Diagnosztika

Honnan lehet tudni, hogy az író lassan kezd belebolondulni a kéziratával történő folyamatos bíbelődésbe? Például innen:

• Kimegy a konyhába, azzal a nem különösebben bonyolult ambícióval, hogy csinál magának egy kapuccsínót.
• Leveszi a polcról kedvenc bögréjét, vizet ereszt bele.
• Odaslattyog a mikrosütőhöz, hogy felforrósítsa a vizet.
• Kinyitja a fagyasztó ajtaját, és elhelyezi benne a bögrét, előzőleg félretolva néhány ámuldozó és teljes joggal értetlenkedő csirkecombot.
• Visszacsukja a fagyasztó ajtaját, majd egy percen keresztül mélázik.
• Egyre jobban elhatalmasodik rajta az az érzés, hogy mintha valami nem lenne gömbölyű.
• Kétségbeesetten keresni kezdi a bögrét, miután konstatálja, hogy az nincs a mikróban.
• Elkezd parajelenségre gyanakodni, és beleremeg a gondolatba, hogy az ufók már a spájzban vannak.
• A rövid, ám sikertelen nyomozás végén bután pislog, és megpróbálja visszafejteni a fonalat egészen addig, hogy voltaképpen mi a bánatot is akart ő a konyhában.
• Húsz másodperc elképesztő agymunka végeztével kitárja a fagyasztó ajtaját, gyors egymásutánban mintegy féltucatszor lehülyézi magát, majd a bögre, valamint a csirkecombok irányában fennálló heveny szégyenérzettől kísérve végre végigvezeti a kapuccsínókészítés műveletét, de olyan szabályosan, hogy bárki megirigyelné, akinek kevesebb az IQ-ja egy retardált rododendronénál.
• Hörpöli a forró italt, s közben kesereg egy sort, azt találgatva, vajon az orvosok gyógyszeresen is ki tudják kezelni a kezdődő debilitását, vagy ehhez feltétlenül agyműtétre lesz szükség?