Mi ez a megveszekedett rohamtempó?

Ezt természetesen egy olyan olvasóm kérdezte, aki nemcsak olvasóm, de cimborám is (sőt, elsősorban az), így még a címben idézettnél is meredekebb firtatmányokat vágott a fejemhez szokásos hangvételű üzenetében.

Természetesen az Almási családregényre gondolt, és el kell ismernem, hogy igaza van, mert pár hete még senki nem is hallott erről a történetről az Osmosis honlapon, most meg éppen a hetvenegyedik folytatást készülök közzétenni.

Nos, a rohamtempó, ahogy Gronyár volt szíves fogalmazni, annak tudható be, hogy kétségbeesetten igyekszem elérni a Vasárnapi ebédek azon pontjára, ahol már nem afféle kényszeredett tanmesék képezik a történetvezetést, hanem egy valódi családregény formáját veszi fel a sztori. Erre még kicsit várni kell, és nagyjából onnan lesz felismerhető a dolog, hogy a fejezetek alól eltűnnek az alcímek, marad a puszta számozás. Ehhez még kell jó pár nap és néhány tucat folytatás. (De nagyon éles váltásra azért ne számítson a kedves olvasó.)

Viszont kicsit sem értem Gronyár hepetelését, mert hiszen ha a saját bevallása szerint kezd rákattanni ezekre a békebeli, ódivatúan béna, de nyugis sztorikra (ezek mind az ő szavai), akkor meg miért nem örül annak, hogy naponta négy-öt, vagy akár hat-hét folytatás is megjelenik? Érthetetlen. Bár az is igaz, hogy nagyon kevés olyan embert tartanak számon Hajdú-Bihar vármegyében, aki bármikor is megértette volna Gronyár folyamatos és az élet minden területére kiterjedő reklamációinak lényegét.

A Vasárnapi ebédekből jelenleg ezernél is jóval több fejezet áll rendelkezésemre. Ezt nem olyan nehéz kikövetkeztetni, hiszen korábban elárultam, hogy huszonnegyedik éve írom a történetet egy hetilapnak, egy esztendőben pedig általában ötvenkét vasárnap van. Bár igaz, hogy minden évben vannak dupla lapszámok, leginkább karácsony, húsvét és Szent István napjának környékén, de a szorzás még így is bőven az ezer plusz felé mutat.

„Valld be, te buckófejű, hogy csak az Osmosisra kíváncsi olvasókat szeretnéd ingerelni ezzel, mert akár az Osmosisból is írhatnál ennyit, ezzel bizgeréled őket, hogy reklámozzák helyetted a honlapodat. Wehhehhe.”

Eme szavakból világosan kitűnik, mennyire elfajzott egyén ez a Gronyár, akinél jóval ártatlanabb himpelléreket is felakasztottak már a korábbi évszázadokban. Hát miért akarnám én ingerelni az olvasóimat? Semmi sem áll távolabb tőlem. A bizgerélésről nem is beszélve. A reklámozásra való bizgerélés pedig egy olyan marketingtechnikai kifejezés, amelyről ötven perccel ezelőtt még nem is volt tudomásom.

Viszont azért érdemes mindig odafigyelni Gronyár túláradóan gonoszkodó szavaira, mert alkalmasint (persze teljesen véletlenül) rá szokott tapintani a lényegre, illetve néha jó ötleteket meríthet belőlük az ember.

No igen! Ez eddig nem is jutott eszembe! Hát tényleg ilyen lenne, ha semmi másra nem kellene koncentrálnom, csakis az Osmosis-fejezetek írására. Futószalagon gyártanám őket, de most sajnos az a helyzet, hogy az újabb és újabb olvasók futószalagon történő „ideszállítására” kell koncentrálnom, emiatt voltam kénytelen úgy dönteni, hogy az elkövetkező időszak csaknem száz százalékban a marketingé lesz.

Az igazság természetesen mindig egyszerűbb, mint ahogy Gronyár mániákusan túlgondolja és szénné kombinálja. Tisztában vagyok vele, hogy a Vasárnapi ebédek sosem lesz a honlap „húzóágazata”, többek között ezért is igyekszem a családregénnyel mihamarabb eljutni a fentebb vázolt szakaszba.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a folytatások igencsak kötött terjedelműek, hiszen egy nyomtatott lap nem olyan, mint egy internetes portál, ott abszolút behatárolt a limit, amelyet az embernek hétről hétre be kell tartania. A saját honlapomon viszont miért kellene négy napig húznom egy olyan négyrészes almásis történetet, amelyet egy nap alatt is közzétehetek, és még így sem lesz olyan terjedelmű, mint az eddigi leghosszabb Osmosis-fejezet?

Egy szó, mint száz, igyekszem észszerű módon előre beidőzíteni ezeket a bizonyos Vasárnapi ebédeket, aztán pedig majd szép fokozatosan lelassul ez a sorozat is, főleg akkor, amikor újra visszatérek az Osmosis folytatásához. Elvégre a Vasárnapi ebédeknek pont az volt a célja, hogy az Osmosis kényszerszünetének idejére se maradjanak olvasnivaló nélkül a honlap látogatói.

De ezt hiába is magyarázná az ember egy olyan hétpróbás útonállónak, mint Gronyár, aki még a következőket is szóvá tette:

Hát úgy ömleszted a folytatásokat, mint a cunami, baszod, meg se lehet találni, hogy hol járt az ember!

Igazából nem pont ugyanezt írta le a derék cimbora, de mivel már megszoktam, hogy a vesszők szükséges mennyiségéről és szabályos elhelyezéséről fogalma sincs, így hát korrektúráztam megkapó üzenetének ezen mondatát is. De ami a lényeg… Gronyár! Rágjalak meg, hát nagyon sokféle módon követheted, hogy melyik aktuális sorozat éppen hol jár! Jelesül mindjárt a főoldalon, a megfelelő blokkban! Aztán kicsit lentebb, a Legfrissebb tartalmak című szakaszban! És persze van a menüpontok között olyan is ám, hogy Sorozatlapozó! Végső soron pedig még az Archívumot is említhetném. Neked ezek mind elkerülték a figyelmedet?

De továbbmegyek. Ha a legelső Vasárnapi ebédek feliratra, amit meglátsz az oldalon, szorgosan rákattintasz, akkor az ominózus fejezet aljára görgetve megláthatod, hogy mint minden egyéb sorozatnak, ennek is van egy belső lapozója, amelynek segítségével elölről hátra, hátulról előre végiglapozgathatod, és ez egyetlen filléredbe sem kerül…

Megkértem a mesterséges intelligenciát, hogy alkosson egy remek kis illusztrációt ehhez a poszthoz. Csupa marhaságot rajzolt, de én kiválasztottam a legvállalhatóbbat, amelynek jobb szélén a pacák pont olyan habitusú, mint Gronyár. Menekül az almáskertből, de közben azért még almát zabál, meg lop is. De legalább nincs fegyvere, mint a középsőnek.