A törpék a vállukra vették az üvegkoporsót, amelyben a halott Hófehérke hevert, és elindultak az erdei ösvényen. Egy tisztáson megálltak, letették terhüket, és éppen nagyokat lihegtek, amikor megjelent a helyszínen egy királyfinak öltözött egyén. Leszállt a lováról, odalépett az üvegkoporsóhoz, felnyitotta azt, utána pedig a törpék legnagyobb megdöbbenésére megcsókolta Hófehérkét.
– Haver, az megvan, hogy ez a lány amúgy halott? – érdeklődött óvatosan Szende.
– A tetem már a livor mortis állapotában van, a vér a test alsó részébe áramlott át, ezért alakultak ki a hullafoltok – mutatott rá okosan Tudor. – Mellesleg már rég beállt a hullamerevség – tette hozzá, hogy semmilyen részlet ne maradjon homályban.
– Most simán elkaphattál valami fertőzést, te barom – csóválta a fejét Hapci.
– Amúgy a nyelvedet is bedugtad a szájába, vagy csak sima puszi volt? – firtatta Szundi.
Kuka nem szólt semmit, csak félrevonult okádni.
A királyfi fölegyenesedett a hulla mellől, és zavartan azt motyogta:
– Én csak jót akartam. Azt hittem, ha megcsókolom, akkor feléled.
Vidor elkezdett röhögni:
– Ilyen hülye kifogást még életemben nem hallottam! Valld be, ha nem szólunk rád, simán meg is dugtad volna, te perverz gyökér!
– Csak jót akartál, mi? Azt elhiszem. Nekrofil állat – méltatlankodott Morgó. – Na hurcolkodjál innet, míg pofán nem baszlak egy bányászcsákánnyal!
A fenyegetőzésre azonban már semmi szükség nem volt, mert ekkor megjelentek a tisztáson a királyfi ápolói, ráadták a kényszerzubbonyt, aztán visszaszállították Nagykállóba, az elmegyógyintézetbe.