Él Iránban egy 84 éves bácsi, bizonyos Amou Hadzsi, aki saját bevallása szerint immár 66 éve nem mosdott. Az öregember betegesen retteg a tisztálkodástól, és szent meggyőződése, hogy ha egyszer megfürödne, hát ott halna meg azonnal, ugyanis szerinte a higiénia nagyon egészségtelen.
A magyar humorkedvelő közönség nagyon kevés rekordot vitat el Pandacsöki Boborjántól, de az tény, hogy A Világ Legmosdatlanabb Embere címért folytatott küzdelemben vajmi kevés esélye lenne Amou Hadzsival szemben. A fentiek okán az is lehet, hogy Hadzsi bácsi egyúttal a világ legbüdösebb embere is, de ezt – szerencsére – interneten keresztül nem lehet ellenőrizni.
Hadzsi bácsit egyébiránt a faluja lakossága tartja el, ők visznek neki ételt a sivatagi kalyibájához, és ezért mindössze annyit kérnek cserébe, hogy ne költözzön közelebb a településhez. (Lehetetlen kitalálni, hogy miért.)
Az öregember igen erős dohányos. A cigarettát is a falubeliek biztosítják számára. Bár igaz, hogy nem tudnak annyit szállítani neki, amennyi elég volna.
Ám Hadzsi bácsi sosem esik kétségbe amikor elfogy a dohányneműje. Ilyenkor szárított tevetrágyával tömi meg a pipáját (amely egyébként feltűnően hasonlít valamiféle könyökcsőre), és vígan pöfékel tovább.
Ha most némi viszolygást éreznek a Kedves Olvasók, arra kérem őket, vegyenek erőt magukon, és gondolják végig, mi mindent ajánlgattak nekünk az Európai Unió nagyon okos vezetői az elmúlt időszakban. Mosakodjunk sokkal ritkábban, bízzunk a testünk öntisztító képességében, a ruháinkat is inkább szellőztessük ki mosás helyett. Megállapíthatjuk tehát, hogy Mr. Amou Hadzsi nem egy piszkos csavargó, hanem egy korát messze megelőző környezetvédő és filozófus. A magam részéről nem lennék meglepve, ha nemsokára komoly tanácsadói állást kapna valamely fontos uniós szerv mellett. (Persze csak távmunkában.)
A történet ezen pontján kénytelen vagyok elismerni, hogy itthon is találkoztam már Hadzsi bácsi követőivel. Ott volt például a tavalyi esetem a kettes villamoson. Amikor megérkezett mellém az atlétatrikós atyafi, és felnyújtotta a kezét a felső kapaszkodó felé, ezáltal szabaddá vált a hónalja, akkor úgy éreztem, hogy ide már a maszk is kevés, célszerűbb lett volna gázálarcban felszállnom a járműre.
Bevallom, én eddig ezekről a honfitársaimról azt hittem, hogy csak simán türhő bugrisok, meg sem fordult a fejemben, hogy egy progresszív filozófiai irányzat jeles képviselőit kell tisztelnem bennük. Továbbá bocsánatkéréssel tartozom azon felebarátaim felé is, akikről úgy képzeltem, merő lustaság és igénytelenség okán csatlakoztak a „ne fürgyé’ le” mozgalomhoz, most meg kiderült, hogy csupán hosszú életet szeretnének biztosítani maguknak.
No de az én lelkiismeretem hagyján, mert még az is lehet, hogy az egész világ bocsánatkéréssel tartozik az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának, immár lassan húsz éve. Az iraki háború ürügye ugyanis a vegyi fegyverek megléte volt, ám később ilyesmit nem találtak az országban. Ma már simán el tudom képzelni, hogy keletről fújt a szél a vizsgálat idején, és átvitte Iránból Hadzsi bácsi megkapó illatát. Nem vagyok a téma szakértője, de készséggel elhiszem, hogy egy évtizedek óta nem tisztálkodó ember szaga még a legtapasztaltabb vegyvédelmi altábornagyokat is össze tudja zavarni.
A legmeglepőbb hírt a végére hagytam. Állítólag az öregember már unja a magányt, és szeretne társat találni magának. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nagyon-nagyon sok sikert hozzá, Hadzsi bácsi!
(Fotók forrása: dnaindia.com)