Egy kora őszi napon Dóri elkeseredett arccal tért haza a családi fészekbe. A szülei nyomban faggatni kezdték szomorúsága okáról, mert már jól ismerték idősebbik lányuknak azt a tulajdonságát, hogy az ősz beköszöntével bizony hajlamos átmenetileg mély melankóliába esni.
– Nyugodjatok meg, most nem a szokásos őszi depresszióm kínoz – felelte az egyetemista nagylány. – Egész más oka van a nyomott hangulatomnak.
– Megoszthatod velünk? – kérdezte a családfő. – Mert akkor csak ki vele bátran!
– Hallottam egy történetet egy évfolyamtársamtól. Nem tudom, mit fogtok hozzá szólni. Engem nagyon elkeserített – kezdett hozzá a nagylány, aztán kibökte: – Internetes szerelemről van szó.
– Egek! – jajdult fel anya. – Ilyesmiről már én is sok furcsaságot hallottam.
– Talán emlékeztek még rá, hogy meséltem nektek egy szöszke, szemüveges, kislányról, Mártiról. Életvidám kis teremtés, mindenki szereti. Mindig benne van minden mókában, azt sem bánja, ha éppen őt ugratjuk. És ha baj van, akkor is lehet rá számítani.
– Vele esett meg az a dolog, amit most el akarsz mesélni? – érdeklődött apa, majd az igenlő válasz után elgondolkodva csóválta meg a fejét. – Na, ez az, amit nem értek. Húszéves lányoknak mi szükségük van rá, hogy az interneten ismerkedjenek? Főleg, ha valóban olyan ez a Márti, ahogy az imént jellemezted.
– Jaj, apa, ez a kislány csak akkor ilyen felszabadult, ha velünk, a barátnőivel van. Ha fiúk is akadnak a társaságban, akkor szinte megkukul, alig lehet két szót kihúzni belőle. Olyankor úgy viselkedik, mint egy félénk kisegér. Folyton a szemüvegét igazgatja, és olyan izgatottá válik, hogy a tenyere is izzadni kezd.
– És az ilyesmi ellen gyógyírt nyújthat az internetes szerelem? – csóválta a fejét továbbra is kétkedve a családfő, de a hitvese leintette:
– Jaj, szívem, ne szólj már mindig közbe, mert így sosem tudjuk meg, mi történt azzal a szegény teremtéssel, pedig én most már egyre kíváncsibb vagyok rá!
– Szóval – folytatta az elbeszélést Dóri – már egy ideje láttam rajta, hogy valami nyomja a szívét, és addig unszoltam, míg végül egyik nap elmesélte, hogy miféle vihar dúl a lelkében. Úgy esett, hogy egy internetes fórumon összeismerkedett egy fiúval. Először csak a tanulás problémáiról beszélgettek, és persze nyíltan, úgy, hogy bármelyik látogató, aki odakattintott, el tudta olvasni a párbeszédeiket, sőt, akár hozzá is szólhatott. A fiú egy idő után azt javasolta Mártinak, hogy folytassák inkább privátban a levelezést, és ezt azzal indokolta, hogy vannak olyan dolgok, amiket csakis Mártinak akar megírni, mert személyes természetű közlendőkről van szó.
Az én barátnőm, saját bevallása szerint, egyre izgatottabb lett, mert nagyon kíváncsi volt rá, mit is akar írni neki ez a Tibor. Azt mesélte, hogy már az első levélváltások után úgy érezte, hogy szerelem lobbant a szívében, de ezt először ő maga is furcsállotta, elvégre egy olyan illetőről volt szó, akit még sohasem látott. A fiú azonban nagyon értett a széptevéshez. Mindenféle versidézeteket, virágos képeket, elektronikus képeslapokat küldözgetett a lánynak, és állítólag azok a bókok is nagyon szépek és hatásosak voltak, amiket saját kútfőből merített. Sőt, egy idő után ő maga is írt verset a barátnőmnek!
Márti sokáig hadakozott az érzés ellen, de aztán egy gyenge pillanatában ő is megírta Tibornak, hogy mit érez iránta. Azt mondja, napokig olyan boldogság járta át a szívét, hogy szinte – ahogy mondani szokás – egy méterrel a föld felett járt.
Én ekkor azt javasoltam neki, hogy lassacskán kezdje el pedzegetni, hogy ideje volna már egy személyes találkozásnak. Ez a múlt hét közepén történt. Nos, azóta igencsak gyorsan peregtek az események. Először is Márti felfedezte az interneten a verset, amit Tibor állítólag hozzá írt, mégpedig egy igen érdekes helyen…