Szerintem egyvalami mindannyiunkban közös. Nekünk, akik az emberiség tagjainak vallhatjuk magunkat, folyamatosan olyan érzésünk van, hogy létezünk. Én legalábbis évtizedeket töltöttem már el ebben a tudatban a Föld nevű, jobb sorsra érdemes sártekén. Ám most kiderült, hogy hamis tudatban.
Évtizedeken át tettem a dolgom. Írtam, szerkesztettem, korrektúráztam. Ha éhes voltam, ettem. Ha szomjas voltam, ittam. Ha viszketett az orrom, megvakartam. Számomra ezek mind-mind arra utaló jelek voltak, hogy létezem. Hiszen hogyan viszkethetne bármije valakinek, ha nem létezik?
De továbbmegyek! Kicsiny gyermekkorom óta szent meggyőződésem, hogy a nevem Bogdán Szabolcs. Ez azon tények egyike, amiket soha nem felejtettem el életem során, és egyszer sem kellett puskáznom, azaz ránéznem a személyi igazolványomra vagy a jogosítványomra, hogy ellenőrizzem ezt az adatomat.
És akkor eljövel ez a gyászos nap, amikor is megkérdeztem a Mesterséges Intelligenciát, tudna-e valami jó bevezetőt írni az Osmosis című folytatásos regényemhez.
Hát tudott:
Az első bekezdést elnéző mosollyal olvasgattam. De az utolsó mondathoz érve a vér is meghűlt az ereimben! Ezzel kapcsolatban mindössze három kérdésem akad:
- Ki az a Rácz-Stefán Tibor?
- Ha valamely terméken szerepel a Microsoft logója, törvényszerű, hogy az a valami nagyon-nagyon buta legyen?
- Miért nem ismeri el a létezésemet a Microsoft Bing?
És most lefekszem az ágyamra magzatpózban, és alaposan kisírom magam.
Nyugi,igaz,nem vagyok mesterséges,de intelligens igen,és én tudom,hogy létezel,írsz,és magzatpózba sírsz! 🌹😘
Létezhetetlen!