Délután négykor célba vettem az Interspart, hogy megejtsek egy minden szükséges áruféleséget összeharácsoló nagybevásárlást, ám a villamosmegálló felé menet összetalálkoztam Gronyárral.
Gronyár ittas volt. Ezt onnan lehetett egészen biztosan tudni, hogy ébren volt és mozgott.
Mindenesetre, hogy elkezdődjön a baráti párbeszéd, megeresztettem a kérdést:
– Ittál valamit?
– Jóhogy! – méltatlankodott Gronyár, mint egy szakmai önérzetében megbántott önkéntes borkóstoló. – Szombat délután négy óra van! – mutatott rá a mindent megmagyarázó kronometriai körülményre. Aztán ő is kérdezett:
– Hova szaladozol ebben az esős időben, jóbarát?
Föltártam előtte kalandozásom várható jellegét, mire közölte, hogy velem tart, úgyis rég dumáltunk már, mert mostanában állandóan dolgozom. Nem állítom, hogy boldoggá tett engem ez a közlemény, mert akkor még nem sejtettem, hogy jelentősége lesz.
Az eseményeknek az elkövetkező időszakban semmi jelentősége nem akadt, vegyük tehát fel ott a fonalat, hogy már az Interspar zöldségosztályán álldogálok, és le szeretnék mérni egy nejlonzacskónyi padlizsánt, narancsot, illetőleg citromot. Meglehetősen sokan álltak sorban a mérlegeknél, Gronyár és jómagam is csatlakoztunk a tömeghez, és egyelőre közömbösen vártuk, hogy sorra kerüljünk.
Már éppen bekövetkezett volna ez a szívderítő fejlemény, amikor egy tündöklően csinos hajadon lecsapott a mérlegre, én meg hoppon maradtam a levegőben lengetett zacskómmal, amelyik a padlizsánokat tartalmazta. De nem szóltam semmit, mert a hozzám hasonló vén hippihuligánok soha nem szoktak leoltani ragyogó küllemű leányokat, ha ehelyett az igézően pihés nyakszirtjüket is bámulhatják tizenhét másodpercig.
Utána azonban akcióba lendültem a zacsimmal, és sikeresen megállapítottam a padlizsánok nettó súlyát, valamint fogyasztói árát. A felcímkézett cuccot visszahelyeztem a bevásárlókocsiba, majd a citromokat szerettem volna ugyaneme eljárás alá vonni, amikor egy másik vásárló is megelőzött, bár neki a pihék nem a nyakán nőttek ki, hanem a füléből, pamacs formájában, és igéző jellegük is meglehetősen mérsékelt volt. Mégsem szóltam egy szót sem, mert már fásult élőhalott vagyok az év végi hajrá okán. Tehát a bácsi is oltás nélkül távozott.
Amikor végeztem a citromokkal, és a narancsok következtek volna, újra elfoglalta a mérleget egy nőszemély. Ekkor már levedlettem zombi jellegemet, és diszkrét köhintéssel jeleztem, hogy még nem végeztem. Az antiszociális hölgy, észlelvén a problémát, elnézéskérés helyett barátságtalanul rikácsolni kezdett, nagyon bántó modorban:
– Ja, még nem végzett? Hát akkor szóljon! Mit köszörüli itt a torkát??? Nincs hátul szemem!!!
Az egyik szuperképességem a nyugalommal kombinált túláradó szeretet. Így hát már éppen készültem bevetni az ilyenkor szokásos fegyveremet, azaz a következőt szándékoztam mondani neki: „Én is kellemes ünnepeket és jó egészséget kívánok önnek és a kedves családjának!” Erre azonban nem kerülhetett sor, mert ki sem nyithattam a számat, amikor a slágergyanús Gronyár fennhangon megszólalt mögöttem:
– Na, hát ezért nagyon káros a szexuális kielégületlenség! Az ember lejön a szupermarkecbe, oszt itt is kiabál mindenkivel.
Komolyan mondom, egy pillanat leforgása alatt megszántam a rikácsoló nőt. Arcszíne olyan vörösbe borult, hogy efféle árnyalatot csak különösen szégyellős főtt rákokon látni, majd villámgyorsan elpályázott a helyszínről a gombájával, szinte kimenekült a kuncogó vásárlók gyűrűjéből.
A női nem egyébként hamarosan bosszút állt rajtam, mégpedig egy hazánkban tanuló néger leányzó alakjában. Az afroafrikai hajadon oly jelentős termetű volt, hogy még kisportolt testalkatú grizzly medvék között is elöl állt volna a tornasorban, és a villamosról leszállván olyan lendülettel jött nekem, hogy a póréhagymám kettétört a bevásárlószatyrom tetején.
Gronyár nem az a fajta barát, aki ilyen válsághelyzetben magára hagyja az embert, és mivel a vigasztaláshoz is kitűnően ért, a megállói incidens után így biztatott:
– Örüljél, papesz, hogy csak simán neked ment, és a póréhagymádat törte ketté. Ha összejöttél volna vele, ez már a brédet is rég kettétörte volna.
„A legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság.”