Árpi bácsi soha nem heverte ki, hogy elveszítette a feleségét. Kicsivel múlt hetven, amikor Annus néni meghalt, és fogalma sem volt, hogy mi lesz most, ezután. A gyerekei a messzi Londonban, Amszterdamban és a kimondhatatlan Bruay-la-Buissiere nevű francia városban éltek és dolgoztak. Az unokák meg sajnos ott jártak iskolába. Hát hol máshol jártak volna? Eleve ott születtek.
Árpi bácsi hosszú évtizedekig csöndesen és nagyon szépen élt Annus nénivel a mátraaljai kis faluban. Tisztességgel felneveltek két fiú- és egy leánygyermeket, mindvégig abban a hitben megnyugodva, hogy megcselekedték, amit az isteni parancs, a haza, no meg az élet törvénye megkövetelt tőlük, és öreg napjaikra lesz majd, aki támogassa, gondozza őket.
Árpi bácsi nagyon szerette a rejtvényeket és a fejtörőket. Miután nyugdíjba ment, csakis ilyesmikkel múlatta az időt. Előfizetett egy halom rejtvényújságra, mert saját bevallása szerint egyszer hallott a tévében egy nagyon okos embertől egy mondatot, amely úgy szólt, hogy az efféle fejtörők nagyon is alkalmasak arra, hogy megelőzzék az időskori elbutulást az embernél. Meg még azt is mondta ez a szemüveges pacák, hogy a krimik olvasása is jó hatással van az agyra, ellene dolgozik a demenciának és az elme leépülésének.
Annus néni elnéző mosollyal vette tudomásul ura új hobbiját, de nem szólt egy szót sem, inkább annak örült, hogy Árpi bácsi nem az italozásban és a kártyázásban talált időskori menedéket, mint oly sok nyugdíjas férfi a faluban. Tele volt velük a kocsma, még hétköznap is.
Amikor Annus néni meghalt, Árpi bácsi eltartási szerződést kötött Elvirával, aki az utca túloldalán lakott. Így látta biztosítottnak, hogy ha neki támogatásra, gyógyszerre, sürgős segítségre lesz szüksége, akkor Elvira a közelben lesz.
A gyerekek nem bánták, hogy ez az eltartási szerződés létrejött. Sőt inkább örültek neki. Biztonságban tudhatták Apukát. Mit érdekelte már őket az a nyomorult kis házikó a Mátraalján? Ősi családi fészek? Ugyan már!
Árpi bácsi minden egyes szerdai napon puccparádéban várta Elvirát. Úgy öltözött fel, hogy Annus néni is csak csettintett volna, ha látja.
Elvira először nem is tudta, mi lesz a feladata, sőt az egész ajánlatból nem értett semmit. Ha nem Árpi bácsiról lett volna szó, még az is megfordult volna a fejében, hogy csak ürügyként szolgálnak a háztartási teendők, igazából egész más szolgálatot várnak el tőle. Fél füllel hallott már ilyesmiről a falu vén kujonjait illetően, akik szintén megözvegyültek.
– Tudok ám én vasalni is, mosni is, takarítni is – magyarázta Árpi bácsi. – Meg még egy kicsit főzni is, pár apróbb dógot. De ezt mindet egyszerre? Hát ennyit egész biztos nem.
Szép lassan kialakult a metódus. A házikó mindig tiszta volt, Árpi bácsi ruhái is szépen vasaltnak tetszettek, a kisöreg ápoltan és kifogástalanul jelent meg mindenhol, ahová kimozdult: a vegyesboltban, a kispostán, a polgármesteri hivatalban, vagy akár a buszmegállóban is, ha olykor be kellett menni Egerbe ügyet intézni.
Csak a gyerekek és az unokák nem jöttek haza soha. Még karácsonyra sem. Magyarázták ugyan, hogy milyen alkalmazást kellene telepíteni a kisöreg telefonjára, és akkor online élvezhetné az unokái énekét, ahogy Bruay-la-Buissiere templomában éneklik a Mennyből az angyalt, és az milyen nagyszerű!
Árpi bácsi nem nagyon értette. De azt tudta, hogy mit tartalmaz az életbiztosítási kötvénye. És még szilveszter előtt döntött.
Csikorgó idő volt, az ereszről sok jégcsap lógott alá. Árpi bácsi letört belőlük egy párat, majd beült a kádba, és megengedte a vizet. Aztán a jégből formált igen éles eszközökkel megszurkálta és felvagdosta az ereit. Még látta, ahogy a vére megfesti a fürdőkád vizét. Szinte nevetett, amikor elképzelte, hogy a nyomozók nem fogják tudni elképzelni, mi történt itt. Hol lehet a gyilkos fegyver?
Hátradőlt a kádban, és arra gondolt, milyen sokáig szép volt ez az élet. De az azért mégse járja, hogy az embernek mindenkitől távol kell megöregednie, mindenkitől, akinek a közelben kéne lennie. Úgy érezte, nincs rendjén, hogy az ember ne ismerhesse meg az unokáit, és kicsit sem természetes, ahová most ez az átkozott és beteg világ halad.
Nézte a csuklójából kiáramló vért, a meleg vízben felolvadó jégcsapokat, hátradőlt, és nevetett. Már nem sajnálta maga mögött hagyni ezt a nyomorult világot, és biztosan tudta, hogy nem ő haldoklik, hanem ez az egész eltorzult földi lét.
Tudom, hogy ez most sokaknak nem jön be….De engem megfogott. Igen, nagyon sok mindenkinek ez a magyar valóság.
🙁