Közhülye a közfürdőben – 2. rész
Majdnem negyed órával hamarabb megjelentem a Klinikai Centrum Felakasztásügyi Súlyfürdős Központjában, mint kellett volna. Én balga azt hittem, 14 perc bőven elég lesz a becsekkoláshoz. De nem lett. Ugyan az öltözőbe még betaláltam, de akkor még nem sejtettem, hogy ezzel le is zárultak a mi napon sikerrel abszolvált küldetéseim.
Amikor már ott álltam egy szál fürdőgatyában, papucsban, vállamon a törölközőmmel, pont eltűnt az öltözőből a csinos hajadon, akitől útbaigazítást reméltem.
Rápillantottam a gyufásdoboz méretű címkére, amit a recepciónál kaptam. Az állt rajta: „súlyfürdő, dr. Kovács, 406-os helyiség”. Na most, ha te életedben először jársz a Klinikai Centrum Felakasztásügyi Súlyfürdős Központjában, akkor ezek az információk neked semmit se mondanak. De tényleg.
406-os helyiség? Ez pontosan ugyanannyira hasznos adat, mintha a Kalahári-sivatagban nyomnák a kezedbe. Ugyanis a Klinikai Centrum Felakasztásügyi Súlyfürdős Központjában nemhogy ajtók, de egyáltalán SEMMI sincs beszámozva!
Számot csak egyetlen egy helyen láttam, mégpedig az egyik aulában, ahol hosszas bolyongás után kikötöttem. Ki volt függesztve egy digitális óra, és éppen azt mutatta: 14:00.
Remek. Tehát a kivégzésem már mindenképpen késedelmet szenved.
Ekkor vettem észre, hogy jön lefele a lépcsőn egy hirtelenszőke atyafi. Odacaplattam hozzá, és megérdeklődtem, nem tudja-e, merre lehet a 406-os helyiség. Kiderült hogy lengyel volt a testhez simuló fecskében pózoló fiatalember. Na már most, én lengyelül csak annyit tudok, hogy Wyborowa vodka, meg hogy polak węgier dwa bratanki (lengyel, magyar – két jó barát), de gyér nyelvtudásom egyik elemét sem éreztem helyénvalónak egy olyan szituációban, amikor két fürdőgatyás pasas áll egymással szemben egy néptelen aulában. Sosem lehet tudni…
Boldogtalanul bolyongtam tovább, és közben azt mondtam magamban: „semmit se találsz, személyzet sehol, tájékoztató tábla sehol, bakker, ez tiszta Praktiker-fíling, ennyi erővel oda is elmehettél volna”.
Ránéztem az aulában az órára. 14:03. Most képzelnek el az olvasóim engem fellógatva. Oszt közbe’ kivégzés meg sehol.
Ekkor már nemhogy vigyorogtam, de egyenesen felröhögtem. Mert végső megoldásként az jutott eszembe, hogy talán el kellene kezdenem óbégatni, hogy „Doktor Kotász! DOKTOR KOTÁSZ!!!” – főleg, hogy az általam keresett illetőt doktor Kovácsnak hívták, tehát még a ritmus és a prozódia is stimmelt volna.
Teljesen véletlenül csámpáztam be az egyik ajtón, és megláttam négy szomorú arcú bácsit, akik fellógatva áztak a vízben. Hámondom, én innen egy tapodtat nem megyek tovább addig, amíg engem is fel nem akasztanak! Én tébé-járulékot fizetek, kérem! Nekem jogaim vannak!
Doktor Kotász a medence másik végében üldögélt, odaslattyogtam, átadtam neki összes papírjaimat, mire megnyutatott, hogy bár késtem egy kicsit, de semmi baj, indulhat a fellógatásom. Beirányított a vízbe, rámutatott két hülye rúdra, amelyekre felkarjaimat kellett illesztenem, majd miután belecsimpaszkodtam a hívogató alkalmatosságokba, figyelmeztetett, hogy alattam két méter húsz centis a víz. Biztosítottam róla, hogy majd vigyázni fogok, le ne érjen a lábam.
Elkezdtem ázni én is, mint a szomorú arcú bácsik, és doktor Kotász szavain töprengtem, aki azt mondta, rám egyelőre nem akasztanak súlyt. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ez-e a protokoll az első alkalmakkor, vagy doktor Kotász most jelentősen megsértett, mert voltaképpen azt akarta közölni: „minek rozsdásítanánk magán a drága súlyokat, hát a nagy bálna teste úgyis lehúzza kendet, nem igaz?” – csak hát sokkal udvariasabb annál, hogy ilyesmit kíméletlenül a páciens arcába vágjon.
Alig gondoltam végig ezt a dolgot, doktor Kotász máris felkiáltott:
– Letelt az idő! Mindenkinek jó egészséget!
Mire a szomorú arcú bácsik elkezdtek kievickélni a medencéből, és leadni a súlyokat. Én meg néztem hülyén, hogy most mi van. Oké, késtem pár percet, de ennyi??? Se súlyok? Se kivégzés? Most engem rehabilitáltak, vagy mi van?… Egy brancs maguk, ne is tagadja!
A bácsikkal ellentétben most már én voltam szomorú arcú, pedig akkor még nem is sejtettem, mi vár rám a továbbiakban. Ugyanis következett a víz alatti torna és a masszázs…
(folytatása következik)