Berzenke megmentése

Jó régen történt, amikor egyszer csak észrevettük Berzenkén, hogy nagyon maga alatt van. Ez először nem is igazán tudatosult bennünk, mert hát ő nem az az ember volt akkoriban, akin könnyű felfedezni a kezdődő összeomlás jeleit. De aztán eljött az a szép nyári délután, amikor Gróf egy kerthelyiségben ülve így szólt hozzá:

– Igazán távol áll tőlem, drága barátom, hogy firtatni akarjam lelkednek senki másra nem tartozó titkait, de te most kutyául érzed magadat, vagy csupán hagyományőrzés céljából nézel magad elé hülyén és szótlanul, immár negyed órája?

Berzenke ideges pislogással válaszolt, és akkor már sejtettük, hogy valami gond van, főleg Gronyár, aki a derék cimbora mellett ülvén kedélyesen Berzenke lengőbordái közé illesztette a könyökét, így adva nyomatékot a kérdésének:

– És mosni sem szoktál mostanában? Csak azért kérdezem, mert már harmadik napja ez a Metallica-póló van rajtad.

– Szeretem a Metallicát – felelte Berzenke.

– Aha. És ezért három teljesen egyforma pólót vásároltál magadnak. Értem.

– Ja, ja. Pont, ahogy mondod.

Berzenke szánalmas alibije másnap megdőlt, mert megint ugyanolyan mintájú Metallica-pólóban merészkedett közénk, és ezt már végképp nem hagyhatta szó nélkül Gronyár:

– Igaza volt Grófnak, neked aztán tényleg a hagyományőrzés a szuperképességed. Nem is három, hanem négy egyforma Metallica-pólód van, ráadásul mindegyiket pont ugyanazon a helyen, Lars Ulrich bal szeménél égetted ki cigivel.

– Hagyjál már ezzel! – csattant fel Berzenke, pedig ilyesmi csak a legritkább esetben volt szokása. – Elromlott a mosógépem, és csak a jövő héten tud jönni a szerelő.

– És a zuhanyrózsa is meghibásodott? – kérdezte Gróf, mert ezúttal ő ült Berzenke mellett. – Vagy mi ez az érdekes illatfelhő, amely a közeledben detektálható?

– Ez Axe spréh – ejtette ki sajátosan a szót Berzenke.

– Értem – hazudta Gróf, majd hozzátette: – De miért használsz egyszerre kétféle dezodort is?

– Milyen kétféle dezodort? – ámult el Berzenke.

– Hát az Axét és mellette egy másik fajtát, amelynek talán Izzadt Oroszlán spréh lehet a fantázianeve, ha jól tippelek.

– Na, menj a picsába – indítványozta Berzenke, de több se kellett Grófnak, eme végszó nyomán belekezdett szokásos nagyívű szónoklatainak egyikébe:

– Drága barátom, úgy érzékelem, hogy te alapvető tévedésben leledzel higiéniai vonalon. Engedd meg, hogy néhány tényre felhívjam becses figyelmedet, mintegy ismeretterjesztő jelleggel. Az evolúciós folyamat bizonyos régebbi szakaszaiban még teljesen bevett dolog volt, hogy a hímek a kipárolgásukkal hívják fel magukra a nőstények figyelmét, de jelen korunkban már nem pont ugyanez a helyzet. Napjainkban jóval nagyobb szerepet kapnak a spréhek, ahogy te mondod, viszont a két metódus ötvözése nem szerencsés, hiszen…

Soha nem tudhattuk meg, hogy miért nem szerencsés a két metódus ötvözése, mert Berzenke ekkor sírva fakadt. Na nem kezdett el bömbölni, csak csorogtak a könnyek a szeméből, és néha megrázkódott a válla. De még ez is döbbenetes erővel bírt, mert ilyesmit tőle korábban nem láttunk.

Berzenke nem volt az a típusú srác, aki könnyen megnyílik mások előtt. Még mi, a legjobb barátai sem tartoztunk ebbe a körbe. De ő is érezte, hogy segítségre van szüksége. Csak nem merte kérni. Valahogy nem vitte rá a lélek, nem állt rá a szája. És mi sem voltunk olyan fazonok, akik feszegetni akartuk volna a lelke rejtek-kapuit, erről már a kezdetekkor lemondtunk, és elfogadtuk olyannak, amilyen. Ezen a péntek délutánon tehát valamiféle alibi-szerű megegyezés történt, amely arról szólt, hogy Berzenke elárulta, nem működik a webkamerája, és jó lenne, ha valami nála hozzáértőbb ember megnézné, mi pedig megígértük, hogy szombaton kora délután felmegyünk hozzá, és megpróbáljuk orvosolni a bajt.

