Elvetemült hangulatban szálltam fel a villamosra. Tengernyi kudarcélmény ért a nap folyamán, és azt kívántam, bárcsak mindenki pusztulna el földöntúli kínok között, akire csak ránézek.
Itt van például ez a nyanya. Ez tolakodott elém a nyomorult kerekes szatyrával. Vagy ott van az a bácsi, a hülye Surda-kalapjában. Mire fel utazik ez? Üljön otthon, várja a postást. Minek terjeszti ilyenkor a zsúfoltságot? Nem ér rá máskor ingyen tömegszerencsétlenkedni?
Na és a fiatalok… hát ők legfőképpen égjenek halomra egy óriási armageddon keretében. Nem elég nekik, hogy egyes számjeggyel kezdődik az életkoruk, hanem még hangoskodnak, vihorásznak, ki akarják tölteni itt az egész teret a teljesen gondtalan életükkel, és nagy ívben tesznek mások problémájára, ennek ellenére van arcuk – szó szerint – mosolyogni.
Nagyjából ezek az antiszociális elméletek foglalkoztattak, amikor a következő megállónál felszállt egy fiatal lány, fülhallgatóval. Megállt mellettem. Határozottan szép volt. Olyasféle szépség, akin az ember örömmel felejti rajta a tekintetét. A fülhallgatójából olyan hangosan szólt a zene, hogy még én is hallottam, pedig fél méterre álltam tőle. Egy régi dal volt, amely hirtelen eszembe juttatott sok régi kedves és szép emléket. Mintha visszatértem volna a távoli múltba.
Dülöngéltem a kanyarokban, néztem a gyönyörű lány arcát, hallgattam a zenét, és közben azt éreztem, szétárad bennem valami megfoghatatlan jó érzés. Megbocsátás, béke, nyugalom… és persze a szégyen.
Megkerestem a tekintetemmel a kerekes szatyros nénit, és örültem, hogy valaki átadta neki az ülőhelyét. Aztán a Surda-kalapos bácsit vettem szemügyre, és megállapítottam, hogy rendkívül markáns az arcéle. Fiatal korában biztos sok kalandban volt része, még az is lehet, hogy harcolt az 56-os forradalomban. És biztos van egy csomó unokája, mint a kerekes szatyros néninek, és az unokák bizonyára mind rajongásig szeretik őket, és a karácsonyfa alatt majd álldogálnak együtt, a Mennyből az angyalt énekelve.
Valahogy akkor már a fiatalok is szimpatikusabbak lettek. Kedvesen ugratták egymást, nem is voltak olyan hangosak, és pont az egyikük volt az, aki átadta a helyét a kerekes szatyros néninek.
Közölte a hangosbeszélő, hogy melyik oldalon fog kinyílni az ajtó. Szerintem rám fért.
Meghatóan szép történet. Különlegessége, hogy a hétköznapi életből merített, példás átváltozást szemléltet. Igazi harcos az, aki önmaga (nem mások), negatív része ellen harcol. A sok kudarc ellenére, mégis győztes nap… Tovább »