Az egyik viccoldal szerint ma van a megkenődés világnapja. Nem lehet tudni, hogy ez csak a lekváros kenyerekre vonatkozik, vagy emberekre is, és ha utóbbiakra is, akkor a korrupciót kell érteni alatta, vagy netán valami mást.
Mindenesetre engem ma senki sem akart lekvárral megkenni, és ezért őszintén hálás vagyok az emberiség minden egyes tagjának, akikkel ma volt alkalmam találkozni boltban, postán, orvosi rendelőben, villamoson, utcán, bárhol.
Ugyanakkor hadd fejezzem ki mélységes csalódottságomat afelett, hogy senki sem akart kenőpénzzel megkenni a fent említett helyszíneken, pedig bármikor írtam volna mindenkinek egy külön Osmosis-fejezetet. De ilyen irányú megkeresésnek nyoma sem volt.
Ilyeténképpen számomra a mai lehetne éppenséggel az elkenődés világnapja is, de nemcsak azért nem tartom meg, mert fogalmam sincs, hogyan kell az ilyesmit ünnepelni, hanem mert nem vagyok hajlandó elszöntyömpöntyörödni azon, hogy a legutóbb közzétett folytatások ilyen alacsony olvasottsági számokat hoztak.
Van másik! – kiáltanám Eötvös Gabi bácsi, a világhírű bohóc modorában, és tulajdonképpen kiáltom is, mert újabb sorozatokat tervezek elindítani. Sőt, az egyiket már el is indítottam Amelie Secret címen, erről a következőket írtam a sorozat ajánlójában:
Amália nem egyszerű nő. Negyvenes, szókimondó, vérbő humorú és kiemelten intelligens. Az általa alapított iroda, az Amelie Secret sokféle üggyel foglalkozik, de mindegyik kalandnak ugyanaz a mottója: a hazugság osztódással szaporodik, az igazságot meg osztani kell, hogy szaporodjon.
Annyi tanácsot hadd fűzzek még hozzá, szívem minden melegével, hogy amennyiben kíváncsiak vagytok rá, akkor olvassátok, ha viszont nem, akkor ne.
Három fejezet található meg immár a honlapon, a bemutatkozással együtt, és a folytatást attól teszem függővé, hogy milyen fogadtatásra talál ez a történet, amely igen sok mindenben különbözik mindattól, ami eddig nálam és tőlem olvasható volt. Tehát ez is, mint oly sok minden, rajtatok áll, kedves olvasók.