Ákos maga sem gondolta volna, hogy ilyen elementáris hatása lesz Barnára a Géza atyával való találkozásnak. A barátja olyan lelkesedéssel mesélt az eseményről, ami az Almási fiút is a legszebb reményekre jogosította.
– Géza atya egy csodálatos ember – áradozott Barna. – Egy szempillantás alatt kigyomlált a lelkemből minden félelmet, kishitűséget és bizonytalanságot. Most már sokkal bátrabban fogok odaállni apám elé az igazsággal.
– Ha tudnád, mennyire boldoggá tettél! – örvendezett Ákos is. – Aztán miről beszélgettetek még?
– Géza atya elmagyarázta, hogy most a jó és a rossz viaskodik bennem, és minél hamarabb engedem a jót felülkerekedni, annál hamarabb tölti el a lelkemet az isteni béke. És akkor majd úrrá tudok lenni a kísértéseken, amik…
– Amik bizony egyelőre úton-útfélen leselkednek rád – fejezte be a mondatot Ákos, ugyanis épp egy kocsma mellett haladtak el, és Barna furcsa pillantásokat vetett az épületre.
– Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű dolgom – hajtotta le a fejét a tékozló fiú, de a barátja nem hagyta, hogy a nehézségekre terelődjön a szó, és elillanjon a bizakodó hangulat:
– Mostantól egyre könnyebb lesz, hidd el! – bátorította barátját. – Minden olyan nap, amikor el tudod hallgattatni magadban a káros szenvedélyek szirénhangjait, egy-egy sikerélményt ad. És minél több sikerélményt élsz át, annál szilárdabban állsz majd ellen a kísértéseknek. Az ördögi kör, amibe kerültél, egyszer csak elkezd majd visszafelé működni, és mire észreveszed, angyali kör lesz belőle. Megtanulod majd tisztelni és szeretni magadat, hogy aztán ez a szeretet kiteljesedhessen benned, és kisugározhasson a környezeted felé, és akkor majd édesapád is…
Barna értetlen arccal szakította félbe a szónoklatot:
– Hát nem arról van szó, hogy eddig csak magamat szerettem?
– Te saját magadat sem szeretted eddig – csóválta a fejét Ákos. – Hiszen gondold csak végig: a legelképesztőbb módokon ártottál magadnak. Mindenféle veszedelmes szenvedélyekkel pusztítottad testedet-lelkedet. Márpedig akit szeretünk, az ellen nem követünk el ilyesmit, igazam van? – tette fel a költői kérdést, majd átkarolta a barátja vállát: – De hagyjuk a múltat, hiszen ez már egy lezárt fejezet az életedben. Mostantól úgy fogsz élni, hogy embertársaid hasznára lehess, és ne kelljen folyton a lelkiismereteddel tusakodnod.
– Azzal nem lesz gond – mosolygott Barna. – Géza atya máris tett róla, hogy valami hasznosat cselekedhessek, és egyúttal elfoglalhassam magam. Ugyanis a jövő szombaton a plébánia ruhát és ételt fog osztani a szegényeknek. Az atya megkért, hogy ha ráérek, segítsek nekik, és én természetesen boldogan vállaltam a feladatot.
– Na látod! Napról napra több ember bízik benned – vágta hátba barátságosan Ákos. – Most már itt az ideje, hogy te is bízzál végre magadban!
A karácsony előtti szombat délelőttjén váratlan vendég érkezett Almásiékhoz. Amikor a családfő ajtót nyitott, egy kifogástalanul öltözött úriembert pillantott meg. A férfi az ötvenes évei elején járhatott. Elegáns fekete szövetkabátot és gondosan nyírt körszakállat viselt. A modora azonban egyelőre csöppet sem vágott egybe a küllemével.
– Jó napot! A maga fia Almási Ákos? – kérdezte barátságtalanul.
Almási Károllyal hirtelen megfordult a világ. Azt hitte, egy rendőrnyomozóval áll szemben, s mindenféle ijesztő gondolatok kezdtek kavarogni a fejében.
– Jóságos ég! Mi történt vele? – kérdezte riadtan.
– Vele? Még hogy ővele! – kacagott fel gúnyosan az öltönyös úriember. – Ővele aztán semmi. Hanem az én fiammal! – rivalgott szinte eszelősen, majd erőszakosan becsörtetett a nappaliba, hogy ott folytassa az Ákos utáni kutakodást:
– Hol van a fia? Azonnal beszélnem kell vele!
A családfő, miután úrrá lett első döbbenetén, feltette a módfelett indokolt kérdést:
– Megtudhatnám végre, hogy kit tisztelhetek önben?
A hívatlan vendég egy pillanatra meghökkent:
– Még nem mutatkoztam volna be? Bocsásson meg érte. Hajdú Endre vagyok, Barna édesapja.