Mosoly vagy vigyor?
Ezen a hétvégén Hugi volt az, aki a többiekhez képest összehasonlíthatatlanul elkeseredettebben mesélt az elmúlt heti élményeiről a vasárnapi ebéd után. Határtalan világfájdalmát kétségtelenül indokolttá tette az a körülmény, hogy a vadonatúj vízfestékét, amit gyanútlanul kölcsönadott az egyik osztálytársának, teljesen használhatatlan állapotban kapta vissza.
– Szándékosan tette tönkre? – kérdezte harciasan Gergő.
– Nem. Le akarta mosni, mielőtt visszaadta volna, de véletlenül a csap alatt felejtette, és leázott róla az összes szín – magyarázta szomorúan Hugi.
– Ha így áll a dolog, akkor nincs miért haragudnod rá – állapította meg a családfő, de ez láthatóan sovány vigasz volt a kislány számára, aki határozottan kijelentette, hogy soha többé semmit nem fog kölcsön adni senkinek. Apának láthatóan nem volt ínyére ez a kategorikus kinyilatkoztatás:
– No, azért nem lenne helyes ilyesféle következtetést levonnod az esetből. Már csak azért sem, mert az is előfordulhat, hogy te szorulsz valaki más segítségére.
– Arról nem is beszélve, hogy ha mindenkiről eleve rosszat feltételezel, akkor nagyon mogorva és boldogtalan felnőtt válik majd belőled – fűzte tovább a gondolatot Dóri.
– Mielőtt jobban kiveséznénk a témát, hadd meséljem el, mi történt velem a napokban – szólt közbe anya –, hátha nem lesz minden tanulság nélkül való. Hétfőn bementem vásárolni a kedvenc zöldségboltomba. Már éppen megörültem, hogy senki nem áll sorban előttem, de hamar elmúlt a jókedvem, mert Klári barátnőm, az eladó olyan komor arccal fogadott, hogy attól tartottam, valami súlyos tragédia történt vele. Azt mondja: „De jó, hogy jössz, Jucikám, ugyan, nézd már meg, van-e rajtam valami nevetnivaló.” Megkönnyebbülve végigmustráltam, és sietve megnyugtattam, hogy még a szokottnál is jobban néz ki, fölösleges aggodalmaskodnia.
– De ha egyedül volt a boltban, akkor miből gondolta, hogy valaki nevet rajta? – csodálkozott Öcsi.
– Ezt én is megkérdeztem tőle – folytatta anya –, erre elmesélte, hogy van egy állandó vevője, aki újabban mindig úgy vigyorog rá, mintha legalábbis egy nagy pattanást látna az orra hegyén, vagy egy ronda szőrpamacsot kitüremkedni a füléből. És mivel egy tisztes, őszes halántékú úrról van szó, a dolog a legkevésbé sem tekinthető kamaszos tréfának.
– Lehet, hogy az egészet csak beképzelte – vélekedett Dóri.
– Nekem is volt egy ilyen sejtésem, ugyanis ez a Klárika hordoz néhány olyan tulajdonságot, amik miatt a legtöbb emberben egy megkeseredett vénlány benyomását kelti. De szerencsére nem kellett találgatnom, másnap ugyanis épp akkor mentem be a boltba, amikor a szóban forgó törzsvevő is ott volt. Árgus szemmel figyeltem, de én bizony nem gúnyos vigyort, sokkal inkább kedves mosolyt láttam az arcán. Erről azonban nem sikerült meggyőznöm a barátnőmet, s mit tagadjam, alaposan felbosszantott a konokságával. Úgyhogy végső jótanácsként azt vágtam hozzá, hogy ha ennyire idegesíti a pasas, egyszerűen kérdezze meg tőle, hogy mit nevet rajta.
– És megkérdezte? – érdeklődött csillogó szemmel Hugi, aki ekkorra már úgy feloldódott, mint a hajdani vízfestéke.
– Az a gyanúm, igen – felelte hamiskásan mosolyogva anya. – Képzeljétek, tegnap már olyan idilli hangulatban találtam őket, hogy egyszerűen nem volt szívem megzavarni a meghitt beszélgetésüket, inkább kifordultam a bolt ajtajából, mielőtt észrevehettek volna, és egyúttal lemondtam arról, hogy répafőzelék legyen ebédre.
– Éljen a szerelem! – rikkantotta Gergő, egy másodpercig sem titkolva antipatikus érzelmeit a répafőzelékkel kapcsolatban, aztán gyorsan elcsendesült, néhány pillanatra magába mélyedt, s eközben szokatlanul harsány pír öntötte el az arcát. Alig várta, hogy vége legyen a családi tanácsnak, mert szükségét érezte, hogy asztalbontás után haladéktalanul konzultáljon a bátyjával, méghozzá négyszemközt:
– Te, figyelj csak, Ákos – kezdte bátortalanul –, van a suliban egy lány, aki folyton vigyorog rám, és … amikor anya mesélte ezt a … szóval nem lehetséges, hogy…?
Ákos látványosan végigmustrálta az öccsét, még meg is penderítette a tengelye körül, majd sejtelmes arccal ennyit mondott:
– Semmi nevetségeset nem látok rajtad, kisöreg. Ha jól figyeltél arra, amit anyánk mesélt, a többit már magad is tudhatod.