Tockostad figyelme ekkor visszaterelődött az expedíció biológiai kontingensének maradék két tagja felé, ám amint azok háborús tapasztalatait kezdte firtatni, kiszaladt a pult mögül a kocsmáros, és belekötött a norvégba.
– Te menni ki! Menni ki! Vagy leülni és inni! – rikoltozta.
– Hát kend meg ki a rosseb, oszt ki hítta ide? – érdeklődött felbőszülve a hegyi vezető.
– Enyém lenni kocsma. Te nem zavarni enyém vendégei!
– Ezek a fószerok az én expedíciómho tartoznak, úgyhogy ne szójjál bele a tudományos életbe, világos?
– Te menni ki! Te nem zavarni enyém vendégei!
– Na, eriggy csak vissza a pult mögé, oszt majd akkó pofázzál, ha megkérdem, hogy mibe kerül a felső póc a tetves kocsmádba, ércsük?
A tulaj nem értette, és továbbra is szándékában állt beavatkozni az expedíció tudományos életébe, elvégre, mint vendéglátói hivatásának lelkiismeretes gyakorlója, nem hagyhatta szó nélkül, hogy a legnagyobb fogyasztást produkáló asztalának társaságát zavarják a szórakozásban.
Csettintett az egyik fickónak, aki nyomban ki is szökkent a helyiség közepére, épp Tockostad elébe. Mind a négy végtagjával furcsa, harcias mozdulatokat mutatott be, heveny székrekedésre utaló nyögések kíséretében, aztán támadóállást vett fel, és közben elszántan azt rikoltotta:
– Karate!!!
– Mit akar e, te? – érdeklődött Stramm a tulajnál.
– Ő lenni Hö Zöng, ő lenni karatebajnok, ő lenni itt kidobóember – magyarázta a kocsmáros magabiztos mosollyal.
– Áhá, ércsük – nyugtázta joviálisan Tockostad, aztán egy hirtelen mozdulattal felnyalábolta a rugdalózó bajnokot, a feje fölé emelte, s egy ideig ott is tartotta, miközben egy tanulságos anekdotát osztott meg a tulajdonossal: – Tudod, kolega, én is dógoztam egy rövid ideig a vendéglátós szakmába, mégpedig a rosenborgi Veres Kakas nevű csehóba, de olyan gyenge vót a forgalom, hogy a végin nekem kelletett összefogdosni a vendégeket a utcán, úgyhogy el is tituláltak bedobóembernek – magyarázta, majd szemléltetésképpen laza csuklómozdulattal bevágta Hö Zöngöt a pultba, hogy csak úgy zengett a ház az üvegcsörömpöléstől.
– Kíváncsi vagy még valamilyen adatra az életrajzombul? – érdeklődött Stramm, mire a kocsmáros olyan szívélyes lett, mintha legalábbis unokatestvéri kapcsolatban állna a norvéggel, ilyeténképpen nyitott könyv lenne számára az élettörténete. Színpadiasan hajlongott, s közben mindenáron kezet akart csókolni Tockostadnak. A hegyi vezető ideges mozdulattal lerázta magáról, és visszafordult az övéihez, de azoknak már nem volt szükségük semmiféle érvre, hogy belássák, nekik most a kolostorban a helyük.
Jól látszott rajtuk, nem szívesen tartoztak volna a rosenborgi Vörös Kakas azon vendégei közé, akiket annak idején Stramm Tockostad buzdított az intézmény látogatására. Még Csuhajlova is, akinek a fölemelésével pedig egy tapasztalt erőművész is csak több hónapos rákészülés után mert volna próbálkozni, úgy döntött, hogy követi az expedíció férfitagjait a szálláshelyükre. Feltehetőleg nem bírt ellenállni a hegyi vezető bókjainak:
– Gyüjjék kend is, Ihajla, szükségünk lehet minden erős karra meg széles vállra.
