Tavaszi nagytakarítás
A vasárnapi ebéd után Apa olyan bejelentéssel lepte meg szeretteit, amely kisebbfajta szenzációnak számított az Almási család életében:
– Képzeljétek, gyermekeim, találkoztam az egyik régi munkatársammal, aki most egy családi magazinnál dolgozik. Nagyon megörült nekem, mert éppen nem volt riportalanya, márpedig a jövő havi számba szeretne képes tudósítást leadni egy nagycsalád életéről. Utólagos engedelmetekkel meghívtam őt és fotós kollégáját jövő vasárnapra szerény hajlékunkba…
– …mely hajlékot addigra szépen ki kell csinosítanunk – vette át a szót Anya, és megkért mindenkit, hogy tegye szabaddá magát szombatra, mert a nagytakarítás, fűnyírás és egyéb teendők során minden dolgos kézre szükség lesz.
Mindenki izgatott lett a bejelentés nyomán, kivéve Dórit, aki meglehetősen flegma arccal kommentálta a hallottakat:
– Ugyan már, mit kell olyan nagy feneket keríteni ennek az egésznek? Vagy talán azt várják el tőlünk azok a riporterek, hogy egy fél délután jópofizzunk nekik?
– Biztosíthatlak, kislányom – mondta nyugodt hangon Apa –, a kollégáim egyáltalán nem azt várják tőlünk, hogy kivetkőzzünk önmagunkból, és valamiféle színielőadást rendezzünk előttük „A világ legideálisabb családja” címmel.
– Hát akkor meg mire ez a nagy készülődés? – vágott közbe Dóra udvariatlanul. – Takarítás, fűnyírás, glancolás-flancolás… Nem gondoljátok, hogy ez így nagyon képmutató dolog?
Anya ezek után – a családfővel ellentétben – már egyáltalán nem tudta megőrizni higgadtságát, s méltatlankodva kérdezte meg kislányától:
– Csak nem azt akarod állítani, hogy a tavaszi nagytakarítás a háztartásunkban eleddig ismeretlen fogalom volt, és csak egy színes magazin riportja miatt vagyunk rá kaphatóak?
– Ezt nem mondtam. Nekünk igenis tiszta, rendes az otthonunk – szögezte le Dóri, bár korántsem békülékeny hangon. – Éppen ezért fölösleges összeegyeztetnünk a riport és a nagytakarítás időpontját, mert ez kétszínű, hazug viselkedés, amiben én nem vagyok hajlandó részt venni! – azzal felpattant az asztaltól, és elviharzott a szobájába.
Ez a jelenet annyira idegen volt az Almási család szeretetteljes hangulatú vasárnapi ebédeitől, hogy a szülők még este, a hálószobájukban beszélgetve sem tudtak napirendre térni fölötte.
– Ó, az a csodálatos kamaszkor! – sóhajtott fel Almási Károly ironikusan. – Már azt hittem, Dórinál simán megúsztuk a dolgot, erre most kiderül, hogy a lányunk egyszerűen csak későn érő típus. És ha arra gondolok, hogy az effajta megpróbáltatásokat még háromszor át kell élnünk…
– Csak kétszer – vigasztalta a felesége. – Szeretnélek emlékeztetni rá, szívem, hogy legkisebb csemetéink ikrek.
– No hiszen! – legyintett a családfő. – Lefogadom, hogy képesek lesznek eltérő időpontban felserdülni, már csak a nemük különbözősége miatt is. Meg hogy minket bosszantsanak.
A távoli jövő viszontagságaitól egyelőre visszatértek a jelen problémáihoz, s megbeszélték abbéli benyomásaikat, hogy bakfislányuk nem viselkedett őszintén a családi asztalnál, tehát valaminek kell lennie a háttérben. Nos, a titokra hamarosan fény derült. Anya kedden véletlenül fültanúja volt, amint Dóri arról számolt be telefonon egyik barátnőjének, hogy szombaton randevúja lesz.
Természetes volt ezután, hogy amikor a lánya fodrászra kért tőle pénzt, kijelentette, hogy ilyen képmutató dolgot nem hajlandó finanszírozni, mert az embernek meg kell elégednie azzal a frizurával, amit a természet bocsátott a rendelkezésére. Dóri méltatlankodva jelentette ki, hogy máskor is szokott fodrászhoz menni, de Anya csak ennyit szólt:
– Mi pedig máskor is szoktunk nagytakarítást rendezni.
A kamaszlány duzzogva vette tudomásul a történteket, s ez az állapot mindaddig tartott nála, amíg az édesanyja péntek este be nem nyitott a szobájába egy kis beszélgetésre:
– Hoztam neked egy kis pénzt a fodrászra, és persze a találkádra is elengedlek. Cserébe annyit kérek, hogy gondolkozz el rajta: vajon nem képmutató viselkedés-e, ha valaki egy közösség érdekeit az egyéni érdekeinek rendeli alá, és farizeus módon még ideológiát is gyárt hozzá.
Szombat reggel Dóri kertésznadrágban, gereblyével a kezében jelent meg a családja körében, és félszegen mosolyogva így szólt:
– Egy randevút el lehet halasztani, de a családomat nem hagyhatom cserben.
Aztán olyan takarosan kicsinosította a ház körüli virágágyásokat, hogy minden járókelőnek megakadt a szeme rajta.