Elemér bácsi (8/1. rész)
A vasárnapi ebédet követő családi beszélgetés során Ákos szokatlanul hallgatagnak mutatkozott. Amikor a többiek faggatni, majd találgatni kezdték, hogy vajon mi az oka láthatóan nyomott hangulatának, akkor is nehezen jöttek a nyelvére a szavak. Csak annyit lehetett kihámozni a mondandójából, hogy valamiféle szerelmi jellegű problémája van.
– Tárd csak ki a szíved nyugodtan, bátyó! – vágta hátba vigyorogva Gergő. – Ha tudok, segítek, úgyis sokkal tartozom már neked ezen a téren!
Apa úgy sejtette, hogy itt nem a széles nyilvánosságra tartozó témáról lehet szó, ezért leintette a kedélyeskedő Gergőt, elsőszülött fiát pedig a dolgozószobájába invitálta. Azt hitte, hogy ha maguk maradnak, Ákos könnyebben megnyílik egy amolyan „férfi a férfival” tárgyalás keretében, a fiú azonban egyelőre mély hallgatásba burkolózva ült a fotelben.
– Bizonyára ismered azt a mondást, nagyfiam, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Nos, biztosíthatlak róla, hogy az apák sem tehetségesebbek e tekintetben.
A feszültségoldónak szánt tréfa nem segített, Ákos jelentős terjedelmű sóhajtását követően ismét csak hosszú csend ülte meg a szobát.
– Azt reméltem, hogy négyszemközt sokkal érthetőbben fogsz beszélni, mint odakint az ebédlőasztalnál, most azonban kezdek attól tartani, hogy valami komoly baj történt.
– Arról van szó, hogy megismerkedtem egy lánnyal – kezdett bele végre Ákos, bár láthatóan még mindig keresgélte a szavakat –, de mindjárt az elején nagy hibát követtem el…
Erre a mondatra a családfőnek görcsbe rándult a gyomra, és másodpercek alatt végigfutottak az agyában mindazok az eshetőségek, amik a mai fiatalok első randevújával kapcsolatban „nagy hiba” címszó alatt találhatók. Egy örökkévalóságnak tűnt számára, míg elsőszülött fia eljutott végre mondandójában a probléma lényegéig:
– … és én meggondolatlanul megígértem neki, hogy elkísérem arra a jótékonysági koncertre, pedig akkor már tudtam, hogy harmincezer forint a belépőjegy ára, és azzal is tisztában voltam, hogy ekkora összeget nem igényelhetek csak úgy a családi költségvetésből. De ha most, utólag visszalépnék a programtól valami átlátszó indokra hivatkozva, akkor nevetségessé válnék előtte. Hát ez az én nagy bajom, apa.
Almási Károly először is megnyugodva konstatálta, hogy vérnyomása kezd visszatérni az orvosilag egészségesnek mondott tartományba, s egyúttal kissé meg is hatódott azon, hogy sok követelőző gyerekkel ellentétben az ő nagy, derék fiának milyen komoly lelkiismereti kérdést jelent pénzt kérni az apjától.
– Na és mikor lenne ez a bizonyos koncert?
– Egy hónap múlva.
„Ez az én formám” – gondolta magában önironikusan a családfő, mivel épp akkorra várt egy kisebb összeget az egyik országos magazintól, amelyiknek sikerült eladnia egyik riportját. Ezt még a családja előtt is titkolta, mert a honorárium segítségével szeretett volna meglepetést szerezni a feleségének. Azt tervezte, hogy hosszú idő után végre kettesben töltenek el egy hosszú hétvégét valami szép fürdőhelyen. Most gondolatban becsukta a turisztikai prospektusokat, mert már sejtette, hogy Ákost fogja kisegíteni a pénzből, de egyelőre azért ő sem adta meg könnyen magát:
– Aztán mondd csak, milyen ez a kis fruska?
Ákos átszellemült arccal kezdte ecsetelni a lány szépségét, de apa mosolyogva leintette:
– Nem a külsejére gondoltam, hanem inkább arra, hogy kiféle-miféle? Netán egy procc újgazdag-csemete, akinek az ilyen hangversenyek pusztán ruhacsillogtató eseményt jelentenek, vagy az is latba esik nála, hogy nemes cél megvalósításához járulhat hozzá a belépődíj megfizetésével?
– Biztosíthatlak róla, apa, hogy nem sznob szülők elkényeztetett, nyafka kislányáról van szó.
– Nos, erről tulajdonképpen magam is megbizonyosodhatok – jelentette ki a családfő, miközben felállt az íróasztala mögül. – Egy hét múlva a városszépítő egyesület nagytakarítást rendez a parkerdőben, ahová, mint tudod, már jómagam is elígérkeztem, családostul. Ha rá tudod venni a kislányt, hogy eljöjjön velünk szemetet szedni, akkor minden további nélkül megkapod tőlem a koncertbelépő árát.