Így is történt.

Amikor megjelentünk a bérleményben, döbbenetünk határtalan volt.

– Ezt a kiaszott szamárfészket! – fakadt ki a szó Kocából, amikor megláttuk, miben él manapság Berzenke a csöppnyi minigarzonban. Mindenütt mosatlan edények és szennyes ruhák. Kosz és igénytelenség borított minden négyzetmétert. Leesett állal bámultunk, mert a pár héttel korábbi emlékképünk – amikor utoljára jártunk Berzenkénél – még egy konkrét patikát juttatott eszünkbe, ahol minden olyan tiszta volt, mint a pohár. És oké, hogy a férfiember néha hajlamos elhagyni magát, főleg, ha szerelmi bánata van, na de ez…???

– Hosszú lesz a nap, lássunk munkához – javasolta a gyakorlatias Gronyár, aztán bizalmasan átkarolta Berzenke vállát: – A webkamerád tényleg beszart, vagy ezt csak úgy mondtad?

– Tényleg – ismerte be Berzenke.

– Oké, akkor én ott kezdek – jelentette ki Gronyár, aztán kisvártatva eltűnt Berzenke íróasztala alatt, különböző csatlakozókkal szöszmötölve.

Koca hozzákezdett elmosogatni, én a szennyes ruhát gyűjtöttem össze, és persze csakhamar kiderült, hogy egyáltalán nem romlott el Berzenke mosógépe, úgyhogy kimostam mindent, még a függönyt is, Gróf pedig előkereste a porszívót, és már majdnem be is kapcsolta, amikor hirtelen fölegyenesedett:

– Szerintem be kéne csukni az ablakot – javasolta.

– De miért? – értetlenkedett Berzenke.

– Drága barátom, a szomszédaid valószínűleg hónapok óta nem hallották ezt a hangot, nem lenne szerencsés megütközést kelteni bennük, még a végén valamelyikük kihívja a rendőrséget.

– Jó sok minden lehullott ide, papesz! – harsogta közben Gronyár az íróasztal alól. – Többek között vagy huszonhárom deka dohány is. Milyen előrelátó ember vagy te! Ha cigit akarsz sodorni, de elfogyott a dohányod, akkor csak lemászol az asztal alá, és bőven találsz anyagot. Ha a porcicákat meg egyéb szirszarokat is beleszámolom, akkor össze lehet kaparni egy fél doboz cigire való matériát az íróasztalod alól.

Már vagy két órája szenvedtünk, amikor Gróf kitalálta, hogy tartsunk egy kis szünetet, és együnk valamit. Igen ám, de Berzenke hűtőjét kinyitva csalódottan konstatálta:
– Itt csak két csomag virsli van, ezt kellene testvériesen elosztanunk. Vagy akár igazságosan is.

– Én lemondok a magam részéről – jegyezte meg önzetlenül Gronyár. – Már bőven jóllaktam mogyoróval, popkornnal és ropidarabokkal.

– Hol ettél te ilyeneket? – firtatta csodálkozva Koca.

– Berzenke íróasztala alatt – közölte a megfejtést Gronyár.

Hát ilyesféle hangulatban telt az a délutánunk, amikor visszacibáltuk Berzenkét a normális életbe, és aztán persze ittunk is egy jót estefelé, és közben a lelkére madzagoltuk ennek a félhülyének, hogy előttünk soha többé ne merjen titkolózni, mert ha valami baja van, akkor mi vagyunk azok, akikre azonnal számíthat, itt állunk mind az első sorban, bármire készen, ha a barátunkról van szó. És előttünk nem kell szégyellnie semmit, bárkit elkaphat a gépszíj, a többiek pedig pont azért vannak, hogy segítsenek, elvégre már Süsü is megmondta, hogy a legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság.

„Ha akarod, suttoghatsz,
nekem az is elég, hogy halljam.
És én majd ott leszek,
és segítek, ha baj van.”

(Örökké tart – Lukács László, Tankcsapda)