A hatszínű toll
Vasárnap délután a konyhakertben dolgozott a legidősebb és a legifjabb Almási csemete. Ákos ásott, a nyomában pedig Öcsi haladt a gereblyével. Nem volt éppen kedélyes hangulatú a foglalatosság, a két fiú szinte alig szólt egymáshoz. Ákos esküdni mert volna rá, hogy az öccse nem az unalmas gereblyézés miatt kedvetlen, hiszen máskor igencsak lelkesen végezte a kerti munkát. Azonban,mivel jól ismerte a testvérét, tudta, hogy faggatózással semmire sem megy nála. Elkezdett hát mindenféléről beszélni, várva, hogy valamelyik téma kapcsán talán magától is megnyílik a kisöccse. Épp a barátaival közös horgászkalandjáról mesélt, amikor a kisfiú felsóhajtott:
– Jó neked, hogy ilyen barátod van, mint Imre.
Helyben vagyunk – gondolta Ákos, és rákérdezett:
– Mi az? Csak nem vesztetek össze Palkóval? – majd testvére néma bólintása után vigasztalóan megjegyezte:
– No, ha összevesztetek,akkor majd kibékültök. Nekem is volt számtalan nézeteltérésem Imrével, de egy napnál tovább sosem tartottuk a haragot. Mindig volt annyi esze valamelyikünknek, hogy engedjen, vagy épp bocsánatot kérjen a másiktól.
– És ti miken szoktatok összeveszni a barátoddal? – érdeklődött Öcsi, s láthatóan nagy reményeket fűzött a válaszhoz.
– Hát… tudod, mostanában már nemigen fordul elő velünk ilyesmi. Ahogy mondani szokás: benőtt a fejünk lágya. Kicsi korunkban viszont mindenféle butaságokon képesek voltunk összekapni.
– Például?
– A focin, a lányok miatt, vagy éppen azon a sorsdöntő jelentőségű dolgon, hogy melyikünk üljön a magasabb hintára.
Öcsi közben letelepedett a szilvafa alá, és bátyja szavai hallatán lemondóan legyintett:
– Ez mind kismiska ahhoz képest, ami velünk történt.
Most már Ákos is ledobta a szerszámot, és leplezetlen aggodalommal kérdezte:
– Ilyen komoly a helyzet? Mesélj, mi történt köztetek?
– Az egész amiatt az átkozott hatszínű toll miatt alakult így – kezdte a kisfiú. – Palkó kölcsön adta a nagyszünetben, és nagyon megtetszett, miközben rajzolgattam vele. Megkértem anyát, hogy vegyen nekem is egy olyat. De egyszer sem tudtam használni, mert aznap, amikor megkaptam, a Palkóé elveszett. Szőrén-szálán eltűnt a padjáról. Láttam, hogy nagyon bántja a dolog, ezért nekiadtam az enyémet. Azt hittem, örülni fog neki, de nagyon ideges lett, és azt vágta a fejemhez, hogy én loptam el a padjáról, és most azért adom neki vissza, mert félek a veréstől. Ugyanis azt kiabálta az egész osztály előtt, hogy akinél meglátja a tollát, azt nagyon meg fogja verni. És hiába bizonygattam neki, hogy azt a tollat én anyukámtól kaptam, nem hitt nekem. Azóta nagyon komiszul viselkedik velem, és focizás közben is mindig csúfol, ha elbénázok valamit, pedig azelőtt ő védett meg a többiektől.
Ákos valamelyest megnyugodva folytatta az ásást, de persze a véleményét az esetről nem titkolta el:
– Mi tagadás, valóban elég szerencsétlenül alakultak a dolgok. Csakhogy a barátom azért a barátom, hogy akkor is higgyen nekem, ha a világon minden körülmény ellenem szól. Úgyhogy ne átkozd azt a tollat, mert az segített hozzá, hogy észrevedd: kígyót melengetsz a kebleden.
Öcsit azonban nem nyugtatta meg ez a néhány szó.
– Én még egész életemben nem csalódtam ekkorát senkiben – jelentette ki végtelen szomorúsággal a hangjában.
Ákos majdnem elnevette magát ezen a megfogalmazáson, de aztán eszébe jutott, hogy egy ilyen kis emberke számára bizony még egész mások az élet nagy kérdései.
– Hidd el, fölösleges Palkó miatt búslakodnod. Te igazi barátként viselkedtél vele, ő pedig ezt gonoszsággal viszonozta. Úgyhogy nem rossz, hanem éppenséggel hasznos dolog történt veled. Nem elvesztettél egy barátot, hanem kiderült egy fiúról, hogy teljesen érdemtelen a barátságodra.
Öcsi közben felkelt, hogy folytassa a munkát, azonban kis híján megtörtént vele a klasszikus gereblyebaleset. Rálépett a szerszámra, aminek a nyele fenyegetően megindult az arca felé, de olyan gyorsan kapta maga elé a kezét, hogy szerencsére semmi baj sem történt.
– Ez igen! Micsoda reflexed van! – kiáltott fel elismerően Ákos. – Biztos vagyok benne, hogy remek kapus válna belőled. Akarod, hogy tartsunk néhány speciális kapusedzést?
A kisfiú hálás pillantást vetett a bátyjára,és így szólt:
– Remélem, egyszer lesz egy olyan barátom, mint amilyen te vagy, Ákos.