogy halaszthatatlan teendőik vannak az Orgil-birtokon, de megígérték, hogy másnap visszatérnek. Röviddel később Nihuc vezérezredes is indulni készült, ám még fel sem állhatott a székéből, amikor az egyik testőr kért bebocsáttatást jelentéstételre ...

Lanagrid szívesen beszélgetett volna még fejedelmi atyjával, ám ezt a lehetőséget szerfölött egyértelműen vágta ketté az a hang, amikor a részeg uralkodó homloka aprót koppant az asztalon, majd Kalrund békés hortyogásba kezdett. Az apró koppanás után a leány végiglopódzkodott az épületszárny néhány folyosóján, és immár több apró koppantásban látta a megoldást, amelyek nyomán kitárult előtte egy ajtó ...

A Kormányzói Palotában, közvetlenül a jégverem mellett üzemelt egy érdekes helyiség az alagsorban. Kizárólag olyan eszközök alkották a berendezését, amelyek valamilyen módon a testi fájdalommal voltak kapcsolatosak. Jelenleg Nihuc vezérezredes álldogált a zordon helyiség közepén, tekintetét pedig felváltva nyugtatta a saját emberein, három kiváló testőrön, illetve a kőfalak sarkában láncra fűzött illetőn, akit nemrégiben Dariosz kormányzó hivatali helyiségében zsákmányolt, az összenőtt szemöldökű gyújtogatón. És várakoztak ...

Esteban nagyjából ahhoz hasonló haragot érzett Lanagrid iránt, mint amikor annak idején a lány elárulta neki, hogy még alig múlt tizennégy éves. Ráadásul mindez már a második együttlétük után történt. Akkoriban a főszakács napokig vívódott magában, álmatlanság is gyötörte, és egy beteg lelkű kéjencnek érezte magát. Aztán persze számtalan mentséget talált a tettére ...

Esteban felült az ágyán, és hosszan bámulta az ajtót, amelyik épp most csukódott be Lanagrid mögött. Még mindig haragot érzett a lány iránt, de akarattal elhessegette magától ezt az érzést, és igyekezett arra koncentrálni, amit a jövője szempontjából sokkal fontosabbnak gondolt. Ez pedig természetesen nem volt más, mint az olimpia ...

Már hajnalodott, amikor Dariosz végre nagy nehezen ágyba került. De hiába érzett csontig hatoló fáradtságot, képtelen volt elaludni. Csak forgolódott Osmosis legkényelmesebb és legértékesebb fekvőhelyén, de nem jött álom a szemére. Olyan gondolatok sorjáztak a fejében, amelyek még csak arra sem adtak esélyt, hogy a kormányzó elszenderüljön, nemhogy egy igazi pihentető, idegkisimító alvásban legyen része ...

Esteban annyira belemerült a hallgatózásba, hogy olykor figyelmeztetnie kellett magát, miszerint időnként nem ártana egy-egy pillantást a háta mögé is vetnie, mert ha a folyosó végén katonák imbolygó alakját pillantja meg a sejtelmes fáklyafényben, akkor menekülőre kell fognia a dolgot. De hát annyira érdekfeszítő volt minden, ami a trónteremből szűrődött ki, hogy a főszakács nem bírt ellenállni a kísértésnek: újra és újra visszatapasztotta a fülét az ajtóra ...

Az olimpia megnyitójának reggelén a Kormányzói Palotában meglehetősen nagy volt a forgalom, szép számmal érkeztek az épületbe a testőrök. Mi ezt a Földön úgy mondanánk, az éjszakai műszak emberei átadták a stafétát a nappalos műszak tagjainak. Lényegében Osmosis egyik legfontosabb helyszínén is pontosan ez történt, de hamarosan kiderült, hogy ez a nap szinte mindenki számára tartogat meglepetéseket ...

Kalrund fejedelem egy ideig egészen jól viselte a leánykérés nevezetű ünnepélyt, pedig hosszú esztendők óta irtózott mindenféle udvari ceremóniától. Ugyanis tisztában volt vele, hogy nagyivó mivoltát nem tudja leplezni, és jó ideje már azok a hírek is visszajutottak hozzá másnap, hogy mivel botránkoztatta meg a jónépet különböző bálok, lakomák vagy más összejövetelek alkalmával ...

Dariosszal olyasmi történt, ami evilági életében még soha. Nihuc vezérezredes ébresztette föl. A kormányzó szerfölött nyűgösen dörzsölgette a szemét, és egyelőre azt sem tudta, milyen napszak van. Azt számítgatta magában, hogy mennyit aludhatott, és a saját érzéseire hagyatkozva azt állapította meg, hogy két óránál több semmiképp sem lehetett. Ezzel egyidejűleg újra megfogadta magában, hogy Latum mesterrel a lehető leghamarabb „feltaláltatja” az órát ...

Kalrund a félhomályos trónteremben ült, szemben vele pedig, az asztal túloldalán Iva mama helyezkedett el, Lanagrid gyermekkori dajkája. Ugyan a fejedelem lánya már réges-rég kinőtt a dajkálandó kisdedek sorából, Iva mamát azonban mégsem bocsátotta el az udvar. Nem mintha újabb utódnál kívánták volna igénybe venni szolgálatait. Iva mama egyszerűen egy olyan jelenség volt, akit nem lehetett csak úgy elengedni egy uralkodóház kötelékéből ...

Nihuc távozása után a kormányzó még mindig bizonytalannak érezte magát. Nagyon szeretett volna maradéktalanul megbízni a vezérezredesben, pontosabban az állítólag szuperintelligens metamorfban, de egyelőre semmi ilyesmit nem érzett, és tisztában volt vele, hogy ez nem elhatározás kérdése ...

Minél tovább dédelgette magában a legújabban támadt tervét Kalrund, annál jobban tetszett neki a saját elgondolása. Ám a morfondírozás egy pontján rájött, hogy még van kérni valója a lánya hajdani dajkájától, mert csak három üvegcsével lesz teljes a készlet ...

Egy szép nyári estén Esteban számára kiváló szökési lehetőség nyílott. A fejedelem és a fél udvartartása már napokkal korábban útra kelt a Gunnerud Hercegség székhelye felé, hogy a leánykérést követően tisztelgő látogatást tegyenek a vőlegény uralkodói családjánál. A norling népeknél ez ősi szokásként élt, és nemcsak a nemesek, hanem az egyszerű jobbágyok körében is. Mindezen események folyományaként tehát a derék főszakács lényegében napok óta szabadságon volt, már ami a munkaköri kötelességeit illeti. Esteban azonban ezt a szabadságot igyekezett a legteljesebb körűvé szélesíteni ...

A Kormányzói Hivatalban az olimpia megnyitójának délelőttjén lassacskán mindenki összegyűlt, aki számított. Dariosz és Mario mellé először a két anagur törzsfő ült le az ovális asztalhoz, aztán visszaérkezett az Orgil-birtokról Guzel és az öreg Baskír, végül pedig Nihuc vezérezredes csatlakozott a jelenlévőkhöz ...

Esteban átjutott a legbelső védvonalon, így hát hamarosan egy olyan apróházas környezetben találta magát, ahol legfőképpen lópatkolók, íjfaragók, fegyverkovácsok és páncélingkészítők laktak, tehát mindazok a mesteremberek, akik a fejedelem mindenkori hadviselése szempontjából a legfontosabbak voltak ...

Trin, az öreg titkár megjelenése alaposan átalakította a Kormányzói Hivatal hangulatát. A helyiségben mindenki megpróbált higgadtságot erőltetni magára – már amennyiben szüksége volt rá –, és a további történésekre kénytelenek voltak úgy tekinteni, mint egyfajta hármas találkozóra. Hiszen az androidok és a Földről érkezettek mellett immár egy valódi evilági ember is a körükben tartózkodott ...

Rőtvár nagytermében már jó ideje folyt a mulatozás. Ezzel együtt a bor is. Gunnerud és Lanagrid esküvőjén ennek köszönhetően a legkülönbözőbb rendű és rangú főemberek – mindkét uralkodócsalád részéről – olyan duhajkodásra adták a fejüket, aminek láttán Kalrund fejedelem meghozta a döntést. Minek fogja vissza magát? Ha ezek a nemes urak ennyire elszántan hódolnak a kásás beszéd, a danolászás és a béna tánc szenvedélyének, akkor ő mit szerénykedjen? Hát ezekben a versenyszámokban ő utolérhetetlen! ...

Megindult a szekér. Lassan döcögött a gyűrűk ellenőrzőkapuihoz, ahol a molnárt persze mindenféle akadékoskodás nélkül útjára bocsátották. Utána érezhető volt, ahogy felhajtanak a kompra. Aztán a partot érés is nyilvánvaló volt. Onnantól pedig megindult a versenyfutás az idővel. A molnár hajszolta a lovakat. A félútnál lévő váltóponton volt egy kis pihenő, de ennyi ...

A rőtvári menyegző fontos pillanatai következtek, legalábbis Kalrund számára. Szerette volna beadni Iniciusz páternek a férfierőt és a gerjedelmet egyaránt növelő cseppeket, de rájött, hogy a műveletnek akadálya keletkezett, mégpedig egészen másféle nedűk formájában. Ezeket a nedűket maga a fejedelem fogyasztotta el a korábbiakban, és sajnos olyan mennyiségben, hogy némely információk összekeveredtek a fejében. Töprengése Lanagridnak is feltűnt, aki faképnél hagyta aktuális táncpartnerét, és újra letelepedett az apja mellé ...

Trin, a derék titkár – szerteágazó és halasztást nem tűrő teendőire hivatkozva – egyelőre távozott a megbeszélésről, de a többiek együtt maradtak még egy darabig, mert legtöbbjüknek volt valami fontos mondandója a kialakult helyzettel kapcsolatban. Elsőként Szubotáj ragadta magához a szót, és megkérdezte a kormányzótól: – Mondd csak, Dariosz! Mikor jártál utoljára a néped körében, elvegyülve a sokadalomban? Főleg olyankor, amikor Neridea harcosai is részt vettek a közrend fenntartásában ...

A rőtvári menyegzőn a tetőfokára hágott a hangulat, a zenekar tagjai már tényleg mindent beleadva fújták sípjaikat és tilinkóikat, javában folyt tehát az ereszd el a hajamat. Lanagrid ekkor újra csak odatelepedett az apja mellé, aki a félreeső asztalnál az alkarjára borulva hortyogott, és elkezdte böködni a könyökét: – Ébredj, atyám, mert ideje kibontakoztatni a tervünket! ...

A kormányzó hivatalában újabb közjáték fokozta a hangulatot. Az ajtónálló jelentette, hogy még a mai napon is érkezett egy személy, aki mindenáron az olimpiára akar jelentkezni, ráadásul ezt az aula különleges kapujánál tette meg. Dariosz persze intett, hogy bocsássák rögtön a színe elé a delikvenst ...

Lanagrid a csaknem átlátszó pongyolájában egy meglehetősen rövid távot küzdött le a folyosón, így nem is láthatta meg senki. A mindössze három ajtóval odébb fekvő helyiség, amelyikbe kopogtatás nélkül benyitott, hajdanán az apja titkos vágyait szolgálta, de már majdnem egy évtizede nem volt használatban. Kalrund annak idején az ágyasait fogadta ott, néha kettőt-hármat is éjszakánként, de ilyesmire már régóta nem került sor ...

– No, akkor keressük meg ezt az ifjú Kalrundot a versenyzők szállásán – kezdett szedelőzködni Guzel a kormányzó hivatalában, majd miután felállt az ovális asztal mellől, a spanyolra nézve így szólt: – Be kell öltöztetnünk az új barátunkat a testőrség egyenruhájába ...

Kalrund fejedelem ezt a késő nyári délutánt az elmélkedésnek szánta. Ritkán esett meg vele ilyesmi, utoljára talán Királyrév hajdani ostroma előtt vonult el valamiféle tudatos magányba, hogy végiggondolja a várható eseményeket, de most – az Osmosisban beharangozott olimpia megnyitója előtt nem sokkal – újra idejét érezte az összegzésnek ...

Dariosz nem is vette észre, hogy mikor maradt egyedül a vezérezredessel. Elaludt volna? Még ha pillanatokra is? Hát azért ennyire nem lehet fáradt! Mindenesetre már csak arra eszmélt fel, hogy Nihuc szokatlanul halkan és együttérzően így szól hozzá: – Van egy olyan gyanúm, hogy veled most nem ártana elbeszélgetnem egy kicsit. Úgy érzékelem, szükséged lenne némi megerősítésre ...

Reggeli közben Milla csodálkozva tapasztalta, hogy az ura mindjárt a felszolgálás végeztével mindenkit kiküld a helyiségből. Nemcsak a szolgálókat, de még a testőrség tagjait is. Néhány kvintával korábban talán meghűlt volna az ereiben a vér, mert az lett volna az első tippje, hogy fény derült az Estebannal folytatott viszonyára, de mivel a hűtlen főszakácsot már régóta szökevényként tartották számon Rőtvárban, az asszony viszonylag nyugodt maradt. Egészen addig, amíg rá nem pillantott Kalrund kezére, amelyben úgy remegett a villa, hogy azzal még egy zsonglőr sem tudott ...

Dariosz meglepődve konstatálta, hogy igencsak különös hangulatba került a vezérezredessel folytatott beszélgetés során. Voltaképpen azelőtt ezt a Nihucot mindig valamiféle undorral figyelte, nem is annyira a külleme, mint inkább a személyiségjegyei alapján. De hát ez a kövérkés katonaember oly régóta volt már a Kormányzói Testőrség feje, hogy senkinek eszébe sem juthatott megkérdőjelezni a posztját és az ezzel járó társadalmi rangját. Azonban Dariosz most már együtt látott benne két személyiséget, és ezek többnyire keveredtek egymással ...

– Jól vagy? – kérdezte a fejedelem, amikor a színe elé vezették a fiát. – Van valami különös kórság, egyéb baj, ami kínoz vagy nyomaszt? – Nyimnyem – motyogta az ifjabb Kalrund. – Felteszem, ez a te sajátságos nyelveden annyit tesz, hogy nincsen – állapította meg bosszúsan a fejedelem, aztán intett a testőröknek, hogy elmehetnek ...

Dariosz a gondolataiba mélyedve ült a kormányzói hintóban, miközben Osmosis Főváros Déli Helyőrsége felé kocsikázott. Az zökkentette vissza a valóságba, amikor a mellette ülő Nihuc vezérezredes finoman megbökte az oldalát: – Mi foglalkoztat, kormányzó? Tudnom kell, mielőtt odaérünk, úgyhogy kérlek, légy őszinte és lényegretörő ...

Esteban rendkívüli módon csodálkozott, amikor az öregember meg a Tanító egy rózsaszín zászlós ház elé vezette. Ugyan még soha nem járt ilyesféle helynek a környékén sem, de a fejedelemségben már sokat hallott róla, hogy milyen jellegű örömtanyák ezek. A legkülönfélébb vándorok és csavargók kaján vigyorral mesélték mindenféle sörszagú söntésekben, hogy mit tapasztaltak, amikor meglátogattak egy-egy efféle kéjbarlangot a Szigetvilág nagyobb városaiban. A spanyol akkoriban hitte is, amit hallott, meg nem is ...

Mario egyelőre kedvetlenül csellengett Osmosis főterének környékén, és eközben mindenféle, néha egészen filozofikus gondolatok ragadták magukkal. Kissé mellőzöttnek érezte magát, mert a kormányzó nem adott neki semmilyen megbízást, de hát be kellett látnia, hogy a meori nyelv ismeretének hiányában nem is lehet most különösebb hasznát venni a szigeten. Ettől függetlenül nem esett jól neki, hogy Dariosznak, akit ő feltétel nélkül tisztelt, mintha kiesett volna a látóköréből ezen a reggelen ...

A két anagur törzsfő kellemesen laza hangulatban járta be az olimpia legkülönbözőbb helyszíneit, mint valami turisták. Mivel mindketten diplomáciai jelvényt kaptak Dariosz kormányzótól, ezt minden különösebb nehézség nélkül megtehették ...

Az italkimérésbe lépve Mario már az első pillanatokban érezte, hogy itt sok új élményben lesz része. Ám azt még csak nem is sejtette, hogy a tapasztalatai jóval sokrétűbbek és szerteágazóbbak lesznek, mint ahogy azt elsőre gondolta volna ...

Az anagur törzsfők az Aréna versenyzői szállása mellett álló hatalmas filagória egyik asztalánál ültek, és az ifjabb Kalrundot tartották megfigyelés alatt. Igazából remekül is érezhették volna magukat. A kör alakú, minden oldalról nyitott filagória közepén elárusítóhely üzemelt, ahol különféle jeges frissítőket és harapnivalót lehetett vételezni. A tető védett a tűző naptól, és alatta kellemes szellő lengedezett, hiszen az építménynek nem volt oldalfala. De a két anagur főember mégsem volt túlságosan boldog ...

– Most jövök a déli helyőrségből – közölte baljóslatúan az egyes számú megfigyelt. – Sajnos nincsenek jó híreim. A Páva maga mellé állította az idegen katonákat. – Hogy rohadna el az összes belszerve, de lehetőleg még ma – sziszegte fojtott hangon belgyógyászati ihletettségű jókívánságait a kettes számú megfigyelt. – Hogy érte el ezt? ...

Amíg a déli helyőrségben egyszerre tizennégy ötvösmester dolgozott a katonák jelvénycseréjén, Nihuc vezérezredes lehetőséget teremtett egy hatszemközti megbeszélésre a kaszárnya egyik parancsnoki helyiségében. Nerid király ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, sőt inkább természetesnek vette. Dariosz viszont erősen bosszankodott, hogy már megint olyan programot szervezett a testőrparancsnok, amelyről őt előzőleg elfelejtette tájékoztatni ...

Pindzsuja lovag nem vette észre, hogy követik. Legfőképp azért, mert nem is foglalkozott ilyesmivel. Semmi más nem érdekelte ebben az időszakban, mint az a különös érzés, hogy Kalrund lepecsételt levele szinte már égeti a bőrét. Ezt persze csakis átvitt értelemben kell elképzelni, de az tény, hogy amikor a nap folyamán a lovag néha elővette az összehajtogatott papirost a belső zsebéből, akkor minden alkalommal egyre nagyobb késztetést érzett, hogy feltörje a fejedelem pecsétjét ...

Mario is kilépett a szórakoztató létesítmény ajtaján, nem sokkal a két megfigyelt delikvens után, és ahogy előzőleg számított rá, az egyikük jobbra ment, a másikuk meg balra. De nem is ez zavarta az olasz fiatalembert. Sokkal inkább az, hogy nem értette, miért volt biztos benne előzőleg, hogy ez így fog történni ...

Lassan Pindzsuja lovag is ráeszmélt, hogy nem igazán kellene neki itt valamiféle nagyjelenetet előadni a park szélén. Az odáig rendben van, hogy próbált félrehúzódni az emberek elől, de érzékelte, hogy egyre több járókelő tűnik fel, akiknek szemet szúrhat az ő ideges viselkedése. Visszaült hát a padra, és még utoljára széthajtogatta a papírlapot, hogy elolvashassa Kalrund fejdelem levelét ...

Mario és az öreg Baskír teljesen különböző arckifejezéssel hagyták el a kocsmát. Az android a már jól megszokott sztoikus nyugalmat és derűt sugározta, az olasz fiatalembernek azonban az egész fizimiskájára kiült az aggodalom és az értetlenség. Ennek hangot is adott, miközben megpróbált lépést tartani az öregemberrel, akit egyébként már az első, még norling földön történt találkozásuk óta nagyra becsült: ...

Amikor Pindzsuja visszatért az Aréna melletti filagóriába, az ifjabb Kalrundot ugyanabban a pózban találta, ahogy otthagyta. Nem nagyon lepődött meg ezen, bár azt más rőtvári személyekkel ellentétben sosem gondolta, hogy a trónörökös buta lenne. Szentül meg volt győződve róla, hogy csupán lassabb az észjárása, mint egy átlagemberé. Ehhez pedig jó adag önbizalomhiány is társul, és a kettő együtt igazán szerencsétlen kombináció ...

