Krampács bácsi és Lujza néni magányosan éltek a panelház tizedik emeletén. Külön lakásban, hiszen amúgy hogy lettek volna magányosak? Logikus, nem?
Krampács bácsi egyszer bekopogott Lujza nénihez, és azt mondta neki (de csak miután ajtót nyitott):
– Idefigyeljen, Lujzika! Sokat járok gombászni az erdőbe, de rohadtul félek, hogy belém esik egy kullancs. Tök egyedül élek, még az sincs, aki ellenőrizze mondjuk a pucér hátamat egy-egy erdei séta után. Gondoltam, megkérném magácskát, hogy kölcsönös egészségvédelmi alapon erre a dologra kössünk egy önkéntes szövetséget. Tudom, hogy magácska is szeret erdőt járni, és magányosan él.
– Rendben van – bólintott Lujza néni.
Hétvégén Krampács bácsi gombászni volt a kismohai erdőben, Lujza néni meg egészségügyi sétát tett a nagymohai erdőben. Vasárnap este tehát elkövetkezett az a pillanat, amikor Lujza néni nappalijában álltak, mindketten talpig meztelenül. Krampács bácsi éppen Lujza hátát vizslatta.
– Úgy látom, nem szedett össze kullancsot, Lujzika.
– És a lomposát berakta már nekem hátulról, vén kujon?
– Nem.
– És miért nem, ha szabad érdeklődnöm?
Hát, így történt.
Ha berakta volna, lehetne kiváló is. Ha kopasz barackok lennének a képen, lehetne magva válós is. Szívesen.