Olyan cifra káromkodást hallattam, hogy a szobája ajtajában bámészkodó Citokceau is elismerően csettintett, aztán habozás nélkül a jegyzetfüzetéért indult.
Vigasztalhatatlan voltam. Fél perc! Ennyin múlt a boldogságom! Ha csak egy kicsivel is hamarabb eszembe jutnak azok az átkozott paraziták, akkor megelőzhettem volna Tockostadot! Ennek a pór bugrisnak aztán igazán akadhat közös témája Balganaivával, a parasztkolbásztól a parasztfelkelésen át, a parasztszülők parasztházban felnevelt hülye parasztgyerekéig, szinte kimeríthetetlen a szótár!
Aztán fölcsillant egy halvány reménysugár: Stramm most Pujával van, tehát nem lehet Menjeninnennél! Sőt, ezúttal a feminista Zima Frigorjeva előbukkanásától sem kell tartani!
Egy szempillantás alatt visszatért a lelkesedésem. Késedelem nélkül ott teremtem a csillagász lány szobája előtt.
– Hahó, Kukkole! – kopogtam be diszkréten.
– Ki az? – hangzott fel bentről egy bosszús hang. De legalább női hang.
– Én vagyok az, Lesbie! Nyissa ki, kérem, egy percre!
Megtette. És láthatóan egyedül volt.
– Mit óhajt? – érdeklődött nem túl elragadtatottan.
– Megtenné, hogy beenged egy pillanatra…?
– Előbb tudni akarom, mi az oka a látogatásának – állta el a bejáratot morcosan.
– Tudja, a fekete lyukakkal kapcsolatban szeretnék valamit kérdezni…
– Én szőke vagyok…
– Jaj, nem úgy értettem. A szakmájára céloztam… Apropó, csillagok! Képzelje, mielőtt felszálltam a kajmánodui repülőjáratra, elkészíttettem a horoszkópomat. Tudja, mi van számomra megírva a csillagokban? Az, hogy eme expedíció során megismerkedem egy csodálatos szőke lánynyal, és attól kezdve rajta kívül nem lesz már senkim az égadta világon, sürgölődjön bár annyi nő körülöttem, mint égen a csillag…
Menjeninnen kisasszony unott hangú közbeszólása vetett véget lírai szónoklatomnak:
– Hát, ha ez tényleg így van, akkor elmondhatja magáról, hogy nem született szerencsés csillagzat alatt. Több száz kilométeres körzetben jómagam vagyok az egyetlen szőke nő, és én bizony…
– Ki ne mondja! Miért akar elszomorítani, Kukkole? Ha tudná, mi mindenre képes lennék egy kedves szaváért! A maga kedvéért lehoznám a csillagokat is az égről!
– Vagy inkább lehazudná – vetette oda flegmán. – Különben is, miért akar munkanélkülivé tenni? Mit kutatnék egy égitestek nélküli égbolton?
– Nem azt mondtam, hogy eltüntetném, hanem azt, hogy lehoznám magának – fejtettem ki szellemesen. – Legalább nem kéne folyton távcsövekbe kukkolnia.
– Nézze… – kezdett bele nagy sóhajjal egy új mondatba, aztán hirtelen elhallgatott, mire én, azt gondolván, hogy elfelejtette a keresztnevemet, előzékenyen kisegítettem:
– Lesbie vagyok.
– Én is. Épp ezt akartam közölni.
Most nekem állt el a szavam. Az átélt szörnyűségek hatására elment volna a csillagász lány esze?
– Maga összekever minket, csillagom. Én vagyok Lesbie – magyaráztam viccesen, de közbevágott:
– Én tényleg az vagyok: leszbikus.
– Most miért káromkodik? Nem ilyennek ismertem meg magát, kislány – adtam a felháborodottat. – Finomabban is közölhetné, ha azt akarja, hogy csendben maradjak.
– Jaj istenem, hát tényleg nem akarja megérteni, miről beszélek? Leszbikus vagyok, fogja már fel, a lányokat szeretem!
