Közhülye a közfürdőben – 3. rész
Szerencsére időközben visszatért a helyére az öltözőfelügyelő hajadon, így a víz alatti torna helyszínét már könnyen megtaláltam. Mindössze csatlakoznom kellett egy csoporthoz, amelyik pont arra vonult.
Tulajdonképpen én utoljára a nyolcvanas évek végén jártam a debreceni gyógyfürdőben. Bevallom töredelmesen, hogy már akkoriban, siheder legényként is rendkívüli módon lebilincselt engem többek között a molettebb alkatú MILF-ek testének látványa, csak akkor még nem így hívták őket. De eme tudatlanságom nem akadályozott meg abban, hogy legeltessem a szememet az idomaikon.
Na most az a helyzet, hogy amikor ma a furcsa különítmény után beslattyogtam a helyiségbe, ahol a derék hölgyek lazán levették a fürdőköpenyüket, megállapíthattam, hogy ezek ugyanazok a nők, akiket anno már láttam, csak közben eltelt az a 30-40 év, meg felszaladt az a 30-40 kiló. Mindez azonban nem akadályozta meg a nyolcvanas átlagéletkorú csoport tagjait, hogy – egy kivételével – mindannyian bikiniben legyenek!
Érdekes foglalkozás lesz – gondoltam magamban, és beleereszkedtem én is a vízbe, majd elhelyezkedtem özvegy Taszajtóné Irénke néni mögött, aki nyolcvanhárom évesnél egy perccel sem lehetett idősebb! De hát úgy voltam vele, nem mindegy? Úgyis nyakig a vízben vagyunk mindannyian.
Csakhogy elkövetkeztek azok a gyakorlatok, amikor is özvegy Taszajtóné Irénke néninek rá kellett feküdnie a vízfelületre, és szét kellett tárnia lábait. (Mint mindenki másnak is, csakhogy mások nem pont előttem két méternyire tornásztak.)
Megindító pillanat volt, erről többet nem is szeretnék mondani. Ráadásul amikor a gyakorlat közben próbáltam balra nézni, akkor azt láttam, hogy a tökéletesen függönymentes ablakon két hazánkban tanuló, jambósapkás, egyszerre vidám és döbbent afroafrikai diák bámul befele, amikor meg a másik irányban próbálkoztam, akkor a gyógytornász hölgy hívta fel a figyelmemet egy kiképző őrmester modorában, miszerint:
– A FEJ ELŐRE NÉZ!
Könnyeimmel küszködve gondoltam a gyöngyhalász bácsira, akit a recepciónál ismertem meg két napja. Valamit sejthetett a kisöreg, amikor azt mondta, ő nem bír ki több percet a víz alatt. Úgy éreztem, én már a víz felett sem, és immár nekem is eszembe jutott, vajon lehet-e tébére búvárfelszerelést vásárolni, hátha a szemüveg tompítana valamit a látványon, főleg bepárásodva.
No de egyszer még az ilyen szerfölött felpezsdítő és szürreális élményeknek is vége szakad, mint amilyen a bikinit viselő dédimamákkal való vízitorna és szinkronúszás, úgyhogy mászhattunk kifelé a medencéből. Igyekeztem elsőként odaérni a lépcsőhöz. Ha értitek, mire gondolok. Pedig akkor még nem sejtettem, hogy a tiszteletlen és szemét aljadék gondolataimért hamarosan olyan bosszút áll rajtam a sors, hogy az eszem elmegy…
(folytatása következik)