3. kötet – Háborúra készülve
Néhány nap volt már csak hátra az olimpia megnyitójáig. A halpiacon elég szépen alakult a forgalom, hála a temérdek érdeklődőnek, akik csakis az esemény miatt látogattak a szigetre. A standoknál nagy volt a sürgés-forgás, egészen alkonyatig, amikor kezdtek megritkulni a sorok. Zurab is ezt az időszakot használta ki, hogy Emmát különböző nyelvi leckékkel okosítsa, ahogy ezt előzőleg elvállalta.
Csakhogy ekkor megállt a stand előtt egy elhízott polgár, aki egyébként visszatérő vásárlója volt Zurab édes-savanyú levesének és főtt rákjainak, mellette pedig egy kopaszodó, negyven év körüli férfi állt, akit Zurab eddig még sosem látott, de a fizimiskája alapján semmi jót nem tudott elképzelni róla.
– Idefigyelj, te Zurab! – kezdte a dagadt férfiú. – Én most mindenféle ételeket összevásárolok tőled, de épp itt lenne az ideje, hogy másmilyen szolgáltatásokat is felajánlj nekem, nem gondolod?
– Nagy tisztelettel meghallgatom a rendelésedet, jó uram – válaszolta a halárus –, aztán a tőlem telhető legnagyobb odaadással foglak kiszolgálni, ahogy mindig is szoktam.
– Hát, pedig most pont nem olyasmit kérek tőled, amit szoktam – vigyorgott a kövér nemes, és a könyökével megbökte a mellette álldogáló társát, aki már alig állt a lábán, annyira be volt rúgva. De a bökés hatására ő is elkezdett vigyorogni, mintha most tért volna belé vissza az élet.
– Nem nagyon értem, mire gondolsz, nagyuram – vonta össze a szemöldökét Zurab.
– Elmesélem – emelte fel a mutatóujját a kövér nemes, aztán egészen furcsa történettel állt elő: – Otthon lenyugtattuk azzal az asszonyokat, hogy ételért megyünk, meg egyébként is friss levegőre van szükségünk. Ezt nem vitatták. No de! Van egy afféle évforduló nálunk. Eszünk-iszunk. – Itt megint megbökte a kopaszodó férfit, aki újra magához tért, és kettőt-hármat harciasan belecsapott a levegőbe. – A te édes-savanyú levesed kell nekünk, Zurab, mert olyat otthon senki sem tud főzni! De nekünk már nemcsak az kell, hanem valami jó picsa is.
A halárus úgy tett, mint aki nem hallotta meg az utolsó szavakat, és megpróbált az ételre koncentrálni. De hiába.
– Az a szőke lány, akit magad mögött rejtegetsz, pont megfelelne nekünk – fejtette ki a dagadt. – Azt mondták az asszonyaink, hogy olyat vigyünk haza, aki csinos, belevaló, hamvas és nagy a csöcse. Hát, ennek megfelel.
Zurab körbepillantott a téren, hogy feltűnnek-e valahol a köztársaság katonái, mert sejtette, hogy ebből sok jó nem fog kisülni. De azért megpróbálta lecsillapítani a kedélyeket:
– A szőke lány szabad polgár. Nem rabszolga, akit kénye-kedve szerint használhat bárki. Így hát nekem sincs jogom az ő nevében nyilatkozni. De biztos vagyok benne, hogy rossz helyen kereskedtek, nagyurak. Talán a déli városrészben kellene próbálkoznotok, Stribek örömtanyáján, ott nagyobb sikerrel járnátok.
A dagadt polgár átnyúlt a pulton, mert rendkívül erősnek és belevalónak érezte magát a sok bortól, aztán hátulról megragadta Zurab nyakát, és próbálta maga felé húzni, de mivel ez nem sikerült, inkább az ő feje közelített az ételes tálak fölé, és a homlokán meginduló izzadság a rákos tálra csöpögött.
– Iszonyat jó segge van a kis kurvádnak, és ha még holnap is itt akarsz árulni, akkor ajánlom, hogy add ide nekünk! Majd holnap visszahozzuk, de ma éjszakára kell nekünk, világos?
Zurab lefejtette a nyakáról a különös habitusú vásárlója kezét, aztán jó norling parasztlegényként úgy megszorította a csuklóját, hogy a dagadt polgár térdre esett a pult előtt, de aztán Zurab felrántotta, és az arcába sziszegte a mondandóját:
– Többé ne merj a pultom elé kerülni, te mocskos gazember!
Osmosis büszke polgára kihúzta magát, és nagyon magabiztosan üvöltötte a halárus arcába:
– Tudod te, hogy melyik képviselő a barátom? Holnapra neked véged van, csakis egy szavamba kerül!
Zurab lenyúlt oldalra, és egy marék rezedazöld mártást markolt fel, és a részeg dagadék pofájába törölte:
– Ha meg én úgy akarom, akkor még ma véged van. – És hogy a tanítás alapos legyen, a kövérkés polgárnak jó alaposan beleverte a fejét az asztal szélébe.
A kopaszodó útitárs pont olyan elképedve nézte a jelenetet, mint Emma. Kettejük között azonban jelentős különbség volt. A kopaszodó fickó néha már magáról sem tudott, annyira be volt rúgva, Emma viszont ura volt minden pillanatnak.