Május 15., 9 óra 2 perc
– Győzőkém, elkészítettem az új hirdetési díjtáblázatunkat – tájékoztatta beosztottját Sugár úr.
– Nocsak! Árat emeltünk? – böngészte a papírlapot a mindenes.
– Szó sincs semmiféle áremelésről – tiltakozott az igazgató –, ez csupán a szolgáltatási területünk növekedésével arányos árkorrekció. Ne feledje, Gyufaszál, holnaptól egész Budapesten fogni lehet majd a műsorunkat! – emlékeztette büszkén a beosztottját. – Úgyhogy arra kérem, a régi tarifatáblázatunkat dobja ki a szemétbe, hogy még véletlenül se tájékoztathassa rossz adatokról az újabb hirdetőket. Mert hogy ilyenek szép számmal fognak akadni, abban egészen biztos vagyok. És megszakadna a szívem, ha arról értesülnék, hogy valakinek egy félreértésből kifolyólag indokolatlanul nagy kedvezményt biztosítottunk.
– Pár hete nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kinőjük Endrevárost. Maga igazán zseniális üzletember, Főnök – áradozott a mindenes, előkészítendő a következő szerény kérdését: – Mondja csak, Főnök: az a tény, hogy most már egy kétmilliós nagyvárosnak műsort sugárzó tévétársaság egyik kulcsembere vagyok, vajon meg fog-e látszani a következő fizetési borítékomon?
Sugár úr végtelenül élvezte, amikor a beosztottai ilyen alázatos modorban beszéltek hozzá.
– A borítékon? Meg hát! – jelentette ki mosolyogva. – Majd szép, cirkalmas betűkkel ráírom: „Alig Győző, egy kétmilliós nagyvárosnak műsort sugárzó tévétársaság egyik kulcsembere.” Jó lesz, Gyufaszál?
– A boríték vastagságára bátorkodtam célozni – motyogta a mindenes.
Az igazgató mosolya ezen a ponton harsány kacajba csapott át:
– Ja, hogy a boríték vastagságára? Értem már! Majd intézkedem, hogy ötszázasokban adják ki a fizetését. Az úgy megvastagítja a borítékot, hogy öröm lesz nézni!
Alig Győző úgy értékelte, hogy kevés visszataszítóbb röhögés létezik, mint amelyet Sugár Zoltán a beosztottai bérével kapcsolatos tárgyalásokra tart fenn. Nem volt mit tenni, nyíltan meg kellett fogalmaznia a kérdését, hacsak nem akarta a főnöke szellemesnek szánt szóviccei sorát szaporítani:
– Az érdeklődésem konkrétan arra irányult: kapok-e fizetésemelést?
– Na végre egy egyenes kérdés! – sóhajtott fel negédes arccal az igazgató. – Nem!
A mindenest váratlanul érte ez a szikár visszautasítás:
– De hát, Főnök – hebegte megbántottan –, az semmit sem számít, hogy a bizalmasa vagyok? Hogy tudok mindenről, ami…
– Ejnye, Győzőkém – szakította félbe Sugár úr –, csak nem akar megzsarolni? Különben is, ez a válasz, amit az előbb adtam, nem az egész eljövendő időszakra vonatkozó kategorikus kijelentés volt – magyarázta. – Annyit akartam közölni, hogy jelenleg nem áll módomban fizetésemelést adni magának, de ha kiterjesztjük a műsorszolgáltatásunkat a vidéki városokra is, akkor majd visszatérhetünk a témára. És ezt ne vegye kincstári optimizmusnak. Több megyeszékhely kábeltársaságával tárgyalásban állok.
A mindenes eltöprengett:
– Békéscsaba is megyeszékhely – közölte jelentőségteljesen.
Az igazgató nem látta át rögtön, mire való ez a rögtönzött földrajzóra, de a beosztottja következő mondatának hallatán nyomban megvilágosodott az elméje:
– Csak arra célzok, Főnök, hogy ha Békéscsabán is adásba kerül a Nyaraló, akkor jó esély van rá, hogy valaki felismeri Viktóriát. És ennek a fejleménynek a következményeit inkább nem is ecsetelem…
Na tessék, újabb bonyodalom a láthatáron! – gondolta Sugár úr. Az utóbbi időben sokat töprengett afölött, vajon mekkora esély van arra, hogy a Valótlan Világtalan fedőnevű projekttel kapcsolatos umbuldák ugyanolyan titokban folytatódjanak, illetve fejeződjenek be, ahogyan elkezdődtek. Erre vonatkozóan időről-időre mind több nyugtalanító gondolat bukkant fel az elméjében. Most fölállt az íróasztala mögül, és fel-alá járkálva sorra felidézte ezeket.
A mindenesnek kétségtelenül igaza van abban, hogy minél nagyobb közönséghez érnek el a műsorral, annál inkább nő annak a veszélye, hogy valaki egyszer csak tényleg felismeri Viktóriát. Ráadásul épp tegnap telefonált a sógora, hogy egy gyanús külsejű egyén ólálkodott a Nyaraló környékén, fényképezőgéppel a nyakában. Aztán meg ott van az új mobilszáma. Kezdettől fogva nyugtalanította, hogy miképpen juthatott napok alatt a konkurencia birtokába… Nincs mese, itt lépni kell! Sürgősen elejét kell venni, hogy bármelyik irányból meglepetésszerű támadás érje a produkciót, és a Sugár TV-t újra a totális bukás réme fenyegesse, éppen most, amikor ilyen kitűnően mennek a dolgok.
Amint fel-alá járkált, ördögi forgatókönyv pergett le a fejében.
– Mondja csak, Győzőkém, nincs kedve újból felhívni Csupa Fülöpöt a Klikk magazinnál?
– Szent egek! Mit talált ki már megint, Főnök?
Sugár úr elmesélte, mit talált ki. Ennek hatására Alig Győző további kilenc alkalommal ismételte meg a „Szent egek” kifejezést, és utoljára még azt is hozzátette:
– Már megint lebuktatjuk magunkat, Főnök?
– No, ne pánikoljon már, Gyufaszál! Megígérem, hogy ha ezt az ügyet flottul elintézi, megkapja tőlem a kért fizetésemelést.