Eddig tapintatból nem hoztuk fel a témát, de az az igazság, hogy Gronyárnak van egy húga. Önmagában ez még nem lenne aggodalomra okot adó körülmény, mert Piroska egy igen szemrevaló hajadon, és van még neki sok egyéb jó tulajdonsága is, ámde ezek leltárszerű felsorolási listájáról minden alkalommal le szoktak maradni olyan tételek, mint például „éles elméjű” meg „szellemileg felkészült” meg „a gondolati absztrakció terén rendszeresen nagyot alkotó” meg más ilyenek. Szóval… nem okos a Piri, ez ténykérdés.
Valahogy az ejtőernyőzés került szóba legutóbb, és a baráti diskurzus egy pontján váratlan kijelentéssel ajándékozta meg Piros a gyanútlan hallgatóságot. A tudományos igényű kitétel úgy hangzott, miszerint amikor az ejtőernyősnek kinyílik az ejtőernyője, akkor ő a hirtelen támadt hatalmas felhajtóerő miatt egy darabig felfelé halad a levegőben.
Igen, igen, hagyunk rá kis időt, mert nekünk is szükségünk volt némi csöndes elmélkedésre, hogy maradéktalanul feldolgozzuk homloklebenyileg a közleményt. De csak magát a közleményt, annak aerodinamikai alapvetését már nem. Ezért aztán jómagam megtörtem a csendet, és kísérletet tettem a tisztázásra:
– Jól értettem, Pirikém? Azt állítod, hogy amikor a delikvens kinyitja az ernyőt, akkor utána rögvest felfelé mozog? A sztratoszféra irányába?
– Azt – bólintott Pircsi, majd megnevezte a tudományos felfedezés forrását is: – A tévében láttam.
– Mit láttál te a tévében? – horgadt fel idegesen a testvérbáty.
– Hát ezt az egészet.
– De írd már le részletesebben! – ütötte tovább a vasat az amúgy is gyanakvó természetű Gronyár.
– Hát az úgy volt – kezdett bele csevegő modorban a Piros –, hogy kiugrott két pasi a gépből. Repülőgépről beszélek – tette hozzá, nehogy valaki az ejtőernyőzés témakörében véletlenül mosogatógépről vagy vetőgépről kezdjen elmélkedni. – És az egyik pasinak volt ilyen filmfelvevős sisakja. Ez abból állt, hogy a sisakjába bele volt építve a filmfelvevő – szögezte le, hogy semmilyen részlet ne maradjon homályban. – És az a pasi, akinek a kamerás sisakja volt, az filmezte azt a pasit, akinek nem volt. És akkor a másik pasi, akinek nem volt kamera a sisakjába építve, kinyitotta az ernyőjét, és mutatta a kamera, hogy amikor kinyílt az ernyő, akkor hirtelen felfele szállt a pasi.
A tudományos értekezés ezen pontján Gronyár csöndesen pityeregni kezdett, és látszott rajta, hogy irtózatosan szeretne „ez nem az én húgom” képet vágni, de nem tudja, hogy azt hogy kell.
– Na de hát Pirikém! – nyertem vissza a lélekjelenlétemet. – Tudod, a sebesség, meg a haladási irány, ezek mind–mind viszonylagos fogalmak. Úgy értem, mihez képest! Érted? – tettem fel a hiábavaló kérdést.
– Ne magyarázz nekem! – vágott közbe Piri. – A saját szememmel láttam a tévében!
Gronyár ekkor ráharapott mintegy 6 darab söralátétre, hogy ne kelljen csikorgatnia a fogsorát.
– Pircsi! – próbálkoztam új irányból. – Emlékszel, amikor a múltkor Győrbe vittelek az autópályán? Na, amikor megelőztünk egy Suzukit, amelyik a külső sávban haladt, akkor úgy látszott, hogy hozzánk képest hátrafelé megy. De azt azért ugyebár nem gondolod, hogy a szóban forgó kocsi az autópálya külső sávjában éppen tolatott?
– Mit akarsz ezzel mondani? – firtatta összevont szemöldökkel a jeles fizikus.
– Hát csak azt, hogy ezek a dolgok viszonylagosak. A sebesség, meg az irány, meg ezek, amikről beszélsz. Fel kell tenni a kérdést, hogy mihez képest. Érted már?
– Ez most végül is hogy jön ide? – tudakolta Piroska, mire Gronyár elkeseredetten borult az asztalra, és a hónalja alól integetett, hogy szüksége lesz még egy felesre, de ha minden kötél szakad, legyen inkább deci.
– Várjál, Pircsikém, akkor mondok mást! – lelkesedtem folytatólagosan. – Bizonyára tisztában vagy vele, hogy amikor egy ejtőernyős szabadesésben zuhan a föld felé, akkor nagyjából 170–180 kilométer per órás sebességgel teszi mindezt…
– És?
– Te viszont nem kevesebbet állítasz, mint hogy az ejtőernyős az egyik pillanatban 180-nal halad egy bizonyos irányba, jelesül a Föld középpontja felé, majd amikor kinyílik az ejtőernyője, akkor hirtelen a másik irányba kezd el haladni… Hát ez durvább, mint egy frontális ütközés, pedig 180 kilométeres sebességnél már az sem egy erotikus masszázs… De hogy valaki még az ellenkező irányba váltson át? Szinte egy pillanat leforgása alatt? Ilyen próba még az űrhajósok kiképzésén sincs!
– De hát nem bírod felfogni, hogy az ejtőernyőnek felhajtóereje van? – méltatlankodott Piroska. – Ne akard már meghazudtolni a dolgot, hát láttam a tévében!
Gronyár bánatosan zokogta a hónalja alól:
– Sok hülye barom amerikai meg ruszki űrhajós rakétákat használt az űrrepüléshez, pedig elég lett volna nekik kétpercenként kinyitni egy ejtőernyőt… Már rég a Szaturnuszon lennének!
– Pircsikém, nyalom azt a pihés fülcimpádat, hát amit állítasz, az merő…
Nem tudtam befejezni a mondatot. Piroska a maga módján lezárta a vitát:
– Veletek nem lehet beszélgetni semmiről!!!
Ennyiben maradtunk.
Inkább ittunk még. Sokat. És aztán megállapítottuk Gronyárral, hogy tulajdonképpen mindenért Farkas Berci a hibás.