Elátkozott vásárlás

Legközelebb azt fogom kérni a Mikulástól, hogy legalább minden harmadik vásárlásom játszódjon már le komplikációk nélkül, csak úgy egyszerűen: elmegyek a bótba, kifizetem az árut, oszt hazajövök. Mert ez, ami most folyik, már nekem is sok.

Megyek a kispiac mellett, az árkádok alatt, osonkodok a Malompark felé. Egyszer csak hallom, hogy valaki elkiáltja magát:
– Szevasz, Papám!

Aztán még hangosabban:
– SZEVASZ, PAPÁM!

Hámondom, valakinek biztos erre járkál a nagyothalló nagyapja. Haladjunk.

Megint kiáltanak:
– Hallod? Papám! Állj már meg! Hé, Papám!!!

Ekkor már megfordulok. Mondom, csak megnézem már, hogy ki az a süket nyugdíjas, aki még arra sem reagál, hogy a papámozástól zeng az egész környék. Megpillantok egy hetven év körüli bácsit, aki láthatóan NEKEM kiabál. Akárhogy kutatok az emlékeim között, nem ugrik be, hogy 1950-ben gyereket csináltam volna valakinek, amikor még az anyukám is csak hároméves volt.

A bácsi csak papámozik, és jön felém vigyorogva. Majd amikor odaér elém, hirtelen fülig pirul, és elkezd mentegetőzni:
– Jajj, bocsásson meg, összetévesztettem valakivel, tényleg ne haragudjon, van egy haverem, akinek az a beceneve, hogy Papám, azt hittem, hogy maga az, mert teljesen úgy néz ki az is, mint maga.

– Szegény – közlöm részvétteljesen.

Barátságos szellemben válunk el, én folytatom az utamat a nagy épület felé, és még nem sejtem, hogy ennél sokkal rosszabb dolgok várnak ott rám…

Elsősorban behaladok az Intersparba. Kell egy csomó kis műanyag pohár, festékkeveréshez is, meg ragasztóhígításhoz is. Áru megvan, hátra arc, irány a pénztár.

Előttem egy fiatal nő, harminc körüli, filigrán. Egy pótkocsis ifányi cuccot pakol fel a szalagra, a pillepalackokat például állítva, a szélére. Ahogy megindul a szalag, az egyik palack le is esik a földre. Pont elém. Nabakker.

A nő néz. Köztünk egy bevásárlókocsi. Az övé. Sajnos azt az iskolát képviseli, hogy szupermarkecek pénztáránál maga után húzza, nem tolja.

Most mit mondjak? Hogy fáj a derekam? És az orvosok még most sem tudták eldönteni, hogy mi van vele, dacára a temérdek rögönynek, tapogatásnak meg a testem indokolatlan csavargatásának?
Mégiscsak én vagyok a férfi.

Földöntúli kínok között lehajolok, felveszem a cuccát, megköszöni. Én meg csillagokat látok. Ázzmeg, ez nem lehet igaz, hogy egy csomag szaros műanyag pohárért jöttem be, fogyasztói ára 299 forint, erre egy statikailag képzetlen némber miatt úgy megtörtem, hogy az eszem elment! Hol vannak ilyenkor a feministák???

Sebaj, ez már így alakult, haladjunk át a Praktikerbe, vár ott rám az én csudás polisztirol táblám, ma este már makettet fogok gyártani, útjára indul a gyönyör…

Ja. A gyönyör. Ezt mondtam magamnak. Gyönyör. Mert még nem sejtettem, mi lesz a folytatás…

Ha én előfordulok a Praktikerben, akkor a tanácstalan, kétségbeesett bolyongással töltött időt leszámítva a balsafáknál vagyok megtalálható. Van egy ilyen kis hobbisarok, ahol egy megfelelő alkalmatosságba szépen be vannak állítva a különböző balsafa termékek, úgymint lapok, lécek, miegymások, különböző méretekben. Számomra egy izgalmas turkáló. A megfelelő polisztirol tábla becserkészése után most is ott múlattam az időt, élvetegen válogatva a makettezős csudaságok között, amikor is egy tenyeres-talpas asszonyság valami kétméteres szegőlécköteggel, vagy tudja a bánat, hogy mivel, de pördületből úgy aszott derékon, hogy azt hittem, kettéharapom a környékbeli polcokat is, nemhogy a puha kis balsafákat.

Persze rögtön elnézést kért, meg odajött vigasztalni, de ha lehet, ettől még jobban megrémültem, és azt kívántam, hogy a minimum másfél mázsás asszonyság ne ajánlja fel hirtelen bűnbánattól vezérelve, hogy bármit megtesz a kiengesztelésem érdekében, és jóvátétel címén az összes asszonyi szolgáltatására jogosulttá váltam ma este.

Amikor nagy nehezen leráztam a pörgős fehérszemélyt, és a könnyeimet is sikerült letörölni (felmosni nem, mert lehajolni már végképp nem bírtam volna), óvatosan elindultam a pénztárhoz, és közben teljesen átértékeltem az életemet.

Felnőttkorom első éveiben szexuálisan tettek tönkre a nők. A következő esztendőkben a lelkemet tiporták meg. Azután a hitemet vették el, hogy létezhet hazugság és képmutatás nélküli kapcsolat. Úgy tűnik, hogy mostanság a testi megsemmisítésemet tűzték ki célul, de szerencsére ehhez már nemhogy nem szükséges velük együtt élni, de még csak a keresztnevüket sem kell tudni, egy átlagos szupermarkecben akár fél óra alatt hozzá tudják tenni a tervhez a magukét.

Beálltam az egyik pénztárhoz. Az egyetlenhez, ahol egy férfi teljesített szolgálatot, nem egy nő…

Amikor elindultam a villamoshoz, az járt a fejemben, hogy vajon mi jöhet még? Ki ne derüljön már, hogy például ez a Papám becenevű fószer, aki nagy szerencsétlenségére a megszólalásig hasonlít rám, városszerte ismert az ellenőrök körében, mint notórius bliccelő, ezért a felszálló ellenőr ASSZONY engem összetéveszt vele, így hát elsősorban jól sípcsonton rúg, majd mivel a polisztirol táblácskámat túlméretesnek értékeli, halmazati büntetésül a gyomorszájamba is belebokszol párat, mielőtt bármit is kérdezne.

Szerencsére sikerült különösebb atrocitások nélkül hazaérnem a villamossal, és akkor gondoltam egy nagyot s merészet.

Most kell megtörni a bóti átkot! MOST! Még frissen, melegében!

Eddig bármilyen bótba mentem, ott engem nők gyötörtek, sanyargattak, vertek, bántalmaztak! Lehet, hogy ha kedvem támadt volna a Malompark épületéből kijőve sorba állni a grillcsirkésnél, akkor a sorra kerülésem utáni harmadik másodpercben a grillcsirkés nő már belém állította volna a hatalmas nagy villáját, meg sem várva, hogy kérek-e kenyeret vagy savanyú uborkát a csirke mellé!

Hát ezt nem szabad hagyni, hogy így legyen! Értelmes ember ilyenkor az ezoterikához fordul, és leveszi az átkot saját magáról!

Elhatározásomat tett követte. Az átkot megtörendő bementem a Forintosba Zsuzsikához. Ott ennek a végtelenül szeretetreméltó hölgynek elpanaszoltam bánatomat. Ezután két és fél percig röhögtünk. Majd Zsuzsika adott nekem Hubertust. És nem vert meg. De egy kicsit sem! Tényleg!