A laktanyából visszaérvén Dariosz és Nihuc már egy ideje négyszemközt tárgyaltak a Kormányzói Hivatalban, amikor csatlakozott hozzájuk az olasz fiú és az öreg Baskír. Ez utóbbi nyomban átvett a vezérezredestől egy nem túl méretes bőrzacskót, és a tenyerében tartva méregetni kezdte ...

Guzel észrevétlenül követte a kopasz kis fickót, és nem lepte meg, hogy lassacskán elhagyják Osmosis főváros területét. A megfigyelt személy nyugati irányban haladt, és pontosan afelé a szurdok felé menetelt nagy lelkesedéssel, ahol nem sokkal korábban a merénylet történt ...

– Mindig örömmel és nagy tisztelettel fogadom a legkülönbözőbb fejedelemségek és királyságok küldöttségeit – közölte diplomatikusan a kormányzó Pindzsujával –, de most mégis fel kell tennem a kérést: mi a célja ennek az előre be nem jelentett látogatásnak, derék lovag? ...

Pindzsuja és az ifjabb Kalrund egyedül maradtak a lakosztályban. Mívesen faragott bútorok, pazar falidíszek és a legfinomabb anyagokból készített függönyök alkották a berendezést. Mindketten a szájukat tátva forgolódtak a helyiségben, aztán a lovag lelkesen odalépett az ablakhoz, de kissé lelombozódva vette tudomásul, hogy az egy szűk és néptelen belső udvarra néz ...

A kormányzó hivatalában felpezsdült az élet. Miután a két norling jövevény távozott, Dariosz odaült Mario mellé, és el akarta mesélni neki, mi volt az előző percek párbeszédének lényege, mert kíváncsi lett volna a véleményére és frissen szerzett benyomásaira, de az olasz fiú csak intett: – Köszönöm, ne fáradj, tökéletesen értettem mindent ...

A Kormányzói Hivatalban a hangfelvétel meglehetősen sajátságos lejátszása után komor csönd ült. Dariosz az ökleit a halántékának támasztva könyökölt az asztalon, Attila a borostáit simogatta, Szubotáj néha nagyokat fújtatott, Mario pedig úgy bámult maga elé, mint aki most szeretne valahol máshol lenni ...

A Monostorból ugyan kilépett két igen fontos ember, de odabenn a harcosok felajzása még nem ért véget. Csak annyi történt, hogy egyelőre a főpapnál valamivel szerényebb beosztású személyek vették át a celebrálást. Zsatar főpap azért kívánt négyszemközt elbeszélgetni Uvon padréval odakinn, mert még nem volt alkalma részletesen kikérdezni, amióta visszatért a körükbe a fővárosból, és ez a nagy hodály zajos miliőjében nem is lett volna lehetséges ...

Baskír a tőle telhető legnagyobb sebességgel igyekezett észak-keletre, az anagur pusztaság felé, amikor egy tölgyerdőbe érkezvén furcsa közjátékok egész sorozata akadályozta meg a továbbhaladásban. A terep adottságai miatt először is kissé lassítania kellett, de még így is összeütközött valakivel, akit előzőleg semmilyen módon nem jeleztek a szenzorai. Az illető balról tűnt fel, de már csak az utolsó pillanatban, és mivel szintén rohanvást közlekedett, az ütközést nem lehetett elkerülni. Baskír következő élménye az volt, hogy bukfencezve repül a levegőben. Aztán letarolt egy tüskés bokrot, végül pedig ...

Nihuc vezérezredes felszólítása nyomán a Kormányzói Hivatal helyiségében valóban elkezdett mindenki a holnapi nap feladataival foglalkozni, bár egyesek a mai, úgynevezett „gyújtogatós” estét is belekeverték, így aztán hamarosan olyan hangzavar keletkezett, aminek csak a testőrparancsnok erélyes közbelépése vetett véget: ...

Éjszaka volt. Baskír a szokásos tempóban futott észak-kelet felé, de egyszer csak lelassult, és azt kellett konstatálnia, hogy sorra mondják fel a szolgálatot a különböző rendszerei. Ennek a legegyértelműbb jele volt, hogy ugyan fokozatosan, de elég rövid idő alatt megszűnt a sötétben látás funkciója. A Tanító először azt hitte, hogy ennek tudható be az általános lassulás, de aztán kiderült, hogy más bajok is vannak ...

Dariosz mohón nyelte le a tégely tartalmát, és aztán újra átélhette, ahogy a szer hatása pillanatok alatt szétárad minden sejtjében, és nemcsak a testi fáradtsága múlik el, de a gondolatai is olyan villámsebesen cikáznak, mintha éppen most ébredt volna fel, frissen és kipihenten. Rögtön eszébe is jutott egy kérdés, és nekiszegezte Nihucnak: ...

Miután Guzel ráuszította a kutyákat a marcona külsejű őrre, és rövid menekülés végén átdobta magát a cölöpkerítésen, eszében sem volt elhagyni a Monostor környékét. Pontosan tudta, hogy még számos információ vár rá ezen a helyszínen, és minél többet megszerez belőlük, annál nagyobb segítségére lehet a többieknek. Megkerülte hát a monostori birtokot, és a kutyás incidens átellenében, a kerítés tövébe kuporodva várta a megfelelő pillanatot az újbóli bevetésre ...

A Kormányzói Hivatalban az szakította félbe a megbeszélést, hogy az öreg Trin kért bebocsáttatást a helyiségbe. Dariosz titkárának megjelenése átalakította az ülésrendet is, mert Nihuc a két anagur törzsfő közé telepedett – tudván, hogy egyedül ők nem értik a meori nyelvet –, és vállalta a fordítást ...

– Hát ez nem lehet igaz – csóválta a fejét Guzel, mert már megint nem tudta úgy letenni a borsszemét a táblára, hogy ne a partnere nyerjen. Természetesen ez a meglepődés a részéről éppen annyira volt hiteles, mint amennyire egy tízéves gyerek csodálkozna rá arra a tényre, hogy az eső a felhőkből hullik a talajra ...

5. kötet – Versenynapok Magasan járt már a nap, amikor Baskír odaért a Balinos folyó tölcsértorkolatához. Ez a hatalmas folyam volt az, amelyik kettészelte a kontinens észak-keleti részeit, elválasztva egymástól a norlingok által lakott területeket az anagur törzsek szálláshelyét adó füves pusztaságoktól ...

A Kormányzói Hivatalban Nihuc jelentőségteljes szavakkal közölte: – Ebben a pillanatban kaptam a jelentést Guzeltől, hogy a holnapi napon a következő lesz a felvonulási menet összetétele és elosztása: a mintegy ezerötszáz fős harcoló alakulat a szurdokon keresztül, azaz a legrövidebb úton közelíti meg a fővárost, mégpedig gyalogosan, a papság vezetői viszont a hegyet megkerülve, lóháton és kocsin szándékoznak megérkezni Osmosis főterére ...

Az Arénában kezdetét vette az Olimpiai Játékok megnyitó ünnepsége. Dariosz természetesen a dísztribün közepén foglalt helyet; a jobbján Nerid király ült, a balján pedig Attila és Szubotáj, mint az idegen országokból érkezett versenyzői küldöttségek legmagasabb rangú képviselői. Mindannyian vidám hangulatban voltak, elsősorban azért, mert a kormányzó nem nyújtotta hosszúra a beszédét. Valljuk be, nincs az a korszak, amikor a tisztelt publikumot egy ilyen esemény kapcsán jobban érdekelnék az állami vezetők beszédei, mint azok a történések, amelyek a küzdőtéren zajlanak ...

A tatárt persze nem hagyta nyugodni a dolog. Hiszen hogyan is hagyhatta volna? Öt hosszú év után újra látni véli halottnak hitt bajtársát ebben az idegen világban, és akkor csak vonja meg a vállát, és mesélje be magának, hogy pusztán egy néhány pillanatig tartó, különös látomás volt? Az elméjének és emlékeinek játéka? Ugyan ki volna képes ilyesmire? ...

Leszállt az alkony Osmosis szigetére. Az Olimpiai Játékok nyitónapja véget ért, mégpedig fényes sikerrel. A nézősereglet tombolva szurkolt a lándzsavetés, a súlylökés és a távolugrás bajnokainak, és az első versenynap lezárásaként kórusban éltették a kormányzót. Az ország első emberét, aki most a Vértanúk dombjának tetején állt, és onnan tekintett le az elnyugodni készülő fővárosra. A kőkorlátnak támaszkodott, és meredten nézte a házak rengetegét ...

A két anagur törzsfő azonnal a lovához futott, és nyeregbe pattant, de a kormányzó utánuk kiáltott: – Várjatok! Azt sem tudjátok, merre keressétek a helyszínt! Ki tudja, mikorra találnátok oda? Majd én mutatom az utat! Közben odaintett Mariónak, hogy kövesse, aztán a hintó mögött várakozó testőreihez sietett, és lefoglalt tőlük két lovat ...

A külvárosi utcácskában egészen különös jelenetek játszódtak le. Miután az emberek konstatálták, hogy a hirtelen jött sűrű zápor maradéktalanul eloltotta a tüzet, először csak egymás között kezdtek pusmogni, aztán elhangzott néhány hangosabb szó is, mire a kisebbfajta tömeg elindult a kormányzó és kis csapata felé ...

A négy földi ember újra lóra ült, és elhagyták a helyszínt. Megpróbáltak egy olyan utcát vagy teret keresni, ahol nem lakik egyetlen olyan versenyző sem, aki rettentő nagyot hajított ma a dárdával, vagy túl sok daliás ellenfelet győzött le birkózásban, így nincs miért ünnepelnie a környéknek. Csakhamar találtak is egy újabb szerény pihenőhelyet, ahol Szubotáj kedvtelve járatta körbe a tekintetét: ...

Már majdnem éjfél volt, amikor Nihuc vezérezredes megérkezett az egyik nemesi házhoz. Az ajtónállók jó ismerősként bocsátották be, ő pedig a jobb kezében egy palack bort lengetve haladt fel az emeleten lévő nagyterembe. – Na, mi az? Máris hozzáfogtatok a vacsorához, meg sem vártatok? – kérdezte sértődöttséget mímelve, pedig a Pépes Arcú adatállományának kiértékelése után tisztában lehetett vele, hogy kivétel nélkül mindig ő érkezett késve az efféle összejövetelekre. De azzal is tisztában volt, hogy mindig méltatlankodnia kell, ez a bevett szokás ...

Dariosz újra átélhette, milyen érzés az, amikor Nihuc vezérezredes ébreszti az embert. Felült az ágyán, és próbált visszagondolni arra, hogy mi az utolsó emlékképe az előző estéről. Vagy ez még ugyanaz az éjszaka…? Már semmiben sem volt biztos ...

Csöndben közelített az öttagú különítmény a szurdok felé. Nem csak azért, mert amikor az ember egy titkos csatatér felé halad, akkor nem szokása vad kurjongatással felhívni magára a figyelmet. Mind az öt lovas a gondolataiba mélyedve rótta az osmosisi mérőföldeket ...

A kormányzó igen hosszú hatásszünetet tartott. Nihuc részletes iránymutatása alapján pontosan tudta, hogy most mi a teendője. Beszüntette a szónoklatot, és várta a hatást, ehhez pedig idő kellett. Közben ő is érzékelte, hogy némi zavarodottság lett úrrá a lázadók menetoszlopában, viszont azt is konstatálta, hogy Mario ott helyezkedik mögötte, és szinte süt róla az izgalom és a tettvágy ...

Mario megsértődött. Nehezen lehetne más szavakkal jellemezni az olasz fiú lelkiállapotát. Még hajnalban is azt hitte, bizalmi embere lett a kormányzónak, erre tessék! Dariosz úgy hajtotta el maga mellől, mint valami szemtelen piaci legyet ...

A szurdok nyugati végében komor csapat fogadta a várható csata elől elmenekülő fickókat. Az előtérben egy hosszú asztal állt, azon könyökölt egy joviális százados. Mögötte kivont karddal marcona testőrök sorakoztak, az úton pedig, amely a szurdokba vezetett, egy egész századnyi lovas katona várt parancsra, teljes vértezetben ...

A szurdoki csata után Nihuc vezérezredes kocsin hazavitette magát. Már javában reggel volt, így nemcsak a szolgák voltak ébren, hanem a felesége és a kislánya is. Az utóbbival futott össze először, a hatéves csöppség az előszoba egyik sarkában gubbasztott, és a kedvenc szövetbabáját dajkálta ...

A vörös hajú lány láthatólag valami nagyobb, de kellően rövid fatörzs után kutakodott a Balinos folyó partján. – Megkérdezhetem a nevedet? – kiáltotta oda Baskír. – Csak hogy tudjam, hogyan szólíthatlak, ha már ilyen szerencsésen mindig összetalálkozunk ...

Trin, a derék öreg titkár és három katona a délnyugati út melletti fák árnyékában időzött, amikor bevágtatott közéjük a felderítőnek kiküldött negyedik lovas, és szolgálatkészen jelentette, miszerint az egyházi menet feltűnt a kanyaron túl. Ekkor mindannyian lóra ültek, és kiléptettek az útra, majd Osmosis felé poroszkálva megvárták, hogy a díszes hintó és kísérete utolérje őket. Amikor pedig ez megtörtént, Trin leszállt a lováról, és kinyitotta a legfőbb egyházi méltóság kocsijának ajtaját ...

Amikor Nihuc visszatért a Kormányzói Palotába, már a földszinten közölték vele, hogy a sziget első embere várja a hivatalában. A vezérezredes felsietett, és a helyiségbe benyitva nem is kellett kérdeznie semmit, mert a kormányzó azonnal kifakadt: ...

A hódospataki fogadóban igencsak felforrósodott a hangulat. Most már öt helyi atyafi – és persze a tulajdonos – állt szemben Estebannal, no meg valamilyen formában Guzellel is, bár utóbbi egyelőre ülve maradt, és momentán csak az agya dolgozott az információk értékelésén. Szó, ami szó, ezek az impulzusok százával keletkeztek minden pillanatban, hiszen egy kiadós verekedés állt küszöbön éppen ...

Baskír félmeztelenre vetkőzve haladt az anagur pusztaságon észak-kelet felé. Már csak egészen kis szakaszokon futott, mert néhány mérőföld eszeveszett rohanás után az energetikai rendszere folyton csökkentett üzemmódra kapcsolt. Néha megpróbálkozott kocogással is, de miután elvégezte a szükséges számításokat, az derült ki, hogy ez a variáció a legkevésbé hatékony az energiafelhasználás szempontjából. Így hát maradt a gyaloglás sprinttel való váltogatása ...

Guzel a szekéren ülve megszemlélte a spanyol főszakács sebeit. Nem lehetett tudni, hogy miképpen értékeli a látványt, vagy mit diagnosztizált, mert egyetlen szóval, az arcizmainak egyetlen rándulásával sem árult el semmit. De ez a némasága szerencsére nem tartott sokáig. Pont abban a percben szólalt meg, amint kiértek a faluból: ...

Baskír szerfölött meg volt elégedve a vörös hajadon repülési teljesítményével. Gyakorlatilag mindent úgy csinált, ahogy ő maga is tette volna. Először felgyorsította a vadászgépet kétezer kilométer per órás sebességre, de erre egy öt esztendős pihenő után mindenképpen szükség volt, hogy a különböző fedélzeti rendszereket tesztelni lehessen. Szerencsére semmiféle hibajelzés nem érkezett, a gép teljesen rendben volt ...

Szubotáj megtörten haladt fel a Kormányzói Palota lépcsőjén. Úgy vágott át az előcsarnokon, mint valami élőhalott. Amikor felért az emeletre, szinte észre sem vette, hogy a két testőr, akik a Hivatal ajtaja előtt posztolnak, összezárják előtte az alabárdjukat. Tiszteletteljes arccal ugyan, de határozottan tájékoztatták, hogy a kormányzó úr lepihent, a helyiség üres, így belépni sem engedélyezett. Mindez persze meori nyelven hangzott el, amiből a tatár egy szót sem értett, de ha értette volna, akkor sem érdekli. Ő most kizárólag Attilával szeretett volna beszélni ...

Már erősen esteledett, mire Mario felébredt. Amikor kinyitotta a szemét, gyanakodva pislogott körbe, és hirtelen azt sem tudta, hol van. Kellett egy kis idő, hogy megnyugvást nyerjen egy nyomasztó álom után, de ebben nagy segítségére volt Emma látványa, aki egy kis asztalka mellett ült, és elmélyülten babrált valamivel ...

Guzel egy ideje Rőtvár tövében gubbasztott, és a naplementét várta, de korántsem költői indíttatásból. Amikor leszállt az éj, felmászott az épület falán, és megkereste azt az ablakot, amelyen belesve tanúja lehet a történéseknek ...

Megint csak Nihuc vezérezredes volt az, aki bekopogott az anagur törzsfők lakosztályába, és ezúttal sem várt meg semmiféle visszajelzést, rögtön benyitott. Na persze, hiába is várt volna, Attila és Szubotáj ekkor már rég egymás kedvére hortyogtak, elvégre számukra sem voltak könnyűek az elmúlt napok, nem is beszélve a virrasztásokkal alaposan teletűzdelt éjszakákról ...

A vezérezredes természetesen érzékelte, hogy milyen folyamatok vannak kibontakozóban a Kormányzói Hivatal helyiségében, így aztán hamarosan szünetet rendelt el, és úgy alakította az eseményeket, hogy mindenki azzal tárgyalhasson, akivel a leginkább szükséges négyszemközt beszélnie. Ennek megfelelően jómaga Baskírral tudott félrevonulni a Kitüntetések Termébe, Raudona a magyar színész társaságában a Térképek Termében találta magát, a tatár pilótát pedig – és ez volt talán a legfontosabb – kettesben hagyták Oleszjával ...

A Térképek Termében nézelődő Raudona csöppet sem aggódott a legújabb szituáció és az ebből fakadó párosítás miatt. Ha ezzel a nagyvérű és kissé berúgott magyarral kellett maradnia, hát legyen! Különben is, nagyon érdekesek ezek a térképek, érdemes jó alaposan megszemlélni őket, meg persze elraktározni a memóriában. Ki tudja, mikor és mi okból lehet szükség rájuk? ...

Kalrund fejedelem váratlanul ráborult az asztalra, és szokás szerint elaludt. Esteban viszont ebben a percben vette észre, hogy valaki bekandikál az ablakon, ráadásul nagyon is ismerős személy, ezért óvatosan odasomfordált ...

Szubotáj az asztalra hajtotta a fejét, és könnyezett. Sírni nem sírt, azt nem lehet mondani, merthogy ezt a luxust soha nem engedhette meg magának. Sem katonaként a Földön, sem anagur törzsfőként Evilágban. De hogy a szeméből áradó nedvességnek nem tudta útját állni, az ténykérdés ...

Szubotáj a legjobb tudása szerint, részletekbe menően tájékoztatta a kormányzót arról, ami az elmúlt időszakban történt. Dariosz figyelmét nem kerülte el egyetlen szó sem, és közben szerfölött felbosszantotta, amit hallania kellett: – Itt már le sem hunyhatja a szemét az ember, mert a történések egyszerűen átvágtatnak fölötte? – fakadt ki az elbeszélés végén. – Mi a fene lesz itt később? Hát mi nem androidok vagyunk, hogy ne legyen szükségünk alvásra! ...

Dariosz és Szubotáj társasága hamarosan háromfősre bővült, ugyanis benyitott a helyiségbe Nihuc vezérezredes is, akinek az arcán jól látszott, hogy csöppet sincs derűs hangulatban ...

Amikor Guzel átmászott a Rőtvárat körülvevő gyűrűk utolsó falán is, akkor nem Királyrév felé vette az irányt, hanem egy másik, sokkal aprócskább kikötő felé. Ez a helyszín arról volt ismert, hogy rendszeresen itt rakodták ki a búzát, amelyből a molnár lisztet őrölt, nem utolsósorban Rőtvár fejedelmi udvara számára is ...

Rőtvár tróntermében mind a fejedelem, mind Esteban nagyon úgy érezte, hogy elege van már ebből a napból. Ennek következtében Kalrund olyat tett, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Nemhogy kibontatlanul hagyott egy vörösboros üveget, de még el is ajándékozta az egyik alattvalójának ...

