Ha már az előzőekben megemlítettem, hogy Koca hülye a focihoz, akkor nem lennék jó krónikás, ha nem árulnám el, mennyire hülye. Végül is nem teljesen. A futball szakkifejezései közül például abszolút világos számára, hogy mi az a berúgás és a taccs. Ám egyéb szófordulatokat hajlamos teljesen félreértelmezni. Az összetartás, a ráhangolódás, a tréning és a felkészülés alatt például ő azt érti, hogy a mérkőzés előtt mindenképpen érdemes nagyobb mennyiségű, szurkolást elősegítő párlatot magunkhoz venni, leginkább valamely erre szakosodott műintézmény, mondjuk a Negyven Rabló meghitt miliőjében.
Jó pár évvel ezelőtt, az évezred hajnalán egyszer megengedtük neki, hogy eljöjjön velünk Loki-meccsre. (Igen, egyszer. Először és utoljára.) Aztán álldogáltunk a társaságában a lelátón, a B-középben, és akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz az utolsó ilyen alkalom.
Koca nagyon szeretett volna elvegyülni a tömegben, és vérbeli, hamisítatlan Loki-szurkolónak látszani. Csak hát nehéz ám az ilyesmit megvalósítani a harsány sálpörgetők tengerében, ha az ember egyetlen egy szurkolói rigmust vagy nótát sem ismer, de még csak megközelítőleg sem, ráadásul még sálja sincs, amit pörgethetne. Az asszimiláció vágya azonban oly tüzesen égett barátunk lelkében, hogy a második félidő elején akcióba lépett.
Most leírnám, mi volt ekkor a szituáció a pályán: Dombi Tibit az ellenfél játékosa durván felrúgta a kezdőkörben.
Nem győzöm kiemelni az esemény helyszínét: a kezdőkörben!
A publikum természetesen azonnal felhördült, és ahogy az már lenni szokott ilyenkor, válogatott szitkokat szórt mind az ellenfél játékosára, mind pedig a bíróra, aki még csak sárga lapot sem adott a kíméletlen megmozdulásért. Illetve az imént felsorolt személyek bizonyos rokonai is említésre kerültek, eme hasábokon idézhetetlen szövegösszefüggésben.
Koca érzékelte, hogy valami miatt felhorgadt a publikum, és az őt körülvevő emberek egyszeriben mind dühösek lettek valamiért. Óriási agymunkával elkezdett egy olyan szakkifejezés után kutatni az emlékeiben, amelytől azt remélte, hogy hirtelen bennfentes lehet ő, és immár maradéktalanul be fogja fogadni a közeg, amely körülveszi. Egyszer csak rátalált a megoldásra, és aztán rendkívül dühösen és erélyesen, vérben forgó szemekkel, magából kikelve és éktelenül hadonászva azt bírta üvölteni:
– SZÖGLET!!!
Mintegy három sornyi ember fordult hátra a lelátón, mert mind látni akarták, hogy ki ez az országos közhülye. Mi pedig azonnal elléptünk barátunk mellől, jelezve, hogy nem velünk van, nem is ismerjük, fogalmunk sincs, ki a bánat lehet ez a félcédulás.
Soha többé nem jöhetett velünk Loki-meccsre.