– Valamit nem értek – szólt közbe az edző. – Ez most egy néptánccsoport, netán mazsorett-együttes, vagy micsoda?
– Nem, ez egy kerekesszékes tánccsoport – felelte Ákos.
– Ja vagy úgy! – mondta zavartan Kristóf, s közben látszott rajta, hogy nem igazán van tisztában azzal, mit is takar ez a fogalom. – Azt hittem, azért Kerekes Tánccsoport, mert így hívják a vezetőjüket.
– Ez csupán véletlen egybeesés – mosolygott Ákos. – De ha már szóba hoztad: bár talán furán hangozhat, de bízvást állíthatom, hogy a „felfedezettjeim” bármelyik néptánccsoporttal felveszik a versenyt, ami a lelkesedést, a dinamikus előadásmódot és a szépen megkomponált koreográfiát illeti, és épp olyan szépen mosolyognak a produkciójuk közben, akár a mazsorettek.
Az Almási fiú még hosszasan mesélt a kerekes székes tánccsoport próbáján látottakról, s eközben sikerült az elragadtatottságát beszélgetőpartnerére is átragasztania.
– Ákos! Ez zseniális! És még te mondtad a múltkor, hogy lángész vagyok? – kiáltott fel lelkesen az edző. – Hát ha én lángész vagyok, akkor neked egyenesen poroltót kellene hordanod a kapucnidban!
Ákos hirtelen nem értette, mitől lett ilyen izgatott Kristóf, de nem sokat váratott magára a magyarázat:
– Idefigyelj! Az ötleted nyomán most már nem egyszerű adománygyűjtő jótékonysági mérkőzésről beszélhetünk, hanem egy olyan rendezvényről, amely nagyban segítheti a sérült és az ép emberek közeledését, egymással való jobb megismerkedésüket, ergo: ez az esemény már egész biztosan hírértékű a sajtó számára is. A helyedben rávenném az édesapámat, hogy kanyarítson egy rövid beharangozó cikket a farsangi mulatságunk elé.
Hősünk a beszélgetés ezen pontján kissé lehangolódott, mert eszébe jutott, hogy pár évvel ezelőtt, amikor is egy újságcikk nyomán remélte elnyerni egy Andrea nevű lány szerelmét, szomorú véget ért a történet. De aztán elhessegette magától a baljós gondolatokat, már csak azért is, mert nem akarta elrontani Kristóf örömét, aki továbbra is igen lelkesnek mutatkozott:
– Bevallom, eddig voltak kétségeim, hogy sikerül-e megfelelő számú résztvevőt mozgósítanunk, de most már egész biztos vagyok benne, hogy zsúfolásig meg fog telni az egyetem sportcsarnoka már a mérkőzésre is, az utána következő farsangról nem is beszélve!
– Tudod, az az igazság, hogy nekem is vannak bizonyos egyéb szándékaim is Kerekesékkel – vallotta be Ákos. – Titokban azt remélem, hogy talán Évi kedvet kap majd, hogy csatlakozzon hozzájuk. Az első benyomásaim alapján is elmondhatom, hogy nagyszerű embereket ismertem meg a csoport tagjaiban. Meséltek róla, hogyan segített a közösségük abban, hogy lelkileg mihamarabb sikerüljön feldolgozniuk az új élethelyzetüket. A tánc újra izgalmat csempészett a hétköznapjaikba, sőt, új értelmet adott az életüknek. Van köztük egy fiatalasszony, akinek a habitusa igencsak hasonlít a kedvesemére. Elmondta, hogy régebben nem merte nyilvánosan felvállalni a kerekes székes táncot, de a társai átsegítették a kezdeti lámpalázas időszakon, és ma már nem tudná elképzelni az életét a próbák és a fellépések nélkül. Van köztük egy fiatal pár, akik a tánccsoportban találtak egymásra. Azóta már összeházasodtak, és van egy kétéves kisfiuk is.
– Nem csodálnám, ha a jövőben mint rendezvényszervezőt alkalmaznának téged – szólt közbe mosolyogva Kristóf. – Engem máris kíváncsivá tettél, és remélem, a közönség sem fogja hiányolni a pompom-lányainkat.
– Nehogy azt hidd, hogy a produkciójukkal csak önmagukat szórakoztatják, vagy hogy a közönség afféle udvarias és részvétteljes tapssal szokta jutalmazni az előadásaikat! Kaptam tőlük egy kazettát az egyik fellépésükről. Mit mondjak, valóban lenyűgöző volt. Az egész családom ámulva nézte otthon. A végén olyan ovációban tört ki a publikum, mintha legalábbis a három tenort hallották volna énekelni.
Vissza az előző részre