A malomházban pattanásig feszült volt a hangulat. A molnárné már egészen megrettenve állt a tűzhely mellett, amin a vacsorát melegítette, csakhamar pedig ösztönösen hátrálni kezdett a négy férfi közeléből, ám szinte azonnal beleütközött a kredencbe, és tudta, hogy innen már nincs hova menekülnie ...

A Kormányzói Hivatalba újra benyitott valaki, ráadásul egy olyan személy, aki nem sokkal régebben távozott. Attila volt az, aki bekukkantott a helyiségbe, álmos szemekkel, szerfölött félszeg módon. Az óvatosságának indokolt mivoltát hamar visszaigazolták odabenn, mert Dariosz rögtön integetni kezdett neki, hogy csendben legyen ...

Éppen a futószámok döntői zajlottak az Aréna homokján, amikor Nihuc vezérezredes felemelkedett a helyéről a lelátó elit páholyában, és sietve távozott valahová, mégpedig anélkül, hogy ennek okát bárkinek is az orrára kötötte volna. Darioszt elgondolkodtatta a dolog, de kicsit sem zavarta, sőt! Még kapóra is jött neki. Mert most ő volt az, aki egy alkalmas pillanatban arra invitálta Nerid királyt, hogy egy elkülönített, jól őrzött helyiségben négyszemközt tárgyalhassanak ...

Mario kocsizörgésre ébredt az Orgil-birtok emeleti vendégszobájában. Ahogy kitekintett az ablakon, szerfölött különös látvány tárult elé. A Kormányzói Testőrség tíz lovasa érkezett meg, mégpedig egy olyan szekeret kísérve, amelyen Baskír hevert, szinte csupaszon, mindössze az intim testtáját fedte egy szerény ágyékkötő ...

Rőtvár konyhájában olyasmi történt, amire emberemlékezet óta nem volt példa. A szakácsok és a kukták nagyban munkálkodtak az ebéd elkészítésén, amikor a fejedelem állt meg az ajtóban, és végigtekintett a társaságon. – Ezt nevezem! – bődült el Kalrund. – Ez aztán a serénykedés! Látszik, hogy újra a legjobb kezekbe került a konyhám! ...

Különös helyen kötötte meg végül a lovát Dariosz, jókora vágtát követően. És aztán persze a kissé lemaradt anagur törzsfők is csatlakoztak hozzá. Egy árnyékot adó fákkal körbenőtt kis tisztás volt, egy hangulatos liget, a közepén töredezett és kopott kőpaddal, távol a főváros zajától ...

Az Orgil-ház aulájában Zsatar főpap és Uvon padre továbbra is meglehetősen rosszalló tekintettel figyelte a nagy jövés-menést és a szokatlan népsűrűséget. Nehéz volt eldönteni, melyikük arca játszik vörösebb színben a dühtől, de a ki sem írt versenyt végül egyértelműen a főpap nyerte, aki – miután elkezdett beszélni – a nagy erőlködéstől még inkább kipirult: – Kivel? Lehet itt? Tárgyalni? ...

Mario az aula egyik félreeső sarkából figyelte a különös párbeszédet, amelyet az öreg Tanító az egyházfőkkel bonyolított le. Bár igen távol játszódott a jelenet attól a ponttól, ahol ő álldogált, és közben sokan zsibongtak, pakoltak, rendezkedtek körülötte, mégis minden szót kiválóan értett, köszönhetően az egyik frissen támadt képességének. Bár még mindig nem értette, hogyan működik a hallás fókuszálása, de momentán sokkal inkább érdekelte az eredmény, mint maga a módszertan ...

– Idefigyelj, Esteban! – harsant fel Kalrund borízű baritonja Rőtvár tróntermében, ám a fejedelem gyorsan visszavett a hangerőből, ezzel is előre jelezve, hogy még az eddigieknél is titkosabb mondanivaló következik: – Te leszel a legfontosabb csalim. Ezért is avattalak bele ebbe az egész történetbe. Rajtad múlhat, hogy sikerül-e felgöngyölíteni azt a kiterjedt kémtevékenységet, ami Rőtvárban folyik ...

Dariosz és a két anagur törzsfő még mindig nem jutott dűlőre az árnyas kőpadnál az együttműködés kérdésében, és a kormányzó e percben úgy érezte, ennek legfőbb oka Szubotáj megátalkodott konoksága ...

Amikor Guzel megérkezett az Orgil-birtokra, pontosan tudta, merre keresse a társait, elvégre Nihuccal továbbra is megvolt az éteri jellegű összeköttetése. Így hát a háznak még csak a közelébe sem ment, egyből a hátsó kert felé osont el, kerülve minden feltűnést ...

Esteban már szerfölött unta a madárfejű herceggel folytatott csevegést a dohos helyiségben, de tisztában volt vele, hogy muszáj folytatnia. És nem csak azért, mert ekkor már jó alanyt látott Gunnerudban az információszerzéshez. Sokkal inkább azért, mert pontosan érezte, hogy a fiúval sok minden nincs rendben, és ha egyszer netán végképp bekattan, és elkezd afféle elszabadult hajóágyúként viselkedni, abból még akkora gubanc is lehet, hogy az ő küldetésének sikere is kétségessé válik ...

Amikor Dariosz elmesélte az anagur törzsfőknek a tervét, egyöntetű támogatást kapott. Attila még a kezét is dörzsölgette, mondván, hogy ez egy olyan jelenetre emlékezteti, amelyet fiatal korában játszott el, már csak azért is, mert pályakezdő színészként csupán egyetlen mondat volt a szövege abban a darabban, és ez feltehetően most is így lesz ...

Mario szíve nagyot dobbant, amikor észrevette, hogy egy kormányzói hintó áll az Orgil-birtok bejáratánál. Meg volt róla győződve, hogy Dariosz érkezett a díszes járművel, és már alig várta, hogy újra találkozhasson a sziget első emberével, akinek nem is olyan régen hűségesküt tett. Ehhez képest óriási csalódással vette tudomásul, amikor a ház egyik szolgája arról tájékoztatta, hogy Nihuc vezérezredes látogatott ki a birtokra ...

A Neridea Ezred felsorakozott az alakulótéren. Szép, szabályos rendben, ahogy kell. Dariosz pedig gyújtó hangú beszédet intézett a katonákhoz. Megköszönte a helytállásukat a szorosban, dicsérte a kiváló képességeiket, és újból ígéretet tett, hogy a hazájukat jelentő szigetet együtt fogják visszafoglalni ...

Miután Osmosis legfontosabb épületébe érve Mario megtudta, hogy a kormányzó házon kívül tartózkodik, nem kezdett bele a keresésébe. Inkább leült a Palota aulájában, gondolván, hogy előbb-utóbb úgyis visszaérkezik a munkahelyére a sziget első embere, és ebben nem is tévedett ...

A Kormányzói Hivatalban nem sokáig folyhatott teljes létszámban a megbeszélés, mert nem sokkal azután, hogy a Mocsárvidék lányai megérkeztek, Nihuc felpattant a helyéről, és vészhelyzetre hivatkozva távozási engedélyt kért a kormányzótól. Dariosz meg is lepődött a kérésen, hiszen nem tartózkodott a helyiségben semmiféle köztársasági alkalmazott, tehát nem volt egészen érthető, mire jó ez a színjáték ...

Amikor a négy földi férfi nőtársaság nélkül maradt a Hivatalban, mindannyian a gondolataikba mélyedtek egy percre, ám mindannyiukat más és más foglalkoztatta. Mario például még mindig Raudona utolsó mondatain töprengett, Attila viszont valamiféle megkönnyebbülést érzett, amiért a vörös démon elhagyta végre a helyiséget. Szubotájnak természetesen egyvégtében Oleszja körül forogtak a gondolatai, és hogy Dariosznak mi járt a fejében, az hamarosan kiderült, amikor a kormányzó megtörte a csendet: ...

– Talán folytathatnánk ezt a beszélgetést a filagóriában is – javasolta Raudona a rá jellemző lazasággal, szélesen mosolyogva, bár ez utóbbira mindenképpen okot szolgáltatott, hogy odalenn, a küzdőtéren épp most hirdettek ki egy újabb győztest a női birkózásban, aki a Mocsárvidék lányainak jellegzetes, vörös ruházatát viselte ...

Dariosz azt vette észre magán a lelátó legelőkelőbb páholyában ülve, hogy momentán egyáltalán nem érdeklik az olimpia versenyszámai. Még akkor sem igazán, amikor éppen egy osmosisi harcos küzd a továbbjutásért. Persze látványosan megtapsolt minden győztest – különös tekintettel a honfitársaira –, de közben ezer és egy dolgon járt az agya ...

Az aznapi olimpiai programok lezajlása után estefelé a Kormányzói Hivatalban gyűlt össze a földi emberek és az androidok társasága. Pontosabban szólva csak egy részük, mert Raudona és Oleszja hiányoztak, pedig teljesen egyértelmű meghívást kaptak Dariosztól. Szinte minden tekintet Szubotájra szegeződött a helyiségben, mert ő volt az, akivel a vörös démont utoljára látták. – Most mit bámultok így rám? – méltatlankodott a tatár, amikor észlelte a szokatlan érdeklődést. – Talán nem te voltál az, aki kiment vele meginni egy frissítőt? – kérdezett vissza a kormányzó. – ...

Az öblös sziklazugoly partján aprócska ladik árválkodott kikötve. Raudona meg is kezdte a leereszkedést a függőleges sziklafalon, pontosan a lágyan ringatózó ladik fölött, Szubotáj azonban tanácstalan volt ...

Eközben a Kormányzói Hivatalban is zajlottak az események. Ezek sorában az első az volt, hogy Oleszja is befutott a megbeszélésre. Többen izgatottan tudakolni kezdték tőle, hol hagyta Szubotájt, de az orosz nő erre meglehetősen értetlenül reagált: – Miért kellett volna bárhol is hagynom? ...

– Azért ez egészen elképesztő – suttogta Esteban, amikor már a Belső-tenger partvidéke felé közeledtek, és Szubotáj hirtelen nem tudta mire vélni ezt a visszafogott csodálatot, hiszen a spanyol fiú ugyanúgy bámult előre, mint végig az út folyamán. De aztán rájött, mire célozhat a derék főszakács ...

Valóban úgy volt, ahogy Nihuc közölte a többiekkel: Raudona ezekben a percekben már Rőtvár pincebörtönének bejáratánál tartózkodott. A legkülső rácsos kapu előtt ezen a késő éjszakai órán mindössze egyetlen őr posztolt, az is kissé elbóbiskolt néha, egy háromlábú sámlin ülve, hátát a rideg kőfalnak támasztva. Ám egyszer csak lépteket hallott, és amikor kinyitotta a szemét, legnagyobb megdöbbenésére egy vörös hajú, igen szemrevaló hajadont pillantott meg ...

Raudona éppen végzett Milla úrnő felcipelésével Esteban toronyszobájába, ám amikor lefektette az ágyra a meglehetősen elcsigázottnak tűnő, nyöszörgő asszonyt, megérkezett a Központtól az újabb utasítás, miszerint Gunnerud herceggel is hasonlóképpen kell eljárnia ...

6. kötet – Légi támogatás A kvinta utolsó napján, bornap délutánján ragyogó napsütés borult az Arénára. Zsúfolásig megteltek a lelátók, mint eddig minden egyes alkalommal. A nézők lelkesen énekelve, zászlókat lobogtatva, önfeledten szurkolva tekintették meg a döntőket, elismerően megtapsolva minden győztest, lett légyen bármelyik ország fia vagy leánya is ...

Eközben egy ütött-kopott homokfutó tartott kifelé Osmosis fővárosból déli irányban, a szőlőskertek felé. A jármű szűkös padozatán két fiú ült némán, és olyan üres tekintettel meredtek maguk elé, hogy rossz volt nézni. Ámbár igaz, hogy senki nem is nézte őket, még Mario sem pillantott hátra annak a lónak a nyergéből, amelyik a homokfutót húzta ...

Amikor Dariosz az Arénában elbődült, és azt harsogta, hogy „Üzenetet hoztam nektek Istentől”, maga is meglepődött a következményeken. Nemcsak azon, hogy milyen pokoli hangerővel visszhangozták a Golub által felerősített szavait a létesítmény lelátói, hanem azon is, hogy a nézőközönség minden egyes tagja szinte megdermedt, mégpedig pont abban a pózban, amelyben éppen tartózkodott ...

Az olimpia zárónapján szokatlan események zajlottak le Rőtvárban is. Természetesen korántsem a népek közötti, távoli játékok ihlették ezen történéseket, hiszen a Kalrund Fejedelemségben még főúri körökben sem tartották számon, hogy éppen miféle versenyek folynak Osmosis fővárosban. Ez már csak azért sem lett volna lehetséges, mert Evilágban gyerekcipőben járt a hírközlés. Ami ezen a téren működött, azt leginkább a különböző uralkodóházak kémkedési tevékenysége jelentette. Ez utóbbi vonatkozásban viszont igencsak nagy volt a forgalom mostanság mind a fejedelemség, mind a Gunnerud Hercegség kémhálózatában. Elvileg ugyebár két szövetséges ...

– Valóban váltottam néhány szót mostanában Gunnerud herceggel – ismerte el Esteban a rőtvári trónteremben. – De nem én kerestem az ő társaságát, hanem éppen fordítva. Gondolhatod, nagyuram, hogy egy magamfajta szolga meg sem mer szólítani egy herceget, ha nem kérdezik! Hát ki vagyok én? Egy egyszerű főszakács. Ő pedig egy magas méltóságú ifiúr. A szememet sem mertem rávetni, amikor egyszer úgy alakult, hogy szembetalálkoztunk Rőtvár egyik folyosóján! Kalrund lassacskán bólogatni kezdett, elvégre teljesen logikus és életszerű volt mindaz, amit a főszakácsa előadott. De azért ...

Az Arénában Guzel úgy döntött, befejezi a mondandóját. Már csak azért is, mert valami furcsa morajlás futott körbe a nézőtéren. Mint csakhamar kiderült, ekkor érkezett meg a vízpróba híre az olimpia színhelyére. Az emberek izgalommal vegyes csodálkozással vették tudomásul, hogy olyasmi van készülőben az Adósok hídjánál, amire már régóta nem volt példa a köztársaságban. Guzel egy pillanatra sem veszítette el az események irányítását. Újra felszólalt, és a Golub kihangosítása nyomán újra betöltötte a hangja az Arénát: – Polgártársak! A hír, ami most jutott a tudomásotokra, ...

Mario már megbánta, hogy leszállt a lováról. Ahogy közeledett a helyszínhez, olybá tűnt neki, mintha egyre magasabb és egyre terebélyesebb fejű emberek állnának előtte, akiktől nem láthat semmit. Még a híd kövezetét sem érte el, de már nyilvánvaló volt számára, hogy vissza kell fordulnia a hátasáért ...

Mario lassan léptetett lova hátán a bámészkodó sokaságban. A népsűrűség már így is elég komoly volt a híd környékén, ám az olasz fiú úgy vette észre, hogy ez csak fokozódni fog, mert a folyó túlpartján, az Aréna irányából újabb tömeg látszott érkezni a vízpróba helyszínére. Aztán megpillantott a híd közepén, a faállványzat közelében egy különös alakot, aki a tömeg fölé magasodott, de korántsem önerőből. Díszes ruházatban terpeszkedett egy trónuson, amelyet négy jól megtermett fickó emelt a vállára. A furcsa alakú fejdíszt viselő idős ember láthatóan ...

Az elöl álló guzeliánusok elhűlve vették tudomásul, hogy a fiatal fiút az egyházi testőr egyszerűen leszúrta, azt azonban még nagyobb döbbenettel konstatálták, miszerint a fekete hajú siheder erre nemcsak hogy nem rogyott össze, hanem éppen ellenkezőleg. Elrúgta magától a jól megtermett férfit, aztán – érzékelve a híd korlátjánál történteket – Baskírra mutatott, és beleordította a tömegbe: – Dicsőség az egyetlen Istennek, aki megmentette! Aztán felkapott a lovára, és miközben néhányszor körbefordult, vadul hergelni kezdte a körülötte állókat: – Láthatjátok a saját szemetekkel! Baskír él! Isten ...

A Rőtvár tróntermében jelen lévő három személy közül egyértelműen Lanagrid volt a legidegesebb: – Még mindig nem került meg az az anyaszomorító? – Nyomban üzentem volna neked, ha megkerült volna – mondta a fejedelem, aztán próbálta megnyugtatni a lányát: – Nem kellene ezen idegeskedned. Estig csak előkerítjük tán azt a nyomorultat! A te állapotodnak most az tenne jót, ha szépen visszafeküdnél, alaposan kialudnád magad, és rám bíznád ezt a dolgot. Lehet, hogy mire felébredsz, már rég... – Ugyan hogy tudnék most aludni, atyám? – vágott ...

Az Adósok hídjánál egyre tarthatatlanabb volt a helyzet. A feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben. A folyó ezen ágának szegényebbik felénél olyannyira fokozódott a tömeg nyomakodása, hogy most már az eseményekhez legközelebb állók is kénytelenek voltak előretolakodni, még ha a vallási procedúra kezdetén nem is terveztek ilyesmit. Ennek köszönhetően a híd közepén már teljesen összekeveredett a tömeg. Darócruhás parasztok és fényes kelmékbe öltözött polgárok sodródtak egymás mellé, és nehéz lett volna eldönteni, hogy ezt a körülményt mely társadalmi osztály tagjai viselik nehezebben. Közben a különböző ...

– Bocsásd meg viselkedésemet, méltóságos fejedelem – szabadkozott Esteban –, de talán mentségemre szolgál, hogy egész végig az ügy megoldásán töprenkedtem, ezért láthattad arcomat olyannak, mintha kissé elkalandozna a figyelmem nemes mondanivalótokról. Kalrund nagyot fújtatott. Mértéktelen hiúságában – amelyet a bor csak fokozott – kedve lett volna alaposan leteremteni a főszakácsát. Ugyanakkor rendkívüli módon érdekelte, hogy milyen megoldási módozatok születtek meg Esteban kiváló elméjében. – És mire jutottál? – kérdezte végül, közömbösnek szánt tónusban, de közben a hangja és az orrcimpája is remegett kissé, ami ...

– Miért mondtad azt nekem, hogy „na látod”? – kérdezte a kormányzó. – Hogy micsoda? – pislogott oldalra értetlenül Szubotáj. – Tudod, még az előző repülésünk idején. Amikor elhagytuk a híd környékét, és a régi Aréna felé fordítottad a gépet. Akkor mondtad, hogy na látod. – Ja, igen, már emlékszem. Nem sokkal az után történt, hogy meghallottuk Raudona hangját. Arra utaltam azzal a „na látod”-dal, hogy lám, nem a fekete doboznak beszélek, valakikhez mégiscsak eljutott, hogy mit csinálunk itt, a Golub fedélzetén. Közben elhagyták Osmosis ...

Odafönn, a szőlőskertben Kozara bácsi előzékenyen kinyitotta a háza ajtaját, és maga elé engedte a két fiút. Azaz csak maga elé engedte volna, mert azok valami érthetetlen okból nem mertek közelebb jönni. – Most meg mit álltok ott, mint két faszent? – háborgott Kozara bácsi. – Menjetek már be az ajtón! Nem láttatok még ajtót? Nem tudjátok, mire való? – Az ajtó egy nyílás – közölte Zizi. – Szögletes a formája, de aki befér rajta, az bármilyen alakú lehet. Ezt nem lehet előre tudni. – ...

A Golub fedélzetén alábbhagyott a vidámság. Most Dariosznak akadt komoly dilemmája: – Tudod, amikor az Adósok hídja fölé repültünk, nem nagyon értettem, hogy miért kapcsolod ki az álcázást. Elvégre nem is kaptál ilyen jellegű parancsot. Most viszont már egész mást nem értek. – Nosza! Ki vele! – biztatta Szubotáj. – Hogyan tud ez a fajta álcázás működni egy ekkora embertömegnél? – bökte ki a kormányzó. A válasz sokkal egyszerűbb volt, mint amilyenre számított: – Nem tud – felelte szikár hangon a pilóta. – Már csak ...

