A Kormányzói Hivatal teraszán még mindig borús hangulat uralkodott. Dariosz letargiája már rég átragadt az anagur törzsfőre is, egyedül Mario érzett némi reményt. Igaz, ez legfőképp abból táplálkozott, hogy az olasz fiú úgy érezte, kezd végleg felszívódni az agyában az az átkozott Szigma-hatás, és fokról fokra visszatér a korábbi elmeállapota. Olyannyira, hogy fel is bukkant a gondolataiban egy ötlet.
– Te, kormányzó! – fogta meg izgatottan Dariosz karját. – Mekkora mennyiség áll rendelkezésre olajból ezen a szigeten? Mármint abból az olajból, amit a fáklyákhoz, világításra, meg effélékre lehet használni.
– Miért kérdezed? – fordult oda a sziget első embere, de nem különösebben villanyozta fel az a remény, hogy az olasz fiú esetleg kitalált egy jó megoldást.
– Tudjátok, az jutott eszembe – nyelt nagyot Mario –, hogy ha van elég olaj, és vannak olyan fecskendők, amiket például tűzoltásnál szoktak alkalmazni, akkor a kettőt össze kell házasítani, és amikor megjelennek Osmosis partjainál az ostromlókat szállító hajók, akkor a magas sziklafalról jó alaposan be kell teríteni őket olajjal, utána pedig már elég néhány tüzes nyílvesszővel eltalálni a…
– Ne is folytasd – legyintett nagyot a kormányzó, továbbra is lemondóan és reménytelenül. Aztán gondolt egyet, és mivel nem akarta megbántani Mariót, viszonylag türelmes magyarázatba fogott: – Tudod, az ötleted önmagában nem volna rossz, és igazán nagyra értékelem a segítő szándékodat, de hidd el nekem, hogy kivitelezhetetlen. Még ha meg is lehetne valósítani a technikai részét, akkor is fennállna a kérdés: hova vezényeljem ezeket az olajat pumpáló fecskendőket? Osmosis partvidékének mely szakaszára? Száz meg száz mérőföldekről beszélünk, ráadásul még csak azt sem sejtjük, hogy egyáltalán melyik égtáj felől várható a támadás, nemhogy a pontos helyét meghatározzuk.
A teraszra ismét súlyos csönd nehezedett, amelyet valamivel később megint csak a sziget első embere tört meg. Fölegyenesedett a korláttól, abbahagyta az ébredező városra való bámulást, és bár keserű hangon, de határozottan kijelentette:
– Ideje, hogy tegyek valamit. Mindjárt itt a hajnal. És hát mégiscsak a fél Evilág fenekedik Osmosis ellen, amelynek momentán még én vagyok a kormányzója. Nem álldogálhatok itt tétlenül, a tájképet figyelve, mint valami turista.
– Mit akarsz tenni? – érdeklődött Attila és az olasz fiú, szinte egyszerre.
– Futárokat küldetek szét az összes helyőrségbe, riadókészültségbe helyezem a sziget valamennyi katonai egységét, és összehívok egy kormányülést is, mert…
– Nem javaslom.
Ez a tőmondat a teraszajtó felől hangzott fel, és a meglepetés erejével hatott a kint beszélgető földi emberekre. Mindhárman meglepve fordultak oda, elvégre eddig a pillanatig szent meggyőződésük volt, hogy hatszemközt tárgyalnak a Palota teraszán.
Baskír állt az ajtónyílásban, és nem lehetett tudni, hogy mióta hallgatózik, mert a földi emberek közül egyik sem vette észre a jelenlétét.
– A kormányülés összehívását persze támogatom – folytatta az öreg Tanító, és megindult feléjük –, elvégre azt egyébként is tervezted, nem igaz, kormányzó? Amikor még nem is tudtál a várható támadásról. De az összes többi napirendi pont elvetendő.
Dariosz gyanakodva vonta össze a szemöldökét:
– Tehát azt tanácsolod, hogy vegyem semmibe az Osmosist fenyegető támadást, annak ellenére is, hogy saját szememmel láthattam az előkészületeket?
– Nagyon jól érted, pontosan ezt tanácsolom – jelentette ki mosolyogva Baskír, és most már látszott, hogy hármuk közül egyenesen a kormányzó felé halad. – Semmiféle olyan támadás nem fenyegeti Osmosist, amellyel neked foglalkoznod kellene.
Az öregember most megállt Dariosz előtt, mélyen belenézett a szemébe, és megismételte: – Semmiféle olyan támadás nem fenyegeti a szigetet, amellyel neked dolgod lenne.