Ez a tény megmagyarázta ugyan Stramm Tockostad előző napi bosszúságát a női lábakkal és a tompaszögekkel kapcsolatban, engem viszont korántsem késztetett arra, hogy visszavonulót fújjak:
– Ha esetleg mégis beengedne, talán kiderülne, hogy…
– Menjen innen, Lesbie!
– Na látja, hajszálpontosan erről beszélek én is, mármint kettőnkről: a Menjeninnen-Lesbie párosról, amely…
Menjeninnen kisasszonynak láthatólag elfogyott a türelme, és értésemre adta, hogy nem kettőnket említett az imént, sokkal inkább azon óhaját fejezte ki, hogy valósítsam meg a vezetéknevében rejlő felszólítást.
– Ne legyen ilyen szívtelen, Kukkole! Nehéz időket élünk, holnap esetleg én leszek a következő áldozat. Ha most elküld, talán örökre lehanyatlik a csillagom…
– Na, húzzon el, mielőtt csillagot rúgatok magával! – förmedt rám ingerülten, aztán úgy bevágta az ajtót előttem, hogy ha két centivel hosszabb az orrom, bizonyára az történik velem, ami vele szokott munka közben: csillagokat láttam volna.
Leírhatatlan hangulatban tértem vissza a szobámba. A lehető legsötétebb színben láttam a sorsomat. Szabályosan megremegtem, ha arra gondoltam, talán a Csuhajlovával töltött éjszaka lesz életem utolsó szexuális élménye.
Magam sem tudom, mióta járkálhattam fel s alá a szobámban, amikor is kopogtatás zökkentett ki az önsajnálatból. Nagy reménnyel téptem fel az ajtót, de egy szőke vagy egy gesztenyebarna szépség helyett egy borzas ősz aggastyán nézett be rám a folyosóról.
– Jöjjön be, Jacques – morogtam nem túl barátságosan. – Újabb cifra példányokat akar az egyébként roppant tekintélyes káromkodásgyűjteményébe? Kapja elő a jegyzetfüzetét, éppen a megfelelő hangulatban talált.
– Ennél sajnos sokkal komolyabb ügyről van szó – mondta halkan, miután gondosan becsukta maga mögött az ajtót. – Hanuka barátom, mint tudja, vallástörténész. Nagyon érdekes dolgokat mesélt nekem az imént az utóbbi órákban szerzett benyomásairól. Pontosabban erről a ******** kolostorról, már ha egyáltalán annak lehet nevezni, de főként annak házigazdáiról. Nem akarom a részletekkel untatni, csak a lényeget mondom: ezek a ******** alakok, akik fogadtak minket, egytől egyig szélhámosok. Nem azok, akiknek mutatják magukat. Úgy lámák ők, mint azok a jószágok, amiknek a hátán idevergődtünk.
– Mit beszél? – kérdeztem döbbenten.
– Higgyen nekünk, Möszjő Lowkupec, óriási színjáték folyik ezek között a ***** falak közt, csak éppen az nem világos, hogy nekünk milyen szerepet szánnak benne.
– Tehát maguk szerint ez nem is kolostor?
– Ha ez kolostor, akkor Amszterdam piroslámpás házai is azok.
Lassan ébredezni kezdtem letaglózottságomból.
– És mondja csak, kinek szóltak eddig erről?
– Senkinek. Kutatomuki barátom, ugyebár, amúgy sem tudná terjeszteni a nyelvi akadályok miatt, én pedig először magával akartam megvitatni, mert maga itt az egyetlen komoly ember, akinek fegyvere is van.
– Helyesen cselekedett. Fölösleges fokozni a pánikot.
– Meg aztán arra is gondoltam – magyarázta tovább az ősz szakállú francia –, meglehet, hogy nekünk is az állna az érdekünkben, hogy megvárjuk, amíg kibújik a szög a zsákból; talán akkor megtudhatnánk végre, hogy mire megy ki a játék.
– Igaza lehet, Jacques – bólintottam. – Köszönöm, hogy felkeresett, megpróbálok utánanézni a dolognak, aztán majd értesítem, mit sikerült kiszimatolnom. Mindenesetre addig is zárkózzon be alaposan éjszakára.