Miután a derék nyelvész elhagyta a szobámat, hanyatt dőltem az ágyamon, és lázas fejtörésbe kezdtem. Nem is hiába, hiszen rögtön támadt egy ötletem. Lesiettem az udvarra, és úgy tettem, mintha csak a jakomat keresném, s közben észrevétlenül fölpillantottam az ablakokra. Mivel már erősen sötétedett, rögtön ki tudtam szúrni, van-e olyan helyiség, ahonnan fény szűrődik ki, és nem az első szinten található. Szerencsére csak egy ilyen akadt, mégpedig a második emeleten, így joggal feltételezhettem, hogy ott tanyázhatnak a lámák.
Azt is sikerült kitervelnem, miként kapaszkodhatnék fel egy első emeleti ablakból, a homlokzat kiszögelléseit kihasználva, hogy beleshessek a szerzetesekhez. Mindössze az a körülmény keserített el, hogy a szóban forgó nyílászáró Alapo San Capatos El Azott de Leplez szobájához tartozott. Ez abból derült ki sajnálatos egyértelműséggel, hogy az említett ablak hirtelen sarkig tárult, és a hidrológus borzas feje jelent meg benne. Hosszasan hunyorgott kifelé, majd láttomra felvillanyozódva üvöltözni kezdett:
– Halihó, Lesbie! Hát te meg mit csinálsz ott, amigo? Fusiban pásztorkodást vállaltál az Élő Istennél? – érdeklődött vidáman, miközben végigtekintett a csordán. – Nem mondom, nagy az Isten állatkertje… Legalább jó pénzt fizet a munkádért?
Fürgén visszasiettem az épületbe, mert nem óhajtottam vitát kezdeményezni Capatossal a jószágok tulajdonjogát illetően, inkább arra vágytam, hogy haladéktalanul szüntesse be az óbégatást, és erre csak akkor volt némi reményem, ha villámgyorsan eltűnök a látómezejéből.
Bezárkóztam a szobámba, és vártam, hogy teljesen besötétedjen. Elővettem a pipámat, és éppen a dohányzacskóm után kotorásztam a hátizsákomban, amikor valaki bekopogtatott. Kezem ügyébe helyeztem Smith and Wessonomat valamint Benson and Hedges-emet, aztán megkérdeztem, ki az.
– Ihajla vagyok.
Kibiztosítottam a revolvert.
– Mit akar?
– Tudja azt maga, szépfiú – búgta olyan hangon, amellyel elsőrangúan szinkronizálhatott volna egy szerelmes gőzkazánt valamely szürrealista filmalkotásban.
– Menjen szépen aludni, Ihajla, és zárkózzon be jól.
– Ne csacsiskodjon már, Lesbie. Tudom én, hogy nem jó egyedül.
Rosszul tudta. Bár egyéb körülmények között magam is osztottam az általa idézett közhely igazságát, ez alól azonban nálam kivételt képeznek olyan esetek, amikor tenyerestalpas, kiéhezett néprajzkutatók jelentik a magány alternatíváját.
– Nem vagyok egyedül – mondtam határozottan, aztán a kijelentésemet alátámasztandó egyenletes ritmusban nyikorogtatni kezdtem az ágyamat.
A csel bevált. Az egyre halkuló orosz szitkozódás és a mind távolabbról visszhangzó, döngő léptek jelezték, sikerült megadnom a kegyelemdöfést Csuhajlova libidójának.
Ideje volt, hogy akcióba lendüljek. Kilestem a folyosóra, és amikor láttam, hogy üres, Szenyor Leplez ajtaja elé siettem, és halkan bekopogtattam.
– Te vagy az, Hay Long testvér? – hangzott odabentről. – Téged az Isten küldött, legalábbis remélem… Hoztál piát?
– Hoztam – cincogtam elváltoztatott hangon, mire szinte a másodperc tört része alatt fel is tárult a szoba ajtaja, és egy lelkes hidrológus jelent meg benne, aki viszont láttomra hamar lelombozódott.
– Na, eddig mind közül ez volt a leghülyébb vicced! Mi járatban vagy itt üres kézzel? – kérdezte, és tüzetesen szemügyre vett, vajon tényleg nem lapul-e nálam egy italos üveg. Amikor beletörődött a ténybe, hogy nem hoztam neki egy cent alkoholt sem, legyintett, és visszabillent korábbi kedélyállapotába: – Mit keresel a szobámban, cimbora? Eltévedtél? Akkor fordulj Bo Yong testvérhez, az majd útba igazít. Hihihihi! Csak nem valami újabb borzalomról akarsz tájékoztatni? Te kis tréfamester! Hahahaha! Na várj, kitalálom: Ragtapasz doki pikkelysömörrel kombinált bárányhimlő következtében elhunyt, Phil O’Dendront leszúrták egy kaktusszal, Feye van der Uthnak pedig egy harkály betörte azt a ronda fafejét…
– Nem talált – morogtam az ablakhoz lépve.
– Nem? Akkor biztosan a női szakasszal történt a tragédia, mondjuk Csuhajlova kihízta a hócipőjét, és bánatában levetette magát a kolostor tetejéről, Frigorjevába belecsapott a villám, Menjeninnennek a fejére esett egy üstökös, Puja meg belenézett a tükörbe, meglátta a saját, rongyosra foszlott auráját, és ijedtében szívinfarktust kapott. Hihehöhöhö!
