Ákos egyik kívánsága félig-meddig teljesült. Késő délután nagy pelyhekben hullani kezdett a hó, s az enyhe szélben vidáman kergetőztek a hópelyhek az álmosan pislogó lámpák fényében. Az Almási fiú az utcákat rótta, mégpedig olyasvalaki társaságában, akit Hajdúnak hívtak. A séta azonban nélkülözött minden romantikát, hiszen az illetőnek Barna volt a keresztneve, nem pedig Éva.
A beszélgetésük sem olyasféle témák körül bonyolódott, amelyek bizonyos rózsaszín regények lapjain szerepelnek. Ákos éppen arról próbálta meggyőzni a barátját, hogy mondjon el mindent őszintén az édesapjának. Barna azonban egyelőre hallani sem akart a dologról.
– Na, még csak az hiányozna! – emelte fel a hangját. – Mi hasznom lenne belőle?
– Először is: megkönnyebbülnél. Majd meglátod, milyen jó érzés lesz megszabadítani a lelkedet ettől a tehertől – felelte Ákos. – Másodszor pedig: remek védekezési mód lenne a jövőt illetően. Apád nyilván befagyasztja majd az apanázsodat, így hát nem lesz mit elinnod és elkártyáznod. Kénytelen leszel megállni a lejtőn.
– Ez nem ilyen egyszerű – csóválta a fejét Barna. – Te nem ismered még az öregemet. Az is lehet, hogy kitagad, és egész egyszerűen kidob az utcára – mondta riadtan, aztán könyörgőre fogta: – Nem lehetne, hogy csak egy kis részét mesélném el a dolgaimnak?
– Egy kis részét? Nem, barátom. Részmegoldások csak részsikerhez vezethetnek. Márpedig a te esetedben teljes áttörésre van szükség – magyarázta az Almási fiú. – A javaslatod egyébként is kivitelezhetetlen. Melyik részét akarod eltitkolni? Azt, hogy nem arra fordítod apád pénzét, amire ő szánja? Úgyis megkérdezné: hát akkor mire? Vagy azt, hogy iszol és szerencsejátékokat űzöl? Nyilvánvaló, hogy pénz kell hozzá.
– Össze fog omlani, ha megtudja az igazat – kesergett Barna.
– Azt én sem hiszem, hogy könnyű lesz megemésztenie. De biztos vagyok benne, hogy ha látja rajtad, mennyire szeretnél kiszabadulni a saját magad által ásott veremből, akkor az első haragja elmúltával teljes erejével segíteni fog neked – jelentette ki Ákos, mire a barátja tovább sopánkodott:
– Aztán majd be kell számolnom neki minden lépésemről, mint valami gyereknek!
– De hisz most is gyerekesen viselkedsz! – mutatott rá a pszichológustanonc. – Nem dolgozol, nem vagy képes gondoskodni magadról, nem vagy tisztában a pénz értékével, nem vagy képes felelősséget vállalni a cselekedeteidért… Ezek mind a gyerekekre jellemző tulajdonságok. Sőt, mivel nem is tanulsz, hát egyenesen óvodás gyerekekre – sorolta szigorúan, aztán megenyhült: – Fel kell végre nőnöd. Keress valami munkát. Egyelőre nem számít, hogy milyet, az a lényeg, hogy lefoglaljon. Ha keveset fizetnek érte, az sem baj. Legalább megtanulod majd megbecsülni a pénzedet, és meglátod, eszed ágában sem lesz játékgépekbe hajigálni.
– Apám amiatt fog leginkább kiborulni, hogy nem leszek egyetemista.
– Már miért ne lehetnél? Munka mellett is tanulhatsz, nem te leszel az első, akinek sikerül. Azzal is kevesebb időd maradna kocsmázásra.
Barna nagyokat sóhajtva rágódott a hallottakon. Ákos biztatóan megszorította a karját:
– Hidd el, már az is valami, hogy bevallod: baj van veled. Sokan még eddig sem jutnak el, igazából rajtuk nehéz segíteni. Nehogy azt hidd, hogy a reménytelen esetek közé tartozol… Ráadásul ma be foglak mutatni egy olyan embernek, aki még nálam is többet tehet érted.
A tékozló fiú csodálkozva tapasztalta, hogy a Szent László-plébánia előtt állnak.
– De hiszen ez egy templom!
– Úgy van – bólintott Ákos mosolyogva. – Itt fogsz megismerkedni Géza atyával.
Barna tátott szájjal bámulta az épületet, mint aki még sohasem látott harangtornyot.
– Nem félsz, hogy beesik a szádba a hó? – kérdezte nevetve Ákos, majd megragadta a barátja karját. – Gyere csak bátran!
– Na de… engem innen ki fognak dobni! – akadékoskodott Barna, mire az Almási fiú szelíden így szólt:
– Barátom, ez itt nem egy presszó, hanem Isten háza. Innen nem szokás senkit sem kidobni.