Amikor felébredtem, sajnálattal állapítottam meg, hogy nem sikerült megálmodnom a helyes megfejtést. Úgy határoztam, először is megreggelizem, és éppen a konzerv felnyitásával bajlódtam, amikor kopogtattak az ajtómon. Készenlétbe helyeztem Smith and Wessonomat és ham and eggs-emet, aztán megkérdeztem, ki az.
– Puja vagyok – hangzott a megnyugtató felelet, de megnyugvásom csupán átmenetinek bizonyult, mert egy szerfölött feldúltnak látszó parapszichológus lépett be a szobámba.
– Nézze, Mr. Lowkupec, tudom, mit tart a tudományom, illetve a képességeim felől, tegnapelőtt éjszaka mindennek félreérthetetlen jelét adta, most azonban, nagyon kérem, tegye félre az előítéleteit, és vegye halálosan komolyan a szavaimat. Érti? Halálosan komolyan!
– Mi történt, az istenért? – kérdeztem riadtan.
– Az éjszaka folyamán sikerült transzba esnem…
Némileg megnyugodva szakítottam félbe:
– Kissé sajátságos megfogalmazása mindannak, ami a maga szobájában szokott történni, nem gondolja?
– Ne gúnyolódjon, nagyon kérem! Mély, hipnotikus álomba zuhantam, és olyan borzalmas dolgokat láttam, hogy még most is a hatásuk alatt állok. Katonákat láttam, akik érthetetlenül beszéltek; rengeteg fegyvert, amik fülsiketítően ropogtak, és az emberi fejek úgy gurultak a földön, mint a focilabdák…
– Mi az, csak nem Jack barátom tett újra látogatást magánál? – érdeklődtem mosolyogva, s közben úgy tekintettem rá, akár egy joviális elmeorvos.
– Könyörgök, Lesbie, ne nevessen ki!
– Semmi baj, kislány, nyugodjon meg! – próbáltam kiterelni a szobámból.
– Könyörgök, Lesbie, csináljon valamit!
– Ezt megígérhetem – tessékeltem az ajtó mögé, és ígéretemhez híven nyomban nekiálltam csinálni valamit.
Elsősorban megreggeliztem, elvégre gyomorkorgás mellett nehéz jó terveket kovácsolni. Eközben azonban kellemetlen gondolatom támadt. Felrémlett egy eset a nem is túl távoli múltból, amikor is ugyanígy rossz előérzetről panaszkodott nekem valaki, s az illető néhány óra múlva halott volt.
Már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy Balganaiva látomása pusztán a rossz álmok kategóriájába sorolható, és kedélyes kézlegyintéssel elintézhető.
Átmentem Möszjő Citokceau-hoz. Természetesen ott üldögélt nála Kutatomuki is. Beszámoltam nekik az esti leskelődésem eredményéről. A legkevésbé sem lepődtek meg. Ők is éppen azt fontolgatták, hogy talán jobb lenne a tettek mezejére lépnünk, a saját védelmünk érdekében. Indítványoztam, hogy mindenekelőtt tegyünk jelentést az expedíció vezetőjének.
A folyosón Zoran Gutanovicsba botlottunk, aki láttomra meglehetős zavarba jött, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy karon fogjon, és diszkréten kérdőre vonjon.
– Egy eléggé kínos ügyben kell érdeklődnöm magától, Mr. Lowkupec. Csuhajlova azt mesélte ugyanis, hogy félreérthetetlen hangokat hallott kiszűrődni az ön szobájából tegnap este, mégpedig olyan időpontban, amikor – legalábbis ő ezt állítja – egyik kolléganője sem lehetett magával… Szóval, mondja meg őszintén, Lesbie, maga nem valamiféle kétéltűtől származik? Érti, mire célzok…
– Nem igazán – mondtam türelmetlenül, mert éppenséggel nem voltam ráhangolva a jugoszláv antropológus sajátságos evolúciós elméleteire.
– Szóval… csak azt akarom kérdezni, hogy maga olyasféle hal-e, aki egyformán jól érzi magát hideg, illetve meleg vízben is? Érti, ugye?… Meleg vízben…
– Egy szót sem. Nem bánnám, ha erőt venne magán, és megpróbálna értelmesen beszélni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor inkább az expedíció zoológusával konzultálna a nyakatekert találós kérdéseivel kapcsolatban – javasoltam mérgesen.
– Ej, no… hát csak azt akartam kideríteni, hogy valóban egy férfi volt-e tegnap este a szobájában, na!
