Zabigyerek (4/4. rész)
Apa egy idő után elunta a dolgot, és így szólt:
– Azt hiszem, jobb lesz, ha elmondom a megfejtést, gyerekek, mert az a gyanúm, hogy sosem fogjátok kitalálni. Azt a kérdést ugyanis nem tettétek fel, ami a „személy” kategóriában talán a legfontosabb. Nem kérdeztetek rá, hogy vajon híres emberről van-e szó. Nos, az én feladványom alanya nem volt az. Ha úgy vesszük, kifejezetten átlagembernek számított. Foglalkozását tekintve orvos volt, egy vidéki kórház gyermekosztályán dolgozott. Boldog embernek érezhette magát, hiszen azt csinálhatta, amit szeretett, ráadásul a munkahelyén megismerkedett egy szép, fiatal doktornővel, akit hamarosan feleségül is vett. Egy évre rá megszületett első, és mint utólag kiderült, egyetlen gyermekük, egy helyes, egészséges, vasgyúró fiúcska, aki…
– Már bocsánatot kérek – szólt közbe Erdész Lali –, de ha Károly bácsi szerint sem volt híres ember, akkor mi hogy tudtuk volna kitalálni?
– Nemsokára meg fogjátok érteni, csak hallgassatok végig. Szóval, ez a derék gyermekorvos nem volt ugyan híres ember, viszont nagyon ambiciózus volt, mind a hivatását, mind pedig a családját tekintve. Amikor lehetősége adódott, hogy külföldre menjen dolgozni, szinte azonnal igent mondott a felkérésre, mert úgy érezte, ezt az Isten adta esélyt nem szabad elpackáznia.
– Otthon hagyta a feleségét a kisgyerekkel? – kérdezte döbbenten Magyar Annuska.
– Igen, némi vívódás után ezt a döntést hozta meg magában. Nem volt könnyű, hiszen a fia éppen akkor kezdte el az általános iskola negyedik osztályát, tehát éppen abban a korban volt, amikor egy gyereknek igen nagy szüksége van az apjára. Persze, melyik kor nem az?… Hősünk természetesen ezt is mérlegelte, de úgy vélte, az az egy év, amit családjától távol kell töltenie, nem olyan kibírhatatlanul hosszú, és a cserébe ígért anyagi juttatások is nagy súllyal estek a latba, mert azok segítségével biztosan meg tudták volna valósítani régi álmukat, hogy egy önálló, szép, tágas otthonba költözhessenek. No és persze a feladat is nemes kihívásnak tetszett: gyerekek számára életmentő védőoltásokat biztosítani Afrikában, ez bizony a hivatását szerető orvos számára olyan megbízatás, amit örömmel vállal. Sajnos azonban nem véletlenül fogalmaztam az előbb feltételes módban. Hősünk nem teljesíthette küldetését. Miközben százszámra adott be életmentő oltásokat a gyerekeknek, gyógyíthatatlan trópusi betegség támadta meg, és anélkül kellett meghalnia, hogy viszontláthatta volna szeretteit.
– Most már tényleg tessék elárulni a megfejtést! – vágott közbe értetlenkedve Dávid Pisti, kétszeresen is udvariatlanul, kívánságát ugyanis egy nagy falat süteménnyel a szájában juttatta kifejezésre.
– A feladványomban szereplő személyt úgy hívták: Dr. Kovács Andor – mondta apa, mindenféle színpadias pátosz nélkül, szavai nyomán mégis döbbent csend ülte meg a szobát. Moccanni sem mertek a gyerekek, még a kövér Dávid Pisti sem bátorkodott újabb sütemény után nyúlni.
Károly kihasználta a hatásszünetet, s így folytatta:
– Az özvegy édesanya úgy vélte, fia számára az lesz a legjobb, ha teljesen kiszakítja addigi környezetéből, ezért új állás után nézett, amit a mi városunk kórházában talált meg. A kis Andort új iskolába íratta, ahol ő ugyanolyan kitűnően tanult, mint előzőleg, mert feltett szándéka volt, hogy apja nyomdokába lépve szintén az orvosi hivatást választja. Az új osztálytársainak nem árulta el, mi történt idősebb Kovács Andorral, inkább csak annyit mondott: édesapja azért nem lehet velük, mert afrikai kiküldetésben van. Talán nem akarta sajnáltatni magát, talán úgy gondolta, hogy könnyebben tudja feldolgozni a szomorú tényt, ha egyelőre nem vesz róla tudomást… Nem tudhatjuk… Sőt, semmit sem tudhatunk róla, ha nem állunk szóba vele, legfeljebb ostoba féligazságokat.
Újra csak csönd lett. A fiúk szégyenkezve sütötték le a szemüket, a lányok egyike-másika halkan elpityeredett. Aztán reccsent az egyik szék, Gergő emelkedett fel belőle. Odaállt a zavartan hallgató osztálytárs elé, és kezet nyújtott neki:
– Azt kívánom neked, mindannyiunk nevében – nézett körül a szobában –, hogy sikerüljön elérni a magad elé tűzött célt, és egyszer majd, sok-sok év múlva teljesen ugyanaz lehessen a neved, mint ami az apukádé volt: Dr. Kovács Andor.