– Mi a baj, kisunokám? – nyitott be a nappali ajtaján.
– Semmi baj sincs, nagyapó – felelte Évi, s könnyein át biztatóan rámosolygott a nagypapájára. – Csak, tudod, az élet néha bonyolultabb, mint azt bármikor is hihettük volna.
No, erről aztán nem kellett különösebben győzködni a kisöreget. Maga is úgy ítélte meg, hogy ez a nap olyan bőségesen szállította a bonyolult dolgokat, mintha valaki külön ilyen irányú megrendelést adott volna le a sorsnak.
Kezdődött ezzel a rendhagyó leánykéréssel. Aztán jött az az ügynök a Kovács és Bereczky típusú hevederzárral, aminek szintén nem volt egyszerű megérteni a működési elvét. Sokéves tapasztalat kellett hozzá még egy ilyen ezermesternek is, mint amilyen ő. Majd ahelyett, hogy hűs likőrrel bélelhette volna ki a bensejét, kénytelen volt a hitvese hársfateáját kortyolgatni a konyhában. Most pedig itt van ez a drága kislány, akinek egyszerre sírnak és mosolyognak azok a gyönyörű szemei.
A kisöreg úgy értékelte: mindez már túl sok egy tisztességben megőszült nyugdíjasnak. Ideje rendet vágni a bonyolult körülmények dzsungelében.
– No de mi a helyzet, fiatalság? – feszegette a kérdést kíváncsian. – Megihatjuk végre azt az áldomást?
Ekkor feltűnt a nagymama is az ajtóban, s már épp azon volt, hogy dorgáló megjegyzéssel illesse férjeurát, ám Évi keresztülhúzta a számításait:
– Hát, nekem most igencsak jólesne egy pohárka szíverősítő – jelentette ki. – Úgyhogy én koccintok veled, nagyapó.
– Ez a beszéd! – rikoltotta a kisöreg, aztán kitárta a bárszekrény ajtaját, és olyan heves mozdulattal ragadta meg a likőrösüveget, mint ahogy a hajótörött kapaszkodik az elé dobott mentőövbe. – Magának is töltsek, Ákoskám?
– Nem szeretnék kimaradni egy ilyen jó társaságból – hunyorgott cinkos mosollyal az Almási fiú. – Bár azt még mindig nem tudom, van-e mire koccintani – tette hozzá halkan, s közben félénken oldalt pillantott, Évi arcát lesve.
– Egy jó hírt már hallottál tőlem az imént – súgta oda neki a lány. – Mára legyen elég ennyi.
Amikor Ákos hazaindult Hajdúéktól, furcsa érzése támadt. Mintha az elmúlt két óra csak úgy, egyszerűen kiesett volna az életéből. Hiszen most sincs jobb helyzetben, mint amikor elindult leánykérésre! Épp ugyanannyit tud Évi szándékairól, akárcsak délben…
A következő pillanatban aztán jól ledorongolta magát ezen pesszimista gondolatok miatt. Elvégre már az is haladás, hogy hosszú hetek után szóba állt vele a lány valahára. Amit pedig a jövőbeni lehetséges anyaság kérdésében sikerült tisztázniuk, több, mint szívderítő!
A szülei is ebbéli véleményüket hangoztatták, amikor is a vacsoraasztalnál megbeszélték a délutáni fejleményeket.
– Nézd a dolgok jó oldalát, nagyfiam! – hangoztatta a családfő a szokásos szlogenjét. – Évi egyelőre nem nyilatkozott, hogy akar-e a feleséged lenni, viszont kiderült, hogy ha Isten is úgy akarja, a jövőben lehetnek saját gyermekeitek. Lásd be, ez jóval szerencsésebb konstelláció, mintha azonnal igent mondott volna, de nem számolhatott volna be neked erről a jó hírről.
– Én akkor is ugyanúgy szeretném, ha… – kezdett bele Ákos, de az édesapja közbeszólt:
– Tudom, fiam, és nem győzlek eléggé becsülni érte. Mindössze arra céloztam, hogy Évi kezét még bőven van lehetőséged elnyerni, a másik körülmény dolgában viszont nem lenne hatalmad változtatni. Ha ilyen szemszögből értékeled a történteket, akkor beláthatod: nincs okod búsongani a ma esti fejlemények fölött.
– Miért nem hívod már meg hozzánk azt a kislányt? – csatlakozott a beszélgetéshez anya is. – Nekem már nagyon hiányzik. Az idejét sem tudom, mikor láttam utoljára. Meglátod, ha újra eltölt majd egy pár estét a körünkben, előbb-utóbb az igen felé fog elbillenni a mérleg nyelve nála!
Ebben a pillanatban vad csatakiáltás harsant fel az ikrek szobája felől.
– No igen – mosolyodott el Ákos –, a gyerekzsivajnak is megvan a maga vonzereje, ha a családalapítás kérdése van terítéken.