Esteban kifejezetten megkönnyebbült, hogy átmenetileg véget ért a kihallgatása Rőtvár tróntermében. Úgy érezte, ideje lesz visszahúzódni egy csöndes sarokba, ahol kellőképpen rendbe szedheti a gondolatait. De hiába volt ez a terve, Lanagrid egyetlen mozdulattal keresztülhúzta a számításait. Ez a mozdulat pedig nem volt más, mint egy erőteljes rántás. Amikor ugyanis a néptelen folyosón Iniciusz páter hajdani dolgozószobája mellé értek, a lány nemes egyszerűséggel kézen fogta a szeretőjét, és berántotta a helyiségbe. Nyilvánvaló volt, hogy Lanagrid – a férjével ellentétben – még véletlenül sem a varkocsokról, ...

Dariosz persze nem azért volt államférfi, hogy ne kapja össze magát szinte azonnal. Mi tagadás, kissé szégyellte is az iménti elgyengülését, de most még csak ezzel sem foglalkozott, hanem máris a lehetséges megoldások jártak a fejében. – Ugyebár, most egy vadászgép pilótafülkéjében ülünk – szögezte le fakó hangon. – Mondd csak, tatár barátom, nincs valami trükköd, amivel ezt a hajóhadat el lehetne pusztítani, vagy akár csak ártalmatlanná tenni? Olyasmire gondolok, mint például az a Szigma-hatás, vagy valami hason... – Nincsen, hogy a Világügyelő Férfiú bocsátana ...

Esteban maga is elcsodálkozott a trónuson ülvén, hogy olyan gyorsan jár az agya, mint azelőtt talán még soha. De hirtelen meg is haragudott ezért a gondolatért saját magára, elvégre amikor a földi életére emlékezett, számtalan helyzet jutott eszébe, amikor felszarvazott férjek eszén kellett túljárnia, vagy éppenséggel a párhuzamosan futó nőügyei alanyainak gyanakvását kellett eloszlatnia mindenféle hazugságokkal. Önmaga lebecsülése tehát nem indokolt, igenis eszes és találékony fiú volt ő mindig is! Száguldozó gondolatainak Kalrund parancsolt megálljt, amikor is elbődült: – Most mit bámulsz szertendő széjjel? Nem ...

Mi tagadás, Dariosz eléggé zokon vette, hogy a tatár máris elhagyta a helyiséget, ráadásul a pilótatársát magával hívva. Csalódásának hangot is adott, amikor hármasban maradtak, de Attila nyomban a legjobb barátja pártjára állt: – Ne ítéld el ezért, kormányzó. Te is nagyon jól tudod, mennyire hiányzott már neki Oleszja. Mármint az igazi Oleszja, nem pedig az, akinek a vörös metamorf manipulálta az agyát. Most adódott először alkalmuk négyszemközt megbeszélni a dolgokat, annyira sűrű volt itt a program az elmúlt napokban. – Az elkövetkező napokban pedig ...

Rőtvár fölött lassan bealkonyodott. A nap folyamán Kalrund fejedelem végrehajtotta mindazon javaslatokat, amelyeket a főszakácsa terjesztett elő, ideiglenesen a trónra ülve. Bár az is igaz, hogy az uralkodó egyre kevésbé tekintett Estebanra egyszerű szakácsként. Sokkal inkább úgy szerepelt immár a gondolataiban, mint fejedelmi főtanácsadó. És ez már csak azért is nagy szó, mert köztudomásúlag igen nehéz Kalrund agyába bárminek is beférkőznie, akkora tumultus van ott alkoholmolekulákból. Az alkonyattal együtt megérkezett a fővároshoz a hercegségiek menetoszlopa is. Kalrund a várfal legmagasabb pontjáról szemlélte a folyó túlpartján ...

– Na, idefigyelj! Én már mindent összeraktam fejben – győzködte Szubotáj a még mindig rémült arccal álldogáló pilótatársát. – Nem létezik jobb pillanat ehhez az akcióhoz, már csak azért sem, mert lehet, hogy ez az utolsó pillanat... Éjszaka van, tehát a bolygó légterében repülve nagyon jól tudok tájékozódni, akár műszerek nélkül is. Elég, ha a csillagos égre tekintek. Merthogy itt, lenn mindannyian látjuk a Zvezdát, amely Osmosis szigete fölött kering, gyakorlatilag állócsillagként, nem igaz? A cél tehát adott. És engem nem érdekel, hogy ezeknek az ...

Gunnerud főherceg lenyelte az utolsó falatot, és közben olyan bárgyú vigyorral nézett a fejedelemre, mint aki máris alig várja, vajon mi fog kisülni az új játékból, meg abból a kérdésből, miszerint látott-e már karón varjút. Kalrund ezt a fajta viselkedést is alaposan félreértette. Hombárfejű nászurának kétségkívül sajátságos mosolyát úgy dekódolta, hogy ez a nyomorult kajánul kiröhögi őt, és nem győzött esküdözni magában, hogy majd letörli az önelégült vigyort ennek a szánalmas idiótának a mocskos pofájáról. Eközben mintha a halántékán egyre csak azt dobolták volna elszánt ...

Szubotáj valami nagy-nagy, békés megnyugvást érzett, amikor Oleszja beült mellé a vadászgépbe. Persze nem telt meg könnyel a szeme, de azért igencsak értékelte a lány bajtársias gesztusát. Azonban nem ez volt, ami most a legélénkebben foglalkoztatta, hanem az, hogy eszébe jutottak Raudona szavai. Mert mit is árult el neki nemrégiben a vörös démon? Kerek-perec megmondta, hogy Oleszjának nagyon sok dolga van még Evilágon. Sőt, nemcsak neki, hanem a leszármazottainak is. Márpedig ha ez így van, akkor a Központ, bármi is legyen az, nem fog elveszejteni ...

Dariosz már nem bírta tovább a feszültséget, és kiment a Kormányzói Hivatal erkélyére. Szeretett volna némi friss levegőt szippantani, no meg legalább pár percig egyedül lenni. Ennek a tervnek azonban rögtön keresztbe tett Attila, aki utánasietett, ráadásul beszélni is kezdett: – Nem vagy valami jó színben, kormányzó. Ha úgy gondolod, hogy segíthetek valamiben, állok rendelkezésedre. Dariosz megvonta a vállát, és meglehetősen fakó hangon válaszolt: – Lehet itt még bármin segíteni? Attila odakönyökölt az erkély korlátjára, és immár ketten bámulták az alant elterülő, végtelenül csöndes várost ...

Lokhund kapitány még pirkadat előtt megérkezett Királyrévbe, pontosabban a várost északról határoló erdőségbe, amely a norling seregek bújtatott felvonulási területe volt a már folyamatban lévő behajózás során. A fák közé érve a katona lefékezte a lovát, és már hallotta is a sötétből a felszólítást: – Állj! Jelszót! – Pusztuljon a köztársaság! – felelte habozás nélkül, mire az egyik fa mögül előlépett az őrszem, és már jóval kevésbé szigorúan megérdeklődte: – Ki vagy, és mi célból jársz errefelé? – Lokhund kapitány vagyok, és üzenetet hoztam a ...

Nihuc vezérezredes olyan fájdalmas fogást alkalmazott a villatulajdonos nyakán, amilyen csak lehetséges volt anélkül, hogy a delikvens elveszítse az eszméletét. Aztán engedett kicsit a nyomásból, és odahajolt Agdil füléhez: – Utoljára kérdezem: kinek adtad el a feleségemet és a lányomat? A suttogva érkező válasz minden várakozását alulmúlta. A név hallatán a metamorf memóriája kínzó emlékképeket csalt elő a Pépes Arcú múltjából. Nihuc immár nem kegyelmezett. Egy rövid, de határozott szorítással ájulásba taszította a villatulajdonost, aztán felöltöztette, majd feldobta a vállára. Odakinn a kormányzói testőrség tagjai ...

A Golub fülkéjében rövid, de annál mélyebb csönd keletkezett. A két pilóta a Zvezda űrállomást bámulta, amely e percben elérhetetlenül távolinak tűnt, és csak egy furcsa, kettős kereszt alakú, pici égitestnek látszott a csillagok apró fénypontjaival kitapétázott háttérben. Oleszja egyszer csak megtörte a csöndet: – Elárulod, hogy miért ítéltél minket halálra? A kérdése nem volt sem bántó, sem számonkérő tónusú. Olyan szenvtelen és fakó volt, hogy a tatár valósággal megborzongott a hallatán. – Nem ítéltem halálra egyikünket sem – szögezte le gyorsan Szubotáj. A lány ...

Guzel gyönyörűen landolt az Orellel egy erdősáv mellett, és csöppet sem sajnálta, hogy ezt senki sem látta. Olyannyira nem, hogy leszállás előtt még utoljára ellenőrizte, nem tartózkodik-e élő emberi lény a környéken. Nem lepte meg, hogy ilyesféle veszély nem volt észlelhető az éjszaka közepén, de hát ezekben a háborús időkben sosem lehet előre tudni, jobb ilyenkor biztosra menni. A Tanító fürgén kiugrott az űrsiklóból, pont ugyanúgy, mint annak idején, amikor először közelítette meg a bolygó felszínét. A különbség leginkább abban állt, hogy most nem viselt ...

Amikor a Golub fülkéjének teteje felnyílt, a két pilóta átlebegett az űrállomás zsilipkamrájába. Kékes színű, igen gyér fény világította be a kamrát, de az űrutazók nem is számítottak másra. A Zvezda még az alapjáratinál is tartalékosabb üzemmódban leledzett. Az űrállomás belsejében szintén ez a gyér világítás fogadta őket, leginkább a sisakjuk külső lámpáinak segítségével tájékozódtak. Mindketten arrafelé vették az irányt, amely cél a leginkább vonzotta az érdeklődésüket: Oleszja a vezérlőpult felé, Szubotáj pedig a hibernációs kabinok felé lebegett el. A tatár pilóta belekapaszkodott abba az ...

A Kormányzói Hivatal teraszán még mindig borús hangulat uralkodott. Dariosz letargiája már rég átragadt az anagur törzsfőre is, egyedül Mario érzett némi reményt. Igaz, ez legfőképp abból táplálkozott, hogy az olasz fiú úgy érezte, kezd végleg felszívódni az agyában az az átkozott Szigma-hatás, és fokról fokra visszatér a korábbi elmeállapota. Olyannyira, hogy fel is bukkant a gondolataiban egy ötlet. – Te, kormányzó! – fogta meg izgatottan Dariosz karját. – Mekkora mennyiség áll rendelkezésre olajból ezen a szigeten? Mármint abból az olajból, amit a fáklyákhoz, világításra, ...

Nyinya néni felült az ágyon, és álmosan körbepislogott. Egyelőre nem értett semmit. Próbált visszaemlékezni, hogy álmodott-e valami rosszat, attól van-e ez a nagyon nyugtalanító érzése, de akárhogy erőltette az agyát, nem derengett neki semmi ilyesmi. Sőt, inkább igencsak kellemesnek írta volna le az éjszakai pihenését, amíg nem jött ez a különös, megfoghatatlan belső késztetés. Kinézett az ablakon. Még csak nem is pirkadt. Odakinn békésen aludt a táj, minden csendes volt és nyugodt, legfeljebb a levelek susogása hallatszott be, no meg a legkorábban ébredő madarak lelkes ...

Oleszja egy időre abbahagyta a plasztikus kijelzővel való babrálást, aztán hátradőlt az ülésben, és így szólt a pilótatársához: – Ha minden jól megy, akkor perceken belül újra teljes értékű műholdként üzemel Zvezda anyácskánk. – Nyugtával a napot – morogta az orra alatt Szubotáj, de a szőke lányt nem hatotta meg a pesszimista megjegyzés. Hamarosan visszakapcsolta a fedélzeti számítógépet hangvezérelt üzemmódba, és máris kiadta az első parancsot: – Irina! Kérek egy helymeghatározást. Azonosító: Orel. A kijelzőn megjelent egy vörös pont. – Ráközelítés – adta ki az ...

A Hercegség serege még félúton sem járt, Lokhund kapitánynak máris akkora respektje volt a katonák körében, hogy talán még Prutolort, a fővezért sem tisztelték annyira. Kezdődött azzal, hogy az északra menetelés közben a kapitány egyszer csak előrevágtatott, majd leugrott a lováról, és bevetette magát az út széli erdőbe. Kisvártatva úgy jött elő a sűrűből, hogy a két vállán Kalrund egy-egy katonáját hozta, akik már nem voltak eszméletüknél. Ez utóbbi tény azért volt örvendetes, mert a katonák felderítők voltak, de jelen állapotukban már nem volt módjuk ...

Szubotáj felemelkedett a vezérlőpult előtti ülésből, és így szólt: – Lemegyek a Golub 1-be, magamhoz veszek néhány személyes tárgyat, na meg Attila űrruháját. Nem árt, ha nálunk van, még szükség lehet rá. – Igaz – bólintott Oleszja, de közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a kijelzőről, és csak programozott tovább. A tatár már rég visszaért, és a főfedélzet oldalfalának tárolóit nyitogatta, azon gondolkodva, mit lenne még érdemes levinniük a felszínre, amikor Irina megszólalt: – A vezérsugár felépült. – Remek – nyugtázta a tatár ...

Baskír és Mario reggel elindultak az Orgil-birtok felé egy társzekéren. Az olasz fiú a bakon ült, és a jármű elé fogott lovát noszogatta, az öreg Tanító pedig kiterülve hevert a szekéren, egy szál ágyékkötőben, hogy a felkelő Nap energiáját minél nagyobb felületen szívhassa be a teste. Sokáig nem beszélgettek egymással. Legfőképp azért nem, mert Mario éppen megint duzzogott, és mély hallgatásba burkolózott. Végtelenül unta már a mellőzöttséget. Haszontalannak érezte magát, és nem értette, miért kellett őt már megint eltávolítani az események sűrűjéből. Amikor Baskír közölte ...

Az olasz fiúval ellentétben Attila kicsit sem duzzogott, sőt kifejezetten örült, hogy momentán semmi dolga nem akadt ezen a gyönyörű délelőttön, úgyhogy a nyakába vette a várost. Hosszasan bóklászott az utcákon, élvezte a napsütést, a pezsgő életet, a színpompás tereket és a nagyszerű épületek látványát. Hébe-hóba ugyan eszébe jutott, hogy délután az Arénában újabb jelentős felvonás várható, de ezzel úgy volt, mint hajdanán a színházi premierekkel. Még ifjú színész volt, amikor az egyik tapasztalt kollégája a lelkére kötötte: soha ne gondolj az esti bemutatóra, abból ...

Emma az ágy szélén ült, Mario meg fel-alá járkált a helyiségben, és állandóan kileskelődött az ablakon. Néha hosszasan meg is állt a nyitott ablak előtt, és látszólag a semmibe bámult. – Olyan jó, hogy ithol vagyol, kedvesem – érzékenyült el a lány. – Én azt szeretném, ha itten lennél vélem mindig. Ha számíthatnák rád. – De hiszen tudhatod, hogy számíthatsz rám – felelte szinte gépiesen Mario, még mindig kifelé bámulva. – Hát mán hunnet tudhatnám? – csattant fel hirtelen Emma. – Mindég csak eltünöl, én ...

– Te Félvér! Egyet mondj meg nekem! Mi a búbánatot akarsz tőlem? – firtatta Attila egy közepesen jelentős lebuj mélyén, amelyik nem volt messze Stribek rózsaszín zászlós házától. – Már annyit szövegeltél, hogy ennyit összesen nem beszéltél hozzám életedben, még akkor sem, amikor te is a törzsem szabad tagja voltál. De még mindig nem tudom, mit akarsz. – Talán messziről indítottam a regémet, és túl sok volt a kitérő – ismerte el Stribek, de a magyar még nem fejezte be: – Ezerszer megköszöntem már, hogy ...

Baskírnak nem kellett figyelmeztetnie az olasz fiút, hogy fáradjon le a villa elé. Olyannyira nem, hogy Mario ért ki hamarabb az épületből, és gyanakodva nézett a főút irányába. Már az emeleti lakosztályból észrevette a porfelhőt, és úgy vágtatott le a lépcsőn, mint nem sokkal korábban Emma. Csakhogy amíg a lány szíve annak idején a szerelme megérkezése fölötti boldogsággal volt tele, addig Marióé most csupa aggodalommal. – Kik ezek? – kérdezte az öreg Tanítót, érzékelve, hogy az odaért mellé. – Osmosis egyházának katonái – felelte Baskír ...

A Kormányzói Hivatalban egy nagydarab testőr állt Dariosz színe előtt, és éppen jelentést tett. Az utána következő párbeszéd alatt pedig hol égővörössé, hol meg halálsápadttá vált az ábrázata, és mivel ezek az állapotok egyre gyorsabb ütemben követték egymást, félő volt, hogy a derék katona a kihallgatás végén piros-fehér csíkos arccal fog távozni a helyiségből. – Mi volt az egyes számú parancsod, Brogin? – kérdezte a kormányzó, mert természetesen Brogin volt ez a nagydarab delikvens. – Jelentem, az egyes számú parancs az volt, hogy Emma úrhölgyet ...

Emma rémülten rohant le az emeletről. Már odafenn is érzékelte, hogy valami rémületes dolog folyik a bejárat előtt, és habozás nélkül Marióhoz indult. Amint kilépett a villából, megnyugodva konstatálta, hogy a szerelme épségben van, ráadásul a gazemberek is megfutamodtak. Kivéve egyet, amelyik szétvetett karokkal és lábakkal hevert a füvön. A lány feltette a jelen helyzetben leglogikusabb kérdést: – Hun a feje? Mariót megnyugtatta ez a fajta érdeklődés. Tudniillik ebből ki lehetett következtetni, hogy az incidens leglátványosabb pillanatában a lány körülbelül a lépcsőfordulónál tartózkodhatott, így most ...

– Azt azért mind jól tudjuk, Félvér, hogy te semmit sem csinálsz önzetlenül – jelentette ki szigorúan Attila a lebuj mélyén, Osmosis vigalmi negyedében. – Térjünk a lényegre: mit kérsz cserébe az értesülésekért? – Most miért vagy ilyen rossz véleménnyel rólam, nemes törzsfő? – próbált ártatlan arcot vágni Stribek. – Talán mert ismerlek... – De ennyire rosszul nem ismerhetsz! – Idefigyelj, Félvér! Ne vegyél mindent szidalmazásnak, amit mondok. Igazából én tisztelem azt a tulajdonságodat, hogy a jég hátán is meg tudsz élni. Az a fajta ...

Guzel olyan magától értetődő természetességgel lépdelt a Brital nagyúr székhelyét és főhadiszállását képező várkastély felé, mintha csak egy messziről jött, gyanútlan vándor lett volna, aki azt sem tudja, hogy éppen melyik országnak tapodja a gyalogútjait. Arcán szelíd mosollyal forgatta a fejét, és gyönyörködött a tájban, amelybe éppúgy beletartozott a távoli dombokat borító erdőségek látványa, mint a várkastélyt körülvevő vizesárok ragyogó kékeszöld színe. Amikor odaért a kapuhoz, mélyen az őr szemébe nézett, és így szólt: – Te most haladéktalanul intézkedsz, hogy vezessenek a legfőbb hadurad elé, ...

Dariosz az Aréna küzdőterének közepén szónokolt, egy fából ácsolt, drapériákkal és zászlókkal gazdagon díszített emelvényen. Ragyogó délutáni napsütés köszöntötte a zsúfolásig telt lelátókon az egybegyűlteket, de nem kellett sokat várni ahhoz, hogy a közhangulat borús és komor legyen. Az emberek ugyan kíváncsian és nagy várakozásokkal érkeztek meg a létesítménybe, de ami mindjárt a rendezvény elején arcul csapta őket, arra csak kevesen számítottak. A kormányzó dörgő hangon tájékoztatta a publikumot arról, hogy a városszerte terjengő pletykák igazak, Osmosis kormánya a mai napon feloszlott, és immár hadiállapot ...

