A rocksztár
Apa kedden otthon felejtette a jegyzeteit, ezért délután kénytelen volt hazaugrani értük. Otthon valami olyasminek lett a fültanúja, ami által újra megerősödött az a régóta vallott nézete, hogy soha semmi nem történik véletlenül.
Dóri szobája előtt elhaladtában hangos zenére lett figyelmes, és bár egyáltalán nem volt szokása a hallgatózás, vagy a gyermekei titkainak meglesése, ezúttal hosszú percekre lecövekelt a lányszoba ajtaja előtt, mert a zene hallatára szinte a földbe gyökerezett a lába. Nem a szegényes dallamvilág vagy a monoton ritmus volt az, ami megütötte a fülét, sokkal inkább a durva, néhol nyomdafestéket sem tűrő szövegek. Már éppen azon volt, hogy benyit a lányához, amikor Ákos szólalt meg a háta mögött:
– Nem tudom, mit akarsz tenni abban a szobában, Apa, de mindenesetre ne most tedd, mert Dóri nincs egyedül.
– Hát akkor annál inkább be kell hogy…
– Az egyik osztálytársa van nála. Lány – szögezte le Ákos a félreértéseket elkerülendő, majd karon fogta és a saját szobájába vezette az apját, akinek láthatóan nem sikerült egyhamar napirendre térnie az események fölött.
– Mondd csak, nagyfiam, ki ez az énekes, akinek a hangjával tele van a mi csöndes, békés otthonunk légtere?
– Tony Brig, azaz Brig Anti. A fiatalok ügyeletes bálványa. Feszes ritmusok, szókimondó szövegek… – sorolta Ákos, mint valami élő lexikon. – Csak azt ne mondd, hogy teljesen ismeretlen előtted a fazon, újságíró létedre.
– Ha eddig nem mondtam volna, fiam, egy politikai napilapnál dolgozom, nem pedig egy ifjúsági magazin könnyűzenei rovatánál – tájékoztatta Apa bosszús hangon, majd lerogyott az ágyra: – Egyébként újságíró létemre meg tudom különböztetni a szókimondást a közönséges trágárságtól. És egyáltalán nem vagyok elragadtatva attól, hogy a lányom ezt a kultúrszemetet hallgatja. Úgy vélem, itt már nincs helye a mérlegelésnek és a finomkodásnak. Egyszerűen elkobozom tőle azt a CD-t! – jelentette ki dühös elszántsággal, miközben újra felpattant az ágyról, és határozottan megindult az ajtó felé.
– Állj meg, Apa, nagyon kérlek! – fogta vissza Ákos. – Amit tenni akarsz, azzal csak az ellenkező hatást érnéd el! – bizonygatta vehemensen, majd látva, hogy sikerült némileg lecsillapítania az édesapját, ő is nyugodtabban folytatta:
– Dóri abban a korban van, amit én is csak nemrég nőttem ki, ez egyszer, kérlek, bízz meg fenntartás nélkül a véleményemben! Adj nekem néhány napot, azt hiszem, van egy ötletem, amivel helyre tudom tenni a fejét. Ha nem sikerülne, még mindig elkövetheted azt a hibát, amitől most szeretnélek visszatartani…
Ákos arra alapozta a tervét, hogy megtudta: Tony Brig a hétvégén közönségtalálkozóval egybekötött dedikálásra készül az egyik helyi hanglemezboltban. Feltett szándéka volt, hogy elviszi oda a húgát, mert sokat remélt ettől a fajta személyes találkozástól. Elképzelésében nem is kellett csalódnia, ám ez csak hosszas sorban állás után derült ki. Azonban ez az órákig tartó várakozás is Ákos malmára hajtotta a vizet.
Dóri eleinte lelkesen toporgott a tömegben dedikálásra váró CD-jét szorongatva, később viszont egyre döbbentebb és lesújtóbb pillantásokkal méregette az őt körülvevő fruskákat, akik, amikor éppen nem Tony Brigről áradoztak, egyvégtében csak a körömlakkmárkákról, a neonszínű fürdőruhákról és az orrcimpába fúratható ezüstkarikákról cseréltek eszmét, igen kevéssé emelkedett és kifinomult stílusban.
Ákos jól leplezett elégedettséggel figyelte Dórit, és esküdni mert volna rá, hogy éppen a következő gondolatok suhannak át húga agyán: Szent egek! Hiszen én is ezekhez a lányokhoz tartozom! Biztos, hogy hozzájuk akarok tartozni?
Nos, a báty nem tévedett. Húga arcára kisvártatva jól látható szégyenpír ült ki, majd a szégyen egy szempillantás alatt öntudatos daccá alakult át, amikor is a sorban előttük álló csinos bakfistól éppen afelől érdeklődött a bálványozott rocksztár flegmán rágógumizva:
– Na, hová kéred az autogramot, kiscicám?
Dóri sarkon fordult, és olyan elszántan verekedte át magát a tömegen, hogy Ákos csak az utcán tudta utolérni.
– Mi a baj, kishúgom, hisz már majdnem a célnál voltál?!
– Nem szeretném, ha lekésnénk a vasárnapi ebédet – válaszolta Dóri, s eközben határozott mozdulattal a legközelebbi szemétkukába dobta a CD-t.