Vasárnapi ebédek #17

Elemér bácsi (8/2. rész)

Gergő étvágya újabban igencsak megnőtt. Ha figyelembe vesszük, hogy egy tizenegy éves, növésben lévő kisfiúról van szó, azt képzelnénk, hogy a szülők maradéktalanul örültek ennek, ám ez nem volt így. Anyának legalábbis szemet szúrt néhány körülmény ezzel a bizonyos étvágy-növekedéssel kapcsolatban. Elsősorban az, hogy az összes étkezést tekintve kizárólag a tízóraira korlátozódott. Kisfia szinte napról napra több és több elemózsia elcsomagolását igényelte tőle.

Az pedig már végképp gyanút keltő volt, amikor rajtakapta Gergőt, amint az iskolába indulás előtt, a szobája rejtekében kétfelé porciózza és úgy csomagolja vissza az odakészített vajas-szalámis kenyereket, paprikákat és almákat. Az érdeklődésre, hogy ezt miért teszi, csak annyit felelt egy vállrándítás kíséretében, hogy így praktikusabb, mivel úgysem fogja tudni egyszerre megenni.

Ám egy édesanyát sokkal nehezebb félrevezetni, mint ahogy azt egyes kisiskolás lurkók gondolják. Pláne ilyen átlátszó magyarázattal, mint amit Gergő talált ki. Anya ugyanis jól tudta, hogy ha valóban ilyesféle gyakorlati megfontolások vezetnék a legénykét, akkor már eleve így kérné a tízóraija előkészítését, és nem lopva, félrevonulva foglalatoskodna az átcsomagolás nyűgjével. Nyilvánvaló tehát, hogy a fia megosztja valakivel az ennivalóját.

De vajon kivel? Hiszen, az osztálytársait ismerve, hála Istennek, egyikük sincs olyan helyzetben, hogy rászorulna Gergő jótékonykodására. Vagy csak egyszerű uzsonnacseréről van szó, ami mindig is divatos volt a nebulók körében? No nem, az előzetes kiporciózásra akkor sincs magyarázat… Ezen a ponton világosság gyúlt az aggódó szülő agyában: azért kell még otthon megejteni ezt a műveletet, mert az elemózsiával a házuktól az iskoláig vezető rövidke úton történik valami…

Anya kétségbeesésében már a legvadabb esetekre is gondolt, amikről az utóbbi időben hallott, az iskolatársaikat zsebpénzükért, ruhájukért, egyéb értékeikért zsaroló elvetemült gyerekektől kezdve a kábítószerrel beetető nepperekig. Alig várta a másnap reggelt, amikor is a fia nyomába eredt, hogy titokban elkísérje az iskoláig.

Nos, nem kellett olyan sokáig várnia, hogy a rejtélyre fény derüljön. Gergő már a második utcasarkon megállt, előkotorta az egyik tízórais zacskóját, és a fal tövében üldögélő koldusnak adta. Sőt, nem is haladt azonnal tovább, mint általában az adakozók, hanem letelepedett a kéregető mellé, és szemmel láthatóan olyan bensőséges beszélgetésbe elegyedett vele, hogy félő volt, kisvártatva  egymás nyakába is borulnak, s még talán baráti csókot is váltanak a módfelett ápolatlan emberrel.

Amikor Anya délután kérdőre vonta, csupán dacos ellenállást tudott kiváltani Gergőből. Hiába ecsetelte, mennyi nyugtalanságot és aggodalmat okoz neki, ha a fiát mindenféle gyanús alak társaságában kell tudnia, a kisfiú egyre csak azt bizonygatta, hogy Elemér bácsi attól még egy nagyon rendes ember, hogy hajléktalan koldusként tengeti az életét, és neki különben is felebaráti kötelessége segítenie őt, amivel csak tudja, és ez nem más, mint a tízóraija fele.

Végül is nem tudtak közös nevezőre jutni. Csupán abban  állapodtak meg, hogy az elkövetkezőkben Gergő csupán az elemózsia átadására szorítkozik, és nem fog a koldus mellé telepedni a járdára. Anya tehát kénytelen volt engedni, amiben az is közrejátszott, hogy az iskolaévből már csak néhány hét volt hátra, s várható volt, hogy a szünidő majd magától is megoldja ezt a problémát. A sors azonban úgy hozta, hogy még odáig sem kellett várni. Gergő napról napra szomorúbban tért haza az iskolából, s pénteken kibökte, hogy nem kell többé dupla tízórai, mert Elemér bácsi nyomtalanul eltűnt.

Ám az Almási-szülők nyugalma nem tarthatott sokáig, két nap sem telt bele, az élet újból összehozta őket a koldussal. Történt pedig, hogy vasárnap a család hiánytalan létszámban felsorakozott a parkerdő szélén, hogy részt vegyenek a takarítási akcióban. Ákos barátnője, Tímea is velük volt, sőt a szüleit is meg tudta nyerni az akciónak.

A két fiatal, bár hatékonyan részt vett a munkában, összekötötte a kellemest a hasznossal. Igyekeztek a többiektől távol, eldugott részeken tevékenykedni, hogy néha lopva egy-egy csókot válthassanak. Ennek köszönhetően ők találtak rá arra a földön heverő hajléktalanra, akiről első ránézésre azt hitték, hogy valószínűleg már halott. Odacsődítették a többieket, és amikor utolsóképpen Gergő is átverekedte magát az alakot körülálló tömegen, a látvány hatására rémülten felkiáltott:
– Jézusom, hiszen ez Elemér bácsi!