Andrea (17/17. rész)
Miután hazaszállították a többieket, Ákos és Imre még nem váltak el. Imre pontosan érezte, hogy a barátjának szüksége van rá ebben a lelkiállapotban, így aztán eszébe sem jutott visszautasítani Ákost, amikor meghívta magukhoz egy kis beszélgetésre. Raktak egy nagy tábortüzet az Almási-ház kertjében, s egy-egy farönkön üldögélve, a gondolataikba merülve várták, hogy rájuk boruljon az alkony. Nagy sokára Imre törte meg a csöndet:
– Azért rendes volt Andreától, hogy elmondta ezt az ösztöndíj dolgot, mielőtt valami komolyabb vallomásra ragadtattad volna magad. Ismerek olyan lányokat, akik szemrebbenés nélkül eltűrték volna, hogy megalázkodj előttük, és csak azután bökték volna ki, hogy mi újság.
– A lényegen mit sem változtat. Ez a szerelem zátonyra futott – legyintett Ákos, aztán, érezvén, hogy ez így túl fellengzősen hangzik, magyarázatképpen hozzáfűzte: – Mármint ami az én érzelmeimet illeti.
– Távol áll tőlem a bántó szándék, de ellent kell mondanom – jegyezte meg szelíden Imre. – Szerintem a te érzelmeidet illetően sem indokolt a „szerelem” kifejezés… Az igazi szerelem nem arra sarkall, hogy jobb embernek hazudd magad, mint amilyen vagy, hanem valóban jobb emberré tesz.
– Túl szigorú vagy velem. Mások talán nem a legjobb oldalukat próbálják mutatni, amikor megismerkednek valakivel?
– Persze, ebben igazad van. Általában én sem feltáró jellegű beismerő vallomással szoktam indítani a randevút, ami arról szól, hogy rendszeresen középen nyomom meg a fogkrémes tubust, és hogy a koszos zoknijaim néha több éjszakát is kénytelenek átvészelni az ágyam alatt, mire eljutnak a szennyeskosárig…, de hát azért ismerd el, hogy vannak bizonyos fokozatok.
– Tudom, hogy sokszor estem a hazugság bűnébe. Nem fogom elfelejteni, amikor legközelebb gyónni fogok… Sőt, azt hiszem, már meg is kaptam érte a jól megérdemelt büntetésemet.
– Nem csupán a hazugságokra céloztam – fűzte tovább a szót Imre, miközben a tüzet piszkálta. – Egyenesen ijesztő volt nézni, hogyan fordulsz ki önmagadból. Néha az volt az érzésem, hogy szó szerint az ördög bújt beléd. És akármennyit is töprengtem rajta, nem tudtam magamnak megmagyarázni, hová lett az én barátom. Hová lett Almási Ákos, aki egy értelmes, becsületes, jópofa, magabiztos fickó, akinek nincs szüksége arra, hogy mindenféle képmutató praktikákkal próbáljon meg lányokat levenni a lábukról… Hát ezért mondom én, hogy nem is Andreába voltál igazán szerelmes, hanem valami ködös eszményképbe. Fölszegezted ezt az idolt a fal legmagasabb pontjára, és próbáltál felnőni hozzá, próbáltál megfelelni neki mindenáron. Eszedbe sem jutott, hogy talán az lenne a legüdvösebb, ha egyszerűen magadat adnád, ha az sugározna rólad, hogy elfogadod magadat olyannak, amilyennek a jó Isten megteremtett, s akkor bízvást elvárhatod a lánytól is, hogy olyannak szeressen, amilyen vagy… Azt hiszem, ha ezeket a dolgokat helyre teszed magadban, akkor nem volt hiábavaló mindaz, ami az elmúlt időszakban történt veled.
Ákos tátott szájjal hallgatta barátja eszmefuttatását:
– És állítólag én tanulok pszichológiát… Nem volna kedved elmenni helyettem vizsgázni?
Aztán csak bámulta a lángok bűvköréből megszökni igyekvő apró szikrákat, s közben végiggondolta az Imre szavaiban megbúvó igazságot, és az elmúlt hetek történéseit, s nagy sokára megszólalt:
– Azt hiszem, tökéletesen igazad van. Szabályos ámokfutást rendeztem, mióta a sors összehozott ezzel a lánnyal. Csak rohantam, rohantam, fejjel a falnak, és közben nem számított senki más, csak én. Szegény apámat is hányszor megbántottam amiatt az átkozott riport miatt, pedig csak segíteni akart… De a legjobban az szomorít el, ha eszembe jut, milyen szívtelenül ráztam le magamról, amikor el akart jönni velem kocogni. És azóta sem kértem bocsánatot tőle, és nem mondtam el neki, hogy amint leveszik rólam a gipszet, az első dolgom az lesz, hogy elmegyek vele futni.
– Hát akkor menj, és mondd el neki. Az ilyesmivel nem szabad késlekedni – javasolta Imre, s fölsegítette a barátját, hogy odabiceghessen az édesapjához, aki épp ekkor jött ki a kertbe, meglocsolni a veteményt. Ő pedig tapintatosan elvonult a ribizlibokrok közé, s úgy tett, mintha e percben semmi sem érdekelné jobban, mint a szentjánosbogarak éjszakai élete.