Számomra a legmegnyugtatóbb az volt, hogy Jack Pot, mindenféle felszólítás nélkül, szintén a távozás mellett kötelezte el magát:
– Nincs mit tenni, úgy látszik, mennem kell – söpörte be az összes pénzt az asztalról. – Végtelenül sajnálom, uraim – emelkedett fel a székéről olyan arckifejezéssel, hogy aki látta, meg lehetett róla győződve: ha ennek az embernek valaha is élt szánalom a szívében, jól megtanulta leplezni az érzelmeit.
Ami engem illet, alig vártam már, hogy kinn legyünk az utcán, és megérdeklődhessem Strammtól, mi okozta nála ezt a két órával korábbinál is vészterhesebb hangulatot, és egyáltalán, miért érdeklődött az ornitológus kolléga háborús tapasztalatai felől. A norvég szerfölött gondterhelt arccal fogott a mesébe:
– Egyre cifrább a helyzet, Lowkupec úr, itten mosmán bármi elképzelhető. Na de mondom sorjába: először is létszámellenőrzést tartottunk a serpák közt, oszt kiderült, hogy egy fószer nincs meg…
– Nem csodálom – vetette közbe Jack Pot üvegesen csillogó tekintettel. – Tudja, Mr. Tockostad, ha nekem is egy akkora szekerce állna ki a koponyámból, bizony nehezemre esne időben megjelenni a sorakozón.
A hegyi vezető természetesen tisztában volt a matematikus intellektuális állapotával, így aztán rá sem hederítve a megjegyzésére, folytatta az elbeszélést.
– A öreg serpa nem tutta megmondani, hogy merre lehet a fószer. Gutanovics úrral átkutattuk az egész kócerájt, oszt a pincébe akkora fegyverarzenált tanáltunk, hogy csak nnna! – Ez utóbbi szócskát azért nyomta meg kissé, mert ennek kiejtése közben rátenyerelt az időközben előbukkanó és szünet nélkül szövegelő Öm Leng arcára, és hanyatt lökte a hóba. – Ráadásul az a Mia Tyáng egyfolytába valami háborúrul meg harcrul hablatyol, oszt közbe úgy villog a szeme, mint valami eszelősnek.
A gyomrom megint összerándult, akárcsak egy jó órája, a kolostor mögötti dombon terepszemlézve, vagy mint amikor Tockostad az ornitológus hadi tapasztalatait firtatta.
– És nem sikerült kiszedni belőle, hogy mire céloz? – érdeklődtem félve, de a norvég csak legyintett:
– Próbáltam vóna még faggatni, de nem lehetett mán véle értelmesen beszélni.
Ezzel kapcsolatban nem merültek fel kétségeim. Magam is úgy ítéltem meg, a föld lakosságának legintelligensebb egyedei között is kevés olyan szívós álkapoccsal megáldott illető akad, akivel értelmesen lehetne beszélni Stramm Tockostad néhány gyöngéd pofonja után. Nem tartozott ezek közé Öm Leng sem, akinek egyelőre sejtelme sem volt róla, hogy ha nem hagy fel a Himalája és Vidéke Rt. rendkívül előnyös életbiztosítási konstrukcióinak részletes ismertetésével, akkor ő lesz az, akinek alkalmi társaságunk tagjai közül a legkorábban lesz szüksége az említett cég ilyen irányú szolgáltatásaira. Csak akkor vált világossá számára, hogy a közeljövőben egyikünk aláírását sem fogja a kezében lobogtatott kötvények alján látni, amikor a hegyi vezetőt végképp elhagyta a béketűrése, és akkora pofont kevert le az ügynöknek, hogy az kiköpte két fogát.
Nem voltak ismereteim arra nézvést, hogy Khlumpa gazdasági életében milyen tevékenységi körű vállalkozók vannak jelen, de úgy véltem, ha van köztük fogtechnikus kisiparos, imába fogja foglalni Stramm Tockostad nevét.