– Hallasz, Attila? – szólt bele a mikrofonba Szubotáj. – Attila, jelentkezz! Néma csönd volt a válasz, mire a Golub fedélzetén némi aggodalom támadt. – Na tessék! – csattant fel Oleszja. – Nem megmondtam, hogy rám kellett volna bízni ezt a feladatot? Nekem kéne most ott állnom a kormányzó mellett. Én legalább tudom, hogyan kell használni egy távközlési eszközt. – Nyugodt lehetsz, galambocskám, Attila is tudja – próbálta megvédeni barátját a tatár, aztán megismételte a felhívást: – Attila, jelentkezz! Megint semmi válasz. – Hahó, te ...

A magyar színész egy gyönyörű almásderes hátán lovagolt be az Aréna küzdőterére. Hatalmas taps volt a jutalma, hiszen Dariosz előzőleg tudatta a közönséggel, hogy a szurdokban történt merénylet során a „véletlenül éppen arra járó” anagur törzsfők nélkül nem lehetett volna legyőzni az orzókat. Attila megállította a nemes paripát az emelvénnyel szemben, aztán leszállt a nyeregből. Ekkor egy lovászfiú átvette a kantárt, és kivezette a derék hátast a küzdőtérről. Dariosz pedig odalépdelt a törzsfő elé, és őt is kitüntette az Osmosis Védelmezője érdemrenddel. A közönség csak ...

Brogin a villa bejáratánál állt, és szúrós tekintettel bámult az Orgil-birtokra vezető út irányába. A távolban jellegzetes porfelhő szállt fel az útról, ami jelezte, hogy valakik lóháton vágtatnak rajta. Amint közelebb értek, megállapítható volt, hogy három kormányzói testőr érkezik. Az egyikükben Brogin erősen bosszankodva ismerte fel Hurga őrvezetőt. A villából időközben két újabb személy jött ki, Mario és Emma. Ők is észlelték, hogy váratlan vendégek érkeznek, így hát aggodalmas arckifejezéssel lesiettek az emeletről, hogy első kézből értesülhessenek róla, mi készül már megint az Orgil-birtok ellen ...

Újra eljött egy olyan éjszaka, amikor izgatott várakozás jellemezte a Kormányzói Hivatal sokat látott helyiségét. Az ovális asztalnál Dariosz, Attila és Baskír foglaltak helyet. Közülük egyelőre az öreg Tanító vitte a szót, de igen érdekes módon. Éppen Szubotáj közleményét ismertette, de úgy, hogy konkrétan a tatár hangján szólalt meg: – A Golub 2 jelentkezik. A fejedelemségi hajóhad érkezése éjfél után tíz-tizenöt perccel várható, azaz nagyjából hetven-hetvenöt perc múlva. Dariosz megborzongott, aztán átnyúlt az asztalon, és megszorította Baskír karját: – Kérlek, ezt ne csináld. – Micsodát? ...

A Kardhal orrában maga Frommeldrup tábornok kémlelte a tengert. Első hallásra talán szürreálisnak tűnhet ez az életkép, ezért a krónikás sietve tájékoztatja az olvasóközönséget, hogy a Kardhal a Fejedelemség zászlóshajója volt, Frommeldrup tábornok pedig az ország katonai fővezére, így talán érthetőbbé válik a jelenet. A tábornok idegesen pislogott, és erre minden oka meg is volt. Először is Evilágban még nem létezett az iránytű, tehát a hajósok csupán az égitestek helyzetére hagyatkozhattak a navigáció során. Igen ám, de már a délutáni időszaktól kezdve lehetetlen volt az ...

A kétpárevezős halkan siklott a tenger nyugodt vizén. Frommeldrup kezdettől fogva az öregembert nézte, aki éppen vele szemben ült, és látszólag unottan bámulta a habokat. A tábornok újra és újra beszélgetést próbált kezdeményezni vele, hogy több információhoz juthasson, vajon miféle meglepetést tartogat számára az a híres-nevezetes Vámház, a maga csodás teraszával. – Milyen jól beszéled a norlingot! – jegyezte meg például Frommeldrup. – És ráadásul éppen a Fejedelemség nyelvjárását használod. Talán ott nőttél fel? – Nem igazán – fordult előre Baskír. – De kellő időt ...

Még messze volt a hajnal, de a Kormányzói Palota belső udvarán, a hangulatos kis lugasban nem fáradtságtól elcsigázott, hanem inkább lelkes és megkönnyebbült emberek ünnepeltek. Dariosz intézkedett, hogy a konyhai személyzet sürgősen készítsen hidegtálakat, és soron kívüli jutalmat ajánlott fel nekik azért, mert eme rendkívüli ügy miatt felzavarták őket éjszakai nyugalmukból. Szerencsére az italokra nem kellett várni, a palotaszolgák a bort, a mézsört és az egyéb ilyen-olyan frissítőket azonnal felszolgálták a fáklyákkal megvilágított lugasban. – Szerintem nem létezik Evilág történetében olyan hadvezér, mint ez a ...

Dariosz felébredt, és csalódottan konstatálta, hogy egyedül hever az ágyában. Pedig az imént mintha egy meztelen női kar és egy még finomabb, igencsak formás comb fonódott volna át hanyatt fekvő testén. Biztosan csak álmodtam – dünnyögött magában, és még egy percre visszarévedt a képzelete a kellemes emlékre. De aztán fürgén és riadtan kipattant az ágyból, erre pedig két jó oka is volt. Egyrészt a gondolataiban felbukkant Oleszja arca, és nem szerette volna, ha odáig fajul a képzelgése, amely ponton kiderül, hogy a szőke lány volt ...

Mi tagadás, Nerid király vezérkara egy emberként ámult el, amikor Osmosis kormányzója egyszer csak ott termett közöttük. A nagy melegre való tekintettel ugyanis a parancsnoki sátrat úgy állították fel az ezred katonái, hogy az oldalsó ponyvákat felcsapták a tetőre, így tehát a derék vezérek annyit láttak, hogy Dariosz egyszer csak leereszkedik a sátor mellé, mintha mondjuk egy fáról tenné. Csakhogy azon a környéken egyetlen fa sem állt. Ennél is nagyobb volt a Neridea Ezred azon katonáinak megrökönyödése, akik a parancsnokaiknál jóval hamarabb észlelték, hogy mi ...

Jócskán besötétedett már, amikor a Gunnerud Hercegség hadserege Rőtvár alá ért. Mindenféle zászlók hivalkodó lobogtatása nélkül. És ez utóbbiban Lokhund kapitánynak – azaz Raudonának – igen nagy szerepe volt. Már jóval korábban megpendítette Prutolor fővezérnek, miszerint érdemes volna bevonatni a harci lobogókat a zászlóvivőkkel, hogy ne látszódjon mérföldekről, lényegében kik is vonulnak itt a főváros felé. A parancsnok azonban először majdhogynem kinevette a kapitányt: – Ugyan már! Azok az ostoba jobbágyok, akik ezen út mentén élnek, akkor sem tudnák megkülönböztetni a Hercegség lobogóit egy száradni ...

Kissé sápatagon sütött le a Nap Osmosisra ezen a kora őszi délelőttön. Már érződött a változás szele az időjárásban, néha szó szerint is. De még a központi csillag sem tudott olyan sápadt lenni a fátyolfelhők mögött, mint amilyen falfehérek voltak azok a szereplők, akiknek ezekben a napokban meg kellett jelenniük a Kormányzói Hivatalban. Dariosz és az öreg Trin ültek odabenn, és azzal foglalatoskodtak, hogy kikérdezzék azokat az osmosisi ügynököket, akiket az ország megtámadása után rendeltek haza Aldea szigetéről. Jelenleg egy bizonyos Kazsemur nevű beépített ember ...

A Golub 2 iszonyatos sebességgel száguldott Aldea fővárosa felé. Dariosznak persze semmiféle kifogása nem volt ez ellen, türelmetlenül és szívdobogva várta, mikor láthatja újra Sztavrilát, és mikor teheti fel neki végre azokat a kérdéseket, amelyek már jó ideje kínozták. Egyvalami azonban ezeken túl is foglalkoztatta. Miért van Raudona ebben a furcsa öltözékben? Na jó, Darien Close már a Föld nevű bolygón sem követte a női divatot, Dariosz kormányzó Osmosisban pedig pláne nem tudta megfejteni a hölgyek öltözködésének titkos mozgatórugóit, de azért az a viselet, amelyet ...

– Tényleg igaz a hír? Férjhez készülsz menni? Lehet gratulálni? – kérdezte elsőként Dariosz, és ugyan próbált laza és közömbös maradni, de az alsó ajka mintha enyhén megremegett volna. – A hír igaz – erősítette meg Sztavrila, és leült egy szófára, a kormányzóval szemben. – És mi indít arra, hogy hozzámenj egy olyan fickóhoz, aki némi túlzással a fiad lehetne? – Ez a kötelességem. Dariosz erre kiesett a laza szerepből, és értetlenül hunyorgott: – Hogy mi van? A görög nő felsóhajtott: – Úgy látom, még ...

– A lényeget már tudod – kezdett bele Sztavrila. – Csak az nem volt igaz, hogy én is Osmosisba kerültem át a Földről, mint te. Az itteni sorsom többi részét úgy meséltem el, ahogy megtörtént. Talán még annyit tehetek hozzá, hogy szolgálóként dolgoztam Aldea királyi palotájában, amikor Orgil az egyik titkos hazalátogatása során valahogy, egy véletlennek köszönhetően szemet vetett rám, és maga mellé vett. Amikor visszatért Osmosisba, egyértelmű volt, hogy vele tartok én is. Nem sokkal utána szerelmet vallott nekem, és rá egy hónapra meg ...

– Megtudtad, amit akartál? – kérdezte Raudona, már a vadászgép fülkéjében. – Nem – felelte Dariosz –, de annyit megtudtam, amennyi elég ahhoz, hogy arra kérjelek, olyan gyorsan húzzunk el erről az átkozott szigetről, hogy a fejem leszakadjon! – Nagy szerencséd, hogy annyira fejlett vagyok, hogy tudom, mikor kell szó szerint venni egy ember kérését, és mikor nem – jegyezte meg a metamorf, és természetesen szép fokozatosan gyorsította fel a Golubot utazósebességre. Amikor landoltak a Régi Aréna küzdőterén, a kormányzó furcsa pillantást vetett a pilótára: ...

Mariónak immár minden sejtjét átjárta a mellőzöttség hitvány érzése, ahogy a lugasban ült a hosszú asztalnál. Úgy érezte, emberfeletti teljesítményt igényel, hogy ez a belső feszültség semmilyen formában ne üljön ki az arcára, és a végsőkig kell küzdenie, hogy uralkodni tudjon magán. Egyrészt nem szeretett volna senkit sem megbántani, vagy bárkinek is elrontani a hangulatát, hiszen mégiscsak valamiféle ünnepség volt ez, a Kormányzói Palota belső udvarán. Az első, közösen megvívott nagy csaták fölötti örömünnep. És ő csöppet sem szeretett volna egy efféle eseményen ünneprontó lenni ...

7. kötet – Istenek alkonya Dariosz nem emlékezett rá, miféle előzmények után került sor arra, hogy ő most Oleszját támogatva imbolyog a Kormányzói Palota folyosóján. Vagy nem is ő támogatja Oleszját, hanem inkább a szőke lány őt? Ehh, mindegy is! A lényeg az, hogy véget ért az evilági életében egy korszak, és Sztavrila immár nem a szerelme, hanem a szó minden értelmében ellenség. Nem könnyű megbarátkozni ezzel a gondolattal, de minden földi tapasztalat, a hajdani életének minden történése arra mutat, hogy minél hamarabb túlteszi magát ...

Dariosz és Guzel futólépésben érkezett meg a lugasba. Épp a legjobbkor, mert a katona akkor szedte ki az utolsó üvegdarabokat a hasából. Aztán az érkezőket meglátva vigyázzba vágta magát: – Kormányzó úr, Grobonir őrvezető jelentkezem! – Pihenj – intett Dariosz, majd leült az asztal mellé, és hellyel kínálta a katonáját is: – Ülj le velem szemben, és ha kérhetlek, hanyagoljuk el most ezeket az alaki formaságokat. Beszélgessünk úgy, mint férfi a férfival, vagy még inkább, mint barát a baráttal, rendben van? – Igenis, kormányzó úr! ...

Szubotáj szólalt meg először, amikor magukra maradtak a lugasban: – Te aztán igazán furcsa kormányzó vagy, Dariosz. Néha egészen kimagasló államférfiúi képességekről teszel tanúbizonyságot, máskor meg úgy viselkedsz, hogy az kifejezetten zavarba ejtő. – Mire célzol? – hunyorgott az ausztrál. – Hát, például erre az esetre – mutatott az őrvezető hűlt helyére a pilóta. – Talán tudnom kellett volna, hogy nem Mario az egyetlen ember a szigeten, aki sebezhetetlen? – kérdezte Dariosz. – Hallhattad, hogy időtlen idők óta nem volt rá alkalom, amikor mások előtt ...

Osmosis külvárosának egyik kocsmájában kedélyes társaság múlatta az időt. A hosszú asztal körül csupa kipirult arcú férfi ült, akik egyre sűrűbben emelgették a fakupáikat. A hangulat estefelé a tetőfokára hágott, és hamarosan eljött az ugratás és a kötekedés ideje, mint ahogy ez már történni szokott a köreikben. Csakhogy ezúttal igencsak különös volt a beszédtéma. – Na, mit szóltok hozzá, hogy elrabolták az isteneinket? – kérdezte az egyik harcsabajszú atyafi, némileg provokatív hangsúllyal. – Hogy mit csináltak az isteneinkkel? – pislogott értetlenül egy vékonydongájú emberke. – ...

Mario volt az utolsó, aki feltápászkodott az asztal mellől a lugasban. Pontosabban Emma, hiszen az olasz fiú éppen azért maradt a sor végére, mert még föl kellett ébresztenie a kedvesét. A lány nehezen bírta az éjszakába nyúló összejövetelt, az utolsó órában már többször el-elbóbiskolt, míg végül felkönyökölt az asztalra, a két tenyerébe hajtotta a fejét, és szép lassan elaludt. Miközben a Palota bejárati ajtaja felé botorkáltak, Mario elkenődve gondolt arra, miszerint a többiek úgy hagyták hátra őket, hogy talán még jó éjt is elfelejtettek kívánni ...

– Fontos dologban kell egyeztetnünk, kormányzó – közölte Nihuc vezérezredes, miután lehuppant egy székbe a Hivatalban. – Úgy értesültem, hogy küszöbön áll Neridea szigetének visszafoglalása. – Jók az értesüléseid – bólintott közönyösen Dariosz az ovális asztal túloldalán. – Gondolom, magad is útra kelsz majd a hadsereggel... – Valóban ez a tervem. Nem igazán venné ki jól magát, ha nem lennék ott a helyszínen. – Ez esetben felhívnám a figyelmedet egy kötelezettségedre. Osmosis Törvénykönyve szerint, amennyiben hadiállapot áll fenn, és a kormányzó elhagyja az országot, ki ...

Miután Mariónak tele lett a hasa, valahogy más színben kezdte látni a világot. Ugyan miért kéne busongania vagy dühöngenie legbelül? Mire jó az a sok harag, ami a lelkében tanyázik? Szélnek kell ereszteni hamar. Elvégre itt van Evilág legszebb lányával Evilág legszebb városában, és még előttük az egész gyönyörű, derűs nap. Hát búsuljon a ló! És pukkadjon meg a kormányzó, meg az összes hazudós, álszent android! Ők ketten ma akkor is jól fogják érezni magukat! Karon fogta Emmát, és elindult vele toronyiránt: – Gyere, édes ...

Zsatar főpap és Uvon padre húsz egyházi testőr élén vonult végig a Diadal sugárúton. Jobban mondva Zsatar főpap egy gyaloghintóban üldögélve közlekedett, amit négy markos legény cipelt, a helyettese pedig a gyaloghintó mellett haladva páváskodott. A templom oldalát elhagyva befordultak a főtérre, ám ott hatalmas meglepetés érte őket. A teret ellepte legalább egy századnyi kormányzói testőr, és velük volt a parancsnokuk is, Nihuc vezérezredes, aki az egyházi vonulást meglátva odasietett, és széles terpeszben elállta a menet útját. – Hová ilyen nagy sebbel-lobbal, drága polgártársaim? – ...

– Nincs már olyan nagy meleg, most kimegyünk egy kicsit szőlőt kapálni – közölte egy csöndes délutánon Kozara bácsi. – Rendben van, gyerekek? – Renybeny – nyammogta Tutyi. – Előkészítettem a szerszámokat – próbálta magát jó színben feltüntetni Zizi. – Sejtettem, hogy ma is kapálás lesz, mert a kapálás a szőlőnek olyan, mint a gyertyának a fény. De a szőlő szerencsére nem viaszos. – Nagyon igazad van, Zizikém – ismerte el Kozara bácsi, szeretetteljesen végigsimítva Gunnerud herceg arcán –, úgyhogy ragadjuk is meg a szerszámokat, ...

A Régi Aréna küzdőterén nagy volt a sürgés-forgás. Oleszja már beszállt az űrsiklóba, és elfoglalta a helyét a vezetőülésben, most épp a navigációs rendszert ellenőrizte. Guzel és Raudona a rémült arcú főpapot támogatta fel a fedélzetre, utánuk pedig Baskír ballagott egykedvűen. Kissé távolabb Szubotáj és a kormányzó álldogált, és ennek az volt a legfőbb oka, hogy Dariosz értetlenül forgatta a fejét: – Hol van a barátod, Attila? – Nem szándékozik velünk tartani – felelte a tatár. – Úgy tűnik, még mindig élénken él benne a ...

Nihuc vezérezredes csípőre tett kézzel állt a pincében, és közleményt intézett a foglyaihoz: – Baj van, fiúk. A katonáim aggódnak, hogy túl hangosak vagytok. Hulidár egykedvűen fogadta a tájékoztatást, ám Agdil szemében, még ha haloványan is, de megcsillant a remény. Természetesen ez Nihucnak sem kerülte el a figyelmét, ezért közelebb lépett a villatulajdonoshoz, és így szólt hozzá: – Most nyilván az jár a fejedben, hogy ha a katonáim aggódnak, mert néha túl hangosan üvöltöztök, akkor esetleg olyasvalaki is meghallhatja, akinek nem kéne. Ebből következően pedig ...

Zsatar főpapot lenyűgözte a világűr. Talán ha nincs sem asztmája, sem tüdőbetegsége, akkor is elnémult volna, most mindenesetre tátott szájjal bámult kifelé a szélvédőn. Kicsivel később arra a fehér, kettős kereszt alakú valamire szegezte a tekintetét, amely egyre csak nőtt és nőtt, ahogy közeledett a végtelen űrben. Amikor pedig az ütközés elkerülhetetlennek látszott, a főpap levetette magát a padlóra, és megpróbált összegömbölyödni az irányítópult alatt. – No, nem kell ennyire megijedni, bácsi! – biztatta az utast ékes meori nyelven Raudona. – Hidd el, ez egy ...

Őszelő havának egyik hűvösebb estéjén látogató érkezett Kozara bácsiék portájára. A házigazda a tornácon üldögélt, így messziről láthatta, hogy a komája, Ainusz közeledik egy demizsonnal a kezében. Ainusz a szomszédos szőlőbirtok tulajdonosa volt, és nem mellesleg Lora édesapja, így hát Kozara bácsinak volt egy olyan megérzése, hogy ez a látogatás nem a szokásos mederben fog lefolyni. – Jó estét, szomszéd! – köszönt illendően Ainusz bácsi. – Az istenek áldásával – bólintott Kozara bácsi. – Foglalj helyet mellettem itt, a lócán, komám. Mi jót hoztál? Vagy ...

Szubotáj nagy nehezen meggyőzte Darioszt, hogy legalább egy pár perc erejéig vegye szemügyre a látványt, most tehát a Zvezda egyik ablakánál lebegtek, és bámulták az alattuk elterülő bolygót. Vagy legalábbis annak egy kis részletét. – Milyen aprócska ez a Szigetvilág! – jegyezte meg a kormányzó. – Mégis mennyi ellenségeskedés, háború és gazemberség elfér rajta... – És mennyi gyönyörűség, öröm és siker! – egészítette ki a tatár, majd Dariosz vállára tette a kezét: – Nem megyünk át a túloldalra? Ott is van elég látnivaló. – Kihagynám ...

