A régi szép időkben annyira megszokott jelenség volt, hogy szeretett városunk futballcsapata, a Loki mindenféle komoly tétmeccseket játszik, hogy az egyik kupa-elődöntőt majdnem lekéstem. De szerencsére a srácok még időben megzörgettek telefonon, hogy kapjam össze magamat, és húzzak lefele a Negyven Rablóba meccset nézni.
Így is tettem. Rendeltem néhány flaska sört, aztán letelepedtem a cimborák asztalához. Koca, aki már kissé slágergyanús volt, elmesélte, hogyan drótozott át otthon egy biztosítékot, aminek következtében kisvártatva leégett a tévéje, majd minden átmenet nélkül kijelentette, hogy az első félidőben kétgólos előnyt fogunk szerezni.
Berzenke, az ügyeletes károgó viszont abbéli véleményét ismertette, hogy 2:1-re kikapunk, azaz nem jutunk a döntőbe. Koca erre ellentmondást nem tűrően közölte, miszerint az ugyan előfordulhat, hogy a végén 2:1-re kikapunk, de hogy a szünetben 2:0-ra fogunk vezetni, az tuti. Aztán elmesélte, hogyan drótozott át otthon egy biztosítékot, amitől kisvártatva leégett a régi tévéje.
A pályán futkározó játékosok közül egyedül a diósgyőri Foxi nevét tudta megjegyezni, és menetrendszerűen jajveszékelésbe kezdett, amikor hozzá került a labda. Volt is némi igaza, mert a színes bőrű csatár volt a vendégek legveszélyesebb játékosa. Azonban később, amikor a Koca előtt szereplő üres sörösüvegek száma megduplázódott, már minden néger játékost Foxinak nézett, még azokat is, akik a Lokiban futballoztak, úgyhogy szerintem ha a kamera megmutatta volna a lelátón helyet foglaló Stevie Wondert, őt is simán lefoxizta volna.
Aztán javaslatot tett arra nézvést, hogy az ügyes csatárt le kellene igazolnunk, ha lehet, még a szünetben, és akkor a második félidőben már nem kellene tartanunk tőle, tekintve, hogy a Lokiban játszhatna. Ismertettem vele, hogy melyik csapat milyen színű mezben látható, valamint mifélék az átigazolási szabályok, ő pedig cserébe tájékoztatott arról, hogy otthon átdrótozott egy biztosítékot, amitől aztán leégett a tévéje.
Amikor a szomszédos asztalnál ülő Liftszerelő Lajos kiment a retyóra, végre megszereztük a vezetést. Ennek következtében később egyre többször javasoltuk neki, hogy menjen ki újra, hátha növelhetnénk az előnyünket, de többé nem volt hajlandó elhagyni a helyét, annak ellenére sem, hogy Koca részletekbe menően elmesélte neki, hogyan drótozott át otthon egy biztosítékot, amitől aztán leégett a tévéje.
A szomszédos asztaltársaságnak mellesleg tagja volt egy szőke hajadon is, aki egy alkalommal azon kezdett problémázni, hogy ha a Loki nevében ott szerepel a szponzor, akkor a Diósgyőrében miért nem. Kifejtettem számára, hogy ott van az, csak rejtve, merthogy a Diósgyőrnek három szponzora is van, ezért aztán rövidíteni kellett a nevüket, a DVTK tehát azt takarja: Diósgyőri Vodafone Tungsram Keravill. A szöszke mindezt kanyar nélkül be is vette volna, ha a többiekhez hasonlóan Gronyár is képes lett volna visszafojtani a röhögését. De nem tudta, ezért a lány kicsit sértődötten elpártolt tőlem, és inkább Kocával elegyedett beszédbe, aki elmesélte neki, hogyan drótozott át otthon egy biztosítékot, amitől aztán leégett a tévéje.
A szünetben befutott Gróf is. Beszedtük tőle a belépőt, azaz az egy-egy flaska sört, majd rövid áttekintést nyújtottunk számára az első félidőben történtekről, Koca pedig ezen felül is szerette volna tájékoztatni valamiről, de amikor belekezdett a sztoriba, Gronyár és Berzenke valamiért kicsit idegesek lettek, és kilátásba helyezték, hogy teletömik a száját használt papírzsebkendőkkel, amennyiben az elbeszélés tartalmazni fogja a drót, a biztosíték, a tévé és a leégett szavak bármelyikét.
Szerettem volna még megírni, mi történt Koca tévéjével, de talán majd egy másik alkalommal kerítünk erre sort.