Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy közzétegyem-e ezt a történetet. És ha az alábbiakat elolvasod, rögtön meg fogod érteni a dilemmámat, kedves olvasóm.
Csak történetnek nevezhetem, legfeljebb kéziratnak, pedig annak idején erősen hittem benne, hogy ez lesz az első regényem. Fizikai értelemben pedig az első könyvem. De nem ez lett.
1994-et írtunk. Életem első jelentősebb vállalkozása akkor ment csődbe. És a csődbe menetel másnapján a leendő ex-nejem azt mondta: „Na jó, akkor most mindenki foglalkozzon azzal, amihez ért”. És azzal a mozdulattal visszament a Postára dolgozni.
Én meg eltűnődtem… De hát én az íráson kívül a világon semmihez sem értek!
Huszonöt éves voltam ekkor, és elhatároztam, hogy most aztán tényleg író leszek. És ehhez mi más szolgáltathatna komolyabb okot, mint hogy az ember ír egy könyvet? Elvégre én vagyok az a srác, akinek majdnem minden irodalomórán fel kellett olvasnia a fogalmazását. Hát akkor miért ne menne nekem akár egy könyv megírása is?
Ma már megmosolyogtató számomra, miszerint az elhatározást úgy követte a tett, hogy mindennap odaültem a szövegszerkesztő elé, és írtam szorgosan, de bármilyen komolyabb terv vagy vázlat nélkül. Halvány fogalmam sem volt, hogy a következő oldalakon mi fog történni.
Aztán összeállt a kézirat, és elkezdtem küldözgetni mindenféle kiadóknak, amelyeknek a postacímét a szaknévsorból néztem ki. (Ja, kérem, hol volt még akkor az internet meg az e-mail-címek garmadája?)
Ekkor jött létre a „sajnálattal értesítjük” kezdetű levelekből álló gyűjteményem, és hamarosan az lett a meggyőződésem, hogy ezt a sablont valaha egy nagyon talpraesett ügynök eladta az összes kiadónak, mindannyian abból dolgoznak azóta is.
Az sem segített a világhírű bestseller-szerzővé válásomban, hogy akkoriban ütött be a Bokros-csomag, amely a honoráriumokat is jelentős harács alá vette, továbbá megszüntette az összes létező kedvezményt, amelyet addig magukénak tudhattak a szellemi szabadfoglalkozásúak meg úgy általában mindenféle alkotók.
Mindegy már, rég volt. Most változtatás nélkül teszem közzé az Ozina Géza szerződését, mert ez is én vagyok, ez is a múltam, és talán lesznek olyanok, akik érdeklődéssel olvassák, hogy annak idején hogyan is képzelte ezt az egész szórakoztató irodalmat egy pályakezdő kis írócsíra.