Zsatar főpap viselkedése a landolás után alapjaiban változott meg. A Régi Arénából egyenesen Osmosis főtemplomához vezetett az útja. A bejárat előtt letérdelt a kövezetre, és olyan módon kezdett el hajlongani, mint aki nem tudja eldönteni, hogy csináljon-e néhány fekvőtámaszt, avagy ne. De persze korántsem a testedzés kihívásai izgatták e percben. Ezt onnan lehetett a legbiztosabban tudni, hogy félhangosan mantrázta: – A szolgálatodra ajánlom az ország legnagyobb és legszebb templomát, leghatalmasabb nagyuram, egyetlen igaz Isten! Délután volt. A főtér tele járókelőkkel. Zsatar főpap produkciója ennél nagyobb ...

Uvon padre jövőbe merengő gondolatait az a közjáték szakította meg, hogy ő és a különítménye a templom sarkánál belefutottak egy őrjáratba. Ráadásul ez az őrjárat szerfölött exkluzív volt, mivel a húsz katonát Nihuc vezérezredes és maga Dariosz kormányzó vezette. – Jelentést kérek! – harsant fel rögtön a sziget első emberének hangja. – Mi folyik itt, padre? Uvon első próbálkozásként előadta a rá oly jellemző negédes, behízelgő stílust, és ártatlanul pislogva azt duruzsolta: – Igazán semmiség. Csak némi egyházi ügy, kár volna törődnöd vele eme nehéz ...

Mario rettentően unatkozott napközben az Orgil-birtokon. Nem igazán tudott mit kezdeni magával, amikor nem volt vele Emma. Márpedig a kedvese visszatért a régi tervhez, ami miatt egyáltalán ide tették át a székhelyüket. Az öreg javasasszonnyal járta az erdőt, gyógynövényeket gyűjtött, és közben tanulta a nyelvet Brogin testőrtől. Az olasz fiú néha belesett az úgynevezett iskolába, de nem igazán kötötte le, amit ott látott és hallott. A két Tanító távollétében most leginkább kezdő guzeliánusok okították számtanra, illemre és más hasonlókra azt a két-három tucatnyi gyereket, akiket ...

– Köszönöm, hogy kiszabadítottál ezeknek a gazembereknek a karmaiból, kormányzó – hálálkodott Zsatar főpap. – Nem tudom, mi volt a terved velem, de azt hiszem, most már nyugodtan itt hagyhatsz. Dariosz szúrós szemmel fürkészte az öregember arcát, majd így szólt: – Azt tudom, hogy mi a tervem veled, de azt nem, hogy neked mi a terved magaddal, kegyelmes uram. – Semmi különös – mosolyodott el a főpap. – Letelepszem ide, a templom tövébe, és aki erre sétál, annak elmesélem, hogy odafönn jártam, az égi országban, ...

Bár a madárfejű herceg eszement szövegelése miatt egy örökkévalóságnak tűnt az út Mario számára, végül mégiscsak megérkeztek a Kozara-porta elé. – Leállt a ló – kommentálta a történteket Zizi. – Sikerült nekem is észrevennem – nyugtatta meg az olasz fiú. – Már csak azért is, mert én magam irányítom ezt a derék hátast. – Nagyon jól csinálod, kordés ember – ismerte el az inkognitóban lévő herceg, aztán se szó, se beszéd, levetette magát a ló hátáról. Mario elhűlve nézett utána, amint nagyot nyekken a porban ...

Oleszja egy alkalmas pillanatban Szubotájnak is elmesélte mindazt, amit az űrállomáson tapasztalt. A tatárnak – Dariosszal ellentétben – esze ágában sem volt azt feszegetni, hogy a lány miért nem kérdezett rá Raudonánál a történtek okára. Nagyon is megértette őt. Inkább csöndesen üldögélt a pilótatársa mellett a pamlagon, és egy bizonyos terven járt az agya. A szőkeség némileg félreértette a hosszú hallgatást, és egy idő után így szólt: – Ezt szeretem benned a legjobban. – Mármint micsodát? – pislogott sűrűn Szubotáj, mint aki szunyókálásból ébredt. – ...

Attila egy rózsaszín zászlós ház társalgójában ült, és láthatóan nagyon jól érezte magát az őt körülvevő lányok társaságában. Egészen addig, amíg meg nem jelent a színen a műintézmény tulajdonosa, bizonyos Stribek nevű úriember. Ekkor a lányok szétrebbentek, a tulajdonos pedig komoly arccal letelepedett a vendéggel szemben. – Köszöntelek, derék törzsfő – szólalt meg Stribek. – Látom, jól elszórakoztál a lányokkal. – Szerintem ők sokkal jobban szórakoztak rajtam – vigyorgott Attila. – Tudod, a még mindig nagyon gyér meori nyelvtudásomat szerettem volna bővíteni néhány olyan szakkifejezéssel, ...

– Akkor hát megállapíthatjuk, hogy az űrlift nem szabadesésben csapódott a tengerbe, sőt már azt megelőzően sem szabadesésben zuhant – szögezte le Szubotáj, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a Földről származó céltárgyról. – Úgy van – hagyta jóvá Oleszja. – Ugyan észlelhetők égésnyomok a testen, de tény, hogy az objektum olyan állapotban érkezett meg a bolygó felszínére, amelyről kijelenthető, hogy az utasa nagy eséllyel túlélhette a landolást. – Milyen hivatalos vagy – jegyezte meg a tatár. – Ennyire kiestél volna a gyakorlatból? ...

Zsatar főpap körül mintha kissé megsokasodtak volna a hívek. Ezt nem is lehet csodálni, hiszen hamar híre ment a környéken a főtéri eseményeknek, és a közelben tartózkodó osmosisi polgárok közül sokan éreztek kíváncsiságot, hogy meghallgassák a főpapjuk szavait. Maga Zsatar is érzékelte, hogy növekszik a tömeg, ezért még jobban kieresztette a hangját. Ez egyúttal jó apropót szolgáltatott egy újabb történés elbeszélésére: – Jól halljátok hátul is a hangomat?... Igen?... No, ezt örömmel nyugtázom. Már csak azért is örvendezek emiatt, mert korábban nemigen tudtam volna beszédet ...

Nihuc vezérezredes és Stribek már órák óta a kikötőben tartózkodtak, és a Vámház árkádjai alól lesték a forgalmat. A frissen kinevezett országbíró derűs nyugalommal tekintett a délután elé, a lebujtulajdonos viszont az idő múlásával egyre idegesebb lett. – Nem biztos, hogy még ma el tudjuk kapni, nagyuram – sóhajtozott Stribek. – Nem mindennap portyázik erre. – Nem kell türelmetlenkedned, ráérünk – nyugtatta meg Nihuc. – Különben is, valami azt súgja nekem, hogy szerencsével fogunk járni. Később Stribekre is átragadt az optimizmus, főleg, amikor azt látta, ...

– De a legfontosabb lélekvándor maga a kormányzó úr – ért a felsorolás végére Zsatar főpap a templom tövében. – Legalábbis szerintem. Tehát ne úgy vegyétek, amit most mondok, hogy ezt maga az Isten érzékeltette velem, mert én úgy vélem, hogy Isten nem tesz különbséget a segítői között. Neki biztosan egyformán fontos mindegyik lélekvándor. De mi Osmosis polgárai vagyunk, ezért gondolom azt, hogy számunkra a legfontosabb maga a kormányzónk kell legyen. A főpap a továbbiakban felidézett egy fél évtizeddel korábbi eseményt is: – Emlékezzetek csak ...

Mario elgondolkodva ringatózott a lova nyergében, hazafelé tartva a Kozara-birtokról. Annyi minden kavargott a lelkében, és annyi minden járt a fejében, hogy egy idő után úgy érezte, meg kell állnia, ki kell valahogy kapcsolnia, különben megbolondul. Már rég leért a szőlőhegyről. Éppen egy hangulatos liget mellett vezetett el az útja, és ez az alkalmi pihenőhely meg is tetszett neki. Lefékezte a lovát, és erről eszébe jutott egy néhány órával korábban átélt momentum. – Leállt a ló – ismételte meg félhangosan Gunnerud herceg szavait, és ettől ...

Dariosz kormányzó és Nihuc vezérezredes szinte egyszerre érkeztek meg a gyászszertartás színhelyére, a katonai temetőbe. A frissen ácsolt emelvényen is egymás mellett álltak, és ekkor az ausztrál nem mulasztotta el, hogy rápirítson a metamorfra. Nagyon óvatosan, a fogai közt szűrve a szavakat a következőkre figyelmeztette angolul: – Talán nem volna haszontalan próbálkozás, ha letörölnéd ezt a furcsa és ijesztő félmosolyt az ábrázatodról, és igyekeznél úgy tenni, mintha valóban lesújtana az embereid tragikus halála. – Miért, mi van az arcommal? – kérdezte megütközve Nihuc. – Körülbelül ...

Dariosz rendkívül gondterhelten érkezett meg este a vezérkari tanácskozásról a Kormányzói Palotába. Máskor, hasonló helyzetben vett volna egy kellemes fürdőt, aztán lepihen. Most azonban jól tudta, hogy még nem ért véget számára a nap, így hát nemsokára már Oleszja lakosztályának ajtaján kopogtatott. Miközben odakinn várakozott, átsuhant az agyán egy kósza gondolat. Milyen mulatságos, hogy tulajdonképpen hátsó szándékkal érkezett, de még véletlenül sem olyannal, amelyik a testi örömökkel lett volna kapcsolatos! Ez még akár egy évvel ezelőtt sem így történt volna. Azokban a boldog békeidőkben, ha ...

Oleszja lakosztályának ajtaján igen erősen kopogtattak, majd behallatszott az egyik palotaőr öblös hangja: – Bocsánat a zavarásért, kormányzó úr, de a dolog nem tűr halasztást. Nerid király vár rád odalenn. Négyszemközt szeretne tárgyalni veled. Dariosz kibontakozott a szőke lány öleléséből, és aztán cinkosan egymásra nevettek. – Sehogy se akar ez nekünk összejönni – mondták ki szinte egyszerre, és ez újabb kacagásra ingerelte őket, úgyhogy szinkronban fúrták a fejüket egy-egy párnába, nehogy ez a derék, öblös hangú őr még a végén rosszra gondoljon. Az ausztrál szedte ...

Nihuc türelmetlen volt. Ugyan másnapra ígérte magát, de még éjfél előtt visszatért a pincébe. A fáklyával, amivel érkezett, meggyújtotta a kínzókamra falán elhelyezett többi fáklyát, aztán szemrevételezte a foglyait. A két régebbi delikvens, Hulidár és Agdil egykedvűen vette tudomásul a történteket, Csuva viszont elkezdte vadul rázni a láncait, mintegy jelezvén, hogy sürgős mondandója akadt. No persze, ezt a sürgős mondandót nem merte úgy előterjeszteni, hogy a négy különleges tű még a szájában volt, mert megtanulta az elmúlt órákban, hogy bármiféle rossz nyelvmozdulat csak fokozza a ...

Dariosz vegyes érzelmekkel tért vissza Oleszja lakosztályába, és ezt a szőke lány rögtön le is olvasta az arcáról. – Nem úgy alakultak a dolgok Nerid királlyal, ahogy eltervezted? – kérdezte együttérzően, mire a kormányzó meghökkent: – Honnan tudod, hogy vele tárgyaltam? Talán te is egyik napról a másikra tanultad meg a meori nyelvet, mint Mario? – Nincs olyan szerencsém – csóválta meg a fejét Oleszja –, mindenesetre a Nerid szót sikerült felismernem, amikor a palotaőr nemrég bekopogtatott, és elrabolt mellőlem. De most ne az én ...

Bár még nem alkonyodott, de eléggé későre járt, amikor Mario visszaérkezett az Orgil-birtokra. Maga is meglepődött, mennyire eltelt az idő, ám aztán rájött, hogy nincs ezen mit csodálni, hiszen az út nagyobbik részén legfeljebb ügetett, néha meg csak poroszkált a derék paripa, amíg ő a gondolataiba merülve üldögélt a hátán. A villát meglátva az olasz fiúnak most ismerős melegség járta át a szívét, mert eszébe jutott, hogy ha ilyen késő van, akkor Emmáék is visszaértek már a szokásos körútjukról. Alig várta, hogy a kusza gondolatai ...

– Akkor az űrlift témaköre már nem is érdekel? – tudakolta Oleszja. – Dehogynem! – hazudta Dariosz, és lázasan kutatott az elméjében, hogy összekaparjon valami értelmes kérdést, de rájött, hogy ez nem nagyon fog menni, mert már azt is elfelejtette, ami napközben hangzott el erről a számára sokadrangú témáról. Szerencsére a lány enélkül is összefoglalta a lényeget, és végül kijelentette: – Tehát most az a legfontosabb, hogy megtudhassuk, nagyjából mennyi ideig volt látható az Égi Jel azon a bizonyos öt évvel ezelőtti napon. – Miért ...

Mario valami felfoghatatlanul nyomasztó, tébolyodott és flúgos álmot látott. Alvás közben visszarepült abba az időbe, amikor még csak épphogy átkerült Evilágba, de nem volt egyedül, mert különös módon rögtön vele volt Gonagó és a kisfiú is. Gonagó persze az egész álom folyamán a saját béna táncát erőltette, a kisfiú pedig, ahogy az már tőle megszokott volt, ezúttal is az értelem és a szikár logika hangján szólalt meg, és arra intette Gonagót, hogy ezt a fajta mozgáskultúrát kizárólag a lovak előtt jelenítse meg, az istálló területén, ...

Lassan sötétbe borult Osmosis főtere. Zsatar mellől szép sorban elszivárogtak az érdeklődők, de akadt egy ember, aki sehogy sem akarta magára hagyni a főpapot. Kopott ruhát viselt, mint egy koldus, és az arcát kendővel takarta, csak a szeme látszott ki alóla. Zsatar még mindig a templom tövében ült, szelíd és békés arckifejezéssel, maga elé merengve. De aztán felemelte a fejét, és meglátta a magányos szerencsétlent, aki úgy térdelt a kövezeten, tőle tízegynéhány lépésnyire, mintha csak a végítéletre várna. – Segíthetek valamiben, fiam? – szólította meg ...

Éjfél is elmúlt már, amikor megállt egy hintó Stribek rózsaszín zászlós háza előtt, és egy fekete köpönyeges, csuklyás alak lépett ki belőle, majd besietett a lebujba. A tulajdonos már várta, hiszen Nihuc vezérezredes megüzente neki, hogy ma éjjel beszélniük kell. – Köszöntelek, nagyuram – hajlongott Stribek. – Nagy megtiszteltetés nekem, hogy eljöttél szerény fogadómba, annak pedig külön örülök, hogy álcáztad magadat. – Sokat segítene az álcám megőrzésében, ha nem hajlonganál ilyen alázatosan, és főleg nem szólítanál nagyuradnak – pirított rá a tulajdonosra az országbíró. – ...

– Mit jelentettek a kémeink Aldea szigetéről? – kérdezte öreg titkárát a Kormányzói Hivatal ovális asztala mellett Dariosz kormányzó. Ez már csak azért is fontos téma volt, hiszen küszöbön állt a szomszédos Neridea lerohanása. – A jelentések egybehangzóak – felelte Trin. – Mind a lakosság, mind a hadsereg körében az az uralkodó nézet, hogy a hajóhadaik pusztulását Avuluma démon okozta. – Hogy kicsoda? – kapta fel a fejét Dariosz. Az öreg titkár meghökkenve nézett a sziget első emberére: – Az Avuluma nevű démon – ismételte ...

Őszelő havának közepe táján Ainusz bácsi ismét látogatást tett a Kozara-birtokon. A házigazda ezen nagyon elcsodálkozott. Ilyen sűrű időközönként sosem szokta volt rányitni a kertkaput a szomszédja, főleg nem szüret idején. Sejtette, hogy erős indoka kell legyen a dolognak, és azért fohászkodott magában, nehogy megint Zizivel és a kislánnyal kapcsolatos legyen az ürügy. Nos, Kozara bácsi imái meghallgatásra találtak. Ezúttal nem Zizi és a kislány témája került terítékre. De az öreg borász később úgy értékelte, ennél talán még az is jobb lett volna. – Te ...

Szubotáj kissé csalódottan ült be a Golub pilótafülkéjébe a Régi Arénában. Azt hitte, kötelékben repülnek majd Oleszjával, és csak a helyszínen tudta meg, hogy a másik vadászgép már egy órával korábban felszállási parancsot kapott Raudonától. A tatár a protokollnak megfelelően ellenőrizte a fedélzeti rendszereket, aztán üzembe helyezte a hajtóművet, bekapcsolta a digitális álcázást, és felemelte a gépét a Régi Aréna küzdőteréről. A háromszáz méteres magasságot elérve célba vette Neridea szigetét, és már éppen hátradőlt volna az ülésben, tudván, hogy most egy jó darabig eseménymentes repülés ...

A Vörös Szigony fedélzetén nagy volt a felbuzdulás azok után, hogy Dariosz kormányzó, ahogy jött, úgy el is távozott, mégpedig valami ezüstösen csillogó kötél segítségével, a sötét égbolt felé. Az egyházi testőrök egy része kisebb csoportokban tárgyalta az eseményeket, persze csak azok, akiket Dariosz beszéde után a felügyelők nem hajtottak vissza az evezőkhöz. Ramelion is egy ilyen, néhány fős csoporthoz tartozott. Egy faláda mellé kuporodva pusmogtak a fedélzeten, és egyelőre igencsak különböző nézeteket képviseltek. – Én amondó vagyok, hogy maradjunk az eredeti tervnél – javasolta ...

A Golub kisvártatva már félelmetes sebességgel száguldott a világűr felé egy képzeletbeli derékszögű háromszög átfogójának mentén. Ennek a háromszögnek a csúcsait odalenn Neridea szigete, illetve Osmosis, odafönn pedig a Zvezda űrállomás képezte. No persze, ez a hasonlat kissé sántít, hiszen az alsó két pontot nem egy egyenes, hanem egy ív kötötte össze, elvégre Evilág felszíne éppúgy nem volt lapos, mint ahogy az Univerzum egyetlen másik bolygója sem az. – Hajrá, Szubotáj barátom! – biztatta lelkesen a pilótát Nihuc. – Emeld a gépet, ahogy csak bírod! ...

Letaglózó és minden sejtet áthatóan fájdalmas élmény volt Maximot egy kádnyi türkizkék lében úszkálva látni. Főleg úgy, hogy azelőtt még élt a remény, miszerint a rangidős tisztjük valahol életben van, hiszen a Terv részeként mégiscsak szükség lehetett rá. A tudására, a szellemiségére, a képességeire. Csakhogy Szubotáj katona volt. Már a Földön sem arra képezték ki, hogy ártatlan bakfislány módjára omoljon össze, amikor hasonló látvány kerül a szeme elé, hanem arra, hogy uralkodjon magán. Az anagur törzsben meg aztán végképp nem lett volna szerencsés, ha nem ...

Dariosz magabiztos arccal érkezett vissza a Golub 2 pilótafülkéjébe, miután Oleszja felhúzta őt az acélsodrony segítségével a Vörös Szigony nevezetű hadihajó fedélzetéről. Hamarosan pedig becsukódott a vadászgép fülkéjének ajtaja, és a digitális álcázásban leledző jármű folytatta útját nyugat felé. – Hát, ha ez a beszédem nem sarkallja az egyházi katonákat jó hozzáállásra, akkor semmi – jelentette ki a kormányzó, miután becsatolta magát a vadászgép jobb oldali ülésébe. – Mindenesetre én megtettem, ami tőlem telt, Raudona nem mondhatja rám, hogy elszabotáltam a feladatot. – Jó hozzáállásra? ...