– Igen, mégpedig Möszjő Citokceau – ismertem be.
Erre Zoran leírhatatlan szín- és hangulatváltozásokon ment keresztül másodpercek leforgása alatt. Először a viszolygás minden jelét felvonultatta halálsápadt arcán, amikor viszont tájékoztattam, mi is történt valójában, kivörösödve, felszabadult röhögésbe fogott.
Stramm Tockostadra az udvaron bukkantunk rá, éppen a jakok élelmezését ellenőrizte. Vázlatosan összefoglaltam számára, mire jöttünk rá közösen az elmúlt órákban, de egyelőre nem lehetett mondani, hogy leverte volna a lábáról szenzációs közleményem. Nem is csoda, hiszen láthatóan csaknem a teljes figyelmét lekötötte az expedíció állatállományának étkeztetése.
– Idehallgasson, Lowkupec úr, én tudom, hogy maga a bogarász az expedícióba, de megkérem, hogy ne énnékem horgyon itt össze mindenféle tücsköt meg bogarat, hanem majd Miss Tikushnak, ő bisztos örülni fog néki.
– Higgyen nekünk, Stramm! Ezek a fickók a bolondját járatják velünk – erősködött Möszjő Citokceau, majd Zoran is csatlakozott a frakciónkhoz:
– Meg kellene kérdezni ezektől a szerzetesektől, hogy melyik állattól származnak, mert hogy nem a lámától, az biztos.
– Ezazsi nagoga kamuba zilika – ismételgette Kutatomuki is.
– Mi a kórságot hablatyol ez a kis sárgadinnye?
– Csak azt, amit mi is próbálunk megértetni magával immár percek óta – tájékoztatta a nyelvész.
– Oszt van valami konkrét gyanújuk is? Vagy csak arrul van szó, hogy az agyukra ment ez a egész expedíció?
– Nekem éppenséggel van – jelentette ki Möszjő Citokceau. – Tegnap este lementem a hallba, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem az ott kiállított kegytárgyakat. Véletlenül épp akkor haladt át a termen az Élő Isten is, bár ő nem vett észre engem. Én viszont tanúja voltam, amint rálép a palástja szélére, és majdnem orra bukik. Mit mondjak…, olyan szavak hangoztak el a szájából, amelyek hallatán egész biztos lettem benne, hogy ez a Mia Tyáng nem tartozhat egyetlen egyház kebelébe sem.
– Mér, mi a kórságot mondott?
– Terjengős szitkozódás keretében hangoztatta azon óhaját, hogy a jó isten bárcsak szexuális kapcsolatra lépne az ő palástját készítő szabómester édesanyjával.
– Mi van? – hunyorgott Stramm. – Kivel akart szexelni a Élő Isten?
– Nem ő akart – magyarázta higgadtan Jacques –, hanem egy kollégája figyelmébe ajánlotta a szabómester édesanyját.
Tockostad idegesen simította hátra a haját:
– Hát én nem értem kendet! Amikó nyugis a helyzet, olyan cifrán káromkodik, mintha kocsis meg dokkmunkás gyerekikkel járt vóna iskolába, ha meg valami gubanc van, előveszi eztet a jólfésült szókincsit. Mit hablatyol itt nekem mindenféle keblekrül meg szexrül? Ha rájött kendre a kangörcs, eriggyen fel Pujához, vagy Zimához, vagy tőlem akár Csuhajlovának is udvarolhat, de nekem mi közöm van ehe? Kímélje mán meg a idegrenceremet, oszt közölje végre érthetően: mi a jó istent mondott az a Élő Isten? De mosmán aztat a szabómestert haggya ki a mesébül, ha megkérhetem… Na, nyögje mán ki, mit hallott, de szó szerint, ha leheccséges!
– Ha annyira ragaszkodik hozzá – húzta fel a vállát mártír arckifejezést öltve a nyelvész –, elismételhetem szó szerint is. Azt mondta: Hogy az a jó, nagytalpú ****** ist*n ********* meg a k*dves jó ************ édes*nyját, aki ezt a ********** palástot kiszabta.
– Na ugye, tud maga, ha akar – lélegzett fel a norvég. – Ebbül végre mán értettem mindent. Lehet énvelem beszélni, csak meg kell válogatni a szavakat – magyarázta, mint a saját személyére szóló használati utasítást. – Na, mennyünk csak fel ezekhe a lámákho, oszt szimatojjunk körbe. Mán ki is tanáltam, hogy miféle ürüggyel.