Igen sokáig és kéjes örömmel tudnám ütni annak az illetőnek a fejét, aki kitalálta, hogy legyenek olyan autóriasztók, amelyek az emberi kor legvégső határáig szólnak, de legalábbis addig, amíg le nem merül az akksi. És biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül a lakótelepen.
De tényleg, amúgy mi értelme van annak, hogy egy autóriasztó pár perc után ne kussoljon el? Addigra nem mindegy? A célját már teljesítette, mert ha a lopós ember ügyetlen, akkor már rég megriadva menekül a kertek alatt, ha meg ügyes, akkor rég kikapcsolta.
Hajnali 2 óra 38 perckor hallgatott el az idegtépő vijjogás. Ennyi idő alatt bőven van ideje az embernek, hogy kiszínezzen magában mindenféle csudás fantáziaképeket. Például egy olyat, hogy éjféltájt a szemközti ház második emeletén összeszedi magát Gólem Tóni bácsi, majd magához vesz egy pajszert, és az ugyancsak tagbaszakadt nagyfiával lemennek a parkolóba, felfeszítik a szóban forgó automobil motorháztetejét, lekötik az akkusarut, a művelet végén pedig rövid, kedves üzenetet helyeznek el a szélvédőn: „Ha ilyen hülye riasztód van, akkor tartózkodjál folyamatosan az autód közelében, baromarckép! Vagy aludjál benne!”
De persze nem történik ilyesmi, mindenki riadtan és gyáván bosszankodik a paplan alatt, vattát gyömöszöl a fülébe, netán próbálja elterelni a figyelmét egy érdekes film megtekintésével, amelyből kiderül, melyik volt a harmadik legborzalmasabb eset tavaly az alaszkai vadonban.
(Ez utóbbi kitétellel ügyesen arra utal a szerző, hogy érdemes a régebbi írásokat is elolvasni ám, és akkor tudni fogod, miről van szó.)