Tényleg komolyan gondolta az őszinteséget, hiszen elismerte, hogy Maxim meghalt – gondolta a tatár, miután Nihuc rávágta a választ. – Most persze szívesen megkérdezném, hogy akkor mi az anyátokért őrizgetitek, de azzal semmit sem nyernék, még a haragom sem párologna el, viszont megtudná, hogy felfedeztem az üvegtartályt. Ez semmi jóra nem vezetne. Inkább ki kell használni, hogy a jelek szerint végre megnyílt, és tovább bombázni kérdésekkel! – Hogy halt meg Maxim? – tette fel mindjárt az elsőt. – Lezuhant a gépe – felelte a vezérezredes, ...

Amint kiszállt a vadászgépből, Nihuc első útja a Kormányzói Palota titkos pincéjébe vezetett. A kínzókamrába már nem egyedül nyitott be, vele volt két hűséges katonája is. Elsőként Csuvához lépett oda, és megszabadította a fogfájást okozó speciális tűktől. Aztán odaintett a két testőrnek: – Egyelőre csak ezt a félfülűt vigyétek ki, legények. Ültessétek be a kocsiba, és maradjatok mellette. Mondanom sem kell, a fejetekkel tartoztok érte, ha netán kárt tenne magában, arról az esetről már nem is beszélve, ha sikerülne megszöknie. – Bízhatsz bennünk, nagyuram – ...

A déli órákban szokatlanul erősen sütött le a Nap Neridea szigetére. Úgy festett, mintha a nyár sehogy sem akart volna belenyugodni, hogy idén is múlnia kell, és még egy utolsó, nagy lendületet szándékozott venni, mielőtt átadja a helyét az esős évszaknak, ehhez pedig megnyerte maga mellé szövetségesként a központi csillagot is. Egy tábori asztal mellett két, teljesen különböző öltözetű férfi üldögélt. Egyikük az Attila névre hallgató anagur törzsfő volt, a másik meg Pindzsuja lovag, aki még mindig a Fejedelemség hadseregének különböző jelvényeit viselte a ruházatán ...

Súlyos csönd telepedett a tábori asztal környékére Dariosz bejelentése után. De olyan csönd, amelybe elviselhetetlenül disszonáns hangként hasított bele a fennsík fölött köröző varjak károgása. – Gondolom, magad is érzed, hogy magyarázattal tartozol – szólalt meg nagy sokára egészen erőtlen hangon Oleszja. A kormányzó természetesen érezte. De egyelőre megint a borosüveg után nyúlt, mert újra kiszáradt a szája. A második poharat is egy hajtásra itta ki, és aztán belekezdett: – Szerettem volna elérni, hogy végre csakis az inváziós küldetésre koncentráljatok. Nem tagadom, számomra teljesen érthetetlen ...

– Veled vagyok, uram, csakis téged szolgállak – jelentette ki Zsatar főpap lehunyt szemmel, hátát a templom falának vetve, de ezt senki sem hallhatta, mert a főpap mélyen aludt, és csupán álmában beszélt. Mégpedig abban a bűvös álomban, amelyik visszavitte őt az egy igaz Istenhez, és így újra átélhette, milyen csodálatos érzés az egy igaz Istenben létezni, ámulattal nézni a villódzó fényeit, súlytalanul lebegve ledobni a gyarló test minden terhét, varázslatos zenét hallani, és közben megbékélni mindazzal, ami maga a minden sejtet átható isteni jóság ...

Külső szemlélő talán azt mondta volna, hogy ha kenyértörésre kerül a sor, akkor Nihucnak semmi esélye. Elvégre mögötte csupán hat katona sorakozott fel, Albiberda úr mögött viszont tizenegy fegyveres magántestőr. Csakhogy az ördög ezúttal is a részletekben lakozott. Az országbíró nem véletlenül osztotta el úgy a csapatát, ahogy. Mindössze hat emberét vitte be magával az épületbe, a többi huszonnégy eközben bekerítette a villát, hogy a rajtaütés és a házkutatás ideje alatt senki se szökhessen meg a birtokról. A személyi állományt összevetve, Nihuc legénysége Osmosis elit ...

Miután késő este nyugovóra tértek, Oleszjában újra csak feltörtek a régi emlékek, s ezzel együtt a sírás is. Vagy legalábbis a párnába fojtott pityergés. És Dariosznak fogalma sem volt, mit csináljon. Már a földi életében is a síró nők láttán tudta a legkevésbé, hogy mit lehet kezdeni a helyzettel. Végül, hosszas tipródás után úgy döntött, nem tesz és nem is szól semmit. Ez hamarosan jó döntésnek bizonyult, mert a lány volt az, aki elkezdett szabadkozni: – Ne haragudj, hogy elrontom az esti hangulatot, ráadásul pont ...

Nihuc az összes képességével felvértezve indult neki a keresésnek a megszállt villa folyosóin. Magával rángatott egy kopaszodó kis embert, Albiberda úr legbizalmasabb személyi szolgáját, aki annyira bepánikolt a razzia kezdetén, hogy a testőröknek úgy kellett kicibálniuk a saját ágya alól. Mögöttük a rangidős tiszt haladt, két másik tagbaszakadt testőrrel kiegészítve. – Ez itt mi? – mutatott sorra az ajtókra és a különböző helyiségekre az országbíró, mire a rémült szolga készségesen sorolta, hogy ez itt a kamra, befőttek és savanyúságok eltárolására szolgál, ez a másik az ...

Osmosisból elsőként az egyházi katonákat is szállító hajók érkeztek meg Neridea partjaihoz, mégpedig a sziget nyugati oldalán, egy bizonyos Durduka nevű kikötővárosnál. Már ha egyáltalán kikötőnek lehetett nevezni, ami a légi támadás után még megmaradt. A felgyújtott hajókról ugyanis a tűz átterjedt a darukra, a raktárépületekre, meg egyáltalán mindenre, ami fából készült. Reggelre csupán üszkös romok maradtak a kikötőből, amely kihalt volt, mint egy kísértetkastély. De a kőmóló természetesen épen állt, és így az ellenséges hadihajók kikötésének nem volt semmi akadálya. Elsőként a Fekete Ezred ...

Attila letaglózva ült a pilótafülkében, miután a barátja érzékletesen elmesélte neki, mit is talált odafönn, a Zvezda fedélzetén az egyik hibernációs kamra alatt. Vagyis inkább kit, kinek a földi (?) maradványait. De nem volt sok ideje ezen elmélkedni, mert ekkor Szubotáj visszakapcsolta a vadászgépet a kommunikációs rendszerbe, mondván, hogy hamarosan várhatóak Raudona utasításai. Nos, ezek a bizonyos utasítások dél körül valóban megérkeztek. – Amint meglátod rohamra indulni Osmosis első támadó egységét, semmisítsd meg az összes nagy méretű kilövőberendezést, utána pedig Szigma 18-cal kergesd szét az ...

Oleszja egy aprót sikkantva riadt fel a kormányzói sátorban. Különös álmot látott, és most értetlenül pislogott körbe, mintha valakit keresne. – Itt vagyok, szívem – szólalt meg halkan Dariosz. – Semmi baj. A kormányzó egy tábori asztalnál ült, előtte mindenféle térképek, amelyeket még az előző pillanatban is nagy figyelemmel tanulmányozott. Az asztal éppen szemben állt a fekvőhellyel, így az ausztrál rögtön észrevehette, hogy a kedvese felült. Odament hozzá, lefeküdt mellé az ágyra, és gyöngéden megsimogatta az arcát: – Rosszat álmodtál, kincsem. Nincsen semmi baj – ...

Osmosist maguk mögött hagyva Zsatar főpap és Bulun atya alkonyatkor beért egy kisvárosba, amelynek főterén érdekes jelenet zajlott. Mintegy száz-százhúsz ember tolongott a kövezeten, amelynek mértani középpontjában egy szökőkút állt. Erre a szökőkútra kapaszkodott fel egy meglehetősen részegnek tűnő helyi atyafi, és egy nagy kalapáccsal megpróbálta leverni az építmény díszeiként szolgáló apró istenszobrokat. A művelet nem volt túl sikeres, a kalapácsos ember többször megbillent a szökőkút peremén, és néhányszor mellé is ütött. Ilyenkor jobb esetben a medence sekély vizébe hasalt bele, rosszabb esetben meg hanyatt ...

Dariosz terve a vérfürdő elkerülésére lényegében már az invázió első napján megbukni látszott. Mert nehezen lehetett volna másnak nevezni, amit a Neridea Ezred katonái a saját fővárosukban megvalósítottak, mint fékevesztett, őrjöngő vérengzésnek. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egész Evilágon nem élt olyan katona, akit vissza lehetett volna fogni azok után, hogy a szeme elé tárul, mit műveltek a betolakodók a hazája fővárosával. Az inváziós seregek a fővárostól délre és északra kötöttek ki, és két oldalról szándékoztak lerohanni Neridea igazgatási központját. Úgy tudták, hogy ...

Mario délután az Orgil-villa hátsó kertjében heverészett, és afféle ejtőző állapotban élvezte egy hibátlanul megtervezett nyugágy kellemes ölelését. Azt tapasztalta, hogy szinte minden hang, minden történés abba az irányba hat, hogy ő most aludjon egy keveset, és álmodjon valami szépet. Zsongító volt a környezetének minden apró nesze. A szél susogása és a fák levelének zörgése. A madarak egyre halkuló csivitelése és a bogarak zümmögése. De még az épületből odahallatszó asszonyi beszélgetés lágy hangjai is elálmosították. Kövér, fehér fellegek úsztak át a halványkék égen, néha vadlibák ...

Mario nagyon különös dolgot vett észre magán. Minél jobban közeledett a szőlőhegy felé, annál inkább szétáradt a testében egyfajta békés megnyugvásba oltott reményteli várakozás. Ilyennek képzelte el azt, amikor egy tengerész hosszú hónapok hányattatásai után végre megpillantja a szülővárosának kikötőjét. Késő délután volt már, amikor megérkezett a Kozara-birtokra. A család épp az estebédjét fogyasztotta a lugasban, de csöppet sem érezték tolakodónak Mario váratlan látogatását, mindnyájan őszinte örömmel üdvözölték, és nyomban helyet kínáltak neki a kerti asztalnál. Nyinya néni besietett a házba egy ötödik tányérért, Kozara ...

Mindeközben odakinn, a Kozara-birtok kapuja előtt nyugtalan lett a bőrmellényes fickó. Nem értette, mi tart ennyi ideig, azt meg főleg nem, hogy mi ez a sok elkeseredett üvöltés és halálhörgés, amelyek mind a saját embereitől származnak. Hát ennél tisztább rablás nincs! Mit szerencsétlenkednek ezek a nyomorultak odabenn? Két öreg, meg két kölyök egy kihalt vidéken! Mit nem lehet ezen érteni? Leugrott a szekér bakjáról, és már éppen megiramodott volna a kapu felé, amikor érces hang csendült fel a háta mögött: – Ne olyan hevesen, hé! ...

Az Orel méltóságteljesen ereszkedett le az ürességtől kongó Régi Aréna küzdőterére. A landolás után Raudona szállt ki az űrsiklóból, mintha csak levegőzni akarna, pedig mind jól tudták, hogy ilyesmire nincs szüksége. Hamarosan Guzel, az öreg Baskír és Nihuc is megindult a gép felé, Raudona pedig visszaült a pilótafülke legfontosabb székébe. Húszezer méteres magasságig emelkedett fel az űrsikló. Itt már nem volt valószínű, vagy legalábbis nem volt egyszerű az ellenséges lehallgatás, de amikor a vörös hajú nő kiszállt a pilótaülésből, fahangon kijelentette: – Steril fülke. A ...

8. kötet – A félelem szüli a rendet Dariosz a kormányzói sátor mélyén, az íróasztala mögött ült, és már hosszú percek óta egy pergamenre bámult, teljesen eredménytelenül és egyre tanácstalanabb arccal. Egyedül tartózkodott a sátorban, és ennek most módfelett örült, mert még Oleszja előtt is szégyellte volna magát. Sőt, előtte szégyellte volna a legjobban. Lehet, hogy a lány még ki is nevetné? Szinte hallotta, ahogy a szőkeség csalódottan és gunyorosan megjegyzi: „Na, mi az? Öt éve vagy kormányzó egy meori szigeten, és még mindig nem ...

Mario intett a két trónörökösnek, hogy pattanjanak fel a szekérre, aztán ő is gyorsan felült a Kisfiú mellé a bakra. A gyerkőc hátrafordult a védett személyek felé, és elhadarta: – Ha bármi szokatlan történik, ti elbújtok a szalmában. Érthető voltam? – Igen – vágta rá Zizi. – Akkor jó – nyugtázta a Kisfiú, majd lendített egyet a gyeplőn, ezzel elindította a lovat, aztán pedig még rá is kiáltott, így a szekér hamarosan már egészen jó tempóban haladt az úton. Mario kissé bepárásodott szemmel figyelte a ...

Miután Pindzsuja lovagot útjára bocsátotta, a kormányzó a leszállópályának kinevezett terület felé vette az irányt. Ekkor érkezett meg Oleszja a Golub 2-vel az aznapi bevetésből, és nem volt túláradóan boldog, amikor a kedvese közölte vele, hogy volna még mára egy feladat. Szerencsére azonban Dariosz tudta, hogy mi lesz az az aduász, amire az elcsigázott lány nem fog nemet mondani. – Gondolj bele, hogy ma éjjel jó alaposan kialudhatod magad a lakosztályodban – győzködte, már a vadászgép ülésében. – Értsd meg, nekem a lehető leghamarabb Osmosisba ...

– Megkaptam az üzenetedet, derék titkárom. – Hála az egy igaz Istennek – mormolta halkan Trin. – Kérlek, számolj be röviden a történésekről. – Röviden nem tudok, uram. – Pedig kénytelen leszel. Már elküldettem az országbíróért. A háza nincs messze, tehát hamarosan itt lesz. És nem szeretnék veletek hármasban beszélni, sőt! Kifejezetten négyszemközt akarom kifaggatni. – Nem hiszem, hogy otthon találják, uram – legyintett lemondóan Trin. – Még éjszaka is a várost járja, és kivégzendő bűnösök után kutat. Az is lehet, hogy reggelig sem fog ...

Mario a ló farát bámulva üldögélt a szekér bakján. Természetesen nem különösebben érdekelték a derék igavonó hátsó idomai, mindössze arról volt szó, hogy éppen arra a pontra fókuszált, amikor elmerült egy végtelennek tűnő merengésben, és aztán úgy maradt. Hősünk a Kisfiú dolgain töprenkedett ennyire mélyen. Egyelőre nem tudta eldönteni, milyen viselkedést tanúsítson a gyermekkel szemben. Hiszen az együtt töltött hónapok alatt mély barátságot kötöttek az Északi-földrészen kalandozva, csakhogy akkor Mario még nem tudta, hogy a Kisfiú egy android. Pontosabban szólva azt már akkor is érzékelte, ...

Dariosz pontosan tudta, hogy Nihuc manipulálni akarja. Ismerte már ezt a képletet korábbról. Ő távolítani próbálja magától a vezérezredest, mire az megkínálja valamilyen bennfentes információval, hogy újra behízelegje magát. Csakhogy hiába volt ennek tudatában az ausztrál, a kíváncsisága rövid úton legyőzött minden más érzelmet a bensejében. Lassan visszaereszkedett a székébe, és kissé rekedt hangon így szólt: – Mit beszélsz? – Úgy van, ahogy mondtam. Mario már jó ideje nem tartózkodik a szigeten, és egyelőre nem is szándékozik visszatérni – erősítette meg a vezérezredes. – De ...

– Milyen hallgatag lettél mostanság – jegyezte meg a Kisfiú a ponyva alatt. – Hát igen, azt hiszem, bőven van min gondolkodnom – felelte Mario. – Nem akarsz róla beszélni? – kérdezte a gyerek. – Nem – vágta rá az olasz fiú, majd miután ezt a közleményt túl szikárnak érezte, valamivel barátságosabban hozzátette: – Ne haragudj, de tényleg nincs sok kedvem diskurálni. Tudod, úgy érzem, hogy a hullámzó tenger meg a Fekete Kócsag olcsó bablevese nem túl nyerő kombináció. A Kisfiú ehhez nem tudott mit ...

A második pohár bor után Dariosz már nem kortyolgatott se lassan, se gyorsan. Még a boroskancsót is félretolta az asztal közepéről. Az ital megtette a hatását. Az idegeit kicsit kilazította, de az agyát még nem tompította el. Ez utóbbira nem is vágyott, mert rettentően koncentrált, hogy találjon valami logikai hibát Nihuc elbeszélésében. A valóságot egyelőre képtelen volt elfogadni. – Vegyük át a sztorit még egyszer, az elejétől – kérte a vezérezredest, és közben úgy érezte magát, mintha főnyomozó lenne a melbourne-i rendőrkapitányságon, és jelenleg Victoria ...

A négy fiú a Fekete Kócsag fedélzetén már rég nem azért gubbasztott a ponyva alatt, mert esőtől tartottak. Immár a tűző naptól védték magukat. Az egyre melegebb idő arra utalt, hogy közel járhatnak a déli partokhoz. És valóban, a kajütjéből előbújó kapitány is megerősítette, hogy hamarosan megérkeznek a Dundé nevű város kikötőjébe. Mario, Zizi és Tutyi a hajó orrában állva bámulták a Déli-földrész távoli partjait, a pálmafák kibontakozó sziluettjét. Egyedül a Kisfiú maradt a ponyva alatt. Mit bámuljon Dundé kikötőjén, amikor már úgy ismeri a ...

Darioszt természetesen módfelett érdekelték ezek a bizonyos egészségügyi nanorobotok, Nihuc tehát röviden tájékoztatta a dolog lényegéről, és még azt is hozzátette, hogy egy híres ausztrál tudósnak, Callum Dreighton professzornak is köze volt a nanorobotok ilyen irányú fejlesztéséhez. – Soha nem hallottam a nevét – jegyezte meg gyanakodva a kormányzó. – Ezt nem is csodálom – szólt elnézően a vezérezredes –, hiszen amikor te átkerültél Evilágba, a kis Callum Dreighton még pelenkába pisilt, és senki sem szólította professzornak. Már jócskán túl volt a hatvanon, amikor az ...

Mario félrevonult egy kicsit a három fiútól. Letelepedett a piac előtt egy nagyobb kőre, mélyeket lélegzett, és megpróbálta kikapcsolni az agyát. Elhatározta, hogy kizárólag a látványra fog koncentrálni, hátha akkor elcsöndesedik ez a kibírhatatlan zsivaj az elméjében. A tenger felé fordult. Színes vitorlájú halászbárkák és lapos fenekű kereskedelmi hajók mozogtak a part mentén. Egyes gályák alacsonyak és kecsesek voltak, mások robusztusabbak, nagyobb szállítmányokkal. Ez utóbbiak fedélzetén térdnadrágos, félmeztelen tengerészek kurjongattak egymásnak különféle vezényszavakat és rövid üzeneteket, bizonyos hajókon meori, másokon meg norling nyelven. A szél ...

Az átbeszélt témával kapcsolatban Dariosznak már csak egyetlen, de annál indokoltabb kérdése akadt: – Miért nem voltál képes ezekről a dolgokról ugyanúgy beszámolni a titkáromnak, mint ahogy nekem tetted most? Nem gondolod, hogy sok félreértést, haragot és izgalmat meg lehetett volna előzni? A fölösleges utazásokról nem is beszélve, mint amilyen például az én éjszakai kiruccanásom. – Nem tudtam, hogy az országbíró legfontosabb feladatai közé tartozik a kormányzói titkár folyamatos és részletes tájékoztatása arról, hogy mit miért tesz – vágott vissza Nihuc. – Egyébként is, minden ...

Mario kilépett a fűkunyhóból, és kissé megborzongott. Hiába, mégiscsak őszelő volt már, ilyenkor még a Belső-tenger déli partvidékén is végigszalad egy-egy hűvös szellő hajnaltájt, nincs ezen mit csodálni. Egyébként meg teljesen igaza van az Ulalu nevű pasasnak, ilyenkor kell öntözni, nem a nap közepén, a rekkenő hőségben, mert azt megsínyli ember s növény egyaránt. – Jövünk már, művezető úr! – kiáltott oda hősünk Ulalunak, nyomában a két inkognitóban lévő trónörökössel és a Kisfiúval. – Ma nem locsol, ma gaz csipeg – bocsátotta előre Ulalu. – ...