Kinyitottam az ablakot, és terepszemlét tartottam a homlokzat kiszögelléseit illetően. Elégedetten állapítottam meg, hogy nem okoz majd különösebb nehézséget fölkapaszkodnom a kiszemelt leshelyemig. Capatos felkacagása nyomán viszont elkedvetlenedve csuktam vissza az ablakot.
– Most mit vágsz ilyen keserves képet, Lesbie komám? Talán a fogad fáj? Akkor azt javaslom, keresd föl Tá Tong testvért, az majd kihúzza. Vagy kevés volt a vacsora? Semmi gond, amigo! Szólj le a recepcióra, és azonnal mozgósítják az éjszakás séfeket, úgymint He Ring testvér, Snid Ling testvér és Pu Ding testvér, ők aztán pillanatok alatt összeütnek számodra valami finomat… Vagy nő kéne? Súgd meg Pet Ting testvérnek, majd ő diszkréten felcsempészi a szobádba. Muhahaha!
Rájöttem, hogy némiképpen be kell avatnom a tervembe a spanyolt, ha nem akarom, hogy az állandó szövegelése és a harsogó nyerítése meghiúsítsa a szándékaimat.
– Maradjon már csöndben egy percre! Itt laknak a maga szobája fölött a lámák, meg akarom őket viccelni. Gondolja csak el, hogy meg fognak döbbenni, ha valaki benéz a második emelet magasságában lévő ablakukon.
– Remek! – villanyozódott föl a hidrológus. – Óriási fazon vagy, Lesbie! Ha viccről van szó, nem ismersz se Istent, se embert! Képzelem, hogy meg fognak rémülni, ha megpillantják a holdvilágképedet! Hehehehe!
Lám csak, néha nem is olyan haszontalan a részeg spanyollal való párbeszéd – gondoltam. Capatos ugyanis szinte szó szerint rávilágított tervem gyenge pontjára. Vele ellentétben én egyáltalán nem tartottam kívánatosnak, hogy a képem, a holdvilághoz hasonlatosan, bevilágítson a lámák ablakán. Így aztán a kályhához léptem, és hozzáláttam, hogy némi korom segítségével befeketítsem az arcomat.
– Igazad van – biztosított a támogatásáról a hidrológus –, így még sokkal ijesztőbb vagy, mint az eredeti pofázmányoddal! Hehehehe!
– Vegye tudomásul – jelentettem ki önérzetesen –, hogy azt mondta egyszer rólam egy olasz szépségkirálynő, hogy soha nem látott még nálam jóképűbb férfit.
– Képzelem, hogy el lehetett keseredve a kedves hölgy szemorvosa. Ehhe-ehe-eh! Az optikusa viszont biztosan elégedetten dörzsölte a tenyerét! Új szemüveg-megrendelés a láthatáron! Hihehöhöhö!
– Hiába gúnyolódik! Ez szó szerint így történt!
– Na, eddig ez volt a legkapitálisabb hazugság, amit az expedíciónk bármelyik tagjáról állítottál – vihogott, majd elnézően megjegyezte: – Nem baj, Lesbie, nem is a szépségedért kedvellek, hanem mert ilyen jópofa fickó vagy.
Kitártam az ablakot, véget vetve ezzel a meddő esztétikai polémiának, és felkapaszkodtam a lámák ablakának párkányáig. Amikor belestem, azt hittem, rögtön leszédülök a jakok közé. (Szerencse, hogy egykori keleti mesterem, Naszreddin Lodzsa megtanított rá, hogyan lehet a homlokzat legapróbb kiszögelléseiben is stabilan megkapaszkodni.) A látvány teljesen egyértelmű volt: az úgynevezett szerzetesek egy asztal körül ültek, és kártyáztak. Mellesleg pedig egy semmivel össze nem téveszthető konyakos üveget adtak szájról szájra.
– Na mi van? – érdeklődött kíváncsian Capatos, amikor visszamásztam a szobájába.
– Be volt húzva a függöny – morogtam kedvetlenül.
– A fene egye meg, gondolhattuk volna – csettintett bosszúsan. – Na nem baj, Lesbie komám, ha már így bemázoltad magad, eredj, ijeszd meg valamelyik kollégát! – javasolta újra nekividámodva, és még akkor is vihogott, amikor becsukta utánam az ajtót.
Természetesen eszem ágában sem volt tudóstársaim riogatásába fogni, pedig az arcomnál sokkal sötétebb dolgokkal tudtam volna elébük állni. Egyelőre a szobámba siettem, és megmosakodtam. Aztán hanyatt dőltem az ágyamon, és lázasan törtem a fejem, vajon mi lenne ebben a helyzetben a legokosabb megoldás. Hívjak össze vésztanácsot, vagy pedig, ahogy Möszjő Citokceau mondta, hagyjam, hogy kibújjon a szög a zsákból, hogy megtudjuk végre, mire is megy itt a játék?
Sajnos egyre csak kérdések sorjáztak a gondolataimban, válaszok sehogyan sem akartak felbukkanni. Az elkeserítő folyamatnak az vetett véget, hogy végsőkig elcsigázott agyamat egyetlen gyors rohammal bevette az álom.