A kormányzó hirtelen annyira meggyőzőnek érezte a Tanító szavait, hogy egyelőre nem kívánt többet szólni, csak némán bólintott. Mariónak azonban akadt némi ellenvetése:
– Már meg ne haragudj, de mitől vagy ennyire biztos a dolgodban? – fogta meg Baskír karját. – Én még ott vagyok lemaradva a történetben, hogy te elvesztetted a kapcsolatodat a többi androiddal.
– De már visszanyertem – fordult oda az olasz fiúhoz a Tanító, és felé is megeresztett egy biztató mosolyt.
Dariosz közben megdörzsölte a szemét, aztán határozott léptekkel megindult a terasz ajtaja felé. Hamarosan elfoglalta szolgálati helyét a Kormányzói Hivatalban, és intézkedett, hogy ébresszék fel Trint, mert sürgősen hívatja.
– Már nem kell felébreszteni, uram – közölte az ajtónálló. – Egy darab ideje az aulában ül, és várja, hogy beszélhessen veled.
– Az aulában ül? – hökkent meg a kormányzó. – És mit csinál?
– Úgy láttam, erősen töprenkedik valamin. És a jegyzeteit olvasgatja. Más egyebet nem csinál, uram – jelentette a testőr.
Egy percen belül kiderült, min töprenghetett odalenn Trin, mert a megérkezése után még szinte el sem foglalta ülőhelyét Dariosszal szemben, máris elkezdte pontokba szedni mondandóját:
– Egy: a mai kormányülés összehívásáról gondoskodtam, ahogy azt előzetesen megbeszéltük.
– Helyes – nyugtázta a sziget első embere.
– Kettő: A délutáni események előkészületei az Arénát illetően rendben folynak. Van-e ezzel kapcsolatban valami kiegészítő rendelkezésed, kormányzó?
– Egyelőre nincs.
– Három: ideje lenne engedélyezni egy személyes meghallgatást Pindzsuja lovagnak. A jeles norling férfiú egyre türelmetlenebbül érdeklődik a kis védence, ifjabb Kalrund hollétét illetően. Kívánod, hogy a mai napra beiktassam ezt a találkozást, uram?
– Mindenképpen, és még ebéd előtt.
– Négy: jelentkezett egy kormányzói testőr az Orgil-birtokról – pillantott a jegyzeteibe az öreg titkár –, bizonyos Brogin nevezetű. Elmondása szerint foglyul ejtett egy olyan orzót, akinek a kihallgatása immár nem tűr halasztást. Kívánsz személyesen foglalkozni az üggyel, uram?
– Igen. És szintén még ebéd előtt. Feltétlenül jusson rá idő! – kérte határozottan Dariosz, aztán visszakérdezett: – Szerinted mennyi idő alatt tudjuk lerendezni a kormányülést, derék titkárom?
Trin hamiskásan elmosolyodott:
– Ha ügyesek leszünk, és a körülmények is jól alakulnak, akkor még az ebéded is hosszabb ideig fog tartani.
Most már a kormányzó is megengedett magának némi lazaságot:
– Milyen szerény ember vagy te, Trin! Többesszámban fogalmazol, pedig mindketten jól tudhatjuk, hogy egyedül a te kimagasló képességeiden fog múlni az egész. A te törvényismereted, furfangod és szikrázó elméd a záloga annak, hogy amit a mai kormányüléssel kapcsolatban előzetesen megbeszéltünk, az úgy is történjen. Nélküled ez az ország már rég a fejetlenségbe menetelne.
Az öreg titkár meghatottan emelkedett fel a székéről. Konstatálta, hogy az egyeztetésnek vége, de azt is örömmel vette tudomásul, hogy végre újra egy olyan hangulatú beszélgetés zajlott le kettejük között, amilyenre már jó ideje nem volt példa. Márpedig Trin igencsak kedvelte azokat a diskurzusokat, amelyek során a korábbi időszakban egy olyan kormányzó volt a partnere, aki taktikus és széles látókörű, de egyúttal nagyvonalú és emberséges is. Ugyanakkor mindezt olyan stílusban képes átnyújtani, ami egyszerre laza, kötetlen, kedélyes és valahol mélyen egészen megnyugtató.
Az utóbbi napokban ilyesféle élmények nemigen jutottak ki neki, de hát ezen nincs is mit csodálni, hiszen az olimpia időszakában igencsak megszaporodtak a rendkívüli események. Arról nem is beszélve, hogy nemrég a Napnál világosabban derült ki számára, hogy a kormányzó Isten kegyeltje, a legfőbb égi hatalom küldötte, és mint ilyen, Osmosis Köztársaság számára a legnagyobb adomány, aki csak a szigetre érkezhetett a magasabb szférák Evilágon túli tartományából.
Felemelkedett a székéből, és tisztelettel meghajtotta a fejét:
– Minden áldott napon örömmel szolgállak, uram – mondta, majd jelentőségteljesen hozzátette: – És immár az egyetlen igaz Istent is.