– Nemrégiben sikerült rávennem Mártit, hogy beszéljen meg egy találkozót végre ezzel a Tiborral, ne kerülgessék tovább a forró kását. Na, a fiú rá is állt a dologra, és a múlt hét pénteken létrejött az első randevú, ami hatalmas csalódást okozott a barátnőmnek.
– Gondolom, a fiú egyáltalán nem bizonyult olyannak, mint amilyennek az interneten bemutatta magát – jegyezte meg apa.
– Igen, pontosan így történt – bólintott Dóri.
– Sejtettem, hogy valami ilyesmi fog kisülni – sóhajtott a családfő. – Szőke, kék szemű, kisportolt testalkatú, jóképű lovagok ritkán szoktak az interneten ismerkedni…
– Jaj, egyáltalán nem erről van szó! – csóválta a fejét Dóri. – Nem a külsőségekről beszélek. Pontosan tudták, mire számíthatnak, hiszen addigra már fényképeket is küldtek egymásnak.
– Hát akkor mi volt a probléma? – kérdezte kíváncsian anya is. – Csak nem derült ki valami furcsaság erről a fiúról?
– Hát, ahogy kivettem Márti szavaiból, az egész találkozás egy merő furcsaság volt. Mintha nem is ugyanaz a fiú ült volna ott mellette a kávézóban, mint akivel hetek óta levelezett. Folyton a tanulásról meg más semleges témákról beszélt, és Márti hiába próbálta az érzelmi szálak felé elvinni a történetet, Tibi minduntalan visszatért a vizsgák témaköréhez. A barátnőm, saját bevallása szerint, egy idő után elképedve vette észre, hogy ő, a félénk kisegér kezd rámenős amazonként viselkedni, miközben a fiú, aki a levelekben olyan temperamentumos és szellemes beszélgetőpartnernek mutatkozott, szemtől szemben szinte fagyos volt, akár egy jégszekrény.
– No igen, ez is gyakran előfordul ezeknél az internetes ismerkedéseknél – bólogatott apa. – Ez a furcsa közeg kiválóan alkalmas rá, hogy valaki teljesen más személyiségjegyeket öltsön magára, mint amik egyébként jellemzik. Ideális terep a szerepjátszásra.
– Hiába találgatsz, akkor sem jársz még csak a közelében sem a megoldásnak, mert a helyzet még ennél is meglepőbb fordulatot vett – mondta titokzatos arccal Dóri. – Márti a csalódás ellenére sem hagyta annyiban a dolgot, mert roppantul foglalkoztatta, hogy miféle titokzatos okok húzódhatnak meg a háttérben. A találkozó után nem szakította meg a levelezést Tibivel, így a barátnőm többször is pedzegette, hogy nem nagyon tudja mire vélni ezt az éles ellentétet, ami a személyes beszélgetés és az írásban megnyilvánuló viselkedés között áll fenn. Tibi egy darabig értetlenül kérdezgetett vissza, erre Márti felhozta példaként a verset. No, akkor aztán kölcsönösen elképedhettek, mert kiderült, hogy Tibinek a leghalványabb fogalma sincs semmiféle versről. Hosszan bizonygatta, hogy ő aztán még életében nem írt verset senkihez, és nem is áll szándékában, mert egy szikrányi tehetséget sem érez magában az ilyesmihez. Summa summárum: következett egy új találkozás, amelynek során szépen leültek a Márti számítógépe elé, és a barátnőm sorra megmutatta a fiúnak, milyen levelek érkeztek tőle az elmúlt időszakban. Szegény Tibinek a haja is égnek állt, amikor szembesült a valósággal. De aztán a barátnőmnek is leesett az álla, amikor a fiú közölte, hogy sajnálja, de a szerelmes levelekhez az égadta világon semmi köze sincs…
– Ne csigázz már tovább, kislányom! – jajdult fel anya. – Mi a megfejtése a rejtélynek?
– Kiderült, hogy a fiú kollégiumi szobatársai voltak azok, akik rossz tréfát űztek kettejükkel. Megszerezték Tibi jelszavát és belépési kódjait, és üres óráikban azzal szórakoztak, hogy leveleket és üzeneteket irkáltak szerencsétlen fiú nevében.
– Micsoda aljasság! – csattant fel apa. – Nem elég, hogy visszaéltek mások adataival és legbensőbb titkaival, de még azt is meghiúsították, hogy esetleg kibontakozhasson valami a két fiatal között. Mert gondolom, ezek után újabb randevú szóba sem jött a barátnőd és Tibi között, ugye, kislányom?