Közhülye a közfürdőben – 8. rész
Kérem szépen, én mindent megértek. Rendkívül empatikus vagyok. Tudom, hogy a kor előrehaladtával az embernek már nem úgy működik a felfogóképessége, a figyelme is el-ellankad, a mentális készségek is megkopnak, meg minden. De úgy érzem, kicsit már sok, amivel megpróbál engem a Jóisten.
A szituáció: zuhany után ülök egy padon a nem túl tágas folyosón, amely az öltözők és az öltözőszekrények között terül el. Én már végeztem, hétrét görnyedve épp a zoknit próbálom felkínlódni a lábamra. Ede bácsi és egy nyugdíjas kollégája még nem végeztek. Ez abból derül ki fényes egyértelműséggel, hogy amikor Ede bácsi épp el akar menni előttem, a nyugalmazott cimborája megszólítja a távolból. Ede bácsi megáll. Pont előttem. És jó fél percen át egyeztetik, hogy kinek melyik emelet hányas számú helyiségében lesz masszázsa.
Megértek én mindent, kérem szépen. Ebben a korban már nehéz kétfelé figyelni. (Nekem már most sem megy, pedig egy jó húszassal fiatalabb vagyok Ede bácsinál, a haverjánál meg pláne.) Ezért Ede bácsi, amikor megszólítják, akkor megáll, pont ott, ahol éppen van.
Csakhogy ez a hely pont előttem van. És Ede bácsi oly széles taglejtésekkel gesztikulál, annyira beleéli magát a kollégája logisztikai elirányításába, hogy sajnos nem veszi észre, amint a lezserül megkötött fürdőköpenye elöl kezd szétnyílni.
Tudom, nehéz kétfelé figyelni. Nekem sem sikerült. Mert ahogy emelem felfelé a fejemet, mit kell látnom? Mi van a fejemtől mintegy huszonhárom centiméternyire? Na mi? Hát olyasmi, amitől egyből abbahagyom a zoknim felrángatását, és tágra nyílt szemmel bámulok (megfelelő életösztönből következően a számat nem tátottam el), és egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy mindez velem történik meg. Már megint.
Tisztán látom magam, ahogy majd nyáron, az utolsó kezelés végén kilépek a gyógyközpontból. Gerincem egyenes, tartásom délceg, testalkatom irigylésre méltó, ám szemem tikkel, arcom ráng, mindkét kezem remeg, és bár épp elhalad mellettem egy miniszoknyás hajadon, én utána sem fordulok, mert a libidóm valahol ott maradt az öltözők és medencék titokzatos labirintusában.
Sírtam.
(folytatása következik)
