Így főzni jó

Az ember felfedezi, hogy nyár van és jó idő. Hurrá, akkor menjünk ki anyukáékhoz a kertbe főzni. Mert az milyen csudaklassz.

Az ember elmegy a kedvenc henteséhez, és beszerzi a húst meg a füstölt szalonnát.

– Na mi van? Ezen a héten se kezded el a fogyókúrát? – firtatja a kedvenc hentes, és az ember már tudja, hogy hazatalált, jó helyen van, itt ismerik, ennek értelmében jóféle húsokat is fog kapni a beszólások mellé. Minden más megterem a kertben.

Hagymát pucolni nem annyira kellemes tevékenység, de az benne a jó, hogy olyankor megjelenik az ember anyukája, észrevétlenül végigsimít az ember hátán, és az ember azt gondolja, milyen jó, hogy pont ez az anyuka az én anyukám, mivel nagyon szeretem.
– Nem kérsz nagyobb kést, kisfiam?

Az ember nem kér. Pont jó neki az a kés, ami éppen a kezében van. Közben elnézegeti a családja kiskrampóit, akik fociznak a kertben, és valaki vezet öt-négyre, de ez most teljesen lényegtelen.

Ilyenkor megjelenik az ember sógora, és hoz neki pálinkát, ezzel is kifejezve, hogy hagymát pucolni nagyon tré, hát akkor már igyunk valamit mellé, nem igaz? Igyunk.

Az embernek a keresztlánya feldarabolja a répákat, és az ember úgy gondolja, ilyen szépet még sosem látott. Nem répát, hanem keresztlányt… Mondjuk lehetne kisebbre. Ilyenkor utasítást ad ki az ember, hogy jó legyen a gulyás.

Az embernek az apja tüzet rak. Az újságpapírra apró száraz ágakat rak, utána következnek a nagyobb hasábfák, amikor már van parázs.

Az ember visszagondol arra az időre, amikor még ez az apuka pofon legyintette, mert hazudott, és azt nem szabad, és titokban megköszöni azt a pofont az apukájának.

A krumplit is hámozzák szorgalmas kezek, és az ember úgy gondolja, hogy minden a legnagyobb rendben van a világban. A nap barátságosan süt le a Harsteinkertre, az ég kék, a tűz pattog, és szinte mindenki itt van, akit szeret. Régi nőkre gondol, akiknek jó helye lenne itt a tűz mellett, egyeseknek meg magában a tűzben.

Az ember keresztapja ilyenkor odajön, és ennek az a nagyon nagy előnye, hogy ő is hoz pálinkát, meg még sört is, így jobban mehet a hús feldarabolása. Megemlít egy gyermekkori anekdotát, amit az ember már nagyon szeretett volna elfelejteni, de hát mit tegyünk, minden családi összejövetelen újra előjön. Igyunk még.

Az embernek az anyukája aggodalmaskodik, hogy túl kevés lesz a zsíros cafat a húsban, és nem kell azt annyira kifilézni, mire az ember megnyugtatja az anyukáját, hogy minden jó lesz, úgy vagdalja a húst, ahogy anyuka szereti, titokban meg ledobálja a cafatokat a kutyának, és tudja, hogy az anyukája pont olyan jó étvággyal fogja bekanalazni a gulyást, ahogy máskor.

Időközben kilenc-hétre vezet valamelyik csapat, és az ember úgy gondolja, az a legnagyobb szerencse az egészben, hogy pont azokat az embereket szereti a legjobban, akik a családjába tartoznak.

A húst alaposan meg kell pörkölni a hagymán, de amikor a paprika kerül rá, akkor már félre kell húzni a tűzről. Ezt onnan lehet tudni a legbiztosabban, hogy négy ember állítja egyöntetűen, és már a múltkor is ezt állították, amikor ugyanilyen felállásban ólálkodtak a bogrács körül, és a gasztronómia tudománya azóta sem változott. Meg ők sem.

Az ember kavargatja a gulyás alapját, most jönnek a fűszerek, és ilyenkor a legfontosabb teendő, hogy a fűszerezésbe beleszólni akaró atyafiakat lerendezzük egy felessel. Szükség van tehát újra az embernek a sógorára, aki tudja, mi a teendő ebben a helyzetben, és még sörrel is csitítja a fűszerezéshez mindenáron szaktanácsot adni vágyó gasztrolovagokat.

Az ember a kishúgára néz, és rájön, hogy őt szereti a legjobban a világon, és segíteni fog neki mindenben, amiben csak tud, és pont milyen jó, hogy az embernek van egy testvére, aki mellette áll, bármi is történjen ebben a rút világban.

Bekerül a tizedik gól is a hálóba egy pazarul kivitelezett kapáslövés nyomán, és a srácok ujjongása nyomán kiderül, hogy tízes volt a meccs, tehát valaki győzött. Még nem tudják, hogy itt mindenki győztes, mert gulyás van, tűz van, szeretet van. Semmi baj, majd ha idősebbek lesznek, megtudják. Most nem az a dolguk.

Az ember kavargatja az ételt, és már nem tudja, hogy a füst csípi-e a szemét, vagy valami mástól lett könnyes. Mindenesetre a fűszerező sorfal megegyezik abban, hogy ha paprikát raktunk bele, akkor már bors nem kell. Ez azért lehet egészen biztos, mert isznak rá egy felest.

Azt a pillanatot kell megélni, ami éppen van. Az ember magába fogadja a szeretet-érzést, és elhatározza, hogy minden módon vissza fogja adni a szívének legkedvesebbeknek, mert nincs fontosabb dolgunk ezen a világon.

Amikor végre a répa meg a krumpli is belekerül a bográcsba, akkor rakni kell a tűzre, hadd buzduljon fel egy kicsit. Utána már csak a nokedliszaggatás kicsit sem irigyelhető művelete lesz hátra, de szerencsére azt az embernek az édesanyja megcsinálja.

Hogy milyen lett a gulyás?

Van jelentősége?

Amúgy finom. Mindenki szedett még egyszer. Még Kislaca is.

A világon a legjobb szeretni és szeretve lenni.