Ozina Géza szerződése #45

Epilógus

Három hét telt el azóta, hogy az Arany Sárkányt megnyitottuk. A siker minden várakozásunkat felülmúlta. Az első vendégek hamar jó hírünket vitték a városban. A negyedik nap óta telt ház van nálunk minden délben és este. Mondtam is Feri úrnak, hogy most biztosan nagyon büszke lenne rá az édesapja, ha mindezt láthatná. Ettől kissé meghatódott, de szerényen Pubek főzési tudományára hárította a dicséretet.

A derék ex-koldus konyhafőnök valóban fenomenális ételeket alkot napról napra, és áldásos tevékenysége nyomán szerencsére nekünk is annyi dolgunk akad, hogy szinte alig győzzük. A sok munka hál’istennek nem hagy időt arra, hogy a bankbotrányon rágódjak.

Most leginkább a holnapi szilveszteri buli izgat. Feri úr nagy összejövetelt tervez a vendéglőben, s ragaszkodik hozzá, hogy én is végig ott legyek. Én viszont szeretnék minél hamarabb hazajönni, s erre megvan a magam titkos, de fölöttébb fontos oka.

Tudniillik amikor Pubek és Joli mama visszatértek vidéki kiruccanásukból, hoztak magukkal néhány tyúkot és egy kakast is. Ez utóbbi jószág azóta minden reggel felrepül az erkély korlátjára, és hangos kukorékolással üdvözli a napfelkeltét. Hogy ennek mi köze van az én szilveszteri visszafogottságomhoz? Nos, a babona szerint, aki újév hajnalán meglesi a kakast első kukorékolásakor, az onnan várhatja a mátkáját, amerre a kakas fordul. Remélem, a derék jószág az Arany Sárkány felé veszi majd az irányt! Erre minden oka meg is lesz, hiszen Joli mama erkélye éppen afelé néz.

Apropó, újév és babona! Remélem, nem felejtem el Pubek lelkére kötni, hogy január elsején lencsét főzzön. Muszáj ugyanis lencsét ennünk, nehogy az új esztendőben hiányt szenvedjünk anyagiakban. Tudom, hogy a többiek számára ez nevetségesen fog hangzani, de én nagy jelentőséget tulajdonítok ennek amiatt, hogy a jövő évben is hasonló bevételekre tehessünk szert, mint eddig, a saját millióimról nem is beszélve.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem sajog a szívem, amikor a (remélem, csak ideiglenesen) elúszott vagyonomra gondolok. De ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy milyen összehasonlíthatatlanul boldogabb az életem, mint pár hónappal ezelőtt volt. És ezt mégiscsak a millióknak köszönhetem. Végre van munkám, és többet keresek, mint eddig bármelyik munkahelyemen. Nem is beszélve a dolog emberi oldaláról! Azelőtt begubózva éltem szomorú magányomban, most meg annyi kitűnő, segítőkész, jópofa barátom van, hogy ennél többet nem is kívánhatnék. Ha még Julcsival is sikerülne összejönnöm…hej, az már olyan csoda lenne, amire nem is nagyon merek gondolni. Mindenesetre meglesem azt a kakast újév hajnalán, elvégre sosem lehet tudni, nem igaz? Hiszen, ahogy a derék Pubek mondta, soha nem szabad feladni a remény eszközlését, és jómagam teljes mértékben osztom ezt a nézetet. Nem is beszélve rólam!