Lehetnek-e hatással az olvasók a történet folyására? Erre a leghatározottabban tudok igennel felelni, és mindjárt hozok is egy példát.
Még nyár elején történt, hogy írogattunk egymással az én drága jó Stefán barátommal Messengeren, és akkoriban vált világossá előttem, hogy ő nemcsak egy régi havercimbora, hanem az Osmosisnak is lelkes olvasója. És még annál is nagyobb Gunnerud-rajongó! Így hát megosztottam vele, hogy szegény Gunnerud hercegnek annyi, ne szeressen túlságosan belé, mert hamarosan ki fogom nyírni a madárfejű kis fickót.
Stefán igencsak felhorgadt a közleményemet elolvasva, ezt abból lehetett a legbiztosabban tudni, hogy válogatott káromkodásokat zúdított rám, majd felsorakoztatott néhány komoly érvet is:
– Oké, rég nem találkoztunk, de te mióta vagy ekkora gyökér?
– E?
– Kinyírnád az eddigi legjobb figurádat? Hát normális vagy?
– Nézd, a szituáció úgy fest a Kalrund Fejedele…
– El ne magyarázd már nekem a Kalrund Fejedelemséget, te tulokagyú! Hát olvasom a történetedet! Pont ezért kérdezem, hogy a legviccesebb szereplőt akarod kinyúvasztani? Gondolj bele, mennyi potenciál van még a kiscsákóban! Jobbnál jobb párbeszédeket írhatsz még le vele!
Mi tagadás, erősen elgondolkodtam én akkor Stefán barátom szavain, és arra a belátásra jutottam, hogy teljesen igaza van őkelmének. Aki egy ilyen szereplőt mindjárt a színre lépése után kivégeztet, az valóban egy tulokagyú kretén.
Mivel nem szeretek tulokagyú kreténként tükörbe nézni – eme jelzők nélkül is komoly megpróbáltatás -, hamarosan értesítettem Stefánt, hogy a kis kedvence, Gunnerud herceg kegyelmet kapott tőlem, és további intézkedésig a történet része marad.
Tehát elmondható, hogy igenis létezik az a komoly lobbitevékenység, melynek hatására egy-egy szereplő benne maradhat a történetben.