Dariosz gyanakodva fürkészte az országbíró arcát. Maga sem tudta volna megmondani, hogy miért, de az egész beszélgetés folyamán valami sandaságot, titkok rejtelmes sorozatát sejtette a háttérben. Meg volt róla győződve, hogy Nihuc jóval kevesebb tényt mond, mint amennyit tud, vagy amennyit bátran elárulhatna, és ez a módszer az ő, mármint a kormányzó manipulálását szolgálja, no meg egy álságos célú kötődés kialakítását. Ezzel együtt némi lelkifurdalás is feszítette legbelül Darioszt. Úgy érezte, az imént túl könnyedén engedte el Mario témáját. Márpedig az olasz fiúval kapcsolatban, mint ...

Attila kinyitotta a szemét, és körbepislogott. Megállapította magában, hogy hajnalodik. A katonai sátor durva vászonborításának résein át beszűrődött az a furcsa, fakóbarna fény, amelyet az Ezüsthold és a Bronzhold színeinek összevegyülése alkotott. A színész fölkelt a priccséről, kiment a sátor elé, és jó darabig csak bámulta a csodát. Szerfölött imádta ezt a nagyon különös együtthatást. Lenyűgözve fürdette az arcát a fennsík szikláit beborító szürkés-drapp, vagy itt-ott inkább homokszínű fényjátékban, amely kifürkészhetetlen módon hideg és meleg tónusokat egyaránt hordozott. Az égbolt alján látszólag nagy egyetértésben készült ...

– Megmondom őszintén, én még mindig nem tudom követni a gondolatmenetedet – vallotta be Dariosz. – Tőlem beszélhetünk az öt évvel ezelőtt történtekről is, csak közben ne tegyünk úgy, mintha az orzók öt évvel ezelőtt bukkantak volna elő a semmiből, és csak azóta kalózkodnának a Belső-tengeren, merthogy a probléma sokkal régebbi keletű, és semmi köze nincs a francia fickóhoz. – Ilyet én sem állítottam – szögezte le Szubotáj, aztán eszébe jutott egy újabb ötlet, és azzal is megpróbálkozott: – Fussunk végig újra a történteken, de ...

Nihuc a Régi Aréna törzsépületének mélyén, a titkos kamrában tartózkodott. Éppen a sarokban babrált valamivel. Közben, miután többfelé is tudott figyelni, élénk diskurzust folytatott Grobonir őrvezetővel, már csak azért is, mert a fogoly szorgalmazta leginkább a beszélgetést. – Árulj el nekem valamit, Nihuc – kérte az őrvezető, a rendfokozatot pimaszul elhagyva a megszólításból. – Mi a terved velem? – Hamarabb megtudod, mint gondolnád – felelte sejtelmesen a vezérezredes, még mindig háttal állva, és egy fémes színű dobozzal piszmogva, amelyből mindenféle kábelek lógtak ki. – Egyvalamiben ...

Minél több nap telt el, Mario annál jobban megszerette ezt az új életet. Már sokkal ritkábban törtek rá kínzó érzések, vagy éppen felismerhetetlen és érthetetlen emlékek. Egyre kiegyensúlyozottabbnak érezte magát, ezzel együtt tevékenynek és hasznosnak is, és néha, egy-egy kósza percre szinte már – kimondani is félt maga előtt – boldognak. Csak az volt a baj, hogy ilyenkor rendszerint eszébe jutott Emma, aki elrontotta az egészet. A Kisfiú meglepően sokat tudott segíteni neki. Lefekvés után például ilyeneket duruzsolt a fülébe, monoton hangon, mint valami önjelölt ...

Emma szerfölött megörült, amikor az Orgil-villa emeleti folyosóján találkozott Baskírral. Már jó ideje szeretett volna kérdezni tőle valamit, de napok óta nem sikerült összefutniuk. – Van valami hír Mariórul? – tért rögtön a lényegre. – Véget ért mán a hadjárat? – Még nem, de hamarosan eljön a nagy győzelem – felelte biztatóan mosolyogva az öreg Tanító. – Már csak napok kérdése. – És akkor Mario is hazagyühet? – Hát persze – simogatta meg a lány arcát Baskír. Az öreg Tanító legutóbb a villa lugasában érintette ...

A második alkalommal Nihuc már sokkal derűlátóbban látott neki a titkos műveletnek a pince mélyén. Az alaphelyzet azonban hasonló volt: amíg ő a sarokban piszmogott a furcsa készülékkel, Grobonir őrvezető egyfolytában beszélt hozzá. – Megint csak sokat gondolkodtam, vezérezredes – bocsátotta előre. – Ebben a pincében mást úgyse nagyon lehet csinálni. Gondolkodni meg edzeni. És pont erről az utóbbiról van szó. – Csakugyan? – kérdezett vissza látszólag szórakozottan Nihuc. – Úgy bizony! Szóval, azt már kezdettől fogva sejtettem, hogy nem akarsz kivégeztetni. De még csak ...

Nagy sokára elkövetkezett egy szabadnap. Mario ezen úgy meglepődött, hogy el sem akarta hinni. Pedig tényleg megtörtént: az Ulalu nevű művezető lényegében szabadfoglalkozást rendelt el, mindenki mehetett, amerre látott. A Kisfiú javaslatára délnek vették az irányt: – Mutatok nektek valami nagyon érdekeset – ígérte az android. Sokáig mendegéltek mindenféle pálmaligeteken át dél felé. Aztán egyre ritkult a növényzet, mígnem egészen kopár lett a táj, végül pedig már nem maradt más, mint sívó homokdűnék sokasága. Elsőként Tutyi kezdett elégedetlenkedni. Valami olyasmit nyammogott, hogy a szabadnapját inkább ...

Szubotáj kíváncsian járatta a tekintetét Oleszja, Dariosz és Attila arcán, azt várva, hogy végre valamelyikük csatlakozik a mulatt kisdeddel kapcsolatos ötletéhez, vagy legalább annyit mond, hogy megfontolásra érdemes a dolog, de hiába. Nem akadt olyan személy a kormányzói sátorban, aki megmukkant volna. A csapat kisvártatva ötfőssé nőtt, miután váratlanul felbukkant közöttük Guzel, a fiatal tanító. – Bármiről is folyt eddig a diskurzus, azt most félbe kell szakítanom – hangzott el a szájából csöndesen, de határozottan. – Raudona más irányú elfoglaltsága miatt az irányítást átveszem. Figyeljetek ...

Talán tíz perc telhetett el, amikor is kinyílt az Orel pilótafülkéjének ajtaja, és kilépett rajta az olasz fiú. Rég nem látott öröm tükröződött az arcán. Nem nézett semerre, hanem nyílegyenesen a kijárathoz sietett. A lépcsőt nem is használva leugrott a homokos talajra, és megindult a legmagasabb dűne felé. Raudona parancsára a Kisfiú is kiszállt az Orelből, és Mario után eredt. Mire utolérte a homokdűne tetején, mögöttük éppen felemelkedett az űrsikló, aztán a digitális kamuflázs rejtekében eltűnt az égről. – Hogyhogy nem akartál repülni? – faggatta ...

– Ha ügyesek leszünk, akkor ez lesz az utolsó alkalom, fiam – biztatta Grobonir őrvezetőt Nihuc vezérezredes a Régi Aréna pincéjében, miközben felerősítette az érzékelőket a homlokára és a halántékára. – És utána mi lesz? Kiengedsz végre? – kérdezte a katona. – Nagyon remélem, hogy megtehetem – bólintott Nihuc. – És mivel erre igen komoly esély mutatkozik, most el kell végeznem rajtad azt a beavatkozást, amelyet immár nem halogathatok tovább. Azzal kivette a vánkost a hanyatt fekvő őrvezető alól, megtámasztotta a fejét a kemény deszkapriccsen, ...

Guzel úgy hajtogatta bele a ruhás ládába az áruló metamorf testét, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Közben készséggel válaszolt a földi emberek kérdéseire, amelyek bizony záporoztak szakadatlanul: – Voltaképpen mi volt a célja ennek az áruló tábornoknak? – firtatta Dariosz. – Mi az igazi indok, amiért idejött? – Több célja is volt – felelte Guzel. – Ha lehetőség adódik rá, megszerezni az egyik űrjárművet. Ha lehetőség adódik rá, elrabolni a mulatt csecsemőt. De amit ürügyként elmondott, valójában az sem ürügy volt. – Sokat ...

Mario teljesen lemerevedve bámulta Gonagó táncát. Csak akkor bírt megmozdulni, amikor többen is elé álltak a tömegben, és már nem látott semmit az előadásból. Mire újra előrefurakodott, addigra véget ért a csörgősipkás bohóc produkciója, ilyeténképpen a kísérő táncosé is, és átadták a terepet a tűznyelőknek meg a buzogányokkal zsonglőrködőknek. Ekkor következett el a nap leginkább zavarba ejtő pillanata. Amikor a táncos fiú elhaladt Mario mellett, hirtelen megtorpant, aztán visszafordult, és túláradó boldogsággal kiáltott fel: – Cirion! Mario hajlott az elkeseredésre, amiért egy újabb, általa nem ...

A vadászgép hamarosan felszállt a Ziara-fennsíkról, majd elrepült Osmosis szigete felé, és ott nagyjából háromezer méteres magasságban rácsatlakozott a vezérsugárra. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy innentől kezdve a pilótáknak van idejük némi személyes beszélgetésre. – A szerelmed kissé bevadult, amikor bírálni merészelted a hadseregét – jegyezte meg indításképpen Szubotáj. – Te talán nem védted volna a mundér becsületét? – kérdezte Oleszja. – Galambocskám, mind jól tudjuk, hogy az elmúlt időszakban mi ketten vívtuk meg az összes csatát Neridea szigete fölött, a levegőből. Legalább egymást ...

Hajnalban tizenkét fős, mindenre elszánt elit csapat érkezett a Kutiala-birtok közelébe. A testőrök Nihuc vezetésével születésnapra jöttek, de hívatlan vendégekként. Sőt, egyelőre még hívatlan vendégnek sem lehetett nevezni őket, mert sokáig csak a birtok határán kívül mozogtak, és erre megvolt a jó okuk. Lovaikat a leendő műveleti helyszín szomszédságában, egy erdei tisztáson lepányvázták, onnantól pedig gyalog folytatták útjukat a fák között. A vezérezredes a Kutiala-birtok határához érve egy utolsó, rövid eligazítást tartott az embereinek, és meghagyta, hogy csak a legvégső esetben gyilkoljanak, a bűnsegédek élve ...

Amikor Szubotáj és Oleszja távozott a kormányzói sátorból, Dariosz újra csak kérdések özönét zúdította a fiatal Tanítóra, de egyelőre semmire sem ment vele. – Hagyjuk el a sátrat – szólt Guzel, a kormányzóra és Attilára vonatkoztatva parancsként értelmezhető kérését, és aztán odakint is így viselkedett: – Vezess a foglyokhoz! – utasította az ausztrált. Nem volt messze az a sátor, ahol a néma orzó férfiakat őrizték, valamint a mulatt kisdedet a fiatal nővel. Amikor odaértek, Dariosz intett az őröknek, akik beengedték a fiatal Tanítót. – Igaza ...

Végül Kutiala uraságot hívatta maga elé Nihuc, és hosszasan nézte a roskatag embert. Látszott rajta, hogy közelít a hatvanhoz, de még nem szeretne megöregedni. A ruházata, a hajviselete, egyszerűen mindene arról tanúskodott, hogy nem képes megbirkózni az idő múlásával. – Ki vagy te, Kutiala? – tette fel a kérdést közömbös hangon Nihuc. – Hogy érted ezt? – pislogott értetlenül a birtokos. – Ha ötven év múlva megkérdezné valaki, hogy ki volt Kutiala, akkor mit felelnének neki az akkortájt élő emberek? – próbálta kisegíteni az országbíró ...

Szubotáj kifejezetten örült neki, hogy az űrállomáson nem volt bekapcsolva a mesterséges gravitáció, mert tartott tőle, hogy menten a padlóra rogyna a látványtól. Csak nézte, nézte Tiago testét, és úgy érezte, most már végképp semmit sem ért. Aztán visszazárta a hibernációs kabint, és úgy döntött, ideje a végére járni a dolgoknak. Lássuk csak, mit rejt a többi inkubátor! Csakhogy ekkor beharsogta a teret Irina géphangja: – Egy percen belül dokkolás várható. Érkező űrjármű neve: Orel. Ismétlem: egy percen belül dokkolás várható. Érkező űrjármű neve: Orel ...

Gonagó is észrevette, hogy a barátja figyelme elkalandozott, és immár nagyon máshova fókuszál. Meg akart fordulni, hogy felmérje, mi lehet olyan érdekes abban az irányban, ahová Cirion tekint, de ekkor erős szorítást érzett az asztalon heverő alkarján. – Ne nézz oda – kérte a barátja. – Miért, ki van ott? – pislogott Gonagó. – Egy kisfiú – felelte Mario, mire az egykori gordeai lovásznak széles mosolyba szaladt szét az ábrázata: – Idefigyelj, egykomám! Én értem, hogy amióta megszöktél, szereted gyorsan élni az életet, hogy bepótold ...

– Miért nem veszed igénybe a Zvezda rendszereit Mario megtalálásához? – kérdezte Szubotáj. – Egyrészt azért, mert Dundé város kikötője túlságosan messze van a stacionárius origótól, így kívül esik a Zvezda látókörén – magyarázta Raudona –, másrészt meg a segédem jelentése szerint a város fölött jelenleg vastag, kiterjedt felhőzet található, így akkor sem láthatnék semmit, ha az űrállomást kissé délkeletre navigálnám. De a harmadik ok a leglényegesebb... – Mi volna az? – Mario időközben előkerült. A segédem megtalálta. – Akkor gond egy szál se! – ...

Attila rendkívül kényelmetlenül érezte magát, amikor a Golub felemelkedett a Ziara-fennsíkról. Máris bűntudat feszítette legbelül, hiszen ha Guzelnek igaza van – márpedig miért ne lenne igaza –, és a tábort tényleg ellenséges támadás fenyegeti, akkor neki odalenn volna a helye, hogy Dariosz oldalán harcoljon. Erre most itt ül a pilótafülkében, ráadásul a kezébe nyomtak egy csecsemőt, aki a felszállás pillanata óta bömböl. – Tente, baba, tente, itt van már az este – dudorászta neki azon a búgó hangon, amelyet utoljára fiatal színészként használt, amikor alkalmanként ...

– Amíg a derék Gunnerud herceg visszakapja a személyiségét, beszéljünk egy kicsit az előtted álló küldetésről – javasolta Raudona a tatárnak az űrállomás vezérlőpultjánál. – A helyzet a következő: azt ugyebár nyilván tudod, hogy Kalrund fejedelem és a lánya elmenekültek Rőtvárból, amikor az ostrom kilátásai az ő szempontjukból a lehető legrosszabbra fordultak. – Ezt nagyjából tudom, csak még az nem világos, hogyan tudtak kiszabadulni az ostromgyűrűből – mondta a tatár. – Egy olyan titkos alagúton, amelyet még Kalrund ükapja ásatott ki. Ez az alagút Rőtvárból ...

Dariosz nem sokáig bámulhatta az eget a Ziara-fennsíkon. A háta mögül éktelen sivalkodás hallatszott. Pontosan úgy, ahogy Guzel megjósolta. A dajka visszatért a sátrak mögül, és elkezdte keresni a kisdedet, no meg a férfit, akinek nemrég a kezébe nyomta, de egyiküket sem találta sehol. Ám ez csak a kisebbik baj volt. Már készülődött a nagyobbik, és pillanatokon belül olyan hangzavar támadt, hogy ahhoz képest a dajka hisztériázása maga volt az ártatlan madárcsiripelés. Valahonnan a sziklák mögül egyre-másra bukkantak elő azok az orzó katonák, akiknek a ...

Hamarosan elcsendesült a Ziara-fennsík. Már csak a magasban köröző varjak károgása hallatszott. Odalenn tizenkilenc ember némán és megrendülten tekintett körbe a csata helyszínén. Egyesek lassan térdre ereszkedtek valamelyik bajtársuk holtteste mellett, és halk imákat mormoltak. Mások a tenyerükbe temették az arcukat, mert nem bírták elviselni a szerteszét heverő áldozatok látványát. Pindzsuja átkutatta az egyik orzó ruházatát, és úgy tűnt, talált is nála valamit, mert a lelettel megindult Dariosz felé: – Nézd csak meg ezt, kormányzó! – nyújtott át egy fél tenyérnyi szövettasakot. – Ez az ...

A Kisfiú összeszűkülő szemekkel figyelte, ahogy Mario és Gonagó beszáll a cirkuszosok hajójába. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert a társulat nem szokta húzni az időt. Nyilván most is a lehető leghamarabb el fogják hagyni a kikötőt, és célba veszik a következő állomáshelyet, amelynek piacán még ma megörvendeztethetik magas művészetükkel a bámészkodó embereket. Már csak egyvalamit lett volna jó tudni. Vajon keletre vagy nyugatra fordul majd a gálya, miután kihajóznak a tengerre? Hiábavaló volt minden gyors számítás, a rendelkezésre álló adatok alapján a Kisfiú nem ...

Dariosz, nem sokkal azután, hogy kettesben maradtak a kormányzói sátorban, szelíden ugyan, de kérdőre vonta Oleszját: – Ugye, jól tudom, hogy te hivatásos katona vagy, és ennek megfelelően komoly kiképzést kaptál a Földön? – Persze, hogy jól tudod – felelte a lány, és gyanakodva fordult a szerelme felé. – Tanultatok hadtörténelmet is, igaz? Mármint te meg Szubotáj. – Igen, mindketten tanultunk hadtörténelmet is. De mire akarsz kilyukadni? – Csak annyit szeretnék megtudni, hogy miért nem szóltatok nekem bizonyos dolgokról az elmúlt időszakban. – Miféle dolgokról? ...

Most már a gálya fedélzetén is érzékelték a közelgő bajt. Fejveszett rohangálás vette kezdetét, egy idő után az evezők is vad kalimpálásba fogtak, ingerült kiabálás hallatszott a hajó minden pontjáról, és maga a Kisfiú is minden pillanatban új számításokat futtatott le a rendelkezésére álló adatok alapján, de hiába. A szó szerint szélsebesen változó körülmények között nem volt képes megbízható előrejelzést készíteni a történések várható menetéről. Aztán a legmagasabb fokozatú vészüzemmódba kapcsolt, ami azt takarta, hogy onnantól kezdve csakis a célszemélyre koncentrált, és kizárt minden egyéb ...

A kormányzó úgy döntött, hogy az Osmosisba történő repülés során részletesen beavatja Oleszját a terveibe. Ennek megfelelően, ahogy a Golub fölemelkedett a Ziara-fennsíkról, máris bejelentette: – Veled közlöm először, hogy a mai nappal a kegyelmes Dariosz korszaka véget ért. Mostantól a hódító Dariosz korszaka veszi kezdetét. – Ejha! – szaladt ki a szőke lány száján, de kicsit sem elismerően, sokkal inkább aggodalommal teli döbbenettel. – Hiába csodálkozol, nem én választottam ezt az utat. Nem tetszenek a magasságos Központnak a módszereim? Igazi háborút akar? Hát legyen! ...

Szubotáj mindössze húsz percig ábrándozhatott az Orel vezetőfülkéjében, utána a felesége behívatta az utastérbe, és onnantól kezdve részt kellett vennie egy rendkívül bizarr szeánszon. Legalábbis ő így élte meg a történéseket. Mert hiszen mi másnak is lehetne nevezni azt a jelenetet, amikor egy vörös hajú android megpróbálja elfogadtatni egy földi emberrel, hogy ő a Földön már nem él, és itt, ezen a másik bolygón sem a saját testében létezik, továbbá a szülei is meghaltak odaát, abban a bizonyos autóbalesetben. A tatár először csöndesen fürkészte Mario ...