Festő Csabi, aki panellakó volt, az egyik szüreti estén igencsak beborozott. Amint hazafelé tartott a Negyven Rablóból, már érezte, hogy baj lesz. Egyre közelebb került ugyan az állandó lakcímét képező háztömbhöz, de azt is világosan érezte, hogy egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a hátsó szimeringnél súlyos problémák lépjenek fel.
Sajnos nem sikerült elérnie hőn vágyott otthonát, a lépcsőház bejáratánál konkrétan összefosta magát. Innentől már mindössze annyi volt az ambíciója, hogy olyan titokzatos módon jusson be a bérleménybe, amely művelet során imádott kicsi felesége még csak neszezést sem hall, a hitvesi ágyban az igazak álmát aludván.
Nem volt szerencséje. A nej ébren volt, és rögtön érzékelte, hogy a férjével együtt megérkezett a légtérbe a szervestrágya-feldolgozó üzem minden olyan hátrányos gáznemű paramétere, ami miatt az említett munkahelyen maszk viselése kötelező. Természetesen rá is kérdezett, hogy mi az oka ennek az eleddig szokatlan jelenségnek, mire a temérdek bor által megzavart fejű férj a következő magyarázatot tartotta a leghitelesebbnek előadni:
– Képzeld, szívem, ahogy a lépcsőházhoz értem, valami szemét tróger az emeletről beledobott egy fost a nadrágomba!
A nej, bár addigi élete során kellő mennyiségű sci-fi regényt olvasott, nem tartotta oly mértékben hihetőnek ezt a sztorit, hogy megilletődve és a lakótársak elvetemültségén morfondírozva nyugovóra térjen, így hát felszólította urát, hogy az összefosott ruhadarabokat hajigálja be a kádba, a többit ő elintézi, másnap pedig kezdetét veszi majd a konkrétabb elszámoltatás.
Máig sem derült ki, hősünk ugyan mire alapozva gondolta, hogy a története hitelesen meg fogja állni a helyét otthon, hiszen köztudott, hogy még igen lezser ruhaviselet esetén is rendkívül nehéz egy, azaz egy darab fost a másik ember pantallójába behajítani az emeletről, éjjel fél tizenkettőkor, sötétben, indokolatlanul. Az utókor azonban talán majd okosabbnak mutatkozik eme kérdésben is.