A büntetés
– Kedveseim – fordult Anya a gyerekekhez ebéd után –, azt javaslom, hogy ma rendhagyó módon kezdje Apa az elbeszélést, vajon milyen fontos dolog történt vele ezen a héten?
Mindnyájan a családfőre néztek, aki lenyelte az utolsó falat lekváros derelyét, mélyet sóhajtott, majd így szólt:
– Engedjétek meg, hogy mindenekelőtt feltegyek egy kérdést. Hogyan kell eljárnunk, mielőtt megítélünk valakit, esetleg meg akarjuk büntetni egy bizonyos tette miatt?
–Körültekintően és alaposan – mondta Dóri.
– Igazságosan – jelentették ki az ikrek.
– …ami annyit tesz – egészítette ki testvérei véleményét Ákos –, hogy egyformán meg kell vizsgálnunk a súlyosbító és az enyhítő körülményeket is.
– Úgy van, erre gondoltam – csapott le Ákos szavaira Apa. – Nos, én elkövettem azt a hibát, hogy úgy ítéltem el és büntettem meg valakit, hogy előtte meg sem hallgattam, fel tud-e hozni valamit a mentségére.
– Azt hiszem, ilyenkor szokta a bíró felszólítani a vádlottat, hogy legyen szíves érthetőbben fogalmazni – vetette közbe hamiskásan mosolyogva Anya. – Úgy vélem, a foglalkozására való tekintettel ezt magától joggal elvárhatjuk, szerkesztő úr, úgyhogy elő azokkal a konkrétumokkal!
– Épp erre készültem – tárta szét a karját Apa. – Szóval, a következőről van szó: néhány napja panaszkodott Aranka néni, hogy Gergő már megint dézsmálja a kerítés melletti cseresznyefái termését. Én az előző évi tapasztalatok alapján készpénznek vettem a szomszédasszony szavait, és amúgy rutinszerűen megbüntettem a fiamat, aki valami érthetetlen büszkeségből és sértődöttségből elmulasztotta elém tárni az enyhítő körülményeket.
– És mik lennének azok? – érdeklődött Dóri.
– Nos, a fivéretek tettének megítélését a lehető legenyhítőbb körülmény teszi egyértelművé: mégpedig az, hogy nem ő volt. Mármint hogy nem ő dézsmálta a szóban forgó cseresznyefákat, hanem az újságkihordó fiú, aki szerencsétlenségünkre a Gergőéhez hasonló dzsekiben és sapkában követte el a dolgot. Úgyhogy Gergőt legfeljebb azért lehet elmarasztalni, mert értelmetlenül felvállalta valaki más vétkeit. Ez viszont az én hibámat egy fokkal sem szépíti, épp ezért várom a javaslataitokat, milyen büntetést tartanátok méltányosnak rám nézve.
– Milyen szép dolog a demokrácia! – dörzsölte a tenyerét Gergő, de Ákos egyelőre lehűtötte a lelkesedését:
– Álljon meg a menet! Ne essünk még egyszer ugyanabba a hibába, hiszen még meg sem hallgattuk Apa mentségeit!
Almási Károly szeretetteljes elismeréssel nézett elsőszülött fiára, majd védekezésképpen előadta, hogy a héten meglehetősen összetorlódtak a munkái, ezért csak amúgy, kutyafuttában tudott az esettel foglalkozni, amelynek megítélésénél elsősorban a szülői aggodalom vezérelte, hiszen köztudomású, hogy Aranka néni méreggel permetezi a gyümölcsfáit, az újságos fiú meg is betegedett miatta, hiszen éppen így derülhetett fény a félreértésre.
– Hát akkor talán térjünk át végre a büntetésre – vigyorgott Gergő, de ezúttal utoljára a délután folyamán, ugyanis Anya egyáltalán nem nézte jó szemmel a fiában ébredező bosszúvágyat, s kénytelen volt tájékoztatni arról, hogy mivel vele történt az eset, elfogultság miatt nem vehet részt a kimérendő büntetés fölötti vitában. Úgyhogy Gergő legfeljebb annyit tehetett, hogy megvető grimasszal nyugtázta a családi tanácsban megszülető, példás szigorról árulkodó ítéletet, miszerint Apa nem kaphatja meg az ebéd utáni kávéját.
– És Aranka nénit nem bünteti meg senki? – érdeklődött Öcsi.
– No nézd csak, milyen alapos az öcskös – nevetett Ákos. – Ha így haladsz, akár főügyész is lehet belőled!
– Őt majd egy nálam sokkal illetékesebb hatalom fogja megbüntetni – magyarázta ásítozva a családfő. – A szomszédom tetteiért szerencsére nem tartozom felelősséggel.
– Pedig a legszívesebben neki is megvonnád a zsebpénzét, ugye? – kacagott Anya.
– Majd én beszélek a postással, amikor a nyugdíját hozza – morogta Gergő, de ezt Apa szerencsére már nem hallotta, mert egy pokróccal és egy kispárnával a hóna alatt kivonult a kerti nyugágyhoz, és a friss tavaszi levegőn – büntetésből – végre istenien kialudta magát.