Lelki gáncs
Vasárnap kora délután Apa, Ákos és Gergő esernyők alatt kuporogva hotdogot majszoltak nagy egyetértésben. Hogy mi késztette arra ezt a három derék férfiembert, hogy a zord időben a családi tűzhelytől távol, a gyorsétkeztetés sokat bírált szolgáltatását vegye igénybe?
Nos, a nagy kerítőt úgy hívják: futball. A város csapata sorsdöntő rangadót játszott a hétvégén, amelyről nem hiányozhattak az Almási család legodaadóbb focirajongó tagjai sem. Mivel Anya és Dóri bábszínházba vitték az ikreket, kínálta magát a kompromisszum, hogy a szertartásszámba menő ebédet csúsztassák át délutánra.
A mérkőzés igen jól indult a hazai szurkolók számára, hiszen kedvenceik az első húsz percben ellenállhatatlanul rohamozva kétgólos előnyre tettek szert. Gergőt ez a körülmény olyannyira lázba hozta, hogy – csatlakozva a tömeghez – az ellenfél játékosainak lelkes gúnyolásába kezdett.
– Innen könnyű kiabálni, öcskös! – incselkedett a testvérével Ákos. – Kíváncsi vagyok, akkor is meg mernéd-e nekik mondani a véleményedet, ha szemtől szemben állnának veled?!
Apa ezúttal eltekintett Gergő megfeddésétől, mert ez a momentum eszébe juttatott valamit, amit már régóta szeretett volna két nagyobbik fiával megbeszélni.
– Nem bánnám, ha a jövőben minél kevesebbet beszélnétek az öcsétek előtt a focival kapcsolatos hőstetteitekről. Ahogy észrevettem, egy ideje kifejezetten bántja a dolog.
Almási Károly apai megérzése nem csalt. Öcsit, aki a legnagyobb jóindulattal sem volt őstehetségnek nevezhető a labdajátékok terén, s emiatt éppen elég csúfolódást kellett elszenvednie iskolatársaitól, csakugyan rossz érzésekkel töltötték el nálánál jóval ügyesebb bátyjainak az iskolai vagy a játszótéri meccseikről szóló történetei.
– Biztos, hogy jól látod, Apa? – csodálkozott el Ákos. – Mi egyáltalán nem azért beszélgetünk ilyesmiről előtte, hogy megbántsuk. Még viccből sem célozgattunk a képességeire.
– Akkor is okozhatunk fájdalmat másoknak, ha a legkevésbé sem ez a szándékunk – jegyezte meg csöndesen a családfő.
– Ez bizony így van – helyeselt Gergő, s közben le nem vette a szemét a gyepről, mert a játékosok mintha csak alá akarták volna támasztani Apa kijelentését: Horváth elkésett a becsúszással, s ezáltal – akaratlanul ugyan –, de elgáncsolta az ellenfél csatárát, aki fájdalmas arccal terült el a füvön.
– Én speciel nem a testi fájdalomra gondoltam – mondta Apa.
Gergő értetlenül pillantott fel rá:
– Miért, el lehet egy embert lelkileg is gáncsolni?
– Hajaj, de még mennyire! – kiáltott fel Ákos. – Majd meglátod, ha egy kicsit jobban fognak érdekelni a lányok!
Ezen a ponton egy időre abbamaradt a beszélgetés, mert a pályán újra izgalmas események vették kezdetüket, s ez egy csöppet sem kedvezett a magasröptű filozófiai eszmefuttatásoknak. Így aztán a szünetig már nem került szóba a fájdalom semmilyen formája, akkor viszont Apa előállt egy példaértékű történettel:
– A szerkesztőségünk egyik titkárnője külföldre ment férjhez. Néhány évre rá hazalátogatott a családjával, és természetesen felkereste a régi kollégáit is. Büszkén mutatta be nekünk aranyszőke hajú, vasgyúró kisfiát, aki a kocsijuk hátsó ülésén szendergett egy gyermekülésben, ami akkortájt errefelé még újdonságnak számított. A kismama lelkesen ecsetelte a náluk már kötelezővé is tett biztonsági eszköz előnyeit, és mi, többiek, ahelyett, hogy diszkréten leintettük volna, egyre csak ájuldoztunk az előadásán. Csak akkor kaptunk észbe, amikor az egyik kolléganőnk a könnyeivel küszködve ott hagyott minket… Néhány hónappal azelőtt, autóbalesetben veszítette el a férjét és a kisgyerekét, aki nagyjából egykorú lehetett a kocsiban alvó csöppséggel.
– De hát ezt nem tudhatta az a titkárnő! – szólt közbe Gergő.
– Mi viszont tudtuk. Nekünk kellett volna sokkal okosabban és tapintatosabban viselkednünk.
Almási Károly középső fia mélyen elgondolkodott a dolgon, és a meccs után, amikor már a zsúfolt megállóban ácsorogtak a villamosra várva, így szólt a többiekhez:
– Menjünk inkább gyalog haza. Útközben jó alaposan kitárgyalhatjuk a meccset, így legalább lesz időnk, hogy otthon, Öcsiékkel megbeszélhessük, ami a bábszínházban történt.
Apa megsimogatta Gergő borzas üstökét, s közben azt kívánta, bárcsak minden olvasója ilyen fogékony lenne a tanmeséire.