KÉMIA
A savak
A savakat legkönjebben a származásuk alapján külömbösztethetyjük meg, tehát hogy honnan erednek. De ezt az eredést nem úgy kell érteni, mint mongyuk a folyóknál, mer jól néznénk ki, ha savas patakok csörgedeznének a hegyekben és kimarnák a talajt! Hanem hogy melyik elemekböl nyerhetünk savat, azaz mely elemek molekuláinak fúziója ötvözheti az elegyet.
Ennek értelmében a sav tehát származhat példáúl fűtőelemből (szénsav), konyhai fűszerből (sósav), palackos ételadalékokból (ecetsav), és akár kémiai elemből is (kénsav). Sőt, egyes növényekből is nyerhetünk savat, példáúl a citromból citromsavat, a salátából pedig salétromsavat. De ez csak ezekre az eggyes növényekre vonadkozik, más gyümőlcsökre és zölcségekre nem, tehát nincs teszemaszt banánsav, datolyasav, karalábésav vagy répasav a tudomány mai állása szerint.
Rovarokbol is kilehet préselni savt, lázsd példáúl a hangyasavat, de ehez igenigen temérdek hanygyát kell összegyűteni, tehát nem gazdaságos. Más rovarok nem savasak, tehát hijába is préselnénk le szarvasbogárokat, legyet vagy szúnyogot, tejesen hijábavaló vessződség lenne, dacára annak, hogy bisztos sok fojékony dzsuvás kémhatású massza fojna ki ezekböl a bogarakból, de még az állatvédők haragját is magunkra vonnánk. Éppezér inkább kisérletezzünk a saját testünkel, mer az is termel savat, és még meg se büntethetnek érte minket.
Eggyetlen ilyen szervünk a gyomor, amék a saját magáról elnevezett savat termeli. Ennek a mijenségéről hányás során bizonyosodhatunk meg. Más szervünkel azomban kár kisérletezni, mer nem termel savat se a lábunk (az átható szag ellenére), se a lépünk, se a tüdőnk, így hát kijelenthetyjük, hogy testileg csak a gyomorsavat ismerjük, és nincs olyan, hogy májsav, lapockasav vagy teszemaszt szemsav és fülsav (nem téveztendő össze a folsavval!), mer a fül inkább zsíros kémhatású.
És az orrunk se termel savat, dacára a taknyos váladéknak télen, mer akkor egyből lepőrkölné a belső orszőrzetünket, és így veszendőbe menne az evolúció nagy vívmánya, amivel az enber megtugyja szűrni a tüdőjébe áramoltatott levegőt a szenjeződésektöl, úgymint por, szilikózis vagy muslica.
Lyaly! Most jövök rá, hogy kihagytam egy fontos emberiszervezeti savat, a hugysavat! Pedig erről pont a tavaszi szünetbe volt egy nagy élményem, ugyanis nagypapáméknál voltam falun, akinek van egy háza, és abba lakik, de Takarmány Laci bácsi, aki kocsmázni szokott minden este, mikor megy haza, akkor le szokta pisálni a nagypapám házának az ódalát részegen, és utánna nagypapám hijába kérte meg szelíden, hogy ezt ne csinájja, mer a hugysav majd rejakcióba lép a vakolattal és salétromsavat fog molekulálni a vegyület, és akkor lepereg a vakolat, ami káros, Takarmány Laci bácsit nem érdekelték a kémia relytelmei, és ezt onnan lehetett tudni, hogy leköpte nagyapámat nyállal, ami lúgos.
De ám viszont azomban szerencsére a nagypapám szomszédlyának, Vályú Demeter bácsinak az a hobbija támatt ujjabban, hogy verseket ír, és meg is jelent hussvét tízteletére az eggyík locsolóverse a hejji Harsonában. Demeter bácsi nagyon bűzke volt erre, mert ő amilyen nagydarab (mivel boxoló volt fiatal korába), mindenki aszitte rolla, hogy csak erős, de esze nincsen, úgyhogy ezzel a megjelentetéssel is bizonyítva látta, hogy mégiscsak konyít ő a művészeti dolgokhoz is, nemcsak a pofoszkodáshoz ért.
De csak addig volt bűzke, míg elnem meséltem neki, hogy van itt egy enber a faluban, aki aszt terjeszti rolla, hogy a verse egy nagy pancserség, mer tele van ragrímekkel, a stílusa is csapnivaló, és else lehet énekelni semilyen ismert dallamra, mer hibádzik a prozódia üteme, sőt, az is láccik rajta, hogy más költőktől összelopkodva ékeskedett a tollakkal a szerző, akitöl amúgy nem lehet mindezt rosznéven venni, hisz tudnivaló, hogy szétverték a fejét a pájafutása során, úgyhogy nem szabad haragudnunk arra, akit hüjére pofosztak, hisz attol csak ennyi telik, mindenesetre a Harsonába nem kelletett volna lehozni a verset, mer most minek égetyjük az egész falunkat ezzel?
Na erre Demeter bácsi begerjett (haragra), és követelte, hogy azonnal árujjam el a kritikus kilétét, én azomban csak anjit montam, hogy ma este jön hozzánk vendégségbe. Ekkor ez a nagydarab bokszoló beűlt nagypapámhoz borozgatni, és várta az estét, ami el is jött hamar, élén Takarmány Laci bácsival, aki megint odapisált a ház ódalához, de már nem olyan kedélyesen, mert én ugyanis közbe tudnillik az ablakból leöntöttem hipóval.
Na, erre Laci bácsi elkezdett káromkodni, és odaszalatt a kapuhoz, sőt, rátenyerelt a csengőre nagy arccal. De aztán egyböl lelohatt az arca, mikor Demeter bácsi nyitott ajtót, és megérdeklőtte: „Hát te vónál az a nagy műkritikus, te kis gyökér?” És ebbe igaza volt, mer Laci bácsinak főldbe is gyökerezett a lába, és az arca is elfehéredett, gondolom a hipótól.
Ekkor Demeter bácsi feltűrte az ingujját, és bejelentette, hogy most kisérletet fog végezni atárgyban, hogy ha valakit hüjére pofoznak, akkor utánna tud-e még hülyeségeket mondani a locsolóverséről, vagy pedig a kritikusoknál épp fordítva működik ez? De ezt már nem láthattam, mert nagymamám riattan visszaparancsolt az ablakból, hijába könyörögtem neki, hogy had halgassam meg az irodalmi eszmecserét, mer magyarból is javitanom kéne évvégéig.