A rendőrfőnök és helyettese mindenesetre kihasználta az ügynök átmeneti bizonytalankodását, és gyorsan szerét ejtették a bemutatkozásnak, majd izgatottan a Mikulás holléte felől kezdtek érdeklődni.
– Éppen ott jön – biccentett Mr. Owens egy köpcös, kopasz férfi felé, aki egy hatalmas utazótáskával a vállán a kijárat irányába tartott. Marcotagne őrnagy azonnal előrántotta zsebéből a rádióját, és izgatottan belemondta:
– Puttony 2, jelentkezz! Itt Krampusz! Megjött az ajándék!
– Ne olyan feltűnően, könyörgöm! – intette le az ügynök, némi fölénnyel a hangjában. – Legalább tegyen úgy, mintha mobiltelefonálna! De talán a legjobb az lenne, ha most mindjárt a célszemély nyomába eredne, kedves őrnagy úr. Ha bármiféle gyanús jelet észlel, azonnal jelentse a főnökének. Ugye magánál is van rádió? – fordult Möszjő Varrothue felé.
– Természetesen – felelte amaz idegesen –, de nem lenne jobb, ha mi is követnénk? Elvégre több szem többet lát…
– Hát azt maga honnan tudja? – vágta hátba barátságosan Mr. Owens, majd szívből jövő kacagásba kezdett. – Ne haragudjon, nem akartam megbántani, csak valahogy oldani szeretném a hangulatot. Tudja, szerintem nem szerencsés, ha egy nyomozó begörcsöl, mert olyankor hibázik a legkönnyebben. Egyébként pedig tényleg nem lenne jó ötlet, ha maga ezzel a fizimiskával egész nap a célszemély sarkában járna, egész biztos kiszúrná magát. Jöjjön, szerezzünk be gyorsan egy napszemüveget e helyett a kalandfilmbe illő micsoda helyett! – azzal határozottan belekarolt Calais rendőrfőnökébe, és megkérte, hogy mutassa az utat a legközelebbi optikai szaküzletig.
Útközben Möszjő Varrothue megosztotta aggályait újdonsült kollegájával:
– Nem gondolja, Mr. Owens, hogy a napszemüveg is eléggé feltűnő viselet így december tájékán?
– Uram, én ünnepélyesen megígérem magának, hogy ha ennél a vadregényes izénél feltűnőbb napszemüveget vásárol, akkor az egész akció során pizsamában fogok maga mellett masírozni.
Később ezt a kijelentését az Interpol ügynök kissé meggondolatlannak ítélte, ugyanis a szaküzlet kínálatában több, kifejezetten extravagáns napszemüveg is szerepelt. Akadt például olyan darab, amelynek a kerete egy bicikli kicsinyített mása volt, s a kerekei formázták a lencséket. Egy másik modell két, orra biggyeszthető tükörtojást testesített meg, távoli szemlélő számára megválaszolatlanul hagyva a kérdést: vajon hogyan lehet egyáltalán kilátni mögüle? Továbbá több szemüveg hordozott félreérthetetlen szexuális mondanivalót, de ezek részletes leírásától már csak azért is tartózkodom, mert nem szeretném 18-as karika hatálya alá vonni ezt a fejezetet. Szerencsére Möszjő Varrothue nem ezek közül választott, s ennek legfőképp Gordon Owens örült, mert kifejezetten utált volna pizsamában korzózni a forgalmas kikötőváros huzatos utcáin.
Amikor kiléptek az üzletből, a módfelett izgatott rendőrfőnök javasolta, hogy mihamarabb csatlakozzanak a helyetteséhez, az ügynök azonban kedélyesen leintette:
– Csak nyugalom, barátom. Semmi okunk a sietségre, hiszen a Mikulásnak nem szokása délelőtt akcióba lépni. És különben is, sürgősen innom kell egy kávét, mert azon az átkozott hajón olyan pocsék zaccot szolgáltak fel, hogy csupán természetvédelmi okokból nem öntöttem a tengerbe.
Így hát beültek a legközelebbi kávéházba, s ezt az újabb fejleményt Möszjő Varrothue egyre türelmetlenebbül viselte. Ezt persze Gordon Owens is észrevette, és két hörpintés között rá is kérdezett:
– Az a benyomásom, uram, hogy maga rossz szemmel nézi az én munkamódszeremet. Ugye helyes a megérzésem?
– Biztosíthatom, hogy téved, kolléga. Már csak azért is, mert a rossz szememmel egyáltalán semmit sem látok, tehát nem is áll módomban nézelődni vele. Optikai célokra kizárólag a jobbik szememet szoktam igénybe venni – nyugtatta meg a rendőrfőnök, pedig valóban kezdett az agyára menni a joviális ügynök, de nem akarta mindjárt az elején elrontani a munkakapcsolatukat.
Ha már a szemére terelődött a szó, inkább elmesélte azt a bizonyos bankrablóüldöző akciót, majd egyéb szakmai hőstetteit kezdte ecsetelni. Válaszképpen Gordon Owens a Mikulással kapcsolatos anekdotákat adott elő, igen kedélyes modorban, és valami furcsa büszkeséggel a hangjában. Úgy tett, mintha legalábbis ő találta volna ki azokat a trükköket, amikor a szóbanforgó ékszerrabló például csillagszóróárusnak, vagy parkolóőrnek álcázta magát, s ily módon sikerült megmenekülnie az üldözői elől.